Következmények nélküli ország, cinikus közélet?

AZ ERDÉLYI MAGYAR KEZDEMÉNYEZÉS RMDSZ-PLATFORM ELNÖKSÉGE

Következmények nélküli ország, cinikus közélet?

Az utóbbi két SZKT elnökségi beszámolói majd hozzászólásai Románia kormányzati mûködésének oly sok megoldatlan gondjáról, sõt szervi-alkati kórságáról szóltak, hogy fölösleges lett volna az EMK kesergéseivel „überelnünk” az elhangzottakat. Különösen azért, mert 3 vagy 5 percben eleve lehetetlen érdemleges választ keresnünk a Janus-arcú kormányzati szerepvállalásunk tesztkérdésére: „Cui prodest?” Szövetségünk szakbizottságait, szaktestületeit pedig hagytuk rendre elsorvadni. Hosszan ismételgetnénk: „Cui prodest?”

Mindezekért nem álltunk be – az okkal – sopánkodók kórusába. „A kimondás gyönyöre” vagy a közös jeremiád, akár a jeruzsálemi síratófalnál, akár a kisded parlamentünk mikrofonjától kesergünk, a lelki terheink továbbcipelését ugyan segíti, de jövõnk építését bizonyosan nem. Sajátos gondjaink belevesztek az országos gondok tömkelegébe.

Maradjunk hát a magunk asztalánál!

Megoldatlanok a nemzeti közösségünk stratégiai jellegû gondjai-bajai.

Miattuk sem dohogni akarunk, de – úgy véljük – higgadtan számbavenni õket közös kötelességünk, felelõsségünk: akár a soron következõ kongresszusunkon.

Elegendõ, ha sajátos gondjaink közül emlékeztetünk

– a szövetségi programunkban másfél évtizede szereplõ etnikai alapú, háromszintû autonómiánkra;

– a még mindig csak félcsipejû kettõs állampolgárságunkra (vesd össze a megkésett budapestit a bukaresti, bevált rendezéssel);

– a megoldatlan állami magyar nyelvû felsõoktatásunkra;

– a befejezetlen kártalanítások ügyére, különösen egyházaink, nemzeti kulturális

intézményeink, pusztuló mûemlékeink sorsára;

– továbbá Erdély magyarlakta településeinek, térségeinek céltudatos, folyamatos

románosítására;

– avagy az olyan történelmi jelentõségû kudarcainkra, amilyenek az ún. autonómia

bizottság inkubátorában dajkált regionális-közigazgatási autonómia-torzója,

– avagy az ugyancsak tényleges önkormányzati igényeinket mellõzõ, elvetélt

RMDSZ kisebbségi törvénytervezete (Ejnye, labanc testvéreink!)

– És nem utolsó sorban: politikai közéletünk megosztottságára.

De nem mehetünk el egy sajnálkozó legyintéssel az olyan, veszedelmesen voluntarista, álkuruc ötletek kiagyalói mellett sem, akik például

– a székelyföldi területi autonómia létrehozását gordiusi-csomó szétvágásával:

Hargita- meg Kovászna megye egyszerû eggyé olvasztása útján képzelik;

– vagy akik „az aranykorban” orrunk elõtt már elhúzott mérgezett mézes-

madzag: „a székely etnikum” népszámlálási bevezetése igényének mai fölmelegítõi.

Nos, sajátos helyzetünkben bizonyosan nem efféle labanc-megalkuvásra, sem kuruckodó nagyotmondásokra van szüksége a romániai magyar nemzeti közösségnek.

Funkcionális kórságainkról, mûködési zavarainkról

„Legyen a magyar bátor és gerinces” – idéztük történelmünk mártírja, Bajcsy–Zsilinszky Endre búcsúüzenetét Szövetségünk 20. születésnapján, nagykorúsítási ünnepén;

idézhetnék akár naponta, óránként. Mivel számbeli kisebbségként élünk szülõföldünkön, nagyobb szükségünk van saját közéletünk erkölcsi megújulására, mint az ország többségi társadalmának. Mert csak így, a tudatos minõségi javítás-javulás révén lehetünk verseny-képesek, esetleg biztosíthatjuk nemzeti közösségünk történelmi léptékû megmaradását.

Az EMK a keresztényszocializmus eszméjébe kapaszkodva, a maga szerény lehetõségeivel a társadalmi igazságtalanságok elleni krisztusi tanítás hirdetését vállalja. Platformunk megalakulásától kongatja a vészharangot, bár – a közhiedelemmel ellentétben – tudtuk és tudjuk, hogy a viharfelhõket nem lehet a harangok szavával eloszlatni. De a társadalmat ébresztgetni, erkölcsi érzékenységét növelni lehet, és szerintünk kell.

A globalizáció, a korrupció által kitermelt, cinikusan pöffeszkedõ újgazdag-réteg és az általánosuló nyomorban tengõdõ milliók éveit, évtizedeit éljük. Szövetségünk felsõ vezetésében vajon érvényesül-e ez torz társadalmi átrétegzõdés, vagy tán belsõ demokrácia „tombol”? Vezetõink egy része a beszámolási kötelezettségét nyíltan semmibe veszi…

Nem retorikai jellegû kérdéseink:

– Az esélyegyenlõség biztosításával lebonyolított belsõ választások vajon segíthetnének-e, vagy legalább csökkenthetnék-e a cinikusan önhitt balkanizálódás terjedését, elmélyülését. Régi igazság: „Csõd közeledtével nem az ágyakat, a lányokat kell kicserélni!”

– Vajon milyen mérvû szakmai és gazdasági sérülésekkel ússza meg a mai menedzser-világ intézményes kártevéseit az egészségügy, a mûvelõdésügy és a tanügy, kiszolgáltatva a szegény helyhatóságoknak és többnyire kisfizetésû = „kevéssé képzett szakértõiknek”? Nem ezen a három döntõ fontosságú intézményrendszeren kellene takarékoskodni, melyek színvonalas mûködésétõl a társadalom egészének életminõsége és jövõjének alakulása függ, fokozott mértékben nemzeti közösségünk társadalmának életminõsége és jövõje.

– Vajon választható-e számunkra más megoldás, mint a progresszív adózás?

– Vajon Románia közigazgatásának tényleges decentralizálására meghirdetett EU-s igény miként valósul meg azokban a helyhatóságokban, melyekben szavuk, esetenként döntõ szavuk van a Szövetségünk nevében regnálóknak? Egyre többször szembesülünk „a mi embereink” hatalmi gõggel párosult korrupciójával. Megválaszolatlan kulcskérdés a vagyonbevallásé, a színvonalas auditálásé, a balkáni-bolsi hagyományú igazságszolgáltatásé. Érvényes Ezópus példázata a dongóról meg a szúnyogról. Különös figyelmet kell fordítanunk az egyre terebélyesedõ korrupció leküzdésére: a baksis, a paraszolvencia, a pályázati komissziónak becézett kenõpénz immár köznyelvi kifejezésekké általánosultak. A korrupt tisztségviselõk pedig óhatatlanul a hatalom (például a titkosszolgálat) „fogott embereivé” válnak, a gazdasági korrupció mellett vállalniok kell a politikai-erkölcsi korrumpálódást is.

– Egyébként a túlfejlesztett hazai titkosszolgálat tevékenységét a „teljesítmény-kényszer” határozza meg, ami alaptényezõje a parulijukat díszítõ csillagok szaporodásának, a rohamtempójú elõléptetésüknek – és persze az értékelhetõ munkájuk csökkenésének.

Különösen, mert olyan sorsdöntõ alapkérdések, mint a „nemzeti közösség” mivoltunk, illetve „az önrendelkezési jogunk”, „autonómiakövetelésünk” még ma is halálos politikai vétek szülõföldünkön. Hiszen az utóbbira, nevezetesen a székelyföldi magyar autonómiára az államelnök következmények nélkül mondhatja ki verdiktjét: „Nici-o datã!”

– És az elõbb emlegetett titkosszolgálatunk vajon – amúgy strasbourgi, brüsszeli módi szerint – mikor lesz végre köteles a tömbmagyarság, a székelyföldi önkormányzatok színe elõtt is beszámolni tevékenységérõl?

Székelyudvarhely, 2010. szeptember 24. Katona Ádám

az EMK elnöke