KÓRKOSTOLÓ



KÓR-kostoló



Olvasom, hogy az Osztrák Pénzverde az öt darabból álló Habsburgok koronái sorozat harmadik darabjaként high-tech dombornyomásal készített, új száz eurós névértékû érmét bocsátott ki, a magyar Szent Korona ábrázolásával és az november tizedike óta már forgalomban is van. Az érem egyik oldalán az 1551 és 1918 között osztrák tulajdonban levõ Szent Korona, másik felén pedig egy koronázási jelenet látható: 1741. június 25-én Pozsonyban koronázták meg Mária Teréziát, aki Szent István palástját és a Szent Koronát viselve, lóháton, karddal látható; a háttérben a pozsonyi vár és a koronázási templom szerepel.


A Szent Korona, mint osztrák és Habsburg-tulajdon? Úgy vélem, hogy ehhez azért kellene, hogy legyen hozzáfûzni valójuk a Szent Korona és a Szent Korona Tan tudományosan jegyzett ismerõinek, de még az ország vezetõinek is. Tudomásom szerint ugyanis a Szent Korona nem tárgy, ezért tulajdon és külföldi pénzérméken dísz sem lehet. A fentiekkel kapcsolatos a történet, hogy Szlovákia EU csatlakozása napjának estéjén Pozsonyban a mi Szent Koronánkat vetítették fénynyalábokkal az égboltra. Senki sem szólt akkor, hogy nincs rendben ez így. És most?


És még valami a pénzérmékrõl.


Orbán Viktor miniszterelnök a minap megemlékezett többek között az 1946-os forint bevezetésérõl, amelyet nagyszerû tettként minõsített.


És Imrédi Béla? (Bp., 1891. dec. 29. – Bp., 1946. febr. 28.): politikus, pénzügyminiszter, miniszterelnök.) Róla ki emlékezik meg? Több helyen olvastam, hogy az európai közgazdászok között is pénzügyi zseniként számon tartott Imrédy (mielõtt 1946. febr.-ban mint háborús bûnöst a Népbíróság halálra ítélte, kivégezték) a börtönben elkészítette az új forint bevezetése pénzügyi, szakmai megalapozását. Ki más készíthette volna akkor el, ha nem õ? Volt valaki (például Rákosi közelében), aki ezt a szakmai bravúrt megtehette?


A kereszténydemokraták számára alapvetõ kérdés, hogy az új alkotmányba valamilyen formában kerüljön be a magzat fogalma. Az alkotmány-elõkészítõ eseti bizottság támogatta a felvetést, de a fideszes Gulyás Gergely szerint ez nem jelenti azt, hogy szigorítanának az abortusz szabályozásán. Pedig kellene! Miért is? Mert folyamatosan csökken a születések és nõ a halálozások száma, a népesség folyamatosan csökken!


Olvasom továbbá, hogy a hülyék kerüljenek távol a közügyek gyakorlásától, sõt, aki hülye inkább haljon meg. A kórosan betegeket törvény tartja távol a közügyek gyakorlásától, de azért a jog szerint nem kell meghalniuk. Egyelõre azonban még nem zárják ki azokat, akik hülyének néznek másokat, a magyar embereket, teli van velük a nyomtatott sajtó és az elektronikus hírközlés meg a honlapok sora, és persze nem vállalják arcukat az írásaikhoz. Õk az arcátlanok. De hát ez egy másik kórkostoló tanulmányt érdemlõ történet.




2010. november. 29. Wéber Tünde