Vers az útra - Cseh Tamásnak!

Nem vagyok versírófajta. De hullnak mellõlem a barátok és az intellektuális küzdõtársak.

Tamással sokat beszélgettem azokon a hangulatos - szegedi koncertjeit követõ - házibulikon, a régi Széchenyi téri lakásban. Leültünk hármasban a két Gábor és Õ. A többiek mulattak, mi csak kortyoltunk.

Elmondta párszor, hogy te is "egy ügyû" vagy mint én. Neki a színpad volt az ügye, nekem az elhazudott alkotmányosságunk!

Egy régi találkozás felvillanása

(Cseh Tamás barátom emlékére)

Egy szál gitárral és remegõ ajkú lélekkel álltál a színpadon.

Én pedig figyeltem és fordítottam a kódokat – nagyon.

Fõhadnagy úr! - kiáltottál rám az ötözõben –

mikor és hogyan védjük majd magunk?

Nincs más fegyverünk – mondtam – csak a dal és a szavunk.

A szavunk, melyet eloroztak és egyenként kifordítottak.

Most csehül állunk, de ha Sas elvtárs véglegesen elszáll,

senki sem feledheti el, amit kimondtál - a színpadon.

Nem kiáltasz rám itt a földön.

Nem szorít többé a testi börtön.

Nem énekelsz már nekünk!

De megmarad a kódok igéje

Dalaidba rejtett gondolatiság zenéje

S a gyõzelemre együtt megyünk!