Kapom a leveleket és néha még válaszolok is!



Bene Gábor S.:


Kapom a leveleket és néha még válaszolok is!



Vannak napok, hogy befut hozzám 200-300 levél, s bevallom nem vagyok rá képes, hogy elolvassam õket és mindre válaszoljak is.


Ezúton kérek elnézést azoktól akiknek a levelét nem sikerül elolvasni, vagy nem tudok, esetleg nem akarok válaszolni.


Ez utóbbi kategóriába nagyon sokféle levél tartozik. Vannak fenyegetõ, obszcén, butácska, primitív, dicsérõ, sõt lihegõ levelek is. Az alábbi írást nem írta alá senki, s így nem is tudnék rá válaszolni, hiszen nem biztos, hogy az elküldõ írta. Viszont annak kapcsán, hogy a Kossuth tériek - ha áttételesen is de érintettek az ügyben- tehát kizárólag maiattuk, muszáj reagaálnom az írásra. Kérem önöket olvassák el figyelmesen a sorokat, ne dobják félre azzal, hogy mit akar ez a gyûlölködõ?


Ha ugyanis nem olvassák el, akkor nem lesz érthetõ az a néhány sor amelyet a Kossut tér nevében (igen visszafogottan) papírra vetettem.


Elõrebocsátom, hogy a levél névtelensége és stílusa okán nem tartozik a kedvenceim közé, de ez is egy vélemény és vannak benne tanulságos gondolatok is.



""Kedves, gondolkodó Honfitársaim!



Ezzel > http://kuruc.info/r/1/54231/ azért nem kellett volna megvárni a választások elõtti heteket. Lassacskán már el is évül a dolog! Több, mint három év telt el azóta, hogy az ÁVH-s rendõrállatok több honfitársunknak kilõtték a szemét; Fideszes asszisztálással lepusztítottak itt mindent, amit csak lehetett; hazánkat folyamatosan szállják meg haszid zsidók; édesvizünket tankhajószámra viszik Görögországba, Spanyolországba; ezerszámra lakoltatják ki az elõre precízen kidolgozott tervek szerint bedõlt lakáshitelek áldozatait, stb. stb.



Pedig milyen egyszerû lett volna Orbán Viktornak a 2006. szeptember 18-án az elfoglalt TV székházban bejelenteni, hogy az új nemzeti kormány felállt, a helyén van; a csapataink harcban állnak! -- és ez akkor igaz is lett volna. Nem úgy, mint 1956. november 4-én hajnalban, amikor a moszkovita, padlás-söpörtetõ gazember az éterbe ugyanezt csak hazudta. Nagy Imre ezt a szózatát a nemzethez és világ közvéleményéhez már a Jugoszláv követségrõl intézte. Sem kormány nem volt, sem csapatok, amelyek harcban álltak volna!



Mert ismertem az akkori néplelket, állítom, hogy Orbán Viktor lelkesítõ szavainak hatására órákon belül milliók gyûltek volna össze ott a Kossuth téren. De a lelkesítõ szavak csak nem jöttek; Orbán Viktor még arra sem volt képes, hogy az agyba-fõbe vert képviselõtársa, Révész Máriusz mellett erõtlenül kiálljon!



Orbán Viktor a haza érdekében régóta semmit sem tehet! Hiába vártuk õt a Kossuth térre, több színpadot is felállítottunk neki, de õ csak nem jött! Nem jött, és nem állt a nemzeti ellenállásunk, tulajdonképpen a szabadságharcunk élére, mert akkor azonnal küldték volna neki a sárga színû selyemzsinórt.



Elõször ott szúrta el, hogy mint soros-alapítvány kedvezményezett, késõbb szabadkõmûves is lett. Igaz, akkor még nem játszották a Keresztapa címû filmet, ahol világosan meg lehetett ismerni a szicíliai maffia szigorú játékszabályait.



Csak zárójelben jegyzem meg, hogy infrastruktúrájában, színvonalában ez a "piti" szicíliai bûnszövetkezet a zsidók világraszóló összeesküvésétõl fényévekre elmarad.



Nos, mivel vitya már a kezdet kezdetén elkúrta: nem kicsit, nagyon! -- így mindent pontosan úgy kell csinálnia, ahogyan ezt a tartói megmondják neki. El kellett pl. veszítenie a 2002-es, és a 2006os választásokat is, mivel legfõbb patrónusa, az emberiségellenes, háborús bûnös Sharon, egy agyvérzést követõen, magatehetetlen vegetációvá vált. Addig ugyanis vityának állt a gyõzelmi zászló, de a sors közbeszólt!



Nagyon rövidre fogva a szószt: ha szíve legmélyérõl is akarná vitya, (amelyhez nem sok kétségem fûzõdik) õ akkor sem tehet semmit. Ott van négy vagy öt gyereke is, és ha renitenskedik: ajjaj! -- nem is akarok belegondolni abba, hogy családjával mi történhet!



Orbán Viktor meg van kilóra véve. Nem szállhat ki a "buliból", neki teljesítenie kell, hiszen nem ezért fizették meg õt anno! Nem hagyhatja abba a játszmát, mint ne adj' Isten Vona Gábor, akit nem vásároltak meg. Vonának nem kell teljesítenie semmit; neki nem kell leszállítania árút! -- mondjuk sokmillió halott magyart. Vona bármikor abbahagyhat egy tisztességes "játszmát", ha netán életveszélyesen nagyon komolyan megfenyegetik. De O. V-nek folytatnia kell egy velejéig aljas, kétszínû, népirtó játszmát.



Nagyon leegyszerûsítve a dolgot, ez is nagyon lényeges különbség kettejük között!



Ez a fenti linken megnyitható, alább olvasható mocsok, nagyon-nagyon átlátszó kampányfogás. Remélem, egy leheletnyi szelet sem tud a Jobbik dagadó vitorláiból kifogni ez a lealjasodott fityesz.



Íme az olcsó kampányfogás:




Itt a kampány: feljelentést tesz a Fidesz a "trükkök százai miatt"


A Fidesz elnöksége felkérte Balsai Istvánt, az elnöki stáb jogi igazgatóját, tegyen feljelentést ismeretlen tettes ellen közérdekû adattal való visszaélés bûncselekménye miatt a 2006-os valós államháztartási adatok közzétételének letiltása kapcsán.


Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetõje a párt elnökségi ülése után azt mondta: Veres János volt pénzügyminiszter 2006-ban, a választások elõtt, amikor letiltotta a valós államháztartási adatok közzétételét, megvalósíthatta ezt a bûncselekményt. Nem valószínû, hogy Veres János önszántából tett így, hanem az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc tudtával – fogalmazott.


(MTI)"



Kedves Harcostársaim a közjogi küzdelemben!




Azt persze elfelejti a média, de a Fidesz is, hogy a 2006 õszén Kossuth tériek már megpróbálkoztak egy büntetõ perrel, de nyomozóügyészség elutasította.



Ez után 199-en magánvádas kártérítési pert kezdeményeztünk Veres és Gyurcsány, s késõbb az államtitkár (Katona elv.) ellen.


A "független magyar bíróság" idõhúzó "igazság keresése" olyan eredményes volt, hogy tavaly (több tárgyalás után) elutasította a keresetünket.


Azzal indokolta a bíró, hogy az Interneten, tehát a minisztérium honlapján megvalósult a közzététel.



Igaz, hogy álláspontom szerint semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá ezt az állítást, sõt annak az ellenkezõjét bizonyította minden.



Ja kérem egy következmények nélküli országban ez a trendi!




S ez az ítéletre, a Fidesz három éves késésére és az ügyészség szerepére is vonatkozik, nemcsak a gátlástalan Furcsán Nyerenc rablóbandájára.

A jogtalanság jogot nem alapít elve helyett, ez esetben a jogtalanságra alapított jog a kezdõ helyzet!

Honfiúi szeretettel: Bene Gábor S.