Szent István az idõ kapujában

Az1083.augusztus 20.-án szentté avatott István királyunkra emlékezvén illõ szólni Szent László királyról, akit a magyar nép lovagkirályként tisztel. Õ volt, aki immár 925 esztendeje Szent István mellett - az esztendõ más idõpontjaiban - Szent Imrét, Gellértet, Zoárdot és Benedeket szentté avatatta. És õ volt Szent Márton kultuszának felkarolója, az õsök örökségének istápolója is. Valamivel több, mint száz esztendõ múltán, III. Béla kezdeményezésére 1192-ben Celesztin pápa jóváhagyásával szentté avatták. Néhány szót a bizánci udvarban nevelkedett III Béla királyunkról is.

Államférfiúi bölcsességére jellemzõ, hogy a nehéz történelmi helyzetben (mikor nem volt olyan a történelmi helyzet?) a pápa, a Német-római Birodalom és Bizánc között Magyarország hatalmi pozícióját megõrizte, mert volt bátorsága, ha kellett - a diplomácia és a kard megfelelõ idõben való érvényesítésére. A hazai oklevélkiadás, a hivatalos írásbeliség megteremtése, a kettõs kereszt címerünkbe emelése is nevéhez fûzõdik. A király jegyzõje – Anonymus - az õ uralkodása alatt írta gesztáját.

Íme a példa arra, hogy honfoglaló õseinket a besenyõk támadása elõl menekülõ hordaként beállítani, olyannyira történelmi hamisítás, hogy szinte nem is érdemes vele foglalkozni. Mert hogyan adhatott volna egy pogány, menekülõ népként beállított nemzet valamivel több, mint kétszáz esztendõ alatt hat szentet adni a keresztény világnak? Õsi keresztény múltunk jele egyébként a bezdédi tarsolylemez is, amelyen az õsi palmetták között a kereszt is látható! Elsõ királyunk uralkodása elõtt a kereszténység, Jézus szeretete tehát nem volt ismeretlen õseink elõtt.

Wéber Tünde