Ü Z E N E T


„Európa színpadán mi is játszottunk, s mienk nem volt a legkisebb szerep.”


(Petõfi Sándor)



Ü Z E N E T


(Ami a magyar elnökséggel kapcsolatos EU reklámból kimaradt)




Üzenjük Európának és minden nemzetnek, nem tehet velünk mindenki azt, amit akar. Nem vagyunk kevesebbek egyiknél sem, és nem törölheti bárki belénk a cipõjét (lásd: nyelvtörvény és egyéb magyarellenes diszkriminációs jogszabályok, amelyek még az ész-érvekkel sem egyeztethetõek, de az EU nem tud minket ellenük megvédeni).


Múltunkat, történelmünket, kultúránk nagyjait sajnos hallgatás, sõt szinte titkolózás övezi. Ennek történelmi okai vannak, de hagyjuk az okokat, íme néhány példa:


- Minden ország alappillérei az iskolák, könyvek, könyvtárak: a kultúra


Az elsõ magyarországi iskola a dunántúli Szent Márton hegyen, Pannonhalmán 996 óta a keresztény értékrendû nevelés-oktatás fellegvára Európa legrégebbi iskolája.


Román iskola 665 évvel késõbb alakult meg 1657-ben magyar fejedelem parancsára, magyar földön, a magyar közigazgatású Erdélyben Fogarason.


Elsõ magyar egyetem (Pécs) Nagy Lajos király által 1367-ben alapíttatott.


A középkorban a magyar királyok udvarai az európai kultúra központjai voltak. (Akkor és késõbb a magyar aranypénz a nemzetközi aranykereskedelem és a legerõsebb fizetõeszköz volt. A 13. század végén a világ aranytermelésének egyharmadát Magyarország, kétharmadát Afrika adta. Anjou Károly Róbert halála után özvegye fél mázsa aranyat vitt Itáliába, fia: Endre nápolyi trónját intézendõ.)


Mátyás király udvara Budán az európai humanizmus központja volt. Könyvtára a vatikáni után a legnagyobb volt egész Európában: kétezernél több aranykötésû Corvinájának és 30 ezer kötetes könyvtárának egy-egy példánya 3-4 falu értékével ért föl.


Buda török általi 1541-es elfoglalása elõtt 290 falusi-városi és egy zsidó iskola volt.


Katolikus egyetem: (1581) Kolozsvár, (1635) Nagyszombat – jezsuita (Pázmány Péter), az 1500-as években pedig egymás után épült a protestáns iskolák sora. Vilnius (akkor Lengyelország része volt, ma Litvánia fõvárosa) egyetemét Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelem alapította.


Az elsõ magyar nyelvû könyv 1541-ben Sárváron készült.


Az elsõ román nyelvû könyvet magyar fejedelem és püspök költségén néhány évvel késõbb Nagyszeben adták ki, ez a magyarok által a román nyelvre lefordított biblia volt. Ezzel a különbözõ nyelvjárásokból a magyarok hozták létre az egységes román irodalmi nyelvet.


A világ elsõ mûszaki felsõoktatási intézménye évtizedekig a Selmeci Bányászati Akadémia volt (1763)


Magyarországi kötelezõ népoktatás:1868, Anglia:1870.


Elsõ nemzetiségi törvény: (1849).


- És a „szél-kaszabolta magyar nyelv”-rõl, amely megmaradásunk alapja


A nyelv a közösség összetartója. A német Brockhaus Lexikon, amely igyekszik minden „leg”-et a németeknek tulajdonítani így ír a magyar nyelvrõl: „…a magyar nyelvet a hangzók szép aránya, hangjának finom, de ha kell, harcias árnyalása a világ egyik legszebb, legférfiasabb nyelvévé teszi.”


Sir John Bowring angol nyelvész (1830): „A magyar nyelv szerkezetének kialakulása olyan idõkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett…a magyar nyelv eredetisége csodálatos, szinte megfejthetetlen tünemény. Aki megfejti isteni titkot boncol, annak is a legelsõ tételét: „Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Isten, és az Isten vala az Ige.”


Steindl Imre remekmûve, az Ország Háza, a világ legszebb parlamentje.


A 268 méter hosszú 123 méter széles neogótikus stílusban épült épületbe 27 kapun keresztül lehet bejutni. A kupola csúcspontja négy méterrel magasabb a londoninál.


A lépcsõházban egy darabból kifaragva 4-4 vörösbarna gránitoszlop áll. (Ebbõl mindössze tizenkét darab van Európában: 4 a londoni parlamentben.)


Az épület fõ anyaga: márvány, arany és tiszafa. Az aranyozásra 40 kilogramm 22-23 karátos arany került. Az épület távfûtését, szellõztetését Európában elõször oldották meg így, ahogyan itt.


Tudósok, mérnökök, feltalálók:


Kempelen Farkas (1700) Bácskai selyemgyár építése, Pozsony vízvezeték rendszere, Schönbrunn szökõkútjai.


Bánki Donát: vízturbina, motorok porlasztásos elve, repülõgépek motorjai


Zippernowsky Károly-Déri Miksa: váltakozó áramú áramfejlesztõ, majd váltakozó áramú transzformátor


Kandó Kálmán: háromfázisú villamosmozdony


Bolyai János: a 2000 éves eukledeszi geometria tétele megdöntése.


Bay Zoltán: ûrtávközlés forradalma, a fényre szabott méter. Megmérte mérnöktársaival a Holdról visszaverõdõ jeleket.


Eötvös Loránd: (Einstein szerint a fizika fejedelme) kettõs torziós inga a kõolaj és a bányakincsek kutatásához nélkülözhetetlen.


Bolyai és Eötvös nevét a Holdon kráterek viselik, de Európában és itt, mi, magyarok eléggé ismerjük munkásságukat, életüket?


A világirodalom három legkitûnõbb alkotásainak egyike Goethe: Faust és a finn Kalevala mellett: Madách Imre: Az ember tragédiája.





(A fenti felsorolást Dr. Ádám Sándor: Európa bûne, ahogyan elbántak a magyarokkal c. mûve alapján állítottam össze.)





2010. december. 30. Wéber Tünde