Kirablottak vastapsa a milliárdosnak.



BG:Kirablottak vastapsa a milliárdosnak.



Az ATV – mint legfõbb lakájmédia – végig közvetítette az általam csak Furcsán Nyerencnek titulált politikai szerencselovag és ripacs beszédét. A fellépésnek a teremben átütõ ereje és valóban lelkesítõ hatása volt. Már az elsõ mondatokban nagyot alaktott. Magyarországról áradozott, s szinte párás lett a szeme.



A kamera a himnusz alatt végig pásztázta a termet, s Vitányi, Bauer és az MSZP vezetõinek kivételével, csupa tiszta arcú, magát agyondolgozó vesztest láttam.


Azokat láttam, akiket Pestiesen szólva: ismét palira tudott venni Furcsány Nyerenc és nemzeti progressziónak csúfolt gátlástalanság. Azoknak az arcát láttam, akiket állítólag fel akar emelni a baloldal, miközben még az unokáit is kifosztja. Akiknek az volt a legfontosabb Fletó üzenet - még néhány éve -, hogy: Nincs ingyen ebéd!



A „nyugatos, modern, polgári világ” amiért állítólag Furcsán Nyerenc és társai küzdöttek: adósságcsapdává és a gyarmatosítás legújabb – nehezen felismerhetõ – változatává fejlõdött. Mindezt, már csak a világgazdaság válságával lehetett eltakarni a szerencsétlen, a kádári 'szocializáción' keresztülpréselt, naiv magyar embereken.


Igaz – az MSZP berkeiben is lejáratódott „fõgonosz” –, mindezen nagyívû gondolatokat, nagyon is tehetségesen és szinte fantasztikus retorikai bravúrokkal adta el a hallgatóságnak. Valahogy így:


2002-ben meg kellett erõsíteni a piacgazdaság szociális jellegét, hogy beillesszük Európa széles, bonyolult intézményrendszerébe az országot” Gy.F.



Én megpróbálom lefordítani elsõ szám elsõ személyben, az önök számára - kék színnel -, ezeket a kitûnõen kódolt mondatokat. Önök pedig képzeljék el, amit Furcsán Nyerenc bevesz egy tablettát, aminek a hatására a valóságot mondja:


2002-ben úgy látszott, hogy a Fidesz annyi bal és jobboldali értéket mutatott fel a magyar társadalomnak, hogy a volt proletárok és a nemzeti elkötelezettségû középosztály is feléjük húzott. Nekünk tehát, muszáj volt a lumpen elemeken és a rendszerváltás milliomos nyertesein kívül másokat is megnyerni, s ezért kellett a TÖBB PÉNZT AZ EMBEREKNEK szlogent bedobni, majd a száz napos programokkal bizonyítani, hogy mi elõször valóban többet adunk. Azt azonban nem árultuk el, hogy ennek milyen iszonyatos ára lesz a jövõben. Mindez, egybe esett a pénzvilág azon parancsával is, hogy az országot adósítsuk el még jobban, tehát két legyet ütöttünk egy csapásra! Becsaptuk a választókat és hatalomra kerültünk, s teljesítettük az EU és a pénzháttérhatalom ajánlását, azaz parancsát.


„2002és 2006 között rohamosan nõttek a bérek, juttatások… évtizedes szociális álom látszott megvalósulni… ugyanakkor keserû volt az ébredés, mert a szociális igazságtétel árát hitelbõl kellett finanszírozni…. 2001-tõl 1500 MD forintot költöttek el a kormányok. Medgyessy ennek a felét, Orbán harmadát, én a hatodát fordítottam a szociális juttatásokra” Gy. F.


A rendszer azon alapul, hogy mindenkinek csalnia kell, ha meg akar élni.


Így senki sem ártatlan, tehát senki sem kezd a másikra mutogatni.


2001-ben ezt a rendet áttörte a Fidesz és a minimálbért megduplázta, mi hiába tiltakoztunk.


Valójában Orbántól loptuk el a béremelés ötletet, mert láttuk, hogy ezzel megnyert szavazónak egy nagyon komoly réteget.


A multinacionális cégek nem is problémáztak a dolgon, hiszen folyamatosan kapták a különbözõ kedvezményeket. A kisvállalkozásoknak viszont ez fájdalmas lépés volt, mivel a legnagyobb adóteher Európában nálunk terheli az élõmunkát, s így megnõttek a terheik. Mi azonban megéreztük, hogy nekünk a közszférában kell osztogatni, hiszen ott, az egész társadalom eladósítását érjük el azzal, hogy emeljük a béreket.


Ezt a pénzvilág értékelni is fogja, s ezzel nagyon jól lehet majd kampányolni is.


Ám amikor eljön a béremelés ideje, akkor jelentõsebben csak a felsõvezetõk – különösen az elvtársak bérét emeljük meg. E közben, amit csak lehetséges kilopunk a költségvetésbõl, s a béremelésre hitelt veszünk fel, vagy eladogatjuk a maradék közvagyont úgy, hogy azt mondjuk rá, hogy: állami vagyon!


„…. 250 ezer lakást építettek az emberek, 500 ezerrel több autó van…


A jóakaratnak, jószándéknak nyögés lett a vége! A bérek ma egy negyeddel érnek többet, mint 2001-ben, s így jobban élünk most! " Gy. F.


Igen, megcsináltuk! Mi - a politikai osztály tagjai és a lakájok - jobban élünk! Elhitettük az emberekkel, hogy nyugodtan lehet felvenni a hiteleket, mert mi biztos kézzel vezetjük az országot. S vették fel a hiteleket svájci frankban, forintban, mint az õrültek. A svájci frankos hitelek nagy része bedõlt, de a forint hitelesek is jócskán tönkre mentek, s elveszítették a vagyonukat, házaikat. Nekünk nagyon jókor jött a pénzválság.


Ez most nem túltermelési, hanem a pénzhatalom gerjesztette válság, azaz olyan pénzszûke, amelyet azért hozott létre a pénzvilág, hogy a pénzmultiplikátornak nevezett pénzteremtõ magánbankok rá tudják tenni a kezüket, a tényleges értékeket képviselõ magánvagyonokra. E közben az államok eladósítása is tovább növekszik, s ezzel tud a pénzhatalom nyomást gyakorolni rájuk. Csak az a lényeg, hogy a polgárok vásároljanak, mindig vásároljanak, s így lesznek teljesen tönkretéve, kifosztva.


"Rengeteg dolog épült az országban, több autópálya, mint az elõzõ 40 esztendõben…ezt nem a kormány építette, hanem az önök adóforintjaiból épült ....." Gy.F.


Az adózók persze azt hiszik, hogy azért épülnek az autópályák, hogy az egész társadalomnak jobb legyen. Ám ez sem így van. Azért épülnek, mert ezzel jól járnak a multik, s ezzel lehet a közpénzeket olyan jelentõs mértékben csapolni, amely ismét a mi - tehát a politikusok - érdekét szolgálja, s a nemzetközi pénzhatalomét is.


Az építkezéseknél ugyanis mûködik az ún. feetback azaz visszafizetés. Ezért épül minden többszörös áron, s ezzel a költségvetésnek tovább kell szorítania az adóprést, de közben az eladósítás is erõsödik, s ezzel a nemzetközi pénzhatalom befolyása is növekszik az országra.


„Összességében rosszul mértem fel az erõinket. Azt hittem, hogy az igazságunk és az akaratunk elég lesz. Helyes, tisztességes és vállalható reformtörekvéseket képviseltem, de nem elég a reformszándék, ha a többség nem akar velünk jönni.. a pénzügyi válság megpecsételte a kormányunk sorsát.” Gy.F.


Azt hittem, hogy nagyobb hatással vagyok az emberekre és sikerül lóvá tenni az egész országot. Azt hittem, hogy a szándékosan nyilvánosságra hozott beszédem kapcsán sikerül olyan kemény intézkedéseket kiprovokálni, hogy az USA elnöke is az én módszeremet fogja tanulmányozni. Azt hittem én vagyok Közép-Európa legokosabb miniszterelenöke és minden sikerül amit kiterveltem! Nem jött be.Viszont leteszteltem az országot és azt megállapítottam, hogy a magyarokból kiveszett a lázadás szelleme, mert még azt sem tudták kihasználni, amikor az egész ország felháborodott a beszédemen. Az persze idegesített, hogy a Kossuth téren a prolik és az értelmiség egyaránt szólt arról, hogy válságban van az ország. De hiszen a válságot csak késõbbre tervezte a Wall Street és a Bildenberg csoport, s nem is értettem honnan tudták meg azok a koldusok?


„A nagy kérdés, hogy kinek van igaza? A harmadik köztársaság intézményeit védõ rendõrnek, vagy a kukát dobáló garázdának?” Gy.F.



Szerencsére jól hangzik ez a harmadik köztársaság. Én persze tudom, hogy itt nincs köztársaság, sõt demokrácia sincs, de az emberek elhiszik. Szerencsére a média milliós havi fizetéseket húzó alkalmazottai és gazdáik nem akartak semmilyen változást, s így sikerült elhitetni a magyar emberekkel mindennek az ellenkezõjét is. Aki nem úgy gondolja mint én, az terrorista! Aki ezrével okozza emberek halálát az egészségügyi káosz miatt, azt kitüntetem. Aki pedig felgyújt egy kukát, annak lõjjék ki a szemét!


No ezt csinálja utánam valaki!


Bushnak könnyû volt, mert akármilyen butaságokat is beszélt nem perelték kártérítésre. Ám engem 199-en bepereltek, mert azt hitték, hogy ez a részükre jogállam. Persze hogy el tudtam elintézni, hogy ne kelljen kártérítést fizetnem, hiszen ez csak nekünk jogállam, nekik (nektek)diktatúra!


„ A Fidesz a szélsõségesség enyhébb formája. A Jobbiknak üzenem, hogy nehezen értem miért fordulnak a cigányok, szegények, zsidók ellen? Nem láttam még olyan vitát, amit az agresszió, düh és indulat megoldott. A politikai szélsõségesség nem a politikai mennybe, hanem a pokolba juttat.” Gy. F.



Gyurcsány a pokolban is úr, a Boldogasszony levette a kezét ezekrõl, a Szent Korona is el van zálogostva, tehát én jól dolgoztam. Fideszt már ismerjük, kibírtunk a négyévi kormányzását úgy, hogy nem állított közülünk senkit bíróság elé, de azért nehogy mindent õk söpörjenek be a következõ esztendõkben. A Jobbik viszont annyira veszélyes, hogy mindent meg kell tenni ellene, hiszen ezek még képesek és komolyan ellenünk fordulnak. Hiszen mi szélsõségesen szegények is vagyunk, cigányok is, zsidók is! Én mindent eljátszok csak legyen profit belõle! Az viszont nagy hibám, hogy ezeket még nem sikerült – pedig mennyi közpénzt áldoztunk a nyugati sajtóra – egyértelmûen nemzetiszocialistává, fasisztává minõsíteni az EU-ban.


A választással ennek a küzdelemnek nem lesz vége. Mi leszünk a parlamentben egyedül demokraták, akik Bibó szavai szerint nem félünk!


A politika egy szép színi elõadás, ahol kiderül, hogy én vagyok a jobb szereplõ.


Hálás vagyok a társadalomnak, hogy nem ismerte fel a lehetõséget tavaly, amikor népszavazást lehetett volna rendezni a listás szavazás megszüntetésérõl.


Ha akkor összegyûlik 300 ezer aláírás, akkor az Országos Választási Bizottságot és az Alkotmánybíróságot is nagy nyomás alatt kellett volna tartanom, hogy valamiképpen elsumákoljuk, mert azzal a Szocialista Párt felszámolódott volna.


Akkor nagyon féltem.


De most, hogy rajta vagyok a listán…. Kiröhögöm a világot, hiszen meg lesz a mentelmi jogom, így senki sem tud felelõsségre vonni! Csak reménykedik a sok hülye!


„Az MSZP-re szavazok, Magyarországért, a köztársaságért!"


Illetve csak magamért!




Szeged, 2010-03-18