Áldott Karácsonyt!
- Részletek
- Verzár Éva
- Találatok: 1060
Áldott Karácsonyt!
Telnek, telnek napjaink, hõbörgésben, elégedetlenségben, megbántanak, visszabántunk, tudjuk - és tudatni akarjuk a világgal, hogy nem azok vezetik a nemzetünket, akik érdemesek lennének rá. Mi több, szégyenkezünk miattuk és keressük a kiutat. Azzal az érzéssel élünk nap, mint nap, mint amikor kimondja az orvos, hogy nincs tovább, nem lehet életet menteni. Elsõ szavunk, hogy hol van Isten? Megkérdõjelezzük létét. Okoljuk magunkat, s végül szenvedünk, mert magatehetetlenek vagyunk, nem tudunk segíteni. Majd ráébredünk arra, hogy mégis van valami: Hinni kezdünk a jövõben, imádkozunk ahhoz, akit megtagadtunk kétségbeesésünkben, s végül megéljük mindennapjainkat úgy, mintha az utolsó napnyugtát látnánk.
Utolsó napjait éli nemzetünk? Az utolsót? Mi nem vagyunk magatehetetlenek, mert érzünk, teszünk, felgyúlnak a tüzek... Amikor Magyarország lett otthonom Erdély után, kitettük házunkra nemzeti lobogónkat. Azóta színét vesztette, megkopott, s amikor a Nemzetstratégia könyvbemutatóján megláttam, kértem a férjem, vegyünk új lobogót. A régit betettem abba a könyvbe, amely utat mutat tisztán és világosan.
Az új lobogó a helyén van. De csak nálunk!
VEGYÉTEK HÁT ELÕ TI IS, TÜZZÉTEK KI NEMZETI ZÁSZLÓNKAT! NE AZT NÉZZÉTEK, HOGY A SZOMSZÉD KITETTE AVAGY NEM, NE TÖRÖDJETEK MÁSOKKAL, LEGYEN MINDENNAPUNK ÜNNEP.
ÜNNEP VAN ÉS ÜNNEP LÉSZEN, MERT A SZENTKORONA ORSZÁGA VAGYUNK, S TESZÜNK AZÉRT, HOGY MEG IS MARADJUNK.
TÜZZÉTEK KI HÁZAITOKRA A LOBOGÓT!
"Nem tudhatom..."
Radnóti Miklós: Nem tudhatom... S mit jelent nekem? Sok élményt, szeretetben eltöltött éveket. Eldugott falvakat, kedves embereket. Elsõ meséimet jelenti. Benedek Elek - Elek apó csodálatos meséit. "nekem szülõhazám itt e lángoktól ölelt Nekem szülõhazám az a vidék, amely fákkal övezett, dombok közt megbúvó kis szigetek. Nekem szülõhazám ahol - Anyám könnyû álmot ígért - szenvedtem az életet, "Belõle nõttem én, mint fatörzsbõl gyönge ága Belõle nõttem én is és meg sem köszönhetem. Csak álmaimban látom már! Áldott az otthon, amely meleget ad és befogad. A szeretetet nagy merészség körülírni… Nem tudom más nemzetek hogy vannak ezzel az érzéssel, de lelkemben Nem mesélhetem el, mit érzek - csak õrzöm magamban az Olt völgyének illatát;
"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülõhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belõle nõttem én, mint fatörzsbõl gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el."
"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent."
Nagyapó mesefája mindig tele volt csodákkal, átéreztem, átéltem õket.
Az elsõ kimondott szavakat, az elsõ jegyet, csókot, az elsõ szerelmet.
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa"
A biztonság szigetei, ahonnan a sors elvezetett.
A lelkem azonban ott van veletek.
Ott, a hegyekben, ahol Ábel ismerkedett az élettel.
Ott, ahol a vizek mérgesen zúdultak alá a hegyekbõl, hogy aztán szelíden ringassanak a nyári napsütésben.
Ott a rengetegben, ahol csak a madár dalol, és az emberek kérges tenyerükkel a fejszét megragadva kemény munkát végeznek.
A fenyvesekben, ahová a nap alig süt be, de levegõje elbódít, álomba ringat, véd, elrejt és szeret.
ahol boldog voltam, és ahonnan a sors elvezetett.
s remélem, testem is majd e földbe süpped el."
Hogyan köszönd meg a Földnek, amely megtanított járni?
Hogyan köszönd meg a Napnak, hogy fényt szór a Földre, a fény felé vezetett?
Hogyan köszönd a víznek a simogatást? Hogyan köszönd az erdõ hûvös fuvallatát?
Hogyan köszönd meg elsõ tanítódnak a szavakat, amelyet megtanított leírni?
Hogyan köszönd meg, hogy barátokat adott, szerelmet, gyereket?
Hogyan köszönd meg?
A székely kapuk díszes oszlopait, az elõtte beszélgetõ asszonyokat. Felnézek:
"Isten hozott drága vendég"
Mert kérdezés nélkül befogad minden idegent, asztalt terít, megvendégel.
sokszor megszólal egy hang, csak egy kívánság vezérel:
Bárcsak szárnyaim lehetnének! Megnézhessem minden este volt otthonomat.
Mi történik a tájjal, az emberekkel? Ha látom, hogy békésen füstölögnek a kémények,
és azt, hogy a csorda már hazatért, látom a gyerekeket boldogan nevetni, akkor megnyugodva hajtanám álomra fejem.
a virágos rétek szimfóniáját; a magasba nyúló fák alakjait, amint arra törekszenek, hogy átszúrják a fellegeket, s elérjék a mindent éltetõ Fényt.
Talán õk elsusogják az arra járóknak, mit érez az, aki úgy tud szeretni, hogy fáj neki…
