Biztos ilyen világban akarunk élni?

Biztos ilyen világban akarunk élni?

Három költõi kérdés az újévben: Templom-e az ország háza, amelyben legszentebb ereklyénket, a Szent Koronát õrzik?
Kufárok-e azok, akik ebben a házban hazudnak, csalnak, vagy kiárusítják az országot? Ki kell-e korbácsolnunk – jézus módszerével – a kufárságot?

A reptéri tüntetõk és a vasutasok – talán kimondatlanul is, de - éppen azért tüntetnek, amiért a görög baloldaliak teszik. A Kínai (nemzeti?) Kommunista Párt – talán kimondatlanul is, de – éppen a kapitalizmust építve dönti meg a kapitalizmust és vele a szocializmust is: egyszerre. Ám akarva-akaratlanul, de építi a globalizmust is. Nem csupán a görög, a kínai, a magyar, hanem minden tisztességes kisember megérzi szépen lassan, hogy a „hazugságállam üzeme” valójában egy potemkin falu - tehát színházi kellék -, és nem tölti be azt a hívatását, amely miatt az államalkotó nemzetek egykoron létrehozták az államot.

A fejlettnek mondott nyugati államokban persze nehezebben döbbennek rá a „kisemberek” az igazságra, mert még vannak gazdasági tartalékai az államnak, és így az állami és szociális feladatokat el tudja még látni, bár a nadrágszíjhúzás már ott is elkezdõdött. A termelés-kihelyezõ tõkekivitel miatt (elõbb-utóbb) az eddig irigyelt nyugati munkásosztálynak is döntenie kell, hogy vagy beletörõdik a bérének (egyre drasztikusabb) csökkentésébe és életszínvonalának jelentõs romlásába, vagy munkanélkülivé válik és csak a „hazugságállam üzemnek” fokozatosan szûkülõ szociális (lásd: Lugánói Tanulmány) gondoskodására építhet. A magyar társadalomnak már a nagyobb része - jó régen - kiábrándult a Magyar Államot mûködtetõ politikai osztályból. Eleinte nem ment el szavazni, - majd késõbb - minden közéleti tevékenységtõl visszavonult.

Csalódottságában elhatárolódott a pártoktól, s elkezdte felépíteni a saját – önzéstõl sem mentes – külön világát. Ám 2006 õszén végre feltette a kérdést önmagának is: Hogyan magyarázzuk el a gyerekeinknek, hogy a hazugság, a gátlástalanság, a lopás, a tisztességtelenség bûn? Hiszen a politika csúcsain simán és gátlástalanul hazudik a miniszterelnök és még piedesztálra is emelik érte!
S ha neki – a közösbõl alaposan meggazdagodottnak – a „választott” vezetõnek szabad, akkor nekünk miért tiltod apa, anya? Ezt fogja kérdezni a gyermek és nincs rá ésszerû magyarázat. Mert azt azért nem mondhatja egy szülõ sem, hogy: olyan demokráciában élünk, ahol ezt mind meg lehet tenni törvényesen, mert a hazánk egy következmények nélküli „demokrácia”! De azt sem lenne szabad mondani, hogy állítólag nincs a dolognak törvényes megoldása, mert igenis van!

A történelmi magyar alkotmányosságot elmagyarázni egy kisebb gyermeknek, nem könnyû feladat! Ráadásul nem is biztos, hogy maga a szülõ érti az (1949.XX) ál-alkotmány és a valódi alkotmányosság viszonyát, vagy az alaptörvénynek az alkotmánnyal való összekeverésének politikai indokait. Pedig ezt, nem úszhatja meg senki - egyetlen szülõ sem - mert éppen a jogi alappilléreink visszaszerzésén múlik a jövõnk! (lásd: Államjogi problémák és megoldásai c. tanulmányomat a Nemzeti Hírhálón)
Minden látszólagos negatívum ellenére ki kell jelentenünk, hogy az általunk 2006-ban meghirdetett morális forradalomnak már látható eredményei is vannak, különösen az értelmiség körében, de a magyar társadalom más rétegeiben is.

Igaz nem lehetünk elégedettek az eredménnyel, de az elbutított világ más részeihez képest nem állunk rosszul, legalábbis tudati szinten. Én keresztény emberként a teljes bûnbocsánat talaján állok, ami persze nem a bûnösök futni hagyását jelenti, hanem a méltányosságot, igazságosságot és a tisztességet. Egyébként sincsenek elõítéleteim, sem bûnözõk, sem politikusok vonatkozásában, de származási, nemzetiségi alapon meg végképpen nincs. Én a világot tisztességes emberekre és gátlástalan bûnözõkre osztom! Õk pedig vagyoni és faji alapon tesznek különbséget köztünk, amikor a demokráciát, a jogállamot, a szólásszabadságot hirdetik.(lásd: Kormos Valéria: Embervadászat utasításra c. könyve) Ám e megkülönböztetést a politikai osztály jeles képviselõi rendületlenül gyakorolják. Õk úgymondják, hogy pozitív diszkrimináció, pedig ami pozitív egyfelõl az negatív másfelõl. Kitõl veszik el a gazdasági, jogi és emberi egyenjogúságot? Bizony tõlünk magyaroktól! Ki kell végre mondanunk:faji, rasszista alapon való pozitív megkülönböztetés égbekiálltó igazságtalanság, sõt a náci fajelmélethez rokonítható gondolat! Szinte azt érzem néha, hogy szándékosan bujtogatják ellenünk a cigányokat is, de a magyarokat viszont. Valós bûnöket letagadva, kissebítve, vagy agyonhallgatva bõszítik a magyarokat, (pl.a Szögi gyilkosság perében) s közben minket ostoroznak a rasszista-fasiszta és a bûnösnemzet sablonjaikkal, s minden esetben megpróbálják úgy feltüntetni a helyzetet, mintha mi valóban rasszisták lennénk. Ezeknek az ál-jogvédõknek kellene leginkább az ellenünk irányuló gyûlöletet felismerni és elítélni, de õk inkább gerjesztik a gyûlöletet. Mindez nem véletlen itthon, de sajnos a világban is ugyanezt teszik! A kérdés kézenfekvõ: hová fognak hazugságaik vezetni?

A nemzeti oldalon is elõfordulnak visszásságok (anomáliák) és nem gondolom hogy mindenki makulátlanul viselkedik. Ám ha mindenki megtalálná a számára megfelelõ helyet a jövõ, - tehát gyermekeink, unokáink - megmentése ügyében, akkor nyugodtabb lennék azon kérdésben is, hogy nem tudja lejáratni céljainkat a kiszolgálók hada. Vannak akik többet gondolnak magukról és nem tudják saját tehetségüket, alkalmasságukat felmérni, s így megsértõdnek ha nem "vezérnek" csak közvitéznek kellenek. Sajnos egyre jobban tapasztalom, hogy sokan nem értik etikai küzdelmünk lényegét és fontosságát sem. A globalista kiszolgálók hihetetlenül gátlástalanok és nekünk nem szabad semmilyen lehetõséget adni nekik arra, hogy erkölcsileg lejárathassák a mozgalmunkat. Szerintem erre kell legjobban vigyáznunk.

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek gondolatait idézem: „ A kapitalizmusnak önmagában nincs lelke, ezért ahol morális válság van – és ez a nyugati civilizációkban bõségesen kimutatható -, ott egyéb válságok is jelentkeznek. Hogyan is tudnánk gátat vetni a személytelen multinacionális tõke mohóságának, értékválságának, ha a közösségekben nincs szolidaritás?”
Milyen igaz és mély gondolat. Ennek a terjesztését kell nekünk bevállalni! A közösségi szolidaritás kovásza kell legyünk!

Kedves Olvasó! Téged is arra kérlek, hogy segíts megvilágosodni minden embert, mert nagyon sokan nem látnak még tisztán. Továbbra is okosítanunk kell ezt a szerencsétlen és újabb próbatétel elé állított népet. Ezt az elbódított, de újra a nemzetté válás útján lévõ népet. Az újabb próbatételeknek megfelelni akaró magyarságban sajnos, nagyon visszaszorult – az 56-ban még erõs – szolidaritás, és felerõsödött az értelmetlen rivalizálás. A konkurencia (amely versengés az egyedek között) tisztességes eszközökkel teljesen elfogadható, a kompetíció (amely ugyanez csak a nemzetek között) szintén elfogadható, ha eszközrendszere nem lépi át a keresztény erkölcs határait. Ám az értelmetlen belsõ harc - amely a megosztást erõsíti -, mindenképpen káros. Ez a rivalizálás a közösség egységének ellensége, és a szolidaritás akadályozója. Én soha nem vettem ilyenben részt - mert a közös ügyünk fontossága miatt -, az alázat felismerése és gyakorlása vált számomra a legfontosabbá. Inkább lemondtam a választott tisztségemrõl azért, hogy másoknak is legyen lehetõsége gyakorlatot szerezni a vezetõi feladatok széles skáláján. Igaz ugyan, hogy harcostársaim közül többen meggyanúsítottak - e tettem kapcsán -, hogy csak saját érdekemben léptem, de mindez a belsõ lelki békémet nem zavarhatta meg, hiszen célracionális indítékom – követhetõen valódi és megalapozott volt. Bár mások is felismernék a hátralépés szükségességét, s helyet adnának az alkalmasabbnak!

A nemzeti oldalnak persze sok mindenre lenne szüksége a változtatáshoz. Például szüksége lenne igazmondó, s ezáltal, szemfelnyitó média felületre. Ennek megteremtése is régi vesszõparipám, sokszor és sok helyen elmondtam, leírtam, de mégsem valósult meg országos méretben. A fékevesztett fogyasztást és erkölcstelen életmódot népszerûsítõ médiumok hatása szinte láthatatlanul ivódik be a társadalom tudatába, és rombolja le a magyar jövõt. Vegyük tudomásul, hogy mindaddig - amíg lesznek olyanok, akiket meg tud a hatalom félemlíteni vagy fizetni azért, hogy nekik dolgozzon, vagyis az õ érdekükben szorgoskodjon az állam intézményeiben, vagy a média minden vonalán, addig bizony csak egyet tehetünk: lehetõségeink felmérésével – szûkebb körben ugyan -, de hirdetnünk kell az igazságot és önszervezõdésre kell buzdítanunk a magukat elesettnek, vagy tehetetlennek érzõket! Bíznunk kell abban, hogy a rendszer már nem toldozgatható tovább, mert annyira leleplezõdött és erodálódott, hogy apránként de esik szét mindenütt. Ez a rendszer már csupán a konzumidióta eszmevilág reklámgerjesztésének bûvöletében él, pontosabban haldoklik.

A napokban kapott levélbõl idéznék egy gondolatot, amely rávilágít arra a problémára, amelyet mielõbb tudatosítanunk kell a magyarsággal! „A népet, nemzetet és az országot elárulók - ténykedésének legitimitása megkérdõjelezhetetlen addig -, míg a szavazópolgárok többsége erre adja a voksát! Csakhogy a választások is csalások!” A levélíró jól látja, hogy baj van a legitimitással, ám logikai bukfencbe kezd. Az elcsalt választások ellenére nevezi a legitimitást megkérdõjelezhetetlennek! Szerinted miért törvényes a csalás? Szerinted az árulók hogyan legitimek? Törvénytelenül?

Az áruló soha nem lehet legitim, mert áruló! Sem szabad választások esetén, sem csalásos választáskor, soha!

A hazai politikai osztály legitimitása a nullával egyenlõ, mert maga, a jelenlegi állam sem legitim, hiszen nem a magyar jogfejlõdésre alapoz! Nem az alkotmányos jogrendünkre építkeztek rá 1988-ban, hanem egy - a magyar néplélektõl teljesen idegen - hazug és kitalált jogrendre. De jure legitimitását csak egy új választással szerezhetné vissza a kormány, de ez a hamis alapokra épített államnak még nem biztosítana de jure legitimitást. Az államhatalom hiába oszlik meg törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalomra, mert a magán háttérhatalom a birtokában lévõ pénzrendszerre, termelõvagyonra és médiára támaszkodva biztosítja azt, hogy az államhatalom képviselõi rendre ennek a háttér-magánhatalom érdekeit szolgáló döntéseket hozzanak a társadalom zömének rovására. A felszínen látható „jobb és baloldal” színjátéka csak e valóságos helyzet álcázását szolgálja. A pártok ugyanis nemcsak színházat játszanak, hanem a társadalom elé tárható valós jövõkép nélkül „médiaháborút” vívnak a hatalom és a 30-70 % bûvöletében! (Valós jövõképpel - ismereteim szerint - csak Jobbik, az MVSZ, s a Magyarok Szövetsége rendelkezik) A jelenlegi parlamenti pártok tényleges törekvése ugyanis – a háttérhatalom szolgálatában – csupán annyi, hogy egy olyan Magyarország mûködjön, amelyben a multikat kiszolgáló néhányezer hazai (politikus) nagytõkés, akik élvezik „a tõke szabad áramlásának” hasznát és uralkodjon a kifosztott kilencmillió kilencszázezer nyomorgó és magyarságát is elveszített proletáron. Ez esetben lehet a pártokon keresztül – láthatatlan módon és felelõsség nélkül – kifosztani és irányítani az országot. Ezt akarja tehát a pártokrácia és ez derül ki minden tettükbõl, bár ezt ki nem mondhatják, mert ilyen jövõképet tárni a választók elé, biztos bukást jelentene a következõ választásokon. S egy biztos bukást, még a legprofibb választási csalók sem tudnának eltüntetni. Ha a nemzet legalább 90%-ban részt venne egy szavazáson, ahol a pártokrácia ellen szavazna legalább érvénytelenül, már az is felmutatná az igazi nemzeti erõ jelentõségét! De kell egy valódi, nagy, országos erõösszefogást megteremteni az elkövetkezõ idõben, mert a jövõ generációi felteszik majd a kérdést: Hol voltatok ti, amikor szétloptak mindent?

A politikai felvilágosító tevékenység ma a legfontosabb feladatunk, mert csak a gondolkodásában és tudatában helyreállt nemzet dönthet a jövõjérõl szabadon. Konklúzió: Csak abban a politikai erõben bízhat a nemzet, amely felvállalja a történelmi alkotmányosság helyreállítását, pártok, politikusok, bûnözõk elszámoltatását, mert nem ilyen világban akarunk élni!

Most még nem az a fontos, hogy nagy dolgokat tegyünk, (bár ki tudja mit hoz a holnap) hanem az, hogy az általunk tett kis dolgokat nagy szeretettel és kitartó pontossággal végezzük, mert ha minden igaz ember megmozdul: csak akkor lesz jövõnk!

Áldást, Hitet, Emberséget, emelkedõ nemzetséget!

Szeged 2009. 01.01. Dr. Bene Gábor S.