Forradalom, vagy közjogi harc az alkotmányunkért?

Forradalom, vagy közjogi harc az alkotmányunkért?

Az új kormányfõ forradalomról beszélt, s szólt arról is, hogy új alkotmány kell. Nem gondolom, hogy nekem jogom van e szavakról hallgatni akkor, ha az igazsághoz ragaszkodva különvéleményem van, hiszen lassan két évtizede hirdetem a jogfolytonosság szükségességét. Márpedig a jogfolytonosság nem fakadhat forradalomból, hiszen az a régi lerombolását tûzi ki célul, de itt csupán a rossz erkölcs lerombolását, de a jól bevált történelmi alkotmányosság visszaszerzését kell célul tûznie a kormánynak!

Ne feledjük el, hogy a történelmünk honvédõ harcok és közjogi küzdelmek története. Mi soha nem voltunk lázadók, zavargók, rebellisek, hanem vagy a haza területét védtük, vagy az alkotmányosságunkat. Szabadságharcainkban így, szinte mindig ezen értékekért folytak, s nem valami ellen, hanem valami-ért! A bukott szabadságharcaink után is szinte mindig sikerült a közjogi küzdelmünk, így 1711-ben, 1867-ben, 1920-ban is – ha nagy áldozatok árán is, de sikerült a jogfolytonosságot helyre állítani – ám az 1956-os szabadságharcunk után (1989-ben) nem sikerült mindez, mert a politikum hallani sem akart a kötelességérõl, a történelmi magyar közjogi gondolkodáshoz, a valódi alkotmányhoz való visszatérésrõl. Nézzünk egy rövid áttekintõ elemzést ennek okairól.

1989-ben a sztálinista ál-alkotmányt átalakították. A Moszkvából sugallt bolsevik hatalmi szabályzatot átirányították, egy pénzhatalmi érdekû globalista hatalmi szabályzattá, s az átalakítás folytán egy újabb törvénytelen államforma-változtatást hoztak létre a nemzet megkérdezése nélkül, de lényegi változást és jogfolytonosságot feledve. Szûrös elvtárs tehát kikiáltotta a köztársaságot, és az akkoriban még egy párti parlament, többnyire bolsevikokból álló alsóháza elfogadta azt az alaptörvényi formát, amelyet ma – megtévesztõen –, alkotmánynak hívnak. Amikor a politikum új alkotmányról, vagy „alkotmányreformról” beszél, akkor elárulják teljes tudatlanságukat a témában. A szerves jogfejlõdés kritériuma ugyanis nem elavult és nem középkori. Tehát csak akkor beszélhetnénk alkotmányos államról, ha a Szent Korona értékrendjéhez igazítottan születnének törvények, s a törvényhozó és alkotmányozó hatalmat világosan megkülönböztetné a politikum. Ám sajnos nem ez történik, hanem az ál-alkotmány elismerése és jogosulatlan módosítását tervezgetik.

Csakhogy azokat a fogalmakat, amelyeket ma a közbeszédben használnak – a politikusok, riporterek, újságírók és sajnos a közemberek is – egy meghamisított bolsevik fogalmi rendszerbõl, a globalista korszak agymosó technikájával terelték át a polgári fogalmi rendszerbe, s így jelentésüket alaposan meghamisították. Azért félnek a Szent Korona értékrendtõl annyira, mert a történelmi magyar alkotmányosság volt az a jogi korlát, amely nemcsak megtartotta a magyar nemzet államát még az idegen megszállások alatt is, hanem az így kikristályosodott rend mintát mutathatna a világ jelenlegi politikai és gazdasági válságából való kilábalás lehetõségét.

A Szentkorona állameszme ugyanis a közjó leghatékonyabb formáját adja, hiszen az államot alkotó közösségeknek – de a közösségek tagjainak is – biztosítja az egyenjogúságot, s cserébe csak a Szent Koronához való hûséget és a közösség szolgálatát kéri. Márpedig a közösség szolgálata az egyén érdeke is, hiszen csak így lehetséges a társadalom minden tagjának a hasznos szerepét megtalálni. Nem valamiféle álszent egyenlõsdi ez, hanem a közjó szolgálatában betöltött szerep alapján való társadalmi munkamegosztás, ahol nem az számít, hogy milyen vallású, etnikumú vagy, hanem az, hogy az értékrendet megtartod-e, hogy a jogok és kötelezettségek egyensúlyát elismerve a közös államot oltalmazni, szellemi vagy fizikai teljesítménnyel szolgálni mennyire tudod. Ha szolgálatod kimagasló, akkor a jutalmad is az, ha viszont a közös állam vagy a közjó ellen fordulsz, akkor a hûtlenségednek megfelelõen kapod az igazságos büntetést.

A jelenleg mûködõ idegen eredetû „jogrend” a társadalom élõsködõinek a hatalomra kerülését és hatalomban maradását biztosítja ugyan, de korszerû és igazságos Magyarországot nem képes biztosítani semmilyen átalakítás révén. Tehát alkotmányreformról csak gyávaságból vagy a politikai maffia érdekében lehet beszélni. A nemzeti érdekeknek megfelelõ törvényalkotást valóban az Országgyûlés két házának kell biztosítania, de az alkotmányozást csak egy hatalomtól független nemzeti konszenzus kezdeményezhet és hajthat végre, ám csak sarkalatos, vagy alaptörvényi szinten és csak népszavazási megerõsítéssel! A jog és erkölcs egységére épült, tisztességes közéletet csak a hagyományos magyar közjogi gondolkodásból szervesen kifejlõdött történelmi alkotmányosság alapelveire épülõ új sarkalatos vagy új alaptörvény alapján remélhetünk. Ezt azonban nem szabad alkotmánynak hívni, mert az elmúlt rendszerek agymosása miatt az alkotmány fogálmát kizárólag a bevált és megváltoztathatatlan igazságos jogi alapelveknek kell fenntartani.

Tudom, hogy a magyar közjogi gondolkodás magát a mûködõ jogrendet is alkotmánynak hívta, de éppen ezzel a lehetõséggel éltek vissza az elmúlt korszakok kollaboráns politikusai, újságírói és jogászai. Nekünk pedig szent kötelességünk a történelmi alkotmányosság elsikkasztásának véget vetni, mert csak a hagyományok és a jogfolytonosság helyreállításával szüntethetjük meg az ellenünk folyó etnikai, kulturális és gazdasági elnyomást, másképpen fogalmazva az indirekt népirtást és az álcázott gyarmatosítást!

Ne feledjük el, hogy a magyar alkotmányosság és a Szentkorona állameszme az európai jogfejlõdésnek is része, sõt annak legpatinásabb és legigazságosabb eleme, amely megoldást nyújthat a jelen Európájának minden problémájára, hiszen ez a „Magyar Küldetés” amelyet õseink vállaltak az Árpád-házi királyok korában éppen úgy, mint Nagy Lajos, Hunyadi, sõt 1848, vagy 1956 hõseiként is.

Ne legyünk hûtlenek az Õ emlékükhöz!

2010. május 26. Dr. Bene Gábor S.