Állófogadásról, ülõsztrájkra?

Az ember, ha teheti, nemigen tüntet: inkább áll, vállvetve a többiekkel az állófogadáson. Mert van kaszinótojás és sör, igaz: korsó nincs. (Pohárból sört inni pedig olyannyira szentségtörés, mint bort, porcelán csészébõl.)
De az ülõsztrájkoló friss, otthoni csapvizet kortyol mûanyag flakonból!
Mint ülõsztrájkoló 1992-ben debütáltam. Voltaképpen nem is igazi ülõsztrájk volt, mégis más, mint egy megszokott várakozás. Tizenegyen ültünk sorban az Országház lépcsõjén, a kora õszi napsütésben. A továbbiakról semmilyen különös elképzelésünk sem volt. Késõbb jött valaki, és azt mondta: az apostolok is tizenketten voltak, és lám, manapság mennyi keresztény ember van a világon! Kezet fogtunk, beszélgettünk. Nem volt kordon, vaskerítés, vasprefektus, fakabát, rendõr. Szépen elmondta mindenki, amit akart, jött néhány országgyûlési képviselõ is, õk is elmondták a magukét, azután elindultunk. Útközben sokezres lett a tömeg, jó volt együtt haladni, nemzeti zászlót lengetni, majd rendben hazamentünk. Másnap szó volt róla a hírekben, politikai hovatartozásuk szerint így-úgy megírták az eseményt az újságok: no lám, tettünk valamit.
A 2006-os - túlkapásként említett - brutális októberi események után, fizikailag is érzékelhetõ lett, hogy tüntetõ az a személy, akit nyomban szét kell oszlatni. Sõt, hivatalos helyrõl megjelent egy olyan közlemény is, hogy a tüntetõ közelében lévõ személy is tüntetõnek számít. Ez persze marhaság, miként az elõbbi meghatározás is. Erre tett pontot egyébként az Alkotmánybíróság is, amikor a békés, spontán tüntetést nem tartotta feloszlatandónak, egyúttal a gyülekezési törvény több passzusát megsemmisítette.
Most, hogy a kétharmados gyülekezési törvény módosításáról ismét tárgyalnak a pártok, jó lenne a civil szervezetekkel is konzultálniuk. A Fidesz véleménye egyébként az, hogy a törvényen nem, csak annak alkalmazásán kell változtatni. Az MSZP szerint viszont törvénymódosítás kell, mert szerintük nem jó az, ha egy idõben egy helyen tüntetést és ellentüntetést is lehet tartani. Ugyanakkor a sokat emlegetett nyugati országokban is vannak ilyen oda-vissza tüntetések, és ezektõl (miként a példa mutatja) még nem dõlt össze Európa.
A civilekkel való tárgyalás már csak azért is jó lenne, mert az esetek többségében ezek a szervezetek kezdeményezik az említett tüntetéseket. Tehát, tisztelt nagy és közepes pártok, le kellene jönni, pár lépést tenni az állófogadásról, és leülni a civilekkel, ha másként nem sikerül: az Országház lépcsõjén, vagy horribile dictu(!) egy ülõsztrájkon!

Wéber Tünde