Létezhet-e pártok nélküli demokrácia?

Létezhet-e pártok nélküli demokrácia?

Szembe kell-e néznünk a nemzetvesztés rémével?

Az elsõ kérdés nagyon egyszerû, és maga a kérdésre adható válasz sem bonyolult. Természetesen igen. A demokrácia intézményét a görögök találták fel, mûködése során nem volt a közelben egyetlen egy párt sem /talán ezért is tudott mûködni/. A pártok jóval késõbb, a francia forradalom után jelentek meg, nyilvánvalóan szabadkõmûves találmányként, és ma a világon ez az a széles körben alkalmazott rendszer, mely a politikát, azon keresztül egy országot hivatott mûködtetni, azaz ezen keresztül mindazt, amit egy állam önnön szervezésében szabályozni kíván. Az elnevezés is nagyon találó, hiszen a párt a pártoskodás szóból eredhet, ami nem egy pozitív kicsengésû szó, felosztást, megosztást, egymás ellen ható érdekeket és hangolást jelent. Az a NÉP, amelyik pártrendszerben próbálja önnön életét megoldani, (ez ma a döntõ többség) valóban nemigen léphet tovább a NÉP-et MINT EMBERI KÖZÖSSÉGEK MINÕSÉGÉT JELLEMZÕ KATEGÓRIÁNÁL. Persze akkor nézzük végig azokat a bizonyos kategóriákat. Ez a felosztás, persze, csak az én logikám szüleménye, tehát meglehetõsen szubjektív rendszer:

NEMZET, NÉP, LAKOSSÁG, TÖMEG, CSÕCSELÉK, HORDA.

A NEMZET egy nyilvánvalóan szakrális fogalom, olyan magas lelki minõséget jelent, amiben az összetartó, és egyben felemelõ erõk olyan erõsek, amelyek megléte esetén nincs rontó HATALOM, amit azt végleg áttörhetné, ledönthetné, megsemmisíthetné. Ez mint jelenség szerintem utoljára 1956-ban volt tetten érhetõ e kies HAZÁBAN. Mai fogalmak szerint biológiai síkra lefordítva a „NEMZET” egy ország immunrendszere. A nemzet tagjai tehát meghatározó, a nemzet sorsát érintõ kérdésekben mindig egységesek, és ennek megfelelõen együtt dobbanó szívvel, közös akarattal, annak érdekében együtt cselekszenek.

Valljuk be, ez a fogalom teljesen összeegyeztethetetlen nem csupán a pártok mûködési elveivel, de még a szóval is, melybõl kialakult e dicsõ politikai rendszer. Tehát, „oszd meg és uralkodj”, a NÉP egyik felét hirdesd ki gyõztesnek a másikat meg vesztesnek. Aztán az energiáik nagy részét fektesd abba, hogy ez a helyzet 4 év múlva változhasson /sõt változzon is meg/, és ekkor, kedves „PÁRTHATALOM”, nyert ügyed van, nyugodtan halászhatsz a zavarosban, nyugodtan eladhatod az Országot, tehetsz, amit akarsz, kinek lenne energiája erre odafigyelni! Különben is 4 évenként azaz eufórikus állapot következhet be, amikor is néhány hónapra eláraszt bennünket a csodavárás idõszaka ami a már meg sem lévõ cselekvõ akaratunkat, jogos inaktivitással igazolja. Nos és máris megérkeztünk. A ma pártrendszerre épülõ demokráciáknak véleményem szerint nincs szükségük NEMZETBEN gondolkodó és cselekvõ lelkekre.

A NÉP, mint fogalom, talán még a szakralitás határát súrolhatja, még van identitástudata, véleményem szerint egy megfelelõ pillanatban a kellõ hatások nyomán (lásd: 1956) bármikor NEMZET-té emelkedhet, de bármikor le is süllyedhet a csupán LAKOSSÁG minõségére, ahonnan vissza már nincsen út, a NEMZET-té emelkedés szintjére.

A PÁRTOKRÁCIA legalkalmasabb közege tehát a lakosság szintû minõség, hiszen többnyire jó szándékú emberek halmaza, akik viszont már nem akarnak, vagy nem tudnak sorsfordító dolgokban tevõlegesen részt vállalni, és különösképpen cselekedni. Számukra a „kenyeret és cirkuszt” elve az elérhetõ reális cél, (Vacsoracsata, Gyõzike, Megasztár, X Faktor, és árú feltöltés, mint megélhetési forrás valamelyik múlti áruház rideg közegében) Gondolkozzon és cselekedjen MÁS! Egyébként is kényelmes álláspont abban hinni, hogy léteznek jó és rossz pártok. A rossz pártok rosszul irányítják a sorsunkat, a jók ezzel szemben pont ellenkezõleg. Így az egyéni tevõlegesség és gondolkozás terhét a pártrendszer leveszi majd a vállunkról.?

A TÖMEG, CSÕCSELÉK, HORDA, kategóriáról, most inkább nem írok, szerintem menthetetlen, az ország felemelkedése szempontjából, értéktelen minõség! Persze ne higgyük, hogy szerepük lebecsülendõ lenne. Olykor a ”Nagy Politika” nagyon is kiemelt szerepet szán részükre.

Dédapámról, akit még én is személyesen ismertem, fennmaradt egy történet, mely az öregúr egy bölcs mondását örökítette meg.

Dédapám magas, szikár, száraz ember volt, olyan igazi magyaros arccal. A legszembetûnõbb rajta a dús, õsz bajusza volt. Tudom, mikor puszit adott mindig szúrt egy kicsit. Asztalos mester volt, olyan régimódi. Szívesen mutogatta inas-könyvét, mellyel bejárta Európát. Tudom, gyakran mondogatta apámnak, aki végül is az unokája volt: Kis fiam vigyázz magadra, és az életed során soha ne légy szélsõséges!

Mert tudod középütt áll a magyar, balra van a baloldali, jobbra van a jobboldali, lent van a liberális, fenn pedig a klerikális, szóval ne legyél Te semmi más, csak MAGYAR!

Mert, ugyebár, a baloldali soha nem fog össze a jobboldalival, a liberális a klerikálissal, na, de fiam, ha egyszer a magyar összefog a magyarral, ott az Isten legyen azzal irgalmas, akivel szemben összefog. Hát kisfiam vigyázz magadra és soha ne kövesd el a legnagyobb bûnt! Ne ölj magyart, hisz Te is magyar vagy!

A dédapám 50 éve halott, de a gondolat melyet családi örökségül kaptunk tõle, az örökkön élni fog, amíg mi és lemenõink élnek majd.

Hát igen, amit Dédapám mondott, azt bizony akár törvénybe is lehetne iktatni. Az, hogy ez a gondolat bölcs, és egyben talán az egyetlen út a magyarság felemelkedésének az útján, az nem kétséges, és talán az sem, hogy ezt egy olyan ember mondta, aki egészen biztosan a NEMZET egyik elkötelezett híve volt.

Jó lenne ezt a cikket a fenti mondattal befejezni, de ez nyilvánvalóan lehetetlen. Fel kell tennem a kérdések kérdését. Szembe kell-e néznünk a nemzetvesztés szörnyû víziójával? Egyáltalán el tudunk-e olyan valamit veszíteni amivel már ma sem biztos, hogy rendelkezünk ?

Bevallom ebben a kérdésben azért jómagam is meglehetõsen bizonytalan vagyok.

De mielõtt megpróbálnék erre a bonyolult kérdésre válaszolni egy lépést most visszalépnék. Nézzük meg mi a helyzet az Ország kérdésével, fizikális, mentális és jogi értelemben. Fizikális értelemben valljuk be, elbuktuk. Most talán a legtöbben Trianonra gondolnak. Persze nem járnak messze az igazságtól, de van itt még némi apróság. Az utóbbi 20 év. Szinte minden termelõ eszközünk és piacunk idegen kézre került. Megszûntünk önálló gazdaság lenni. El sem tudom képzelni, ebbõl, hogyan lehet felállni, illetve eltudom, de azt meg nem kívánom az ellenségemnek sem. Mentálisan a tömegek hiszik még ugyan, hogy országként létezünk, de ugye ”boldogok a lelki szegények”, na meg a tudatlanok. Jogilag ugyan még áll az Ország, de tudjuk, hogy ehhez viszont elég egy tollvonás, egy bejelentett és elismert államcsõd, és az EU szabályai szerint máris a környezõ országok provinciájává válhatunk. (Ilyen eseményre ugyan még nem került sor ebben a dicsõ szervezetben, de bár milyen meglepõ és megdöbbentõ is erre bizony van az Uniónak jogi lehetõsége.)

De vissza kell térnem a fõ kérdéshez, azaz van-e realitása 2010-ben egy nemzetvesztés lehetõségérõl polemizálni?

Úgy gondolom ki kell mondanom kerek perec, hogy sajnos a válasz nagyon is igen. Ebben a kérdésben még az sem vigasztaló, hogy ez nem csak ránk, magyarokra vonatkozik, hanem lényegében egész Európára. Az ok rendkívül egyszerû. Ahhoz, hogy egy nép, szaporodás nélkül reprodukálja önnön népességét, szülõpáronként 2.1 gyermeket kell megszülnie. Ma ez a szám a magyar népesség körében (pontosítva a magyar állampolgárok összességére vonatkoztatva) 1.19, Európában ennél valamivel jobb, 1,4. Most tudom liberális barátaim üvölteni fognak a következõ mondat miatt de én mégis leírom. Ez az 1.19-es születési ráta ugyebár országos adat, és ebben az országban nem csak a magyar etnikumhoz tartozó emberek élnek. Mint ahogy az is igaz, hogy Európában sem csak európaiak élnek, vagy pontosítva a dolgot, nem az európai kultúra õshonos elemeit gyakorló emberek népesítik csak be. (Itt elsõsorban a muszlimokra gondolok)

Folytatom tovább a számháborút. Nézzük elõször a számunkra legfontosabb kérdést. Egy számítással is alátámasztott dolgozat alapján, (melyet nem rég olvastam) 2050-60 környékén a jelenlegi születési ráta alapján, az etnikailag értendõ magyarság kisebbségbe kerül majd, széles e hazában. Tehát legkésõbb 2060 környékén nekünk illene majd kisebbségi önkormányzati választásokat tartani. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az ebben az idõben magyar állampolgárként itt élõ embereknek már több mint fele – hogy is mondjam- nem Árpád népének közvetlen leszármazottja lesz. Természetesen ezzel koránt sem akarom azt állítani, hogy más etnikumhoz tartozó embertársainkban nem buzoghat a magyarság iránti szoros elkötelezettség, De azt már igen, hogy minden népcsoportnak a saját kulturális és történelmi gyökerei kell, hogy a legfontosabbak legyenek és ennek bizony nagyon is egyértelmû következményei lehetnek, és lesznek is. Aztán olvastam még egy érdekes cikket mely szerint úgy 2100-ba születik majd meg az utolsó magyarul beszélõ gyermek. Viszont itt le kell írnom, hogy ehhez az íráshoz nem tartozott olyan számítás mellékletként, amibõl ez az állítás objektíven visszavezethetõ lenne.

Számomra minden matematika nélkül talán most jön a legelszomorítóbb tapasztalás. Sokszor beszélgetek fiatalokkal, (akik vitathatatlanul a jövõ letéteményesei) többek között errõl a témakörrõl is. Nos meg kell állapítanom, hogy bizony a többségüket koránt sem ezek a kérdések foglalkoztatják. Ebben persze van valami természetes is, de bizony riasztó is. Mert a tudatosság hiányát még bõven pótolhatná a természetes ösztönösség is, de sajnos még ezt sem igen vélem tetten érni.

Most nézzük Európát, és annak ezen témakörbe tartozó helyzetét. Ez azért sem lehet közömbös számunkra, mert vitathatatlanul szerves része vagyunk az õsi kontinensnek és az itt élõ népek közösségének. Ismét egy dolgozatra hivatkozom forrásanyagként. Mint azt már írtam az európai születési ráta jelenleg valamivel jobb mint a magyar, 1,4 gyermek szülõpáronként. Persze már ez is messze elmarad attól a bizonyos 2,1- es átlagtól ami a stagnálást lenne hivatott biztosítani. Úgy 40 éve tömegesen kerültek Nyugat Európába azok a vendégmunkások és családjaik, akik hajlandóak voltak elvégezni azokat az ”alantas” munkákat, amiket a fejlett nyugati államok polgárainak már nem akaródzott elvégezni. Nos itt nyilván való elsõsorban a muszlim népekhez tartozó vendégmunkásokra gondolok. Az õ kultúrájukban nem ”divat” pl. az önmegvalósítás, az egyéni karrier, a szingliség, az elsõ szülés 30 év felet, és pl. az egyke gyerek a családban. Igaz ebbe a kultúrába a liberalizmus eszméjének egyetlen ”vívmánya” sem bírt beférkõzni

Ezért hát ”divat” családonként az 5-6 gyermek vállalása melyet a muszlim nõk az egyébként biológiailag is a legkedvezõbb 18 és 30 éves koruk között szülnek meg. ”Divat” a család egyben tartása, az ösztönös, bár ki tudja lehet, hogy nagyon is tudatos kultúra, valláskultúra, és nemzet építése. Ezért hát egészen biztos, hogy teljességgel felesleges a nyugati világnak háborúkkal exportálni részükre a nyugati pártokrácián alapuló egyébként hamis demokrácia elvére épülõ boldogságot. Szerintem leigázás helyett tán inkább néhány dolgot célszerû lenne megtanulni, tõlük, fõleg olyan dolgokat mely erényekkel valaha még mi is rendelkeztünk, csak a fene nagy modernizálási hevületünkben elfelejtettünk, vagy kidobtunk azokat.

De ezen rövid kitérõ után visszatérnék a számháborúhoz. Jelenleg Nyugat Európa népességének közel 5%-a már muszlim. 2030-ra ez a szám 20%-ra duzzadhat, majd úgy 2400 körül, kihal Európa õslakossága és helyét átveszi a muszlim népek közössége. Az általam említett elmélet természetesen a jelenlegi népességi arányokból, és a szaporodási különbségek jelenlegi tendenciájából kiindulva számolta ki ezt a bizonyos 2400-ra várható eseményt.

Remélem írásomból kitûnik, hogy én nem más népek és etnikai csoportok ellen kampányolok. Csupán fontosnak tartom azt, hogy a sajátunk ne vesszen el örökre a történelem szemetesgödrében. Gondolom ezt az alapgondolatot még liberális barátaim is bocsánatos bûnnek tartják majd a részemrõl.

Kérdés az, hogy szkeptikus vagyok-e az általam feszegetett témakör számunkra kedvezõ módon történõ kimenetelét illetõleg. Be kell vallanom igen. De ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ha mondjuk akár csak 30 évvel ezelõtt azt kérdezték volna tõlem, hogy hiszek-e abban hogy egyszer kimennek a szovjet csapatok az Országból, vagy hiszek-e abban, hogy a nagy Szovjetúnió még az én életemben felbomlik, hát bizony már a kérdésfeltevõt is gyengeelméjûséggel vádoltam volna meg. Szóval a remény igen is létezik, és kell, hogy éltessen bennünket. Akkor most saját bátorságomat túlszárnyalva és fõleg szkepticizmusomat félredobva kijelentem, jönnie kell egy olyan mindent elsöprõ változásnak, ami a pártokráca hamis rendszerének hamis demokráciáját felváltva, a liberalizmus önpusztító eszmét félresöpörve, a még meglévõ nemzetek öntudatra ébredését hozza majd el és mind az amiket az elõbbiekben leírtam nem lesz egyéb mint rosszemlékû soha be nem következõ elmélkedés.

Lajosmizse, 2010-09-24 Zsigó Viktor