SZOLZSENYICIN TÖPRENGÉSEI a VÁLASZTÁSOKRÓL!

Alekszandr Szolzsenyicin:Töprengések (részletek)

„A pártok versengése eltorzítja a nép-akaratot. A pártfegyelem elve elnyomja a személyiséget, a személyiség szerepét, minden párt a személyiség leegyszerûsítését és eldurvulását követeli. Az embernek nézetei vannak, a pártnak ideológiája. „

De egyébként is, bármilyen a szavazási rendszer, egyetlen választás sem igazságkeresés. Itt minden a számarányokra, a leegyszerûsített matematikai formulákra és arra megy ki, hogy a többség felfalja a kisebbséget. ØPedig a kisebbség legalább annyira fontos a társadalomnak, mint a többség, a többség pedig csalásra is vetemedhet. × "Ne indulj a sokaság után a gonoszra, és peres ügyben ne vallj a sokasággal tartva, annak elfordítására" (Mózes 11.23,2.).

Ráadásul a választási kampányok a szavazók nagy létszáma miatt, ismeretlen választói környezetben, akkora felhajtással járnak, olyan harsányak - ezt segíti a tömegkommunikáció gyakori részrehajlása is -, hogy kifejezetten elriasztják a lakosság jelentõs részét. (Kiváncsi leszek részvételi arányokra, hiszen az új önkormányzati választási rend szerint: nincs érvényességi küszöb, ez pedig azt is jelenti, hogy a részvételi aránytól függetlenül a szavazás biztosan érvényes lesz!

Azokból a jelöltekbõl lesznek képviselõk, vagy polgármesterek (Budapesten
fõpolgármester) , akik a legtöbb szavazatot kapják; így tehát ha valakire
egy szavazattal több érkezik, mint ellenfeleire, meg is nyerte a választást! BG)

A televízió ugyan megmutatja a jelölt külsejét, viselkedését, de nem mutatja meg államférfiúi képességeit. Minden ilyen választási kampány az állameszme vulgarizálása. A sikeres kormányzáshoz tehetség és alkotóerõ kell - ezt pedig egyáltalán nem könnyû kiválasztani a nagy területen lefolytatott általános választásokkal. Ez a rendszer önmagában nem kényszeríti rá a politikai személyiségeket, hogy felül emelkedjenek saját politikai érdekeiken, sõt ellenkezõleg, az, aki erkölcsi alapelvekbõl akar kiindulni, könnyen vereséget szenvedhet.

Tocqueville a XIX. századi Egyesült Államok tanulmányozása során arra a következtetésre jutott, hogy a demokrácia a középszer uralmát jelenti. (Bár az ország rendkívüli körülményei ilyen esetben is elõtérbe tolhatnak erõs egyéniségeket.)

V. Maklakov be is ismerte, hogy a "népakarat" a demokráciában is fikció: az, ami annak minõsül, mindössze a parlament többségének döntése.

Ellenõrzõ mechanizmus nincs fölöttük, csupán az az eshetõség marad, hogy a következõ választásokon nem választják újra õket. A nép többségének nincs más befolyása a kormányzásra. Ø(Holott mindenféle más képviselet esetében, legyen az polgári vagy kereskedelmi, nem fordulhat elõ, hogy a képviselõnek több joga legyen, mint a megbízójának, és a képviselõ elveszíti a mandátumát, ha megbízatását nem látja el tisztességesen.) ×

De van még egy paradoxon: ha a kormány a parlamenti többségbõl alakul meg, e többség tagjai megszûnnek a kormánnyal szemben álló független népképviselõk lenni, és minden erejükkel a kormányt szolgálják és támogatják, hogy az bármi áron fennmaradjon.

A törvényhozók tehát a végrehajtó hatalom alárendeltjei lesznek.

(Egyébként a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom teljes szétválasztásának elve sem egészen vitathatatlan: nem jelenti-e ez az állam élõ szervezetének széthullását? ØMindhárom, egymástól elvált hatalomnak szüksége van valamiféle - ha nem is formális, legalább etikai - egyesítõ ellenõrzésre. ×)

(Ez lehet, az általam unásig emlegetett: történeti alkotmányosságunk! BG)

És még valami: Øa választási küzdelem minden fogása bizonyos meghatározott tulajdonságokat követel az embertõl, a kormányzás viszont merõben másokat, melyeknek semmi közük az elõbbiekhez. × Ritka eset, amikor az emberben megvan mindkettõ. Az utóbbiak akadályoznák a választási versengésben.

Holott a "képviselõség" valósággal szakmává, szinte életre szóló foglalkozássá válik. Kialakul a "hivatásos politikusok" rendje, akik számára ettõl fogva a politika szakma és jövedelemforrás. Ide-oda lavíroznak a parlamenti kombinációk rendszerében; ki törõdik már a "népakarattal"?

A legtöbb parlamentben meghökkentõ túlsúlyban vannak a jogászok, ügyvédek. "Jurokrácia." (Annál is inkább, mert záporoznak a törvények, rendszerük és a velük járó jogi procedúra olyan bonyolult, hogy a közönséges halandó képtelen megvédeni magát a törvénnyel szemben, és lépten-nyomon rászorul az ügyvédek súlyos pénzekbe kerülõ gyámolítására.) (Sajnos õk lettek a globális kapitalizmus egyik legjobban keresõ támogatói, mert már nemcsak a bûnözõk, de a bûnökkel alaptalanul megvádoltak és becsapottak is kénytelenek õket igénybe venni! BG)

Mivé fajulhat?

Kétségtelen, hogy a demokratikus rendszer lehetõséget ad a hivatalnokok, tevékenységének éber ellenõrzésére. Ambár meglepõ módon a modern demokráciákhoz is nehézkes bürokrácia társul.

Csakhogy: a többség távolról sem mindig fejezi ki akaratát még az általános választásokon sem. A választások gyakran nagyon lanyhán folynak. Egy sor nyugati országban a választók több mint fele, olykor kétharmada távol marad, ami az egész eljárást úgyszólván értelmetlenné teszi. Ráadásul a szavazatok olykor úgy oszlanak meg, hogy a minimális fölény valamelyik parányi, jelentéktelen pártocska súlyával érhetõ el - ilyenkor ez dönti el az ország sorsát és irányát. (Sokszor az az érzése az embernek, hogy direkt azért törnek ki különbözõ politikai és gazdasági botrányok, hogy az uralkodó párt(ok) helyett, az ellenzék alaposan megpihent, de éhes csapata következzen fõszereplõként a színpadon. S amikor majd õk is elfáradnak, akkor jöhetnek ismét az elõzõek vissza a rivaldafénybe! BG)

Sz. L. Frank rég megjósolta ezt a lehetõséget: "A demokráciában is a kisebbség uralkodik." V. V. Rozanov pedig azt írta: Ø"A demokrácia a jól szervezett kisebbség uralma a szervezetlen többség fölött." ×

(Azért kellene feltétlenül önszervezõdni a társadalomnak, mert a pártok tagsága összesen nem éri el Magyarországon a 70 ezer fõt! Igaz ezek a pártok már régóta csak médiapártok! Remélhetõleg az önkormányzatokban jelentõs erõvé fog válni a helyi önszervezõdõ közösség, s õk felismerik végre a pártoskodás és a szervezetlenség óriási veszélyeit! BG)

Csakugyan, a hajlékony, jól bejáratott demokrácia képes rá, hogy elvegye az erejét az egyszerû emberek tiltakozásának, ne engedje, hogy harsányan mondják a magukét. (Erre természetesen a legjobb példa 2006 õsze, amikor nemcsak a kormányoldal, de az ellenzék pártjai sem voltak hajlandóak az egyszerû emberek mellé állni! BG)

Igazságtalanságokat a demokráciákban is mûvelnek, a szélhámosok ott is képesek kibújni a felelõsségre vonás alól. Port hintenek és megfoghatatlanná válnak. Ma épp a világ legrégibb demokráciájából, Svájcból hallatszik nyugtalanító figyelmeztetés (Hans Staub): a fontos döntések névtelenül és ellenõrizhetetlen helyeken, valahol a színfalak mögött hozatnak a "nyomásgyakorló csoportok", a "lobbyzók" befolyására.

Az általános jogi egyenlõség mellett fennmarad a gazdagok és szegények, vagyis az erõsek és a gyengék tényleges egyenlõtlensége. (Bár a "szegénység" szintje nyugati fogalmak szerint jóval fölötte áll annak, ahogy mi képzeljük.) Államtudósunk, B. Ny. Csicserin még a XIX. században megjegyezte, hogy minden rendszerben, így a demokráciában is ugyanaz az arisztokrácia vetõdik a felszínre: a pénzarisztokrácia. Tagadhatatlan, hogy a demokráciában a pénz reális hatalmat jelent, elkerülhetetlen, hogy a hatalom a nagy pénzzel rendelkezõk kezében koncentrálódjon. ØA rothadó szocializmus esztendeiben nálunk is nagy vagyonok halmozódtak fel az "árnyékgazdaságban", az ügyeskedõk összefonódtak a csinovnyik fejesekkel, és a "peresztrojka" esztendeiben is tovább gazdagodtak a homályos törvények szövevénye révén, s most ott állnak, rajtra készen, hogy nyíltan versenybe szálljanak - már csak ezért is fontos eleve szigorúan korlátozni mindenfajta monopóliumot, nehogy õk kerekedjenek felül. × (Mindez sajnos - az alkotmányosságunkhoz való ragaszkodás hiánya miatt - bekövetkezett nálunk is! BG)

ØLehangoló az is, hogy a mai harsogó tömegkommunikáció által létrehozott intellektuális álelit nevetség tárgyává teszi a Jó és a Rossz abszolút fogalmát, és erkölcsi közönyét az "eszmék és tettek pluralizmusával" palástolja. ×

Az eredeti európai demokráciát áthatotta a keresztény felelõsség és önfegyelem. Ezek a szellemi alapok azonban fokozatosan lepusztulnak. A szellemi függetlenség háttérbe szorul, eltapossa a silányság, a divat és a csoportérdekek diktatúrája.

Pártok

Ma már oda jutottunk, hogy éppúgy képtelenek vagyunk elgondolni a politikai életet pártok nélkül, mint a magánéletet család nélkül.

Trockij egy hónappal az októberi fordulat elõtt kijelentette: "Mi a párt? Emberek csoportja, mely meg akarja ragadni a hatalmat, hogy lehetõsége nyíljon programja megvalósítására. Az a párt, amelyik nem akarja a hatalmat, nem méltó rá, hogy pártnak nevezzék."

A bolsevik párt természetesen unikális példa. De a párt õsi, jól ismert jelenség, már Titus Livius megírta: "A pártok közötti harc sokkal nagyobb bajt hozott és hoz is a nép számára, mint a háború, az éhínség, a dögvész vagy bármely más istencsapás."

A "párt" szó azt jelenti: rész. Ha pártokra oszlunk, azt jelenti: részekre oszlunk. Ha a párt a nép része, vajon kivel áll szemben? Nyilván a nép többi részével, mely nem követi. Minden párt elsõsorban nem az egész nép, hanem saját maga és követõi érdekében tevékenykedik. A pártérdekek elhomályosítják a nemzeti érdekeket.