Az ország kifosztása alatt, a hazudozás zavartalanul folyik

Mint egy robbanni készülõ idõzített békegalamb száguldott el augusztus 20.-a felettünk, pedig már éppen kezdtük megérteni, hogy közeli és távoli múltunkat miért nem értjük.
Régi trükk, hogy múltunkat, ünnepeinket, világnézetünket az éppen aktuális hatalom kísérli meg a „cuius regio, eius religio” = „akié a föld azé a vallás” alapelve szerint több-kevesebb sikerrel kisajátítani. Az, hogy ebben az országban kevesen tudják, hogy augusztus 20.-a voltaképpen István király 1083-as szentté avatása napja, az elõbbi, és hogy még magyar nyelven szóltak az ünnepi megemlékezések, az utóbbi tényt igazolja. Így érthetõ, hogy az ötvenes évekbeli kontraszelektált elsötétített, félfeudális szocialistának nevezett hatalmi struktúra szerint ez a nap az (1949-es sztálini alkotmány bevezetése okán) alkotmányünnep, és hogy az egyszerû népnek is érthetõ legyen: az új kenyér ünnepe is lett. Az is érthetõ, hogy a késõbb a Kádár-korszak már Szent Istvánt államalapítóként aposztrofálta, hiszen ezzel történelmünk, voltaképpeni létezésünk múltban való lezárása történhetett meg. Feledve igazoltan több ezer esztendõs történelmünket és ezer esztendõt jóval meghaladó keresztény gyökerünket. A hivatalos anekdota szerint: volt egy honfoglalás, ami elõtt a sztyeppei ide-oda menekülõ horda végül ide tévelygett, azután jött Szent István, aki nyugatra tekintett és a népet oda terelte, és tûzzel, vassal kereszténnyé tette.
Ma már történészeink többsége is elismeri, hogy ez a felfogás õstörténeti karikatúra, ahol a kijárat a bejárat, és a történet beszorul, mint Ságvári Endre a cukrászdába.
Mégis, manapság az ünnep elõtt az m-1 közszolgálati televízió egyenesen Magyarország születésnapjának hirdette ezt a napot. Tehát ezen a téren is megtörtént a 360 fokos fordulat: ott vagyunk, ahol voltunk. És ez még hagyján. A hatalom hivatalos ellenzéke ünnepi megemlékezései (tisztelet a kivételnek) sem maradtak mentesek a: magyarokat a „szentistváni örökség mintája nyomán európai szintre emelõ jövõkép”-tõl.
Pedig lehetne más jövõkép is, ahhoz azonban el kellene mondani az igazat, vissza kellene tekinteni – ha nem is az õsi idõkbe, de legalább a közelmúltba, akár az ünnep apropóján is
Az MSZMP KB 1989-es jegyzõkönyveiben Grósz Károly szavaira bukkanunk.
„Ami a gazdaságot illeti, mindnyájan tudjuk, hogy Magyarország ma gazdasági értelemben szuverenitása nagyobb részével már nem rendelkezik.” Mármost adjunk 1989-hez 19-et és megkapjuk 2008-at: ez van ma. Tudjuk, 19 esztendõ alatt eladósodási helyzetünk csak romlott. Akkor, hogy is van ez? Milyen felzárkózásról, szentistváni örökségrõl is beszélünk? Súlyosabb örökségünk ez a mostani, csak bele ne roppanjunk.
Mit kellett és kell megfizetni, miért kellett a kölcsön?
Erre is választ kapunk az idézett dokumentum 1616. oldalán „…1971 óta megvásároltuk a látszólagos politikai nyugalmat és az életszínvonalat, méghozzá külföldi forrásokból és ennek árát fizetjük most és fizetjük meg a következõ években.”
És alig telik el öt esztendõ, az 1944-es választások elõtt, az akkor ellenzékben lévõ MSZP-s Horn Gyula azt mondta: „Le kell mondani a kormánynak a hatalomról, higgyék el, nem is olyan nehéz az.”
Hát igen. Errõl van szó.
Wéber Tünde