Trianon semmiség volt - a mához képes

Trianon semmiség volt - a mához képes

(Megemlékezõ beszéd 2012. június 2.)

Minden évben van egy nap, amikor a fájdalom, a bosszankodás, a tettvágy, a hit és az elkeseredés kevercse munkál bennem. Hiszen e nap megemlékezései amolyan álünnepségek évrõl-évre, ha a magyarság mindennapjait, politikai helyzetét, gazdasági romlását, önértékelését és a Kárpát-medencében elfoglalt helyét nézzük. Álünnepségeknek tûnik akkor is, ha a nép mindennapjait vesszük górcsõ alá. Mert mi is történt 1920-tól napjainkig? A mai beszédek miért is tükröznek égbekiáltó ostobaságokat? Mi folyik ebben az ezerszer megpróbált, s mégannyiszor kiszenvedett, de Isten kegyelmébõl feltámadt, és meg nem gyógyult, de vergõdõ Kárpát-medencében?

Június 4-e tagadhatatlanul fájdalmas nap minden magyar számára. Holocaust a javából, hiszen egy embertelen, igazságtalan és aljas döntés szétszakította a magyar államot, megcsonkított családot, földet, történelmi összetartozást, emberek százezreit ölte meg… maga volt az iszonyat. Hiszen vagonok nélkül került haláltáborokba - saját szülõföldjén – a magyar. Holocaust volt a javából, hiszen primitív, és írástudását csak a magyaroknak köszönhetõ népek rombolták le értékeinket, templomainkat, lopták el kincseinket, ásták ki halottainkat, birtokolták el könyvtárainkat, s ölték halomra papjainkat, gondolkodó nagyjainknak menekülnie kellett, ha nem akartak hõsi halottakká válni egy megszállt és a megszálló által kíméletlenül birtokba vett utódállamban. Maga az iszonyat, a végtelen és befejezetlen, soha véget nem érõ tragédia ez a magyar történelemben. Ám, nem tanultunk belõle egy jottányit sem. Semmit! A magyar nemzet az egyetlen nemzet a világon, amely egy ilyen tragédia után széthúzva, pártoskodva él. A magyar nemzet az egyetlen nemzet, amely majd száz esztendõvel a trianoni diktátum után, saját létét, jövõjét, hitét felszámolva, mintegy megkezdi a visszaszámlálást.

Milyen Trianonról is emlékezünk? Mit is siratunk akkor, amikor a kenderhurok ott lóg elõttünk, s önként tesszük bele a fejünket, hogy egy utolsó szorítással véget vessen ezer éves európai nemzeti létünknek? Mai létünkhöz képest Trianon egy apró lépésvolt csupán a Golgotára vezetõ úton, s akik elindították nemzetünket ezen a köves, rögökkel teli meredeken, jól tudták, hogy majd a magyar nemzet önakaratából kapaszkodik fel rajta. Felfelé, a szenvedések útján, vállunkon immár a saját magunknak ácsolt teherrel, a választott halálig… ahelyett, hogy ledobva a terhet, visszafordulnánk végre és e lejtõ segítségével azokra támadnók, akik lándzsáikkal a Koponyák-hegyére akarnak kísérni bennünket… Miért nem tesszük ezt hittel és összetartva?

Sírunk ezen a napon… De sírunk-e az egészségügyi központok nõgyógyászati rendelõi elõtt? Sírunk ezen a napon azért, mert nemzetünk fogy! Ám, e napon is sok száz magzat szívét szúrja át törvényesen(!), és a liberálisok által - a nõi jog ostobaságának szellemében -, bölcsen az „orvos” szikéje. Apró kezecskék, lábacskák és fejecskék kerülnek ki az egyetlen menedékbõl, anyjuk szíve alól – élettelenül… saját édesanyjuk akaratából! Magyar magzatok, akikbõl Isten akarata szerint lehetett volna tudós, mûvész, zseni… vagy „csak” egyszerû kétkezi munkás lehetett volna. Nem lett, mert van egy hatalom, egy sátáni birodalom, amelyben ez a fajta gyilkosság természetes, mert a nõ joga eldönti gyilkol-e, vagy megtartja-e magzatát… Trianon… mi ez, ha nem Trianon, amelyben még élni sem hagyják – törvényesen felkoncolva - a megfogantat embert? Az apró, Isten teremtette magyar magzatot? S mert hõzöngenének a Sátán hazai és európai fattyai, az európai liberálisok és a szocialisták, hát nem merünk törvényt hozni az életért, a nemzetért, a magyarságért! Hisz ma már nagyon kevés, hogy egyfajta tablettát nem engedünk árusítani…

„Mindent vissza”… Igen! Lehet efféléket ordítozni, lehet gyûlölködni, követelõzni, semmibe venni ennek a tragikus emlékû napnak az intelmeit, ránk hagyott kemény figyelmeztetését. Ám, amikor az ellenzéki pártok a magyar kormánynak feszülve, ostobaságukban egymásra licitálva ordítoznak, ki gondol arra, hogy a nemzet jelenét és jövõjét játsszák el politikai hatalmuk – egyszerûsítve: az ingyen kapható nagy pénz megszerzése - érdekében? Hogyan tudná az ostoba, magát félrevezetni hagyó nép által választott Parlament megtartani, megvédeni és életben tartani az egész Magyarországot, amikor e csonkolt darabkáján is, mint egy ócska véres koncon vitatkozik, s el is árulja, ha érdekei éppen úgy kívánják.

És az uniós parlamentben? Mi folyik ott majd száz évvel a ránk erõszakolt diktátum után? A szégyenek szégyene! Magyarul beszélõ magyargyûlölõk áskálódnak idegen eszmék és idegen hatalmak elõtt Magyarország ellen. Azon hatalmakat kérik fel e magyarul beszélõ idegenlelkûek Magyarország elleni lépésekre, amely hatalmak meghozták az 1920-as, végzetesnek tûnõ döntést a keresztény Magyarországgal szemben, elindítva a ma kiteljesedõ harcot a keresztény Európa ellen! Mert a nemzetközi liberális és a szocialista sátánisták jobban fizetik õket, mint a munkában meghajlott, vagy munkanélküliségükben tönkrement magyarok. Ezeknek a nemzetárulóknak nincs hazájuk, csak botor és aljas eszméik vannak, amelyeket már kipróbáltak, és amelyeknek az eredménye egy évszázada mindössze az értékrombolás, a gyalázkodás, az árulás, az elnemzetietlenítés és a gyilkosság volt. Az igazságtalanság és az embertelenség eszméje, mint földrengés pusztít az Európai Unióban, s az egyszerû magyar mondás, miszerint „közös lónak túrós a háta” épp úgy feledésbe merült, mint a bölcs rómaiaktól öröklött szállóige: „A nép jóléte legyen a legfõbb törvény”…

Trianon? Miféle Trianonról beszélünk, mi felett sírunk évrõl-évre? Hiszen annak a Trianonnak immár majd száz esztendeje, de még élnek magyarok a Kárpátok gyûrûjében… Kérdés azonban, hogy száz esztendõ múlva lesz-e magyar még ezen a Kárpát-medencei területen, s lesz-e a ki emlékezik a mai kor iszonyatára, kínszenvedésére, megaláztatására, árulására és a saját magunk ellen elkövetett bûnre: a politikai nemzetirtásra és „öngyilkosságra”? Aligha lesz! Mert ma, mi magunk mondjuk ki nap-nap után a trianonihoz képest ezerszer súlyosabb szentenciákat. Családok, vállalkozások mennek tönkre, öregek és betegek érzik a mai trianoni döntések végzetes súlyát és kínjait. Gyermekek éheznek, s a balga törvényalkotók, a lélektelen parlamenti képviselõk, a rabló szocialista és liberális kormányok, és azok holdudvara miatt egy nemzet újra annak a szakadéknak a szélén áll, amely szakadékba már egyszer belezuhant. Az ellenzéki pártok magyarellenesek, s amelyik párt megtalálta a kiutat, azt a másik három vádolja, üti, rúgja, mert kéne a konc, kellene a hatalom, annak minden anyagi elõnyével. Igaz a megtalált kiút is hamis…

Nem, nem az volt az igazi Trianon, amelyet minden június 4-én elsiratunk. Most van az Európai Uniós Trianon, most van az igazi magyar holocaust, hiszen nem tanultuk meg a történelmi leckét. Csak hivatkozások és ígérgetések hangoznak el, de a magyar érdek ma sem számít istenigazából. Most van a végítélet, amelyet önmagunk felett mondunk ki. Mert hagyjuk az ellenséget az ellenség utasítására országon kívül és belül. Hagyjuk, hogy mocskoljanak, hogy gyûlölködjenek, hogy hazát áruljanak, vádoljanak minket. Hagytuk, hogy iparunkat és termelésünket felszámolják, hogy hazugságokkal bekényszerítsék a nemzetet egy új akolba, ahol nem felosztják Magyarországot, hanem a néppel együtt semmivé teszik az erre szakosodott idegen bankok és végrehajtók közremûködésével. A törvénytelenségek törvénnyé nemesültek, az értékek értéktelenné alacsonyodtak, s csak a nagy, de üresen kongó hangzatos ígéretek és jelszavak töltik be Magyarországot, a vakhitû, de az ígérgetéseknek is hitelt adó Kárpát-medencei magyar társadalmat.

A liberálisok és az ócska, primitív proli-kapitalisták, azaz a volt szocialisták, az Amerikában kiképzett lelketlen és embertelen üzletemberek világa ez. Ezek fertõzik a fiatalságot, a nemzetet, mint egykor a fekete halál, amely szintén kiirtotta Európa nagyobbik részét. Ám, ma nincs aki elterelje a falu határától az arra utazót, és nincs aki füstölõvel „fertõtlenítsen”, mert ma már csak kevés egészséges ember van, s a betegek hiszik, hogy õk az egészségesek… És nem lesz, aki majd a fertõzõ kór elmúltával útszéli hálakeresztet állítson, templomot építsen…

Trianon? Lehet elrabolt területek miatt, önállóságért, vagy éppen autonómiáért harcolni… Lehet új világrendrõl beszélni… de csak harcolni és beszélni lehet. Aki tenne vagy tenni szeretne, nem éli meg a másnapot, bíróság elé kerül, vesszõfutásra kényszerítik, a mai kor bûnös és embertelen törvényei által megsemmisítik. Az „új világtrend” már a nyakunkat szorongatja, s nem mondjuk, mert nem mondhatjuk ki az igazságot. Aki pedig kimondja és kimondta, annak a jussa, hogy kárhoztatják. „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz!” – mondta a magyar miniszterelnök… S mert kimondta, a liberális és szocialista Európa és a világ gyûlöletével nézett szembe kényszerûen… Trianon? Igen, itthon is támadták, támadják emiatt a magyarul beszélõ hazátlan idegenek, mert a kereszténység is ellenséggé silányult… hisz ez is hozzá tartozik a mai gyilkos és lelket romboló Trianonhoz. Itthon és külföldön egyaránt.

Igen! Voltak és hitem szerint vannak gyönyörû felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki tájaink, emlékeink, magyar és székely nemzetrészek a Kárpátok gyûrûjében. Élnek és élni akarnak valamennyien, de saját maguktól veszik el az élet lehetõségét, önös érdekbõl, kapzsiságból, hiszékenységbõl. Mert hagyják az elbutult társadalmak, hogy felettük úrhatnám vezetõk gyakorolják a hatalmat a közéletben. A közoktatásban nem kultúrembereket képeznek, hanem szakbarbárokat, alapmûveltség nélkül. A hit és a vallásoktatás ellen kórusban tiltakozik a liberális és szocialista söpredék. Hagyományos és józan értékeinket megvetik, s a beteges szemlélet és életvitel vált mára természetessé… A keresztény antiszemitává, elmaradottá, hülyévé alacsonyodott a liberális és szocialista közhiedelemben, s mindent a hazug vádaskodás, az arcátlan és aljas rágalmak hatnak át. Trianon van mindennap. Mert nem tart össze a magyar, mert a pártvezérek új és új aljassággal támadnak választóikra, új és új pártok születnek, új és új érdekek mentén lesz nemzetünk és hazánk az enyészeté, mint az Európai Unió minden tagországának összes lakosa, akik lelki és szellemi rabszolgává lettek a liberális és szocialista eszmét kiszolgáló, szánalmas proli-kapitalista eszmerendszer által.

S miért is van ez a mindennapos Trianon? Mert nincsenek a nemzeti érdekek mezsgyéjén hozott kemény, és mindenkire egyaránt vonatkozó kemény törvények. Mert lehet gyilkolni ha a személyes érdek és jólét úgy kívánja. Mert egy olyan istentelen és keresztényellenes politikai és gazdasági képzõdménybe zárt a történelem immár ki tudja hányadszor, amelybõl csak közös nemzeti akarattal lehet(ne) kilépni. Hol van azonban a közös nemzeti akarat? Hol van a nemzet? Miért csak három-négymillió magyar érzi az összetartozást gyönyörûségét, a nemzet iránti elkötelezettséget a Kárpát-medencében? Mert ötven év alatt a kommunisták és a liberálisok szétvertek mindent, ami szent és életben tartó volt ezer éven keresztül, s mert közben a keresztény egyházakat is elkezdte marcangolni a sátáni „megújulás” kényszere – belülrõl is.

Trianon emléknapjait éljük. Tehetetlenül háborog és borzong a lélek, mert fáj a gondolat, torkunkat szorongatja a tudat, hogy ma is magyarul tanul beszélni a székely, a délvidéki, a kárpátaljai, és a felvidéki ártatlan gyermek… és csak késõbb eszmél arra a tragikus valóságra, amelyet mi a génjeinkben érzünk. Az elnyomásra, a primitívség és a butaság uralmára, az igazságtalanságra, amely minket 1920. június 4-én, majd 1947. február 11-én ért. S amikor felcseperedik a „határon túli” és a határon inneni gyermek, látja majd azt, amit mi látunk: Valójában nem is 1920. és 1947. volt Trianon, hanem a sok-sok párt népámító, de saját érdekében vívott harca, a kapzsiság, az önfeladás, a meggondolatlan és történelmietlen hozzáállás, és az, hogy jövõnket nem a múlt tragédiáiból tanulva alakítjuk… immár 1989 óta sem.

Új világrendrõl beszélünk, új törvényeket alkotunk, csupán az nem jut eszünkbe, hogy hazugságra, ki nem mondott igazságtalanságokra, jellemtelenségre és Isten nélküliségre, nem lehet jövõt építeni, nem lehet „új világrend” szerint élni, mert az, a hazugság és az elvtelen hazaárulás világrendje lesz – ma is az. Nekünk, magyaroknak viszont ahhoz a világrendhez kell visszatérnünk, amelyben õseink, szüleink, nagyszüleink éltek. Õk ezzel biztosították nekünk a mai létet… Õk megélték Trianont, megélték 1939-40 csodálatos visszatéréseit, majd a megismételt honveszést, a diktatúrát, és mégsem vesztették el hitüket, nem álltak sorba magzatukat meggyilkoltatni, és nem hittek az idegen szocialista-liberális értékrombolásban. Nem hitték el, hogy az egyéni érdek, az istentelenség, az erkölcstelen mindennapok többet érnek a haza iránti hûségnél, a hitnél, az erkölcsnél és a nemzet érdekeinél. Õk valahányan itt hagynak minket lassan-lassan… és ránk marad egy félrenevelt, hitehagyott tudatlan ifjúság, a szélsõséges, lefizetett vagy ostoba, proli politikai „elit”, és egy maradék – az egész Kárpát-medencében két-hárommilliós – konzervatív keresztény nemzetrész, amely tudja, érzi és szeretné azt, amit eleink tudtak és megéltek. És ez a maradék keresztény nemzetrész látja majd élve eltemetni a magyar múltat és a magyar jövõt… Mert törvények nélkül, egyedül kevés az újraépítkezéshez, a nemzet megtartásához. Ez ma Trianon üzenete…

Hová forduljunk tehát, egyszerûen, alázattal, a Trianon-ünnepi vitézi gúnya és lovagi köpönyeg nélkül hazánkért, a valódi összetartozásért, a nemzet megmaradásáért? Egyedül Istenhez! Mert az ünnepi beszédek melldöngetõ, de annál értéktelenebb kivagyisága ma mit sem ér! Nem ér semmit a siránkozás sem, vagy más nemzetek, új fõhatalmak kárhoztatása. Mert bárhogyan emlékezünk Trianonra, bármiképpen gyûlöljük az új „tulajdonost”, nem segítünk sem önmagunkon, sem a hazán, sem a nemzeten. Sem koszorúzással, sem kopjafák állításával… Csak és egyedül a hittel, a szeretettel és az Istenbe vetett bizalommal érhetjük el nemzetünk újjászületését. Ha az „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz” mondta igaz, s miért ne lenne az, akkor ez a figyelmeztetés ránk, keresztény magyarokra százszorta érvényes. Viszont ha azt akarjuk, hogy legyen hazánk, legyen a Kárpát-medencét belakó nemzetünk, úgy legelõször magunkba kell néznünk, utána pedig Máriára, a Magyarok Nagyasszonyára. Nem csak egyszer egy esztendõben valamelyik búcsús kegyhelyen, hanem minden nap, és a nap minden percében.

Egyszerû tehát megtartani, visszaszerezni a nemzetet, a hazát, a földet, az Istentõl megõrzésre kapott, de évszázadok alatt eljátszott jusst! Szent István korában is a kilátástalanság, a testvérháború, az árulások, a magyar törzsek egymás ellen fordulása, az idegen hatalom kényszerû „Európai Uniója” volt keserves, de elrendelt sorsa a magyarnak. Szent István viszont nem adta fel. Máriához, Jézus anyjához fordult hittel és alázattal, - Európában elsõként felajánlva Magyarországot, a nemzetet és annak vezetõit, a nemességet a Magyarok Égi Királynõjének. Így még ma is itt vagyunk, élünk... Trianon emléknapján ismételjük meg István király felajánlását ugyanazon hittel és elkötelezettséggel, ahogyan õ érezte akkor ennek a felajánlásnak a szükségességét, s ahogyan õ bízott népe az e felajánlás által való megmaradásban - Máriában. Tegyük ezt azért, hogy a magunk ácsolta súlyos teher helyett, a magunk által visszaszerzett hit jegyében és ereje által bízhassunk Szent István utolsó ígéretében is: - „A magyar nép az én népem, és az én népem nem vész el a történelem viharaiban”…

Stoffán György