KÖVETKEZTETÉS és ÜZENET!

Következtetés és üzenet.

„S amit nem tudtunk megtenni ötven éve,

Kergessük õket együtt el, örökre, végre!” Szentmihályi Szabó Péter

A bolsevikfertõzés nagyon hatékonynak mutatkozott a magyar lakosságnál, s valóban meg kell szabadulni ettõl a fertõzéstõl.

Ennél, csak a globalista kufárság vírusa, valamint a két fertõzés együtt is mûködõ agymosása az, amely hatásosabb. A nemzettudat és a józan, magyar gondolkodás visszaszorítása folyik itt már régóta: megtapasztalt médiaterrorral! Ez eredményezte azt a sokkos bénultságot, amely a közvagyon (privatizációnak átminõsített) széthordását eltûrte.

Ez a sokkos állapot jellemezte azt az idõszakot is, amikor a magyar és

„Hungarus” lakosság - kevés, de hõsies ellenállással ugyan, de - végignézte az ország „széthordását” a Kisantant részérõl. Történt mindez annak ellenére, hogy a Világháború végén a magyar csapatok nagy része még tökéletesen harcképes volt.

Akkor Linder Béla - „nem akarok több katonát látni” – felkiáltása, és a

korabeli liberális és ál-szocialista félretájékoztatók okozták a társadalom bénultságát. Akkoriban a sajtó ugyanis, a wilsoni békeelvek hitelességét csöpögtette bele az emberi agyakba, s a politikai-ideológiai megosztottsággal már elõzõleg is „megajándékozott” lakosság elhitte a békepontok õszinteségét, s így döntõ részben ez okozta a bénultságot. (Kisebb részben persze az a jogos elégedetlenség is okozhatta, amely a kiegyezés társadalmi ellentmondásait tovább vivõ korszaknak, folyamatos, külsõ és belsõ feszültség forrása is volt.)

Ma, egy ugyanolyan liberális, ál-szocialista médiaértelmiség és a pártpolitikai hatalomba betonozott, szûk réteg hiteti el a társadalom széles rétegeivel a hasonló hazugságokat. Például azt, hogy az ország közvagyonának széthordása, s az államhatalom bûnözõkkel való feltöltése természetes dolog és egyenesen a demokrácia velejárója, sõt még az unió (négy liberális) alapelvének hitelessége is: megkérdõjelezhetetlen! Dogma, dogma hátán.

Akkoriban Linder Béla nem akart - nemzeti érzelmû - katonát látni, majd a Pécset megszálló szerbekkel kollaborálva már nagyon is harciasan állt ki a szerb érdekek mellett, amelyet azután a Jugoszláv állam - magas nyugdíjjal - honorált élete végéig. A mai Magyarországon pedig, parlamenti konszenzussal nem akartak az ál-politikusok - nemzeti érzelmû - katonákat látni, csupán a nép mellé soha nem álló zsoldos hadsereget. Jól tudták miért!

A költõi kérdésem csupán az, hogy kitõl várják most - ezen politikusok - a magas nyugdíjat?

Az akkori nemzetellenes kollaboránsoknak éppúgy nem volt semmiféle koncepciójuk, sem az ország katonai megvédésére, sem a gazdaság talpra állítására, mint a mai utódoknak, akik szemérmetlenül lopják, fosztogatják a közösséget. A jelenlegi politikai osztály úgy tesz, mintha csak a szembenállók lennének a bûnözõk, s közöttük mindenki hófehér lenne. Pedig az õszinte bocsánatkérés, valamint a sajátkörben történõ következetes bûnfeltárás, óriási hitelesítõ erõ lehetne.

Ki kell mondani, hogy belsõ és külsõ kifosztásunk közvetlen oka az, hogy õk alapvetõ kérdésekben egyetértenek, s az egyéni érdekeik mentén gazdagodva, a másik bûneit csak azért fedik fel, hogy a hatalomban egy váltás álljon be. A politikai színházasdi, csak azért leplezi le a „parlamenti kollégát”, hogy õk kerüljenek a húsosfazék mellé, de a rendszer alapvetõ hibáit nem voltak hajlandók megszüntetni, mert akkor a saját – nagyon is megkérdõjelezhetõ – legitimitásuk is meginogna. Ráadásul nem hajlandók belátni a saját – ma már világossá vált – hibáikat sem, amit régebben, részben és valószínûleg õszinte naivitásból követtek el!

A konzervatív Magyarország pedig, nem épülhet jogtalanságra, mert jogtalanság nem alapít jogot! Az a konzervatív Magyarország, amely a két világháború között létezett, számos hibával mûködött ugyan, de mégis fejlõdõképes és jogfolytonos volt a hagyományos magyar közjogi gondolkodással, a történeti alkotmányunkkal. A Horthy Magyarországot pedig, csak egy szokásosan liberális és ál-szocialista hazugságözön az, amely fasisztának próbálja beállítani.

Az akkortájt a szegedi Csillagbörtönben együtt „hûsölõ” Szálasi és Rákosi, szocialisták voltak. Rákosi bolsevik szocialista, Szálasi pedig nemzetiszocialista. Szálasi mentes volt mindenféle liberális befolyástól. Rákosi pedig, a - még faji alapon is erõteljes - liberalizmus befolyása alatt állt, ami persze nem akadályozta meg õt a koncepciós perekben megtestesülõ igazságtalan és embertelen hazugságözön, s a kínzások, gyilkosságok elrendelésében.

A Horthy rendszerben a Nyilaskeresztes Párt betartotta a törvényeket és többnyire, ezen kereteken belül mûködött, a kommunisták viszont az 1919-es terrornak - tehát az embereket elõször Dunába lövetõ Szamuely-féle kegyetlenkedésnek folyományaként -, be is voltak tiltva. Bár a korabeli publicisztika a két pártot összemosta, és a pártprogramok nagyon is hasonlóak voltak, mert mind a két párt sok szociális kérdést feszegetett, de az emberi tisztesség kérdésében a vezetõk esetében igen nagy különbségek voltak. A becsapott kisemberek pedig, áldozatául estek a már akkoriban is mûködõ hazugság terápiának, amelyet új keletû kifejezéssel hívunk: agymosásnak!

Amint már említettem, a konzervatív Magyarország nem épülhet jogtalanságra.

Ezért kellene a Fidesz figyelmét felhívni arra, hogy ha õk leszámoltak a párton belüli ál-liberalizmus kártékony vonalával, akkor a tegyenek lépéseket a hagyományos magyar alkotmányosság helyreállítása érdekében is.

A saját – korábban elkövetett hibáikból tanulva – ismerjék fel a liberális és ál-szocialista elvek összefonódását és szétválaszthatatlanságát, s ennek a magyarságra irányuló kártékonyságát.

Találják meg azt a nemzeti utat, amely a ránk erõltetett, idegen eredetû jogrend helyett, a saját valódi alkotmányosságunkat akarja visszavenni, amely a jelenlegi törvénytelen államot visszavezeti majd a magyar törvényesség, a Szent Korona – emberi gyarlóságtól mentes személyének – fõhatalmához!

Mint ismeretes a magyar történelem, joghelyreállító szabadságharcok története.

S minden elvesztett szabadságharcunk után, - ha kisebb engedményekkel is - de helyreállt a magyar alkotmányosság. Ebbõl a történelmi sorozatból csak 1956 szabadságharca a kivétel, mert az után, még a mai napig nem állt helyre az alkotmányosság, pedig 52 esztendeje erre várunk! A „rendszerváltók” nem teljesítették e kötelezettségüket, sõt a Rákosi-kádár rendszert fogadták el a mai állam - de jure - jogelõdjének!

Az állítólagos demokrácia elfogadta jogelõdnek a diktatúrát! Hmmmm!

Így persze nem kell azon csodálkozni, hogy a bíróság a minap megállapította: „elvesztette békés jellegét a Kossuth téri tüntetés, s így a rendõrség jogszerûen oszlatta fel.” Igen. A diktatúrában szocializálódott jogpozitivista és a hatalomtól rettegõ bíróknak, el kell fogadják a rendõrség álláspontját, bármennyire is bebizonyítja a felperes, hogy hazudnak a rendõrtanúk. El kell fogadja, mert különben retorziók érik. Pl. Elbocsátják, megzsarolják, rászabadítják a cigánybûnözõket, stb.

Rákosi óta folyamatosan a „fortélyos félelem igazgat”!

Az állítólagos demokrácia elfogadta jogelõdnek a diktatúrát! Hmmmm!

Ha ezen nem kíván alapvetõen változtatni a Fidesz, akkor zsákutcát választ, s ismét teret enged az ál-szocialista, és ál-liberális bûnözõknek. Ha nem a jogfolytonosság helyreállítása lesz az elsõ feladata az új kormánynak, akkor a nagytakarítás ismét elmarad majd, sólyom elvtárs nagy örömére.

Az elnyomás alatt egyre erõsödõ nemzet azonban, nem fog ennek örülni, s nem tudjuk, mikor kéri számon a felelõsöket, de elõbb-utóbb biztosan!

Végül reagálnék a Fidesz elnök „mindenhol baj van” gondolatára.

Mégpedig Ady 1905-ös szavaival: …..azt üzenem, hogy kis nemzetnek még levegõt venni is csak radikálisan szabad.

Radikálisan? Radikálisan!