Konszenzus a közpénzek magánosításáról!

Washingtoni”konszenzus” a közpénzek magánosításáról!

A címben szereplõ szavakat persze félre is lehet érteni, hiszen nem „profi” írja, s fõleg nem olyan személy, aki a „politikai korrekt” mûfajában utazna az igazság kiderítése helyett.(így nem fogok csodálkozni a hivatásos hazudozók és bértollnokok reagálásán és személyem szélsõségessé, tudatlanná minõsítésén.)

Nemrégen kaptam egy üzenetet, amely így szólt: „aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.” Egy pénzügyi szakértõ figyelmeztetett ezzel arra, hogy hülye vagyok a témához és legyek csendben. Elismerem: nincs pénzügyi végzettségem, de a józan eszem még megmaradt és nem fertõzött meg - a fogyasztás betegsége - a konzumidiotizmus sem. Tehát ha véletlenül nem értené valaki a címben szereplõ szavakat, akkor leegyszerûsítem:

Lobbi megállapodás az USA költségvetésének megcsapolásáról.

Mindez persze nem áll meg az USA határainál, begyûrûzik Európába és így, hozzánk is. A megállapodás szereplõi nyíltan nem fedik fel a kilétüket, de ez kikövetkeztethetõ akkor, ha végig gondoljuk: kinek az érdeke mindez és kik azok, akik elvtelenül kiszolgálják a gátlástalan, nemzetközi eredetû és közpénzt lenyúló pénzháttérhatalmi lobbit?

Számomra ugyanis egyre inkább felismerhetõ, hogy a pénzügyi buborék néven elhíresült és a saját fegyelmezhetetlen profitéhségébõl származó válságot, arra használta fel a pénzimpériumi elit, hogy az államokat – amelyeknek a közjó létrehozása és fenntartása lenne a feladata – letérítsék ennek az útnak még a maradékáról is. Egyrészt kihasználva a pánikot, azonnal megpumpolták az államok költségvetését, tehát a közösségi pénzeket. Másrészt a pénzügyi mentõcsomag nevû hitel folyósítást is arra használták fel, hogy a kiszemelt államokat még inkább a befolyásuk alá hajtsák és az adóságcsapdát végérvényessé tegyék. Minderre töménytelen apróbb bizonyíték mutatkozik és maga a tudatipar is elárulja néha a lényeget, ha nagyon figyel az ember. Amerikában például annyira nyeregben érzi magát a pénzimpériumi elit, hogy a tudatmódosított emberek részére bizonyos információt még engedélyeznek is, az általuk tulajdonolt és szigorúan felügyelt médiavilágban.

Ilyen például az a hírfogyasztóknak szánt csemege, hogy a közpénz magánosításának,- pontosabban eltulajdonításának - arcpirítóan gátlástalan megoldása, amely az Egyesült Államokban igazi arcát is felfedheti nyilvánosan. Mindez részben magabiztossága okán, részben a hírfogyasztók kielégítése okán történhetett.

Nézzük a tényeket: Az Associated Press 21 kérdezõi, azon amerikai pénzintézetnél érdeklõdtek, amelyek pénzügyi injekciót kaptak. Ám még a kérdezõk számára is meglepõ módon, a Bush-kormány 350 milliárd dolláros mentõcsomagjával nem tudnak elszámolni a bankok és a biztosítóintézetek. Csak olyanokat kerestek fel, amely legalább 1 milliárd dollárt kapott abból a mentõcsomagból, amit másodszorra szavazott meg az USA törvényhozása még a „pénzügyi válság” elején.
Felkeresték például azt az óriásbiztosító céget: az AIG-et, amely potom 150 milliárd dollárt lobbizott ki, vagy a Citigroup-ot, amely 45 milliárdot, a JP Morgan Chase központját, amely 25 milliárd dollárt, és a Bank of New York Mellon-t, amely 3 milliárdot kapott. Az ebbõl a mentõcsomagból részesült, több kisebb pénzintézet is elhárította a kérdezõket, s nyíltan megtagadták az információadást a mentõcsomag felhasználásáról, mint például fentiek mellett például a Morgan Stanley is.

Akik viszont válaszoltak a kérdésekre, azok sem számolnak el senkinek, mert nem kötelezi õket erre semmi! Tehát az USA törvényhozása és kormánya sem különb a miénknél, hiába gondolják kishazánkban sokan, ennek az ellenkezõjét.

A „hazugságállam” tehát hazugságállam a tengerentúlon is, de Afrikában, Amerikában is. Ezen saját magam alkotta kategória alól, csak azon országok maradnak ki, amelyek a hitelezést és a kamatkapitalizmust pórázon tartva: megfékezik a fogyasztási õrületet generáló hitel-tukmálást, amely párosul a felelõtlenül és kigazdálkodhatatlanul magas kamatokkal, s egyéb költségekkel. A hitel-tukmálás nagyon kirívó formáit akadályozó országoknak, eközben még oda kell figyelni a társadalmi környezet mellett a természeti környezetre is. Azaz - a reálgazdaságban is -, csak a természetkímélõ termelést szabad megsegíti a hitellel, s alacsony kamatokkal szabad megtámogatni a közszükségleti árutermelést. Mindez persze messze van a liberális kapitalista gondolkodástól, amely csak a profithajszolásban éli ki magát. A messzeség nem csak gondolkodási távolságot, de földrajzit is jelent, hiszen a fenti néhány ország a muzulmán világ része.

Az elbizakodott pénzimpérium egyes képviselõi, nevezetesen a Bank of New York Mellon emberei, nemcsak elzárkóztak az interjútól, de a nyilatkozatuknak a nyilvánosságra hozatalát is megtiltották. A közpénz lenyúlók közül azok, akik válaszoltak is a feltett kérdésekre, csak általánosságokat adtak közre: például, hogy megerõsítették a bank pénzügyi egyensúlyát, vagy javult a tartaléktõke mutató, mert a kiutalt állami pénzek felhasználása, s a vele való elszámolás üzleti titok.
A pénzügyi tervet kidolgozó Henry Paulson pénzügyminiszter, aki a Goldman Sachs elnökeként vált ismerté - a csomag elfogadása elõtt -, azzal gyõzködte a képviselõket, hogy ha nem szavazzák meg, akkor az összeomlás szélére kerülhet az amerikai pénzügyi rendszer és a bankok dominó effektusként dõlhetnek majd be.

(Mindez be is fog következni, ha nem hallgatnak a neoliberalizmus legnagyobb tõzsdecápájára: George Sorosra, aki világosan kifejtette, hogy: „Ez a piaci fundamentalizmus, amely a reagani-thatcheri idõk óta a meghatározó HITVALLÁS volt, most megbukott!”) Az ateista és fedezetnélküli pénz hitvallásának tehát vége és innentõl gondolkodni kell, még a közgazdász guruknak is!

Ha a piac szabályzó szerepét istenítõ neoliberális közgazdászok végre elkezdenek gondolkodni, s elveiket feladva hangsúlyozzák, hogy megváltozott az államról alkotott véleményük, akkor vagy a jól mûködõ pénzlobbi tervei jönnek be, vagy valóban nagy lehet a baj. Mindenesetre a hollywoodi filmipar optimista, õk ebbõl is bizniszt csinálnak majd, ha meg lesz a történelmi rálátás. Annak a „lenyúlt” 350 milliárd dollárnak pedig, lett volna helye az amerikai reálgazdaságban, hiszen az is mélyrepülésben szenved egy jó ideje.

Ez az õrületesen nagy pénz – amely magyar forintban hatvanezer milliárd - a nemzeti össztermék 2,5 szerese. Persze mi ne kritizáljuk õket, mert nálunk is pontosan így megy ez: tûnnek el a pénzek és mi legfeljebb csak mérgelõdünk. (Mostanában az olvasható az interneten, hogy még Pakisztán is alacsonyabb hitelkamatot harcolt ki magának az IMF-tõl, mint a mi „Bölcs vezérünk” és csapata. Más államok kettõ, illetve négy százalékig tudták lealkudni a kamatszintet, hiszen a FED nevû magánbank – amely betölti az USA jegybankjának szerepét – a kamatlábat 1%-alá vitte le. Nekünk azonban öt és hat százalék közötti kamatot kell fizetnünk majd, amikor kormányra kerül az a „nemzeti oldal” amely 2006 májusában „lojálisan” hozzájárult a Gyurcsány kormány rendeleti kormányzáshoz, s ezzel a gazdasági válság hazai mélységének, jelen szintjéhez is. Talán éppen ez az oka a jelenlegi hatalombitorló kormány ügyetlen tárgyalásnak: megnehezíteni a kilábalást a „válságból” és mire a fellendülés bekövetkezik, addigra a nép elfelejti a „Bölcs vezér” trükkjeit és keblére öleli majd ismét õt! Csakhogy elszámítják magukat a „Kiszfiúk”, mert egyrészt: a pénzimpérium urai ragaszkodnak majd a megszerzett gyarmat által fizetett kamathoz, s a felelõtlenül gyakorolható világuralomhoz is, de esetleg adnak majd haladékot, vagy átütemezik a fizetést.

Másrészt: elõfordulhat az is, hogy mint eddig annyiszor a világtörténelemben, most is megálljt parancsol majd a tömeg.

Én csak azért tudok imádkozni, mostanában, hogy a széles közvélemény ismerje meg az eredeti Washingtoni konszenzust, ennek fényében értékelje a jelenlegit. Hatása ez utóbbinak szintén negatív lesz, s amelyet nyöghetnénk életünk végéig, hacsak a világ antiglobalista erõi nem ismernék fel a pénzimpérium által felállított újabb csapdákat és nem lépnek fel minden országban keményen és szervezetten a csapdák és a pénzhatalom gátlástalansága ellen. Az amerikaiaknak talán most szerencséjük, hogy nincs ormányos-kormányosuk!

Ám nekünk sem kell, némán tûrnünk ezt! Ha az alibi-demokrácia nem mûködik jól, akkor legalább mi kezdjünk jól mûködni! Nekünk ugyanis vannak még komoly tartalékaink! A józanész és a kreatív gondolkodás mellett, nekünk létezik használható és évszázados gyakorlatban jólbevált ellenszerünk a kufár pénzimpérium manipulációjával szemben.

Ez az ellenszer a valódi értékek teremtésén alapuló közpénzrendszer, amelyet Kossuth és Horthy teremtett meg, más-más történelmi helyzetben ugyan, de a hagyományos magyar közjogi gondolkodás szerint és a magyar alkotmányosság talaján.

Lehet, hogy ennyire egyszerû mindez?

Vagy meg kell tanulni "arabusul"?

Szeged.2009.01.05. Dr. Bene Gábor S.