VÁLASZTÁSI ELEMZÉS III.?



Társadalomlélektan, vagy választási elemzés?


III.


A nemzeti souverenitás funkctióinak minden ágában a nemzet számára cselekvõ rész tartassék fenn,… „ Kossuth Lajos 1883


„A magyar alkotmányosság csak a történelem szerves idõszûrõjén át fejlõdhet, s nem egy ál-alkotmányos politikai korszak, pártos szavazgatásain keresztül” BGS. 2000


„A magyar történelmi alkotmány nem a belsõ, funkcionális alkalmatlansága miatt, hanem az 1944-es német majd orosz megszállás miatt nem érvényesülhetett a magyar politikában, mind a mai napig. Tehát semmiféle megalkuvást nem jelentene a jogfolytonosságának elismerése. Sõt, ez tényleges politikai létünk elengedhetetlen kiindulópontja.” Fáy Á.2003


Ahhoz, hogy a Fidesz retorikájában nagyon óhajtott – ám a ráutaló magatartásból következõen nem kívánt – kétharmad meglegyen, elég az is, hogy 48-at megnyer a függõben lévõ 57-bõl és megvan az a többség, amellyel teljesítheti a rendszerváltáskor elmaradt és „alkotmányozás” néven ismerté vált jogrendváltást.


(A mostani jogrend ugyanis idegen a magyar jogi hagyománytól, s ráadásul a Rákosi-kádár diktatúrával tart jogfolytonosságot! Ezt persze lehet vitatni, de most csak annyit említek meg, hogy megszállás alatt nem lehet joghatályosan törvénykezni, de nem lehet szabad választásokat sem tartani. Az elsõ állítólagos szabad választásokat a szovjet megszállás, a többit a pénzhatalmi megszállás kérdõjelezi meg!)


Ám most térjünk vissza a közbeszédben hibásan - szabadnak nyilvánított választásokhoz.


Ha a FIDESZ elveszít az 57-függõben levõ elsõ helyébõl 12-13-at, akkor nem lesz meg a kétharmad, s újra azt fogjuk tõlük hallani, miközben tehetetlenül széttárják a karjukat, hogy: nem kaptak elég felhatalmazást, és így nem tudják meghozni azokat a sarkalatos-, vagy alaptörvényeket, amelyekkel a hatalomgyakorlás rendszerét visszaalakíthatnánk törvényessé és alkotmányosan is jogfolytonossá az utolsó szabad magyar állammal!


A FIDESZ jogászai ugyanis tisztában vannnak azzal, amit a jogi egyetemeken lassan 63 éve: NEM tanítanak! (Úgy félnek tõle mint a tûztõl! Jogfolytonosan ugyanis Magyarország nem köztársaság, hanem alkotmányos királyság. Ráadásul, csak népszavazással lehetne az államformát megváltoztatni, ami azt is jelenti, hogy bármikor lehet köztársaság is, de királyság is!)


Bizony nem tanítják, hogy a hatalom nem alkotmányozhat, mert az olyan lenne, mintha a focista maga állapítaná meg a számára legkedvezõbb játékszabályokat. A politikusok és újságírók ezért szokták azt írni vagy mondani, hogy a parlament alkotmányozni akar, mert vagy tudatlanok, vagy szeretnek nagyokat mondani! Szerintem mindez, egy régen kitervelt és hatalmas átverés, mert a parlament jogalkotó köztestület. Az alkotmány viszont - s annak jó esetben az aktuális része, az alaptörvény is -, éppen a jogalkotás folyamatát, elveit és korlátait szabályozza joghagyomány alapján. Így azonban, a képviselõház nem jogosult sem elfogadni, sem módosítani a jelen kor modernizációs alaptörvényét! (Annak módosításához egy speciális, a hatalomtól nem függõ nemzetgyûlés nyúlhat csak, de az is csupán az eredeti alkotmányos jogelvek megtartásával - s a szerzett népjogok korlátozása nélkül -, csupán az alaptörvényi rendelkezések modernizálását végezheti el. Különös tekintettel a jól bevált intézményrendszer visszaállításának alaptörvényi kereteit, s az 1956-os szabadságharcunk alulról jövõ, elemi erejû népképviseleti formáinak beépítését a hatalom ellenõrzésbe. Nos ezt kell, elvégeznie!)


A Fidesz jogászai természetesen azzal is tisztában vannak, hogy az egész és rész viszonyában lévõ alkotmány és alaptörvény között a magyar közjogi hagyomány különbséget tesz, s így annak a bolsevik ármánykodásnak – hogy egy (ráadásul törvénytelen) alaptörvényt neveznek alkotmánynak – véget, kell vetnie. Vissza kell térni az évezredes alkotmányos jogelveinkhez, amelyek, az igazságos, méltányos, valamint az - államot is kordában tartó -, írott és íratlan jogszokások, és a leírt történelmi joghagyomány (szervesen fejlõdött) gyûjteménye. Ezek összessége a magyar történelmi alkotmány, s ennek esszenciája azon jogelvek, amelyeket nem kerülhet meg sem ma, de a jövõben sem a képviselõház és az állam, s melynek az 1956-os önszervezõdõ köztestületek mintájára újjászervezett felsõház ad majd, valódi, ellenõrzési jogokkal bíró, ellensúlyt képezõ intézményt.


A Fidesz alig várja tehát, hogy megtegye a következõ lépéseket:


1. kimondja, hogy a „létezõ szocializmus” nem volt szocializmus, a „jogállamisága” egy bûnös rendszert takart, s a még élõ bûnösöket felelõsségre kell vonni azokkal együtt, akik az elmúlt években rabolták ki a közvagyont, tették tönkre az állam intézményrendszerét.


2. A mindenkori legitim magyar történelmi államok sora 1944 március 19-én szûnt meg a német, majd szovjet katonai megszállással, s most a jogfolytonosságot ezen idõt megelõzõ államok sorával állítjuk helyre, s így, illegitim korszakká nyilvánítjuk az eltelt 66 évet! Ezzel megtagadjuk azon hitelek visszafizetését is, amelyek illegitim korszakban lettek felvéve, s amelyek óriási kamatai már többszörösem meghaladják az eredeti hitelek összegét!


3. A történelmi magyar alkotmányosság jogelveinek fényében kell megvizsgálni a jelen jogrendszert, s azok a törvényeket fogadhatjuk el csupán, amelyek, ezen örök jogelvekkel vannak összhangban! (fõként az igazságosság, méltányosság, erkölcsösség és a közjó idõtlen értékeinek a tiszteletével)


Én imádkozni fogok azért, hogy mindezt teljesítse a Fidesz!


Most akkor nézzük a számokat!


(Elnagyoltan mondhatjuk azt, hogy aFidesz felhatalmazását maximum 3 millió szavazó fogja biztosítani. A jobbik ezzel szemben csupán, közel egy milliós szavazólétszámot mozgósított.)


A 2010-es parlamenti választások elsõ fordulója pontosan 1 millió 361 ezer 413 szavazat veszteséget okozott a Gyurcsány Ferenc által meggyöngített MSZP-nek ahhoz képest, mint amennyit 2006-ban kapott. Ez viszont a szocialista pártnak óriási siker, sõt a túlélését is jelenti, hiszen ha tavaly a FIDESZ nyélbe üti a néphatalom.hu oldalon (civil személy által) kezdeményezett népszavazást, akkor ma, a 176 egyéni képviselõre lecsökkentett képviselõjelölt közül 119 máris Fideszes lenne, s a jelen állásban az MSZP (valószínûleg) teljesen kiesett volna az alsóházból! (egyszer valaki kérdezze meg tõlük, hogy miért mafláskodták ezt el?)


Ezzel szemben a Fidesz-KDNP sikere meg sem közelíti az MSZP veszteségeit, s csupán 400 ezerrel szavazattal kapott többet, mint négy évvel korábban az elsõ fordulóban. Ám például éppen Edelényben, ahol az elsõ fordulóban 63.28% volt a részvételi arány, s lesz következõ forduló így áll a rangsor:.































1.



Dr. Daher Pierre
(FIDESZ-KDNP)



36.54%



2.



Molnár Oszkár
(Független)



24.14%



3.



Miklós Árpád
(Jobbik)



19.13%



4.



Gúr Nándor
(MSZP)



18.70%



5.



Horváth Aladár
(Független)



1.50%




Ha tehát itt már az elsõ fordulóban Molnár Oszkárt kéri fel a Jobbik képviselõjelöltnek, (bár Miklós Árpád is jól szerepelt!) akkor ma ott, a Jobbik 43.27%-al vezetne a Fidesz elõtt!


Én azért imádkozom, hogy a FIDESZ kapja meg a kétharmadot, de a Jobbik mutassa meg, hogy neki fontosak azok a közszereplõk, akik ki mernek mondani igazságokat olyan tabutémákban is, amelyeket a társadalom egyre jobban igényel! (Most kell a híres liberális tolarenciát gyakorolni kedves jogvédõk! Tudomásul kell venni, hogy a magyar társadalom nem csukja be többé a szemét és nem hajtja le a fejét a hazugságok hallatán!)



Arra kérem tehát a Jobbikot - s Miklós Árpádot külön -, hogy lépjen vissza Molnár Oszkár javára, aki várhatóan csatlakozik majd a Jobbik frakciójához.


Imádkozom azért is, hogy legyen elég ereje a Jobbiknak ahhoz, hogy a történelmi alkotmányossághoz való visszatérésünket naponta felemlítse az alsóházi üléseken,s hogy az ál-szocialista fasisztázókat, rasszistázókat és antiszemitázókat naponta szembesítse a bûneikkel!



A Jobbikra túlnyomórészt nem a tudatlan emberek szavaztak, hanem azok a tisztánlátók, akik megelégelték a politika hazugságait, s esélyt akartak adni - egy még nem lejáratódott politikai szervezõdésnek. A képviseleti demokrácia jelen formája alkalmatlan ugyan a valódi megoldásra, de legalább az alkotmányos jogtudat fejlõdésének, a nemzet újjáépülésének ad némi lehetõséget.


Ne feledjük el!


Aki a magyar alkotmányos hagyományt, a szentkorona közjogi szerepét támadja az a magyar állam és nemzet létét, de a nemzetközi jog - különösen az ENSZ - alapelveit kérdõjelezi meg.


Az vagy bolsevik, vagy globalista bérenc, esetleg tudatlan.


Ám ezen utóbbin, próbálunk segíteni!




Adjon az Isten: Alkotmányos, szebb jövõt!


De azért magunk is iparkodjunk!



Szeged, 2010-04-15 Dr. Bene Gábor S.