Nyergestetõ – 2010. augusztus 1-jén

Nyergestetõ – 2010. augusztus 1-jén

Tisztelt Emlékezõ Testvéreim!

Nyergestetõn, a történelmi küzdelmek színhelyén meghatódva állunk.

Itt verték szét 1550-ben a székelyek Kemény János vezetése alatt István moldvai vajda testvérének seregét, aki a porta által küldetett Fráter György megtámadására. Ekkor esett el a kozmási Potyó plébános is.

Itt álltak ellen a csíkiak 1660-ban Barcsai Gáspárnak, aki Háromszéket nérói kegyetlenséggel feldúlta. És itt állította fel védekezésre 1849. július 31-én Tuzson János honvédezredes a megmaradt nyolc gyalogszázadot, egy lovas századot s néhány ágyúval rendelkezõ tüzérséget, mintegy ezer, ezerszáz fõs alakulatot. Számolt az orosz-osztrák tízszeres túlerõvel, amelynek elszánt, kétségbeesett, több órás rohamát augusztus 1-jén a székely honvédek és halált osztó ágyúik mindig visszavertek. Árulás folytán az ellenség más utat kapott Csík elfoglalására. A honvédek eltemették halottaikat, a 19 és 26 éves ifjakat az erõdben, a mai Sírkertben, ezután Nyergestetõrõl elvonultak Mitács felé.

Emlékezõ Testvéreim!

A mai megemlékezéssel az igazság és a szabadság szeretetét szeretnénk átadni a csíki ifjúságnak. Az igazság és a szabadság szeretete gyökerében ellenállásra serkent a rosszal, a bûnnel, az igazságtalansággal szemben. Ez a belsõ felháborodás – a szent harag – minket is visszatart a rossztól.

A Csíki-hegyek déli része, a Nyergestetõ nem temetõ, hanem küzdõtér! Itt selymes, bolyhos füvek kapaszkodnak a köves, sziklás talajba, s igénytelen ágyat vetnek az életnek. A moha, a málna- és áfonyacserje egymásba fogódzva kúszik fölfelé. A fenyõk hada sem hagyja alább, hanem igyekszik visszafoglalni a ’90-es években szélvész pusztította helyét a törmelékeken, s halad föl az ormokig, hogy hirdesse mint egy-egy zászló, hogy legyõzi a halált az erõteljes és hódító élet. S látthattuk, hogy az ünnepség két nem várt vendége is megjelent az emlékmû lépcsõin, a két kis cica, majd a színpad alatt húzták meg magukat..

És most hagyjuk a természetet, tekintsünk szét egy magasabb világba, mit látunk magunk körül Csík és Kászon társadalmi életében?

Elõször is, hogy a közömbösség, másképpen a hitgyengeség, az a kõgörgeteg, amely töri az égbetörõ szellemeket, s porrá, nemtelen törmelékké õrli össze.

Aztán az erkölcsi lazaság, az a lelki meztelenség, amely kivetkõzteti az embert nagy érzéseibõl, s szegénnyé lesz tõle az érzés és az ihlet.

Az elhatalmasodó bírvágy, az a belsõ erõ, amely féktelenségében mindenre képes: csal, rabol és gyilkol. Kiöli a jobbra, a nagyobbra, a civilizációra serkentõ készséget és önzésbe fullaszt.

Ezek a romboló hatalmak hadakoznak ma az élet ellen, s letaszítják a székely népet az erény, az áldozatkészség magaslataiból az önzõ élet völgyeibe.

A legelszomorítóbb látvány pedig a hitében hajótörést szenvedett, erkölcseiben megmérgezett, az önzésbe lecsúszó ifjúság.

Ha van is rom népünk és ifjúságunk lelkivilágában, mégsem veszítjük el reményünket; nem hisszük, hogy a hívõ lélek magaslatait megtörje és elpusztítsa a bûn enyészete.

Küzd a hegyeken a természet a halál ellen, küzd a lelkekben a kegyelem a romlás ellen.

Kedves Emlékezõ Ifjak!

Itt a Nyergestetõn zászlókat lenget a szél. Láthatatlanul is „Pro Christo et Hungaria zászlónkra van írva.” Mivel szabadságot akarunk, neveljen bennünket érett emberekké az ésszerû vallásos meggyõzõdés; szabadítson fel a szenvedély béklyóitól a tiszta, erkölcsi érzés.

Jézus kegyelme nevelje ki bennünk azt az erõt, meggyõzõdést, jellemet, ami a szabad embernek kell; és Szûz Mária szeretete ihlesse fiatal családjainkat gyermekvállalásra, az élet szeretetére, és bíztosítsa a tiszta vért.

Az ésszerû hit megóv a tévelytõl, mégha világhírû tollak is sercegik azt fülünkbe, s mert hit szerint erkölcsösen fogunk élni, nem kábítja el lelkünket a szirének dala, amely édesen kezdõdik, de a kétségbeesés disszharmóniáival végzõdik.

“S mond: Honfi! mit ér epedõ kebel e romok ormán?

Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendõvel komolyan vess öszve jelenkort;

Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derûl!” (Kölcsey Ferenc, Huszt)

Tisztelt Emlékezõ Testvéreim! Kedves Székely Ifjúság!

E program alapján fogjunk kezet itt a Nyergestetõn, hõseink sírhantjánál! S mindnyájan karöltve és vállvetve álljunk ellen a haza romlását okozó ellenségnek. Akaraterõnkkel állítsuk meg a pusztulást, erényeinkkel tüntessük el az önzés szakadékait, jellemünkkel élesszük fel a régi nagyság emlékeit, s akkor meglátjuk, hogy élni fog e nép, s a haza fényre derûl!

Így legyen!

Most közösen imádkozzunk hõsi halottainkért, akiknek élete, vére, szenvedése áldozat volt 161 évvel ezelõtt értünk és helyettünk. Miatyánk...

Darvas-Kozma József