Martonyi és a szerbek – Köszönik, jól megvannak…

Martonyi és a szerbek – Köszönik, jól megvannak…

Amióta hazánk tagja az Európai Uniónak, az 1920-as gúnyhatáron túlra rekesztett magyarság nemhogy erõsödött volna jogait, lehetõségeit tekintve, hanem éppenséggel ennek folyamatosan az ellenkezõje történik.

Itt van Tótia esete (amit érdekesen Szlovákiának hívnak, pedig még maga Masaryk sem fogadta el a szlovákokat mint nemzetet), ahol a magyarság az európai uniós integráció „áldott” hatásainak következtében ma már oly nehéz helyzetben került, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Igaz, az új tót kormány valamivel szelídebb, mint Ficó bandája volt, azonban a helyzet lényegében semmit sem változott. A nyelvtörvény alapelemei továbbra is fennállnak, bár éppen a mai nappal (2010. október 20-án) szelídítettek rajta, de törvényileg alkalmazhatóak – felére csökkentett büntetési tétellel -, aminek elsõdleges célja a felvidék teljes elszlovákosítása. Mint tudjuk, nyelvében és hagyományaiban él egy nemzet, éppen ezért ez a törvény óriási károkat okoz a felvidéki magyarság soraiban még így is. Autonómiáról szó sem lehet, annak a gondolata is üldözendõ.

Sajnos olyan magyar nemzetiségû árulók, mint Bugár Béla, ezt a maga sajátos eszközrendszerével támogatja is, aminek az lett a következménye, hogy az MKP nem jutott be a pozsonyi törvényhozásba, viszont Bugár tótokkal együttmûködést vizionáló vegyes-pártja (Most-Híd) viszont igen. Bugár Béla úgy tesz, mintha nem ismerné a régi igaz magyar mondást, miszerint „Adj szállást a tótnak, kiver a házadból”. Bizony kérem, nem szlovákról szól a magyar mondás, hanem tótról!

Erdély helyzete és a Székelyföld autonómiája is elúszott, köszönhetõen a Fidesz „áldásos” tevékenységének és Orbán Viktor hazugságainak. Bár a szándék talán még meg is volt (ha jóindulatúak akarunk lenni) Székelyország önállóságának kikövetelésében, ugyanakkor a Brüsszeli parancs egészen másképpen szólt, amit a mi megöröklött szolgai pártvezéreink az MSZMP-s gyökereknek megfelelõen zokszó nélkül teljesítettek is. A parlamenti választások elõtt minden média harsogott arról, hogy a Jobbik tele van volt MSZMP tagokkal, meg hogy az MSZP kreálmánya stb. Ebben a tekintetben kitûnõen vizsgázott a Magyar Hírlap, az Echo Tv és a Hír Tv is, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a jóhiszemû Fideszre szavazók jelentõs része tökéletesen „lenyelte” ezt a hazugságdömpinget, miközben egyáltalán eszébe sem jutottak favoritpártjuknak vezetõi, akik aztán valóban abból a bizonyos állampárti múltból érkeztek. Hogyan kerül ide hirtelen a Jobbik? Csak úgy, hogy mindez éppen a Fideszre igaz, ha tetszik, ha nem.

Itt van mindjárt Martonyi külügyér úr, aki már második ciklusát ülheti végig külügyminiszteri bársonyszékében és akinek a hathatós közremûködésével „kiharcolt” EU-s csatlakozási szerzõdés következtében a magyar föld már nem a magyar nemzet hazája, hanem egyszerûen csak tõke, amit adni-venni lehet hamarosan, és amirõl mostanában egy fikarcnyi mondat sem hangzik el az országgyûlésben. Pedig olyan sok idõnk már nincs.

Most ez a Martonyi János úgy látja, hogy Szerbia, de leginkább a Vajdaság vonatkozásában minden a legnagyobb rendben van, nincs miért aggódnunk. Már hogy nekünk magyaroknak, a szerbeknek meg aztán végképp. Ugyanis ha Szerbia is az EU része lesz, akkor – a jól megszokott elgondolás szerint – megoldódik a magyarság helyzete is a Vajdaságban (ezt a mesét már ismerjük, meg a határokon átívelõ nemzetegyesítést is), mert Martonyi és a Fidesz úgy megszavazza a kétharmaddal a szerbek EU-s csatlakozását, mint a sicc, ahogy azt kell a jól megszokott internacionista módon, a brüsszeli elvárásoknak megfelelõen.

Nézzük, mit is ír Martonyiról a Wikipédia: „1979-ben került Brüsszelbe mint a Brüsszeli Kereskedelmi Kirendeltség kereskedelmi titkára, majd 1985-ben a Kereskedelmi Minisztérium fõosztályvezetõje. 1989-ben miniszterhelyettes, majd privatizálási kormánybiztos lett a Németh-kormányban. (Ebben az évben lépett be az MSZMP-be is.) 1990-ben elõbb a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában, majd 1991-tõl 1994-ig a Külügyminisztériumban közigazgatási államtitkár és rendkívüli és meghatalmazott nagykövet. 1998-ban Orbán Viktor kinevezte külügyminiszterévé. Minisztersége alatt elõrehaladtak az európai uniós tárgyalások.”

Még egyszer a fontos évszámok: 1979, 1985, 1989. A Brüsszeli Kereskedelmi Kirendeltség titkára a mai külügyér 1979-tõl, ámbár csak 1989-ben lép be az MSZMP-be. Ezen a ponton ismételten felmerül néhány kérdés. Ki vagy kik kerülhettek a szocialista, kádári magyar állam által nyugaton mûködtetett kereskedelmi kirendeltségek élére? Abban biztosak lehetünk, hogy csakis megbízható elvtársak. Ha csupán 1989-ben lépett be Martonyi az MSZMP-be egy rövidke kis idõre, akkor miért, hiszen aki tehette ’89-ben már igyekezett menekülni a süllyedõ hajóról. Egy jó politikusnak meg látnia kellett, hogy ez már az összeomlás elõtti állapot. Hacsak nem a politikai karrierjét akarta átmenteni. Egy tény, a szervilizmus az egyéni érdekek mentén akár jól kifizetõdõ vállalkozás is lehet. Martonyi pedig nem külügyminiszter, hanem egy szervilis vállalkozó. A nemzet valódi külügyminisztere ugyanis nemzetének érdekeit képviseli mégpedig úgy, hogy kiköveteli a magyarság területi és politikai autonómiáját, feltételül szabja a temerini fiúk azonnal szabadon bocsátását és kiharcolja kárpótlásukat, sõt érvényt szerez kétoldalú tárgyalásokon, hogy a szerb parlament a magyarság elleni mindenfajta megnyilvánulást törvényi, büntetõjogi eszközökkel határozottan szankcionáljon.

A politikai és területi autonómia kérdése már csak azért is lényeges, mert ebben az esetben egy önálló Vajdaság európai uniós szavazás keretein belül akár dönthetne is arról, hogy visszatér az anyaországhoz (az autonómia törekvéseket a magyarság esetében éppen ezért nem támogatja az európai unió). Ne képzelje senki, hogy ez pusztán illúzió. Ez egy megvalósítható cél lenne, amennyiben hazánknak volna önálló külügye, és külügyminisztere. Egy nemzetnek csak tartással és vasakarattal lehet eredményeket elérnie. Másoktól nem várhatunk semmilyen támogatást, azt magunknak kell kiharcolnunk Európai Unió ide vagy oda. Csakhogy Magyarország különleges helyzetben van. A különleges helyzet ebben az esetben a nemzetre értve nem pozitív értelmezésû jelzõ. Nem véletlen az sem, hogy az Európai Unió egyáltalán nem akar foglalkozni a magyarság autonómiai kérdéseivel, sõt újfent kapóra jön egy globális érdekeket kiszolgáló külügyminiszter, aki már az európai uniós csatlakozási tárgyalások során is „bizonyított”. Így aztán mind Martonyi, mind a szerbek Brüsszellel egyetemben, köszönik szépen, jól vannak. Ki is jelentette a volt MSZMP-s külügyér Szabadkán, hogy „a magyar parlament az elsõk között fogja ratifikálni a Szerbia és az EU képviselõi által aláírt stabilizációs és társulási megállapodást”. Vagyis semmi tárgyalás, semmi magyar nemzeti akaratérvényesítés a vajdasági magyar kisebbség érdekében és védelmében. Martonyinak tehát Szerbia esetében csak eddig terjed a jogosítványa, erõsebb passzusa nincs, de ennél többet õ nem is kíván, hiszen akkor már nem lenne EU konform politikus. A történelmi lehetõség és kötelesség félretolva, mert a magyarságnak kijáró autonómia szigorú tabu téma az EU-ban, mivel az EU bukásával az autonóm területek visszatérhetnének a magyar anyanemzethez, ami Európa térképének újabb átrajzolását jelentené.

A kísérletezés az EU-n belül persze még eltart egy jó darabig, viszont bukását nem nehéz megjósolni. Azonban számolni kell azzal is, hogy azt egy olyan keserves idõszak elõzi meg, melyben ez a multinacionális érdekszövetség a mûködését csakis belsõ erõszakszervezetének segítségével lesz képes fenntartani. Ezt kell tehát túlélniük a nemzeteknek, ami súlyos áldozatokkal jár majd. A magyarságra pedig ez többszörösen is igaz.

Bella Árpád