VÁLASZTÁSI ELEMZÉS II.?



Társadalomlélektan, vagy választási elemzés?


II.



„divat lett mindent tagadni, a mértéktelen követelõdzés, eleve teljesíthetetlen igények tömeges megfogalmazása…eltúlozzák a többpártrendszer lehetõségeit, felnagyítják vélt elõnyeit. Védelmi rendszerünk szétzilálására törekszenek… célirányos, végiggondolt koncepció…s a fehérterror fog uralkodni!” Grósz Károly 1988, nov. 29.


„másfél évig úgy csináltunk, mintha kormányoztunk volna..” Gyurcsány Ferenc 2006, máj.


Az a gazdasági és politikai káosz, amit Grósz váteszi mondataival megjósolt, akkor nem következett be. Viszont Gyurcsány megvalósította a fehérterrort - ám vörös szekfûs módszerekkel. A Fidesznek, most már csak be kellene söpörnie az abszolút gyõzelmet, csakhogy közben eltelt közel négy esztendõ. S ezen idõszak, sokat rontott a megítélésén. Visszaütött, hogy a négy évi kormányzása alatt, nem volt képes megakadályozni a bolsevikok visszatérésének a lehetõségét sem a médiapolitikájával, sem az ellopott gazdasági erõforrások - törvényes visszavételével a mérhetetlenül mohó szocialista rablóktól. Nem volt képes a Magyar Állam máig fennálló jogfolytonosságát megszakítani a Rákosi-kádár rendszerrel, elfogadta a globalista világ ránktelepedését, sõt a pénzügyi és a stratégiai fontosságú ágazatok tulajdonának - globalista kezekbe történõ - átjátszását sem kérdõjelezte meg, s még a teljes védelmi rendszerünk leépítésében is szerepet vállalt. (Az EU szerepét Halász József megfelelõen kiértékelte, s így azzal nem foglalkozom.)


Olvasom Surján László sorait, amit némi kommentárral megosztok önökkel is:


„A két harmad, három harmad körül forr a világ, legalábbis annak magyar része. Sajnos a baloldalon nem akarták meghallani Orbán nagyon fontos mondatait, amelyek szerint a választások után nem az számít, hogy ki hová szavazott. A kormány mindenkié kell legyen, májustól a három harmad számít. (Rendben, én meg akarom hallani! Ám aggályaim vannak, mert a Jobbikról talán mégsem kellene azt állítani, hogy fasiszta, hiszen ezzel a három harmadból máris kirekeszt a Fidesz közel 800 ezer embert!)
Most azonban még április van. Április és még 57 körzetben meg kell mérkõzni. Most a kétharmadon a hangsúly. Van, aki fél tõle, van, aki akarja. (Én bizony akarom. Hiszen el kell dõlnie, hogy merre indul a Fidesz-KDNP a választások után. A történelmi magyar államokat ismeri el jogelõdjének, vagy a Rákosi-kádár korszak diktatúráját? Mert nem elég szavakban elhatárolódni a kádárizmustól, a tettekben is meg kell ennek nyilvánulnia! Amikor megnyomják a Fideszesek a gombot a képviselõházban a történelmi alkotmányosság visszavétele mellett, akkor el fogom hinni, hogy valóban a háromharmad, tehát minden magyar miniszterelnöke lett Orbán Viktor!) Az interneten megjelent vélemények szerint MSZP szavazók között is van, aki a Fidesz-KDNP kétharmadát szeretné, mert nyugalmat vár ettõl. Sokszor elmondtuk, hogy az üzleti világ is ennek drukkol. Mindenki látja: erõs kormány kell a hányódó hajó irányba tartásához. Mindenki látja, csak a hatalomból kipenderülõk félnek. Hogy mitõl? Aligha a sipítozó fõnéni aggályát osztják: nem a királyság visszaállítása fájna nekik, csak az alapos vizsgálat és az esetleges mentelmi ügyek elintézése, azaz félelmük oka az elszámoltatás.(Ebben bizony egyetértünk! Anglia, Spanyolország, Svédország, Hollandia, stb. királyság és semmi bajuk az ottani szociáldemokratáknak a királysággal. Ha a mi liberális-szocialistáinknak bajuj van vele, akkor bizony õk nem demokraták, nem liberálisok és nem szocialisták! Az államformáról egyébként népszavazást kellene tartani, hiszen népszuverenitást hirdet nálunk (szavakban) az MSZP, de még a legelvadultabb liberális is. Hirdeti, hirdeti, csak éppen nem tartja be.)!Félelmet, vagy valami hasonló érzést a mi oldalunkon is látunk. Mivel a szocialistáknak aligha lesz hatvannál több képviselõjük, jó esély van arra, hogy Gyurcsány veszett fejsze reménye teljesedjék, õ legyen a frakcióvezetõ. Érdekes lenne.(Hát bizony az. Én reménykedem benne, hogy nem tud tovább hülyét csinálni a nemzetbõl, de a Fideszbõl sem. Gyurcsánynak ugyanis, valóban a börtönben a helye. Nem azért mert szocialista, hanem azért mert NEM szocialista! Csak egy egyszerû, ügyeskedõ tolvaj. Egy tehetséges fehérgalléros bûnözõ!) Alighanem Orbánra fog hivatkozni, aki a pártján belül csak erõsödött a választási vereségek után. Csakhogy Orbán verség ide, vereség oda, növelte a Fidesz tábort, a Gyurcsány korszak meg egy millió négyszázezer szavazót kergetett el a szegfû közelébõl.
De ez, mármint, hogy ki legyen a szocialisták frakcióvezetõje, nem a mi dolgunk. Ha a böszme kell nekik, legyen a böszme
.(No no, remélem nem adjátok fel ilyen könnyen! Az a kár, amit az országnak okozott talán nem is kicsiny börtönt igényelne, de a köztörvényes „tükkök százai” a jelen korszak törvényei alapján is büntethetõ, hiszen számtalan esetben bizonyosodott be, hogy „csak” elévültek a bûncselekményei. Azon idõszak azonban, amikor mentelmi joga volt, nem számíthat bele az elévülési idõbe. Ha így lenne, akkor minden bûnözõ képviselõséget vásárolna magának a jövõben! Ezt azért ti sem akarhatjátok?) Érdekes kirohanásokra számíthatunk. Pl. el lehet menni, kérem, el lehet.
Egyébként tanácsként ez mi is elmondhatjuk neki: El lehet menni.
(Igen, a börtönbe. De a lehetõ leggyorsabban!) Ha nem megy el, csak nekünk segít. Bár, mint már máskor elmondtam, nem mi fizetjük.(Dehogynem, mi fizetnénk valamennyien. A közpénzbõl! S eddig nem lopott még eleget? No ezért félek én tõletek! Azt még megérteném, ha nyíltan kimondanátok, hogy nem akartok nagy változást, de azzal kampányolni, hogy „nagy változás”, s közben Gyurcsányt – aki nem csak politikai bûncselekményt, hanem köztörvényeseket is elkövetett – eltûrni a parlamentbennos ez nem etikus, de nem is törvényes. Sõt, ez a törvények semmibevétele!)
Nagy támogatás, nagy változás. Hajrá kétharmad. Hajrá Magyarország!
Idáig az idézet és a kommentárjaim. Kell ehhez még valamit hozzáfûzni? Remélem nem! Ahhoz kell tehát a kétharmad, hogy megmutatkozzon: merre is tart a Fidesz és merre a Jobbik?


Ne adja az Isten, hogy az LMP-vel szövetkezzen a kormány, hívatkozva az üzleti világra !


Szeged, 2010-04-14 Dr, Bene Gábor S.