Levelet hozott a posta?

Levelet hozott a posta? Pontosabban, egy barátom küldte el számomra , aki felismerte, hogy milyen nagydolog, ha a magyarság kezébe kerül egy alapvetõ fontosságú és a reánk váró közjogi küzdelmekhez elengedhetetlen segédanyag, egy szellemi muníció.

Az augusztusban megjelent "Nyeretesek, vesztesek" c. könyvem minden példánya elfogyott, s éppen a második kiadást készítem elõ. A levél, amelyet most - megjegyzéseimmel közreadok - egy tisztességes magyar ember levele. Nem azok közé tartozik akiket (ironikusan) szellemi túlmûvelteknek mondunk, s nem is a "kiválasztottak" vagy "felsõbbrendûek" csoportjából való.

Egy igaz magyar ember, akinek soraiban ott rejlenek az igazságok. "Átrágta magát" a könyvemen. Nem volt egyszerû olvasmány, pedig azzal a szándékkal írtam, hogy közérthetõvé váljanak olyan jogi, politikai, társadalmi, politikai filozófiai fogalmak, amelyeknek az értelmét kicsavarták, vagy az ellentétébe fordították a XX. század legmegátalkodottabb szellemgyilkosai.

Meg kell köszönjem a levelét, mert megéreztette velem, hogy bár jó úton járok, de mégsem sikerült a céljaimat maradéktalanul elérnem a könyvvel. Nem elég jó a könyv!

Dolgoznom kell még rajta, hogy a magyar társadalom minden szegmense kapjon valami biztatást belõle. Kapjon hitet a jövõ megéléséhez, a reá váró kötelességszerû feladatok felvállalásához szükséges erõt és önbizalmat a középosztály is, de a lecsúszott rétegeket se hagyjuk elveszni! Azt hiszem átírnom a könyvet, hogy a magyar néplélek rezdüléseihez, a szegény panellakók igényeihez is el tudjon jutni és õket is legyen képes az igaz ügy mellé állítani!

Köszönöm tehát Rompos Károly sorait, amit most - megjegyzéseimmel megtûzdelve – megosztok önökkel, mert még a jogosnak látszó kishitûségébõl is erõt meríthetünk!

Tisztelt Dr. Bene Gábor S.!

Átrágtam magam a könyvén. Minden mondata nagyon súlyos igazságokat mond ki, csak a kivezetõ út homályos. Jó a felsõházi elképzelés, csak a megvalósítása lehetetlen az elképzelt tisztakezû, becsületes emberekkel. Hol vannak, hol voltak?

Ne legyünk ennyire pesszimisták, mert nagyon sok jó és áldozatkész magyar ember van, akik tisztakezûek és becsületesek. Csak merítés kérdése az egész, s én Rácz Sándort tartom legalkalmasabbnak arra, hogy ezt a merítést megrostálja. Bene Gábor S.

Ha egy kis lehetõség adódna, annyi önjelölt lenne, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. A baj csak az, hogy nem az igaziak tolonganának, mert azoknak nem ez a stílusuk.

Ez igaz, de nem is az önjelölteket kellene rostálni, hanem azokat, aki letettek már valamit a nemzet asztalára. Ha ennek az értékrend szerinti kiválasztódásnak nem találjuk meg a módszereit, akkor soha nem jön létre a „közjó nemessége”, akkor nem lesz magyar érzelmû, Szentkoronás lelkületû vezetõ rétegünk soha. Bene Gábor S.

Változás: Ehhez egy szikra, egy katarzis kell minimum. Sajnos akkor az: vérrel jár!

Az legyen az utolsó, hogy ismét vért áldozunk az alkotmányosságuk helyreállításáért! Ám ha nincs más út, akkor nem lehetünk gyávábbak, mint õseink! Nemzeti történelmünk során minden joghelyreállító szabadságharcunk bukása után, a jogrend helyreállt. 1711-ben a Szatmári béke, 1867-ben a kiegyezés állította helyre (ha nem is teljesen tökéletesen) a hagyományos alkotmányosságot! Csak 1956 szabadságharca után nem állították helyre az 1989-es „rendszert váltók”, de 2010-ben sem fogják. A nemzetnek tehát, komoly közjogi küzdelmet kell folytatni, mert nekünk nem kell a másé (vigyék innen!), nekünk a magyar alapokon nyugvó, hagyományos jogfejlõdésünk folytatása kell, s nem új alkotmány, hanem az õsi továbbfejlesztése. BG.

A második lehetõség sokkal lassabb. Az óvónõkben, tanítókban, a papokban látom a lehetõséget. Ha õket sikerülne megmozdítani és egyre több óvodában, iskolában, templomban, mûvelõdési házban mesélnének a csodaszarvasról, honfoglalásról, törökrõl, tatárról, 48-ról, akkor talán felnõne egy új generáció.

Sajnos nekem nem sikerült teljesen ezt megvalósítanom. A gyermekkoromban olvasott könyveket nem találom. A hamupipõke mellett mutasson nekem valaki egy gyönyörû, képes, rövid mesét pl. a csodaszarvasról. A 4 éves unokám kívülrõl fújná. A betûk még most kezdik érdekelni. Hõsi múltunkat rövid, olvasmányos, színes novellákban kellene terjeszteni az újságárusoknál. Sajnos ez igaz, ám én a lányaimnak csak Benedek Elek könyvekbõl olvastam a magyar népmeséket, s mégis érezhetõ a társadalmi hatás rontása rajtuk, pedig még egyházi iskolába is járnak. Nagyon fontos lenne tehát a nemzeti TV, és a nemzeti nevelés. Ám ezt, csak a hatalomban lévõk tudnák arra felé irányítani. BG

Ha már a TV-mesékbe nem lehet beférkõzni. Rá kell szorítani a 2/3-os kormánytöbbséget, hogy legyen nemzeti TV és ténylegesen nemzeti nevelés, hogy térjünk vissza a Szentkorona állameszme továbbfejlesztéséhez, vegye komolyan a sajátos magyar népszuverenitást, ne nyugatot majmolja azokban a kérdésekben, ahol a mi közjogi felfogásunk sokkal elõbb jár! BG

A legeslegfontosabb pedig a nemzeti érzelmû leánynevelés! Egy család legmeghatározóbb tagja a feleség, az anya. Ha majd az anyák itt is úgy adják át a pajzsot harcba induló fiaiknak, hogy ezen vagy ezzel gyere haza, akkor majd újra lesz magyarság. Ez pedig a mai leánynevelésen múlik. Egyetértve minden gondolatával arra kérem, hogy a könyvemben található tényeket és érveket terjessze, mert én ezt egy szellemi muníciónak szántam az elkövetkezendõ idõk közjogi harcaihoz. A politikusok, jogászok agyát már az egyetemen kilúgozzák, tehát rájuk csak akkor lehetne számítani, ha szembesülnének egy felkészült, erkölcsileg támadhatatlan, a joghagyományainkhoz szigorúan ragaszkodó tömeggel.

Egy Albert Camus idézettel búcsúzom: „A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.”

Üdvözlettel: Rompos Károly és az észrevételeit megköszönve: Dr. Bene Gábor S.