Érték az erkölcs, s a tudás szorzata.

Érték az erkölcs, s a tudás szorzata.

A Transparency International (TI) nevû nemzetközi szervezet, évrõl-évre mindig decemberben és éppen 9-én tart korrupció-ellenes világnapot.

A mi "erkölcsös" politikai osztályunk ebben a kategóriában szinte verhetetlen.

A legfelsõ réteg umbuldáiról szinte semmit sem tudhatunk meg, oly annyira összezárnak, viszont a „cigánycuslág-kolompár” 17 milliócskája és Gál György (SZDSZ) 700 milliós vagy 1, 6 milliárd forintnyi károkozása lefoglalja a „publikum” idejét és energiáját. Ez a színház tehát a figyelem elterelése is.

Az elõadás közben az igazi nagy halak kiszippantják az országból a tõkét, kiviszik a profitot ezzel lehetetlenné teszik a mocsárból való kiemelkedésünket és ráteszik a kezüket mindenre, ami csak érték itt Magyarhonban. Ezen állításom azonban, már az összeesküvés elmélet kategóriájába tartozik, fogja mondani a jólfizetett sajtómunkatárs és közben "jólmegfelelve" igyekszik nevetségessé tenni mindent, ami a magyarérdekrõl szól.

Ha azonban a politikai színház függönye mögé pillantunk, akkor idõnként, még az ügyészség is leleplezi az SZDSZ „vállalkozóit”! Nézzük csak mit ír Gálról az ügyészség: „A vállalkozó több önkormányzati bérházat akart áron alul megvásárolni, majd off-shore cégek közbeiktatásával rövid idõn belül külföldi befektetõknek eladni, akik érdeklõdtek az értékes belvárosi területen álló házak iránt.” (Vajon kik állnak az off-shore cégek mögött? Fel lehetne ezt deríteni, s fel is fogják?)

A hivatali visszaélést, hûtlen kezelést, közokirat-hamisítást, pénzmosást és adócsalást csupán három mellékszereplõ Gyurika mûvelte: Gál, Nagy és Hunvald. Tudjuk, hogy nem õk a nagyhalak! Utóbbi persze polgármester és az MSZP országgyûlési képviselõje! (Nesze neked hatalommegosztási elmélet, foroghat a sírjában Montesquieu! )

Az ilyen és hasonló történetekrõl lehetne népszerû és pénzt hozó könyvsorozatot írni a „Gripenektõl az autópályákig” címmel, s rögtön beleférnék az erkölcseirõl híres csapatba, mert akkor nekem is csak a pénz lenne a fontos. A szkíta-magyar lelkiségûeket persze nem viszi rá a lélek, pedig a közbeszerzések, hivatali ellenõrzéssel visszaélés, célzott állami megrendelések, Király utcai házak százmilliós csalafintaságáig – „megérné” a fáradságot.

Csakhogy ezek a hazai korrupciós mechanizmusok nagy része már elavultnak minõsíthetõ a nyugati „demokráciákban” és ott már állami intézményekben (pl. a munkaügyi felügyeletnél) nem divat a korrupció, helyette az EU intézményeiben szaporodott el - vélhetõen azért -, mert ott nagyobb a lehetõség és a „kufár szellemiséggel” megfertõzõdöttek inkább oda csoportosulnak.

(Részleteket továbbra sem tudni a Munkaügyi Fõfelügyelõség vezetõinek ügyében, de egyelõre rács mögött maradnak. A Nemzeti Nyomozó Iroda attól tart, hogy ha a vezetõk szabadlábon védekeznek, eltûnhetnek bizonyítékok, vagy megpróbálják befolyásolni a tanúkat.) Vajon a Fõfelügyelõség vezetõi milyen „viccet” engedtek meg maguknak, hogy ilyen könnyen lebukhattak? Talán nem fizették be a kötelezõ részt?

A tudatos politika arra törekszik, hogy minél jobban meghúzva a köznép nadrágszíját, egyre többen próbáljanak megélni úgy, hogy közben erkölcsi tartásukat is feladva leamortizálják önmagukat azért, mert meg kell valahogyan élniük. A csúszópénz, a kizsarolt borravaló, az orvosi hálapénz és a pályázatnyertesség esetén járó „feed-back” mind-mind valóságos visszacsatolás az „kiinduláshoz” azért, hogy a „hiba” naponta kiküszöbölõdjön. A hiba viszont a rendszerben van, tehát valójában a rendszer leváltásával, a közgondolkodás átalakításával lehetne segíteni rajta. Amig a közgazdaságtan nyelvezetébõl és gyakorlatából nem törlik a neoliberális dogmákat addig ez a természetellenes gazdaságeszme nem változhat alapvetõen, és a létveszély felismerése a politikában sem lesz valódi változások elindítója.

Meg kell tehát állapítani, hogy:

Az erkölcs és a tudás szorzata a politikai osztályok környékén nulla.

A köznép viszonylatában mindez matematikailag sem értelmezhetõ - mert õk nagyrészt, a gondolkodást terrorizáló médiumok áldozatai lettek -, de a politikai osztállyal szemben az valószínûsíthetõ inkább, hogy a köznép mutatja fel majd a végeredményt.

A (TI) szervezet célja az volt, hogy egy napra korrupciómentessé tegye a világot, s közben pedig elgondolkodhatnánk azon: hogyan is jutottunk idáig?

Csak mi magyarok döbbentünk rá arra, hogy a rendszer alapjaiban romlott és javíthatatlan? Ha így lenne, akkor nem lenne probléma Athénban. Mert a görögök szerint éppen úgy, mint a hazai tüntetõk szerint: ingyen ebéd valóban nem járna senkinek, de ingyen gazdagság sem!

A görög társadalomnak már régóta elege van az álságos demokráciából és most nem a cserépszavazás korában elkövetett csalafintaságokra gondolok, hanem a mai hatalmi elit arcátlan és pénzéhes hazudozásaira, sõt magára az intézményesített csalás rendszerére, amely nem csak nálunk leplezõdött le, hanem az „uniós jó tanuló” Görögországban is.

Budapesti alibi-demokrácia ugyanazon az intézményesülten korrupciós úton jár ahol az athéni, azaz gerjeszti az anarchizmust, s lejáratja a jogállami-demokrácia intézményrendszerét, sõt magát az államot is. Görögország az 57-dik a legkorruptabb államok listáján, tehát ebben (papiron) bennünket is megelõznek 10 helyezéssel.

Az ingatlanpanama ott is az egekig ér, de ott legalább mondott le miniszter (Õ megtette!) azért, mert a felesége – közjegyzõként – belekeveredett. A közszférában ott is hihetetlenül alacsonyak a fizetések, így a közalkalmazott dolgozókat is rákényszeríti a kormány a korrupcióra.

A nemzetközi pénzvilág elõretolt állásai - a multi cégek - ott is gyalázatosan viselkednek és teszik tönkre a gazdaságot, ám ott sincs politikai bátorság szembenézni a tényekkel, s változtatni az eddigi gyakorlaton, mert azok a politikusok is foglyai a pénzhatalomnak.

A görög ifjúság és az értelmiség is elhagyja a hazáját, s -vendégmunkássá lesz -, mert nem látja a kiutat a globalisták és helyi kiszolgálóik szorításából. A hasonlóság a két ország között abszolút kézenfekvõ. A politikai osztály tagjai mindkét helyen színházi „hazugságállamot” valósítottak meg. A görögök az eurózónába hazudták be magukat, a magyarok a hamisított ál-alkotmány "jogszerûségébe", s ezzel a valódi alkotmányosság nélküli politikai váltógazdaságba. A görögöknek sikerült olimpiát rendezni, de ezt is átszõtte a korrupció és így csak örülhetnénk, hogy nálunk „csak a Gripenektõl az autópályákig” terjedt el a korrupció. Azonban csak nehezen vesszük észre, hogy a „mi hazugságállamunk” már szinte teljesen kiárusította a közvagyont, - ami most - a gazdasági válság idõszakában mozgásteret biztosított volna a közjó érdekében mûködõ államnak akkor, ha az a valóságos funkcióit látná el.

A „szélsõbaloldali” görögök csak mostanában értették meg azt, amit a „szélsõjobboldali” magyarok már régen tudnak. Vagy nem is õk a szélsõségesek, hanem a két hazugságállam politikai osztálya?

A magyarságnak - mint minden más nemzetnek értékét - erkölcsének és tudásának szorzata adja meg. Meg kell vizsgálnunk, hogy hol is tartunk?

Vagy ahogy a költõ írta: „föl kéne szabadulni már!”

Szeged. 2008-12-26 Dr. Bene Gábor S.