TÉNYLEG ÉN VAGYOK A DALI LÁMA?

Sajnos a társadalom jelentõs része még ezt is hajlandó lenne elhinni naivitásában. Ám jelen írásomban a közhatalommal kapcsolatos tévhitekrõl fogok írni, amely tévhitek meghatározóak a magyar megmaradás szempontjából, s ezért közös kötelezettségünk, hogy eloszlassuk ezeket.

A közhatalomra vonatkozó közgondolkodásról.

A mai közgondolkodás hihetetlenül befolyásolt.

Mindez nem csak a média felértékelõdött és közgondolkodást átformáló szerepe miatt van így, hanem a különbözõ iskolai oktatásokban beidegzõdött (szerintem hibás) gyakorlat miatt is.

A közhatalommal kapcsolatos kérdéseknek tantárgyaira különösen igaz, hogy a régi – egykoriban még marxista – gondolkodás hatása alatt áll. A jogi karok nagy részén a mai napig sem változott meg néhány szakkifejezés használata.

Például a népszuverenitás kérdéskörében említeném David C. Korten megállapítását. „A szuverenitás csakis az ember sajátja - minden emberé. Sem a kormányok, sem a tõkés társaságok nem bitorolhatják el ezt a szuverenitást, hacsak mi magunk oda nem adjuk.“ Ennek ellenére a hazai közgondolkodásban valami egészen mást jelent a szuverenitás, mert áthatja a régi beidegzõdés, amelyet alátámaszt az Alkotmánybíróság 25/1999.(VII.7.) határozata is, amely szerint: „az alkotmány módosítására irányuló kérdésben választópolgárok által kezdeményezett népszavazásnak nincs helye.“

Tisztázni kellene tehát, hogy akkor létezik-e hazánkban gyakorlati szempontból népfelség, vagy csak papíron?

Hiszen az egészséges jogérzék szerint a szuverenitásunkat nem vonhatná el az ÁB, de ezek szerint mégis megteszi, s az sem zavarja, hogy ezáltal éppen az alkotmánybírák kerülnek szembe az „alkotmánynak“ csúfolt és jogellenesen született alaptörvénnyel, amely a (2. § (2) bekezdésében így ír: ...minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselõi útján, vagy közvetlenül gyakorolja.

Mindez azt jelenti, hogy a bolsevik és nemzetiszocialista diktatúrákhoz hasonlóan, (ma Magyarországon) sajátos párt érdekek alapján meghozott törvényeken alapuló, tehát jogállaminak is nevezhetõ diktatúra van. A különbség valójában a politikai váltógazdálkodásra felépített több pártos rendszerben van, amely úgy mûködik, hogy a többségi párt vagy pártszövetség egypárti diktatúrája választástól-választásig tart.

Ugyanilyen hibásan használja a politika vezérelte közgondolkodás az alkotmányozás fogalmát is. Összemosták a törvényhozó hatalom, valamint az alkotmányozó hatalom kategóriáit. A magyar közbeszédben az alkotmányozó hatalom önállósága utoljára Bibó Istvánnál és Samu Mihálynál jelentkezett. Az alkotmányozó hatalom ugyanis nem lehet azonos a törvényhozóval, hiszen ez utóbbinak a kereteit és feladatait határozza meg az elõbbi.

A nyugati demokráciáknál a törvényhozás a közvetett – tehát képviseleti – az alkotmányozás pedig: a közvetlen demokráciához kötõdik. Hazánkban viszont a politikai pártok érdekében irányított közgondolkodás a törvényhozó hatalommal azonosítja az alkotmányozó hatalmat, s folyamatosan felvetik, hogy kaphat az Országgyûlés felhatalmazást az alkotmányozásra. Hangsúlyozom: a nyugati demokráciákban sem így van, de a magyar közjogi hagyománynak pedig, teljesen ellent mond ez a diktatórikus megközelítés, amely a népszuverenitást gyakorlatilag mellõzi.

Ám összemosták az alkotmány és az alaptörvény fogalmait is. Mindezt persze nem butaságból vagy tévedésbõl, hanem elõre megfontoltan és célirányosan tették.

Számomra ugyanis az alkotmány nem elsõsorban paragrafusokból áll, hanem gondolkodásmód, életforma és a kultúra alapelveit (jogelveit) jelenti. Szerintem az idõszerû paragrafusok tömege az alaptörvényben szerepeljen, mert az a jogrend alapja, az alkotmány viszont a szokásjog, létrend és jogszabályok harmóniája.

Így tehát az alaptörvény nem alkotmány, hanem jogrend! A hagyományos magyar közjogi gondolkodásban – álláspontom szerint – az alkotmány nem a jogrend része, hanem annak elvi alapja, korlátja! Így az alkotmányosság jogelvei csak fejlõdhetnek a történelem során, de ezen jogelveket megszüntetni vagy mellõzni nem lehet.

Ha ez az elméleti kérdés ennyire egyszerû, akkor mi lehetett a céljuk ezzel az 1949-tõl napjainkig tartó folyamatos megtévesztéssel

Szerintem ugyan azt akarták az elmúlt 60 évben is, amit a Habsburgok folyamatosan akartak 400 éves uralmuk alatt. A magyar alkotmányos tudat megsemmisítése – a nemzet egyetlen önvédelmi eszközének – a sajátos magyar alkotmányosságnak a kiirtása a nemzet tagjainak tudatából.

Talán így érthetõvé válik az a mély ragaszkodás, amellyel Habsburg Ottót és a családját fogadták és „melengették” az elmúlt évtizedekben.

A magyar alkotmányos tudat mellett volt még egy kiirtani akart gondolat, amely az 1956-os elemi erejû népképviselet formáinak – az alulról szervezõdõ munkástanácsoknak – a továbbélését jelentette volna. Ennek nagyszerûségét a helyi tanácsok bolsevik mintára való megszervezésével lejáratta a köztudatban a Kádárizmus.

A „rendszerválásnak” csúfolt hatalomátmentõ kísérlet azonban rettenetesen félt attól, hogy a hagyományos alkotmányosság és az 56-os népképviseleti forma egymásra talál. Ezért mindenképpen meg kellett akadályozniuk azt, hogy alkotmányozó nemzetgyûlés kezdjen munkálkodni 1989-ben.

Tulajdonképpen a 2006-os Kossuth téri demonstráció jogellenes feloszlatásának is az volt a legfõbb mozgatórugója, hogy az elégedetlen tömeg ne tudjon október 23.-án alkotmányozó nemzetgyûlést tartani, ne tudja kimondani, hogy: elég volt a Rákosi-kádár rendszerrel való jogfolytonosságból és visszatérünk a történelmi magyar alkotmányossághoz!

A közhatalom felépítésének (szándékosan átláthatatlanná bonyolított) rendszerében eligazodni képtelen állampolgár - bizonyos kérdésekben -, nagyon is képes lenne dönteni. Ilyen például a médiaellenõrzés, az államfõ és képviselõ megválasztás, azok visszahívása és felelõsségi rendszere. Nem lehetetlen azonban olyan kérdéseket sem megfogalmazni, amellyel akár az adórendszer egyszerûsítése vagy az alaptörvény egyes fontosabb kérdéseit lehetne rendezni, hiszen az igazságosság érzése nagyon is dominál a magyar emberek gondolkodásban.

A legfontosabb ügy a közhatalomra vonatkozó közgondolkodás kapcsán annak megértése, hogy a hatalom nem írhat alkotmányt, de alaptörvényt sem!

Hiszen a kettõ az egész és a rész viszonyában van. A szerves történelmi fejlõdésben létrejött alkotmány az egész, s ennek részei a különbözõ korokban született alaptörvények. (vagy sarkalatos törvények) A kettõ összekeverése tehát azt a látszatot adja, hogy ma Magyarország alkotmányosan mûködõ állam lenne. Ám amikor egy olyan (törvénytelen) alaptörvényünk van, amely nem az alkotmányos jogelveink alapján készült, nem az arra jogosult fogadta el, valójában nem is lehet Magyarországon alkotmányosság. Az állampolgárok többségének számára azonban érthetetlen, hogy miért beszélünk az alkotmányosság hiányáról, amikor az 1949. XX. Tv. – amelyet soha alkotmányosan el nem fogadott a népszavazás –, alkotmánynak nevezi magát.

Ezek szerint holnaptól kitalálhatnám magamról, hogy Én vagyok a Dalai Láma! Ugye Önök is elhinnék!

Szeged 2009-12-05 Dr. Bene Gábor S.