Új alkotmányt? Nem kioktatás, hanem szemfelnyitás a szándékom.

Új alkotmányt? Miért ne?

Az igazságosság és a joghagyomány tisztelete okán!

(A Magyar Nemzetben jelent meg Torkos Matild cikke tegnap, s én tisztelettel válaszolok rá.)

Kedves Matild!

Olvastam a cikkét, amelyben újra felismertem, hogy 1989-ben nem csak tévedésbe ejtették a magyarságot, hanem azóta is tévedésben tartják. Ezt a nép igazságérzete is visszaigazolja, mert minden tisztességes ember - így kegyed is - érzi, hogy az elmúlt húsz évben nincs itt minden rendben.

Ne tegyünk hát úgy, mintha a legjobb úton járnánk. Nekünk nem új alkotmány kell, hanem az igazságos, õsi elvekre épülõ alap- vagy sarkalatos törvénycsomag, amely kimondja a jogfolytonosságot a történelmi magyar államok ezer éves sorával, s megszünteti a Rákosi-kádár korszak máig tartó jogfolytonosságát. Nem kioktatás, hanem szemfelnyitás a szándéka (kék színû) soraimnak. S szívesen beszélgetnék is önnel, ha kétségei támadnak.

Honfiúi szeretettel: Dr. Bene Gábor S. közjogász

Jelenleg érvényes alkotmányunk a „békés politikai átmenet eszközeként” több-kevesebb sikerrel mára betöltötte küldetését.

BG: Valóban betöltötte a küldetését, mert lehetetlenné tette a véres bolsevikbûnözõk elszámoltatását, nyakunkra ültette a globalista világ legkártékonyabb vérszívóit, és feledtetni igyekszik az ezer éves jogfejlõdéssel létrejött eredeti és valódi (történeti) alkotmányunkat! Gratuláljunk neki! (sic) Bár azt tisztáznunk kell, hogy a „jogtalanság jogot nem alapít” elve szerint nem is alkotmány és nem is érvényes, így nevezzük inkább ál-alkotmánynak!

Az elmúlt két évtized zavaros és néha vérzivataros idõszakában hol iránytûként,

hol biztos támaszként szolgált az alaptörvényünkben rögzített korlátokat át-átlépõ végrehajtó hatalommal szemben.

BG: Biztos támasza volt a gazdasági kifosztásunknak és az adósságcsapdába csalásunk kormányzati segítõinek. Elhitette a néppel, hogy alkotmányos államban él, holott errõl szó sincs, mert az 1989-ben elõkészített „hazugságállam” mûködésének kereteit adta csak meg.

Ha felidézzük, hogy mi mindent éltünk át az utóbbi húsz esztendõben, bõven van rá okunk, hogy hiányérzetünk legyen.

BG: Nos, kegyed is hiányérzettel bír, mint ahogy az egész nemzet, akiknek lelkében ott van az igazságos és méltányos jogrend, a Szentkorona eszme lenyomata. Jogászként és alkotmányos gondolkodóként figyelmeztetem, hogy amikor alkotmányt ír le az 1949.XX. vagy az 1989. XXXI. törvények kapcsán, akkor tisztességesebb az ál-alkotmány szót használni, mert a magyar alkotmányt az õseink vérrel és verejtékkel szerezték, s nem firkászok és politikai szerencselovagok írták, ahogy a 49-es és 89-es változatokat.

Nem nyújtott az alkotmány kellõ hivatkozási alapot ahhoz, hogy megvédjük közösségi vagyonunkat a politikai hatalom birtokosainak kótyavetyeszámba menõ privatizációs eljárásaitól, nem adott mankót ahhoz sem, hogy alkotmányos módon elkergethessük a hatalomból azt a maffiaszerûen szervezett oligarchák befolyása alá került pártot,

amely a 2006-os választást csak „trükkök százaival”, választási csalással felérõ hazug ígéretekkel volt képes megnyerni.

Kedves Matild! Ha egy törvény ezeket az ön által leírt bûnöket „elköveti” az akkor nem annak az alkotmánynak a jogelveire épül, amelyért Rákóczi, Kossuth és a pesti srácok harcoltak! Az a törvény akkor törvénytelen, s nem hogy alkotmánynak, de még törvénynek sem nevezhetõ, hanem csak törvénytelenségnek.(nem is volt legitimitása a kerekasztalnak!)

És amely négy éven keresztül igen csekély társadalmi támogatottság mellett adósíthatta el országunkat, rabolhatta ki a jövõ generációját úgy, hogy nem tehettünk semmit ellene, alkotmányosan tûrni voltunk kénytelenek, hogy szemünk láttára teszik tönkre a hazánkat.

BG: Higgye el, hogy nem alkotmányosan voltunk kénytelenek tûrni, hanem az illegitim törvénytelenség és a közbeszéd által törvényesnek hazudott megtévesztés okán.

Ha 1989-ben az akkori politikai osztály teljesíti a kötelességét és helyreállítja a történeti alkotmányosságot, akkor a véreskezû bolsevik bandából néhányat elítélhetett volna az igazságszolgáltatás, de az ország megmenekül azoktól a történésektõl, amiket kegyed is leír.

Nem tehettünk semmit, hiszen az alkotmány szerint az Országgyûlésben helyet foglaló – mára már szinte kizárólag a politikai pártok által támogatott (irányított, befolyásolt) képviselõk dolga, hogy közremûködjenek a népakarat kinyilvánításában.

BG: Nos, itt van a kutya eltemetve! Mert az ellenállási jogunk ma is megvan, csak az „oszd meg és uralkodj” elvére épített rendszer becsapta a társadalmat. Mert a magyar közjogi gondolkodás szerint emberre nem lehet a kizárólagos fõhatalmat bízni. Ezért nálunk a nemzet átadta a szuverenitást a Szent Koronának. Ez azt jelenti, hogy egy bonyolult személyiségû, de igazságos fõhatalmat hozott létre akkor, amikor a végrehajtást az uralkodó(osztály)-ra bízta, de nem adta át neki a hatalom teljességét csak részesítette belõle. A hatalom másik fele ugyanis a nemzetnél maradt, hogy a hatalom ellenõrzését el tudja látni. Ezáltal a teljes fõhatalom csak és kizárólag a koronában jelent meg. (remélem, nem túl bonyolultan írom, mert ezt régen az egyszerû jobbágyok is értették!) Az Aranybulla XXXI. szakasza ma is él.

Márpedig ha az aktuális politikai hatalom, megnyerve a választásokat, többséget szerez a parlamentben, homlokegyenest más politikát is folytathat, mint amit a választási kampányban ígért. Magyarán, fütyül arra a jogi finomságra, hogy õ csak közremûködik a népakarat kinyilvánításában, inkább a népakarat mezében tetszeleg.

BG: Addig, amíg az állam fölött álló igazságos és méltányos jog (tehát az alkotmányosság) foglalata a Szent Korona, addig a magyar állam egy igazságos és joguralmi állam. Mert nem a többség uralma kell, hanem az igazságos jogé, az ugyanis nem követhet el visszaélést a nemzettel szemben, hiszen éppen a nemzeti akarat csiszolta olyanná, hogy mindig a nemzeti közjó védelmét szolgálja. A korona így: nem a királyság, hanem az igazságos jog biztosítéka.

Éppen ezért a gyurcsányizmusban nyert tapasztalataink is azt támasztják alá, hogy szükségessé vált a második kamara létrehozása, amely – ahogy Kulcsár Kálmán jogtudós megfogalmazta – „más metszetben jeleníti meg a politikai viszonyokat és érdekeket”,

s amely vétójogával kontrollt gyakorolhatna a pártok által uralt törvényhozó Országgyûlés felett.

BG: Én ebben, nagyon egyetértek Kulcsár Kálmánnal. Ám attól félek, hogy ha most vissza is térnénk a második kamara (1926. XXII. tvc által visszaállított) formájához, de nem vennénk figyelembe azt, hogy az alkotmányosságunk egy szerves jogfejlõdés eredménye (tehát 1956 alulról jövõ és elemi erejû népképviseletét kellene a felsõházban megvalósítani), ami kizárja a pártokrácia felsõházi megjelenését. Sõt a megélhetési politikusok kizárását is csak oly módon lehetne elérni, ha a felsõházi képviselõk, csak valódi költségeik megtérítését igényelhetnék.

Ha a társadalmi támogatottságát a választások után több mint fél évvel is élvezõ Fidesz–KDNP rendszerváltoztatás utáni két évtizedre nyúlt átmeneti idõszakot egy új alkotmánnyal kívánja lezárni, a kétharmados parlamenti többsége ellenére is csak minél teljesebb társadalmi és parlamenti konszenzussal alkothatja meg új alaptörvényünket.

BG: Sajnos még a jogászok nagy többsége sem jött azzal tisztába, hogy az alaptörvény és az alkotmány nem azonos fogalmak. A kettõ rész és egész viszonyában van, tehát alaptörvények építik fel az alkotmányt úgy, hogy a rész csak az egésznek a jogelveire épülhet tovább, mert különben ellentmondásossá válik az egész. Ám a magyar közjogi gondolkodás alapvetése a természetjog, az ál-alkotmánynak pedig a relativista jogpozitivizmus. Ez utóbbiban ugyanis, minden viszonylagos, még az igazság is! Remélem, nem ezt akarja a 2/3-os kormány többség?

Nagyon helyes, ha a kétharmados többséget szerzõ pártszövetség élni kíván az erõs politikai felhatalmazással, és lehetõvé teszi az új alkotmány elfogadását.

Kedves Matild! A magyar nyelv képes-beszéd, s ha ön is törvényhozásnak hívja az alsóházat (helyesen), akkor én csak úgy vagyok hajlandó elfogadni az alsóházi alkotmányozást, ha azt a nép átnevezi „alkotmányhozásnak”. A nép azonban bölcsebb ennél, s nem akarja azt, hogy a törvényhozók alkossák meg saját korlátaikat, mert hogyan is nézne ki, ha a focista állapítaná meg hogy õ gólt rúgott, amikor az oldalhálót találta el. „Alkotmányhozást” tehát nem követhet el a törvényhozás, azonban az alkotmány helyreállítását igen! Ezt várjuk tõlük!

Ugyanakkor jogos követelményként fogalmazható meg az alkotmányozási folyamattal szemben, hogy méltó módon folyjék le a vita.

BG: Ha méltó vitát akarunk, akkor ne a többi európai alkotmányt tanulmányozzuk, hanem a saját közjogi múltunkat, amely választ tud adni azon kérdésekre is, amellyel ma birkózik a világ. A monetáris diktatúrákkal szemben ugyanis egyedül az alkotmányos Magyarország tudott hatásosan védekezni egészen a török hódoltságig. A Habsburg királyok idõszaka alatt azonban, áttevõdött a hangsúly a nemzeti függetlenségre, amelyet az alkotmányosságunk okán tudtuk csak megvédeni. Ne feledjük, hogy 1711-ben, 1867-ben a vesztes, joghelyreállító szabadságharcaink után is visszaállt (ha nagy áldozatok árán is) az alkotmányosság. Ám 1956 joghelyreállító szabadságharca után még mindig nem állította azt helyre a magyar elit. Sõt, el is hallgatják az emberek elõl, illetve elfogadják a liberális tézist, hogy minden viszonylagos, még az igazság és a jó is. (tehát nincs abszolút jó és rossz, igaz és hamis?)

Komolytalanná tenné az alkotmányról szóló társadalmi vitát, ha például a magzat alkotmányos védelme kapcsán egyes körök felélesztenék az abortuszról szóló vitát,

vagy a magyar nyelv, avagy a sportolási lehetõség védelmének fontosságáról az új alkotmány kapcsán folytatnák a felesleges szócsatákat.

Sokkal fontosabb lenne megvitatni azt például, hogy a Magyar Nemzeti Bank pénzpolitikája felett ki és milyen alkotmányos kontrollt érvényesíthessen,

vagy azt, hogy a közteherviselés alkotmányos alapelvébe belefér-e, hogy offshore cégek segítségével törvényesen lehet kivonni a profitot az adózás alól.

Vagy azt, hogy a polgárok esélyegyenlõségét miként lehet alkotmányosan védeni annak érdekében, hogy ne csupán a sógorság-komasághoz tartozók tölthessék be a fontos állami pozíciókat, hanem pályázati úton az arra legalkalmasabbak.

BG: Mindig tiszteltem újságírói munkájában az igazsághoz való ragaszkodást. Ezért kérem arra, hogy gondolja végig a soraimat, mert az írástudók felelõssége nagy és létfontosságú!

A haza érdekében és javára.