Vízkereszt, vagy válasszatok, mit akartok Magyarok

JÉ ZUS – IZZU – IZZÓ születése, avagy a Három Királyok neveinek értelmezése

/Vízkereszt, vagy válasszatok, mit akartok Magyarok/

Kedves olvasó!

Az alábbi írásocska, gondolatfuttatás okát és alaphangulatát, - mely természetszerûleg a teljesség igénye nélkül készülhetett csupán -, a közelgõ Vízkereszt ünnepe adta, s sarkallt arra, hogy egy kicsit utána kutakodjak ennek a Szent ünnepnek.

Nosza fogtam magam, s amúgy újkori tudatlan emberként, kissé körülnéztem az Interneten. Találtam is mindjárt a fogamra, ínyemre való írást jó nehányat, s hogy ne szaporítsam feleslegesen a szót, az egyik lap tartalmát mindjárt be is másoltam ide alább.

Bizonyára mindjárt rá is jön a kedves olvasó, hogy miért pont ezt a lapot választottam a sok közül, mert mely más orgánum lenne hitelesebb, a magyarság lelkéhez közelebb álló, mint épp az erdélyországi. Tehát lássuk csak mit ír az „Erdélyi Napló” egy régebbi száma a szóban forgó témában:

XV. évfolyam, 2. (693.) szám
2005. január 11.

Vízkereszt ünnepe

Január 6-án tartja a nyugati kereszténység – fõleg a katolikus egyház – a vízkereszt, más néven a három királyok, vagy megint más néven a napkeleti bölcsek ünnepét, amely az egyik katolikus fõünnep, ez után kezdõdik a farsangi idõszak. A keleti kereszténység a Julián-naptár szerint, 13 nappal késõbb ünnepli a vízkeresztet, mivel január 6., illetve 7. a keleti kereszténységben a karácsony.
A vízkereszt ünnepének hivatalos neve görög-latin szóval epifánia, pontosabban Epiphania Domini, azaz magyarul Urunk megjelenése. A magyarban használt vízkereszt elnevezés az ünnep szertartásából, a vízszentelésbõl származik. Ez az ünnep a karácsonynál régibb, és a karácsonynak a IV. század vége felé végbement általános elterjedése elõtt azt is magában foglalta, jelenleg a karácsonyi ünnepkör zárónapja.
Az epifánia ünnep tárgya Jézus Krisztus megjelenése volt általában, azaz születése, majd a napkeleti bölcsek eljövetele a kisded Jézushoz, Jézus megkereszteltetése, isteni küldetésének megnyilatkozása a Jordán folyónál, és csodatévõ hatalmának elsõ megnyilatkozása a kánai menyegzõn. A IV. századtól Jézus születésének ünnepe, a karácsony különálló ünneppé vált, így a vízkereszt azóta a következõ három jelentést tartalmazza: a napkeleti bölcsek eljövetele, Jézus megkereszteltetése és Jézus csodatétele a kánai menyegzõn.
Az epifánia kifejezés a római császári udvarból ered, abban a jelentésben, hogy az uralkodó ünnepélyesen bevonul egy városba, kinyilvánítva hatalmát és pompáját. Teológiailag az epifánia értelmezése a következõ: Jézus Krisztusban Isten jelent meg az emberek igazi Megváltójaként. Az ünnep liturgiája Jézus hármas megjelenésérõl emlékezik meg.
Az epifánia elsõ, egyben legjellegzetesebb, legszínesebb jelentése a három királyok, más néven a napkeleti bölcsek érkezésének ünneplése. A három királyok azok a férfiak, akik – Máté evangéliuma szerint – a betlehemi csillag által vezéreltetve keletrõl Judeába jöttek, hogy a zsidók újszülött királyának hódolatukat kifejezzék. Elõször Jeruzsálemben keresték a kis Jézust, majd Heródes király Betlehembe utasította õket; itt meglelték a kisdedet, és aranyat, tömjént, mirhát ajándékoztak neki. Nevüket az evangélium nem jegyezte fel, sem azt, hogy hányan voltak, és honnan jöttek. Az evangélium mágusoknak nevezi õket, vagyis olyan tudósoknak, akik a természet titkainak kutatásával és csillagászattal foglalkoztak, innen a napkeleti bölcsek elnevezés. Régi hagyomány szerint hárman voltak, a 8. századbeli Beda a nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A szír források az egyik mágust Gudophoremnek nevezik, õt sokan azonosítják Goudopharesszel, a pártusok hatalmas királyával, akit a legenda szerint Szent Tamás apostol keresztelt volna meg. Különbözõ vélekedések vannak arra nézve, honnan jöhettek, többnyire az Eufrátesz közelében fekvõ tájakat, Arábiát, Perzsiát emlegetik. A három királyok ünnepe a kinyilatkoztatás örömünnepe, Jézus nyilvánosság elé lépésének a misztériuma. Egészen eddig az eseményig a Megváltót csak a választott nép kis csoportja ismerte: Mária, József, a pásztorok és Betlehem lakói, ekkor viszont megjelenik, megnyilvánul a pogány népek, a távoli világ számára is. A három királyok hálás témául kínálkozott fõként a festõmûvészetnek, a keresztény ikonográfia ezáltal színpompás, egzotikus keleti ábrázolásokkal gazdagodott. Jellegzetes ilyen alkotás például Dürertõl a Három királyok és Ferenczy Károly hasonló témájú mûve.
A vízkereszt második evangéliumi története a következõ: amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz, ott Keresztelõ Szent János megkeresztelte õt, ettõl kezdve tanítani kezdett.

Jézus megkereszteltetésének emlékére keleten ezen a napon osztották a keresztség szentségét, és áldották meg a vizeket, fõleg a Jordánt és a Nílust.
Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete: Jézus a kánai menyegzõn, elsõ csodatételeként, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlása végett a vizet borrá változtatta. A házszentelés szertartása emlékeztetõ a kánai ház megszentelésére Jézus jelenléte által.
Az ünnepi népszokások, közé tartozik a háromkirályjárás hagyománya, amely a napkeleti bölcsek látogatását idézi fel. E három alakot csak gyermekek személyesíthetik meg, a betlehemezés mintájára. Legfõbb kelléke a csillag, mert a három királynak csillag mutatta az utat Betlehembe. A házszenteléshez kapcsolódó népszokások a leányok jövendõbelijére, férjhez menetelére vonatkoznak. Vízkereszt napján szokás volt a szentelmények hazavitele és a házszentelés, ennek során a pap a házszentelés évét és a Jézust meglátogató három napkeleti bölcs nevének kezdõbetûjét írta fel a bejárat fölé szentelt krétával.
A vízkereszti népszokásokból mára már leginkább csak annyi maradt, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.

© Erdélyi Napló – 2005

……………………………………………………………………………………………………………………………………………………..

Most eltekintve például azoktól az óhatatlanul is felmerülõ gondolatoktól, hogy ki is volt, hol született, kik voltak a szülei, vagy épp milyen nemzetséghez tartozott a 2000 éve minden keresztény, és/vagy keresztyén érzésû és gondolkodású ember (Em és Bar) elsõ számú hõse, tanítója, a Világ Világossága a szóban forgó kisded, azaz Izzu, vagy Izzó, tehát Jézus, a fenti írásban közölt információk épp elegendõek számomra, hogy azokat kiindulópontnak tekintve gondolataimat kifejtsem.

Sok mindennel nem értek egyet a fenti írásból. Így Mária, József és Jézus körüli kis csoport, „jelzés értékû” rövid bemutatásával, majd rögtön azon kijelentéssel sem, hogy a három királyok eljövetele után vált Jézus ismertté az úgynevezett „pogány világ” számára. - Jézus eljövetelét már 3000 évvel azelõtt Gudea nagykirály (napkirály) idejében megjósolták és várták a táltos mágus (papok) -.

E kérdések tudatos eltemetését, a kereszténység szempontjából egyenesen aggályosnak tartom.

Éppúgy, mint a választott nép problematikáját, vagy Jézus megkeresztelésének elferdített körülményeit…stb.

Persze most nem is ezért ragadtam billentyûzetet penna helyett - lám így változik a világ -, s aki bõvebben szeretne elmerülni ezen kérdésekben, annak többek között jó szívvel javallom, a nemzetközi és „Magyar” történész és teológus társadalom által olyannyira elítélt - a kivétel erõsíti a szabályt -, félreértett és félre magyarázott prof. Badiny Jós Ferenc és dr. Baráth Tibor tanár Urak mûveit.

A többi neves szakembertõl ezúton is elnézést kérek, hogy itt most nem tudok mindenkit nevesíteni.

Joggal merülhet fel, tehát a kérdés önökben, mit is szeretne akkor „szerencsés” sorsú honfitársuk kihozni ebbõl a kis irka-firkából? Rögvest megmondom hát azt is. Jó pár éve hobbimmá vált - muszáj volt, nem én akartam, hanem valami megmagyarázhatatlan belsõ erõ kényszerített (RÁ?) -, hogy a Magyar kifejezéseket, szavakat, neveket, önkéntelenül is boncolgatni, s valamilyen a maitól eltérõ másfajta rend (szer) szerint kezdjem összerakosgatni. Valahogy úgy próbáltam talán értelmezni a szótagokat, ahogy elképzelésem (de nem csak az enyém) szerént, Sumír-i, azaz Szem Úr-i, Párthus, Szittya, Mah - gar õseink tehették valaha. Miért éppen a nyelvvel kezdtem el foglalkozni? Isten bizonyára tudja. Talán azért, amit Sir John Browning, a XIX. Századi jeles kutató írt a Magyar nyelvrõl imígyen:

„A magyar nyelv messze áll magában. Egész sajátos módon fejlõdött és szerkezete olyan idõkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb most élõ európai nyelv még nem is létezett. Önmagában következetesen és szilárdan fejlõdött e nyelv, melyben logika van, sõt matézis is, az erõ, a hangzatok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával. Az angol ember legyen büszke arra, hogy nyelve az emberi történelem eposzát tünteti fel. Ki lehet mutatni az eredetet, kivehetõk, szétválaszthatók benne az idegen rétegek, melyek a különbözõ népekkel való érintkezés során rávakolódtak. Ezzel szemben a magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskõ, melyen az idõ viharai karcolást sem ejtettek. Nem az idõk változásától függõ kalendárium. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem trafikál, nem ad és nem vesz senkitõl. Ez a nyelv a nemzeti felsõbbrendûségének, szellemi függetlenségének legrégibb, legdicsõbb mûemléke. Amit a tudósok nem tudnak megfejteni, azt mellõzik. A nyelvészetben éppúgy, mint az archeológiában. A régi egyiptomi templomok egyetlen kõbõl készült padozatát sem tudják megmagyarázni. Senki nem tudja honnan jött, melyik hegybõl vágták ki csodálatos tömegét. Miként szállították oda, miként emelték fel a templomok tetejéig...

A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény, sokkal csodálatosabb! Aki ezt megfejti, az az isteni titkot fogja boncolgatni: valójában annak is az elsõ tételét:

KEZDETBEN VALA AZ IGE, ÉS AZ IGE AZ ISTENNÉL VALA, ÉS ISTEN VALA AZ IGE... Semmilyen nyelv nem tudja magáévá vallani az Istent úgy, mint a Magyar.
A MAGYAROK ISTENÉRE ESKÜSZÖM...”

Történetesen a fenti, a Vízkereszt ünnepet ismertetõ írásmû közepe táján akadtam meg és kerültem a már ismertetett kényszerhelyzetbe, amikor is a három királyok neveit vettem közelebbrõl lelki szemem ügyébe.

Nos nézzük, mit tudok „összehordani” róluk? Az elsõ mindjárt Cas - par = Kás - pár = Gás - pár.

Ami mindjárt szembeötlik az nem csoda, mert mindenki tudja róla, hogy férfi, mert ez a nevében is benne van. Azért az õseink világában kevésbé járatos olvasónak nem biztos, hogy beugrik a megoldás, a többiektõl elnézést kérek. Nekik nem újdonság, hogy õseink az elsõ egységnek (kis közösségnek) tartották az Em -Ber -t, azaz

Em - Bar-t, vagyis az Em (emlõ-s) mint nõ, s Bar-ját (pár-ját) a férfit - ld. az égi Arany Kos legendát -.

Az a figyelemre méltó apróság, hogy a két nem kapcsolatában a nyelv elõbb említi a nõt, s csak utána a férfit, ez nem csupán azt jelenti, hogy a nõnek az oldalbordává degradálódott (inkább a jelenlegi vallás által degradált) megalázó helyzete értelmezõdik át, hanem legalább egyenlõvé válik a férfival, s helyreáll a nyelvben a természet õsi rendje, miszerint a nõ keresi és találja meg az Õ élete párját. Azt már csak egész halkan, félve jegyzem meg, hogy véleményem szerint ez a szemlélet az alapja a magyarság Anya, késõbb Szûzanya hitének, s igazán csak ennek tudatában értelmezhetjük Em-esét, azaz bocsánat Em-(l)õsét mint õsanyánkat.

Ennyit elsõ pillantásra, ránézésre egy szótag (pár) alapján. Továbblépve, s tovább elemezve a nevet, a következõk jutnak eszembe:

Írjuk le még egyszer a névalakokat, de egészítsük ki most a fonetikus, kiejtés szerinti alakkal is.

Cas - par = Kás - pár = Gás - pár → Ca - As - P(h)a - Ar = Ga - As - P(h)a – Ar

Ugye, amint az elején írtam a jobb oldalon a fonetikusan leírt alakban már egy másfajta csoportosítását láthatjuk a név szótagjainak, ráadásul még egy kérdés merül fel, vajon mit keres a „P” után a (h)? Nézzük sorban!

A második csoportosítás szerint a Ca = Ga õsi sumer - szittya nyelvünkön kiegészítve két további formával: a

Ca = Ga = Ka = Ta jelenthet követ, de tájat is, mint pl: elõtagként Ka - vics, utótagként Hargi - Ta, önmaga összetételeként Ta - Ta, Tállya → Tá - ja. Mégis, ha valakiben kétség merülne fel, gondoljon arra, hogy Tata, Tatabánya térségében mit bányásztak a szén mellett, vagy hogy mennyire köves hely a Hargita.

De menjünk egy kicsit térben távolabb szeretett hazánktól, mert a nagyvilágban szerteszét találhatunk hasonló elnevezéseket, mint: Al - táj, Ural - táj, vagy Thai - föld. Annyi csupán a négy formula közti különbség, hogy keményebb, avagy lágyabb mássalhangzóval ejtjük ki a szótagot. Na és még egy érdekesség.

Vajon mennyire tekinthetõ véletlennek, hogy a (Ca) forma, mint vegyjel, ma is egy kristályosodásra hajlamos kõhöz hasonlatos anyagot jelent? Szerintem egyáltalán nem az. Eleddig ez mind szép és jó mondhatnánk, de a teljes nevet illetõen, láthatólag, még mindig nem kerekedik ki belõle semmi különösebb, legfeljebb olyasmit tudunk a két szótag összetételének eredményeként kihozni belõle, mint Ko - Pár, Ka - Par, Kõ - Pár, vagy fordítva Pár-Ka, Pár-Kõ, Pár - Ta. Ugyebár ez a három-királyos történet szempontjából akár érdektelennek is minõsíthetõ, arra semmilyen utalást nem tartalmaz, hacsak a szóban forgó bibliai táj képéhez nem hasonlítható, illetve a Pár - Ta esetében valamiféle jegyességrõl, házasságról lehet szó. Azért ez sem elhanyagolható vonal, mert ugyebár Izzu (Jézus) édesanyjának vonatkozásában, mindenképpen felsejlik elõttünk Is - Ten -nel, akarom mondani Iz - Ten -nel való kapcsolata. Ebben a vonatkozásban már csak annyit tartanék megjegyzésre érdemesnek, hogy õseink eredeti HIT - világában, IZ = a kozmikus õserõ, energia fény formájában való megjelenését jelentette, mint ahogy a TEN = a földi õsanyag (Tûz - Víz - Föld keveréke), tehát õsmassza, ha valakinek úgy tetszik, mondja akár lávának a tüzet, akár sárnak a földet. Én ezeket tekintem az eredeti, a valós tudáson és igaz HIT -en alapuló ÕS - KERESZTÉNYSÉG alapjainak, szemben a mai, csakis az alázatot és azt is kizárólag a Biblia dogmatikus tételei szerint hangsúlyozó „tanítással”.

Higgyük el, hogy semmi sem állt õseink szellemétõl távolabb, mint a megalázkodás. Ez nem jelenti azt, hogy IZTEN -t és õseinket ne kellene tisztelnünk. Ellenkezõleg, szittya népünk a már hangsúlyozott tudás birtokában, mindenfajta megalázottság-érzés nélkül, mindig is büszkén azonosult, s vált eggyé vele, miként az Izten fiával, Jézussal és Szûzi Édesanyjával is. Mit jelent mindez? Csupán annyit, hogy mi most is mindannyian IZTEN fiai, leányai vagyunk, ha tetszik ez másoknak, ha nem. Már csak eszmélnünk kell és méltóvá válni erre a felemelõ Egy -ességre (Egy egységre). Mert minden a világon egy és oszthatatlan örök egységet alkot.

Így már némileg közelítettünk a választott témához, legalábbis ami IZZU - IZZÓ - JÉZUS Urunkat illeti, s valahogy számomra mindjárt elérkezik a „megvilágosodás”, hogy mitõl válik Jézus a Világ Világosságává.

Most itt az ideje, hogy egy kissé más megvilágításba helyezzük a Gáspár nevet.

Ehhez elõször is képzeletben bele kellene helyezni magunkat abba a korba, s tudván tudni, hogy milyen veszélyekkel is járt akkoriban egy ilyen útra vállalkozni, egy olyan ellenséges környezetben, mint az akkori Jeruzsálem, de miket is irkálok itt? Tehát még egyszer nekifutok. Igazából természetesen azt akartam írni, hogy a Jeruzsálemmé változtatott, a szittyák keresztényüldözõ ellenségei által (elvarázsolt) URU (nk) SÓLYMA megszállt város környékén nem lehetett egyszerû az ilyen jellegû utazásokat lebonyolítani. Valószínûleg a Dávid-travell - tudják a Heródes & Pilátus co. leányvállalatáról beszélek -, vállalkozott volna az utazás bonyolítására, de azt jobb volt elkerülni. Na ennyit a tréfa kedvéért, de térjünk vissza a témánkhoz.

Az elõzõekben a GÁSPÁR nevet távirati stílusban lejegyezve a következõ alakot kaptuk: GA - AS - PA - AR, illetve GA - AS - P(h)A - AR. Azt mindenki elfogadhatja, gondolom, hogy azért került ilyen alakban leírásra, mert a hosszú magánhangzót (Á) a két (A) -val tudjuk jelölni, ha nem ékezetesen írjuk. Márpedig akkoriban még nem nagyon írtak ékezetesen, ráadásul e bibliai nevek alapjául szolgáló rovás és képírásokban õseink sokszor nem is jelölték a magánhangzókat, mert akik használták ezen írásrendszereket, elsõsorban saját népük számára, azaz belsõ használatra készítették azokat. Így akik olvasták azok tökéletesen tisztában voltak a szittya nyelv szabályaival, s mindenki tudta milyen magánhangzót kell behelyettesíteni a lejegyzett, lerótt mássalhangzók közé. Azt is ígértem, hogy a P(h) kapcsolatra is kitérek. A „h” hangot különbözõ nyelveken, miként a Magyar nyelvben is a mai napig sokszor nem mondják ki, viszont írásban lejegyzik. Gondoljunk a példa kedvéért arra, hogy a hajó szavunkat, a különbözõ tájjellegû nyelvjárásokban kimondva ajónak lehet érteni. A (P) hang (h) hanggal kiegészített alakjában viszont lágyított formában (ef)-et ejtünk (úgy is mondhatnánk, hogy görögösen). Ekkor a szóban forgó (PA) alak, amely úgyszintén több nyelven apát, kettõzött (PAPA) formájában, pedig idõsebb apát, azaz nagyapát jelent, (FA, FÕ) alakot és értelmet nyer. Így válik nyelvünkben a család-apa, család-fõvé, erõs gyökerû család-fává, a család támaszává. Mielõtt gondolatilag továbblépnénk itt megjegyzendõ a rovásírások azon jellegzetessége is, hogy azokat írhatták bakról jobbra, avagy jobbról balra történõ olvasási iránnyal, valamint még egy jellegzetesség a tükörírás. Legjobb példája mindezeknek a mai nyelvünkben máig megmaradt mondás: „indul a görög aludni”, mely oda-vissza ugyanaz, írás és értelem szempontjából is. Miért alakulhatott ez ki? Többféle indoka is lehetett.

A Magyar nyelv, hasonlóképp a magyaros gondolkodásmódhoz, nem tartozik, soha nem is tartozott az egyszerûbbek, a szegényesebbek közé. Az e nyelvet mûvelõk mindig is szerették magokat és így a nyelvüket is megfelelõen díszíteni, sok esetben mások (másfajta népek) számára érthetetlen bravúrokkal ellátni, felékesíteni, másrészt ezen nyelvi és írásbeli különlegességeknek köszönhetõen, az írásmód alkalmas volt bizonyos titkosítási feltételeknek megfelelni, azokat magas színvonalon ellátni. Majd amikor avatott személy vizsgálta (értsd: saját hit és nemzetségbéli) annak tartalmát, rejteki módon az olvasó (megfejtõ) tudomására hozta az írás valódi értelmét, igazságtartalmát.

Próbáljuk hát ilyen szempontból is vizsgálat tárgyává tenni a jeles nevet.

Ha külön elemezzük a szótagpárokat, GA - AS balról jobbra haladva úgy tûnik, nem sok értelmet nyerünk a kiolvasás során a GA = KÕ és az AS = AZ, ÁS formában. Amint megfordítjuk az egyes hangzókat, úgy a következõ eredményre juthatunk: AG = ÁG, ÉG és a SA = ARC és SZÍV értelemmel is használatos volt egykoron. Honnan vettem az (ARC és SZÍV) kifejezést? Elég bonyolult, de a legegyszerûbb megközelítést tán a SA - PIR késõbb SA - BIR -á változott kifejezés adja. Ez PIR - OS hangalakkal a NAP színét jelölte és jelentette, amit azután kézenfekvõ párhuzamként alkalmaztak a Nap Isten követõinek arcára is, a képi hasonlóság alapján - lévén az egészséges arcszín éppoly rózsás, piros, mint a Nap Isten orcája -. Tehát az értelmét is ez a hasonlóság adta, így nyert a SA - PIR késõbb SA - BIR kifejezés naparcú, értelmet.

Ebbõl kiindulva és a rejteki összetételt felfedve és megfordítva a GA - AS összetételt SA -AG -á tehát egyrészrõl ÉG - ARCÚ kifejezéshez juthatunk, másrészrõl viszont ennél sokkal egyszerûbb módon, a GA - AS szótag összetétel torlódott (AA) hangjait újból (Á) -nak ejtve, (SÁG) hangalakot kapunk. Ezzel, pedig a mai nyelvünkben is használatos (SÁG, SÉG, SZÁG, SZÉG) jelzõ határozó szócskát kapjuk eredményül.

Lássuk csak, ennek a kis szócskának milyen szerepe lehet, mit is kellene jelölnie, milyen minõséget kellene meghatároznia a GÁSP(h)ÁR névben.

Az elõzõek szerint már könnyen megállapíthatjuk, hogy P(h)ÁR = P(h)A és AR tagokra. Ebbõl értelemszerûen a P(h)A = FA, FÕ az AR = ÁR, ÚR (Pha-ra = Pha-ura = Pha-rau = Fá-rau = Fá-raó = Fõ-úr) jelentést kap.

Most már csak össze kell olvasni a helyes értelmû szótagokat s eredményül a FÕ - ÚR(a) - SÁG kifejezést kapjuk. Innen már nem kell nagy képzelõerõ, hogy belássuk, a FÕ - ÚR - SÁG = FÕ - ÚR(a) - SÁG szóval. Szóval végül is eljutottunk a három király közül az elsõ név értelméhez miszerint GÁSPÁR királyunk, nem más, mint egy FÕ URASÁG.

Térjünk hát rá MENYHÉRT királyra.

Nem kell mást tenni, mint az elõzõleg kigyomlált úton haladva felbontani a nevet, így ezt kapjuk:

MENYHÉRT = MENY - HE – ERT innen MENY → MENJ → MEGY, HE = HEZ, és ERT = ÉRT.

Rakjuk mindezt helyes sorrendbe: MEGY vagy MENJ - ÉRT - HE = MEGY ÉRT(h)E.

Ugye most már pillanatok alatt megkaptuk a rejtett üzenet kétharmad részét, ami így szól:

a FÕ URASÁG MEGY ÉRT(h)E

Az elõzõeket elemezgetve az is kiderül, hogy ez a FÕ URASÁG sem akármilyen Úr, hanem

AS = AZ és AG = ÉG, valamint SA = ARC, tehát az ÉG URA = ÉGI ÚR = ÉGI ARC, azaz a NAP ISTEN = NAGY ISTEN maga az aki útra kél. Vagyis útra kél a RÁ ISTEN, hogy Egyszülött Fiát meglátogassa.

Ezért lesz és lett JÉZUS Urunk és kapta az IZZÓ nevet a keresztségben, mert Õ a nagy NAP ISTEN (RÁ) gyermeke.

Az pedig õsidõk óta (értsd: legalább NIMRÓD óta) a FÕ - URAK, azaz a FÁ - RAÓK és azok egyenes ÁGI, jobban mondva egyenes ÉGI leszármazottainak megnevezése volt.

Lám én balga. Azt hittem egy szempillantás alatt elintézhetõ a Menyhért név és annak tartalmának kibontása, de nem így van, mert menet közben rohanják meg a gondolatok az EM-BAR fiát.

Muszáj belevágni az idegen hangzású Melchior név elemzésébe is.

A MEL - CHI - OR = MEL - KÍ - OR majd MEL - KI - ÚR és MELY - KI - ÚR. (S ugyebár, ha már egyszer úr valaki, az a pokolban is úr, nem beszélve a földrõl és a mennyrõl.)

Ki is lehet ez a „KI” úr? Ehhez megint vissza kell menni Izzu urunk elõtti idõkbe, sok-sok ezer évvel.

Kérem szíveskedjen ehhez a tisztelt olvasó hozzáolvasni a Biblia ószövetségi részébõl Mel - chi - sed - ek történetét, amely szorosan kapcsolódik Ab - ra - ham történetéhez. Mindjárt látjuk is, hogyan maradhatott fenn a mai napig Melkizedek neve. Csakis úgy, hogy szervesen beültették a zsidónak mondott Ábrahám király történetébe a következõképpen. Ábrahám az 5 király legyõzetésébõl (lásd a 4 király harcát az 5 király ellen).

Itt kénytelen vagyok beszúrni azt a gondolatsort, miszerint, ha a következõ bibliai leszármazásvonal igaz, akkor Ábrtahám zsidó voltával is komoly gondok vannak. Lássuk az idézett részt a Magyar Keresztény Portál magyarázatából:

Ter 11,10 - Ter 11,32
„Szem utódainak családfája elvben folytatja a Noé elõtti õsök sorozatát. Itt is tíz nemzedéket találunk, mint ott. Az életkor azonban már rövidebb, s ez, mint stílusbeli sajátság, a közelebbi múltat fejezi ki. Az ószövetségi hagyomány a választott nép történetét Ábrahámon keresztül visszavezeti Noéhoz, a "második õsatyához". Ez is jelzi, hogy a néppel kötött szövetség valamiképpen az egész emberiségnek szól. Természetesen ebben a családfában sem kell az egész emberiség korát meghatározó adatokat keresni. A felsorolt nevek ismertek lehettek Ábrahám családjában, s a hagyomány ezek segítségével rajzolta meg a nép õstörténetét. Terach a dél-mezopotámiai Urból északnyugat felé, Háránba költözik, s az Ábrahámnak adott kinyilatkoztatással kezdõdik a konkrét ószövetségi üdvtörténet.”

Itt már Noétól kezdõdik a probléma, ugyanis a Noé nevet valóban a zsidók ragasztották rá az eredeti Ziuszudra, majd késõbb Um-Napisti név helyett. Ennél a pontnál mindenképpen fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy az Árpád-ház családfáját vissza lehet vezetni Ziuszudráig, (lásd.pl. Kézai és Thuróczi krónikák) s ha ez így van, akkor vagy mi magyarok is zsidók vagyunk, vagy egyszerûen a zsidók a Biblia saját szájízükhöz igazítása végett, kölcsön vették a Hunok dicsõ múltját és leszármazási vonalát, csak jócskán elferdítve azt.

Bocsássanak meg nekem, de én ezt az utóbbit gondolom a valósághoz közelebbinek. Egyébként a Ziuszudra nevet így is le lehet írni (Ze-Us-Ud-Ra). Több mint valószínû, hogy a késõbb görögnek nevezett Zeus név is innen eredeztethetõ. A görög elnevezés kialakulásához, komolyabban meg kell nézni az Axumi = Égszem királyság történetét és el lehet gondolkozni a görög = kerek kifejezéseken.

Ugyanis ennél az Égszem királyságnál fennmaradt egy pecséthenger, amelyen a következõ felirattal tisztelgett az éppen soros uralkodó az elõzõ királynak. „Országát kerekké, más olvasatban göröggé (értsd: egésszé) tette, ezáltal új államot nyert.”

(Itt gondoljunk még arra, hogy Mátyás királyunk addig nem tette a fejére a Szent Koronát, amíg az országot újból egésszé nem tette! Pedig akkor már jó ideje meg volt választva, ha jól emlékszem 6 éve.)

S ha netán felmerült volna egy érzés, s az érzés keltette gondolat nyomán egy kérdés az olvasóban, jelesül hogy milyen nyelven is lehetett ez a felirat a szóban forgó pecséthengeren, megnyugodhat a kedves olvasó, nem csalt a megérzése. Természetesen a mai napig is fennmaradt Székely-Hun-Mahgar rovásírással íródott.

Innen ismét csak egy lépés az õsi (sumir-hun(ku)-mahgar) nyelvi értelmezés, miszerint a Ze = Szent, Us = Õs, Ud = Út, Ra = Nap(Isten). Tehát a Rá, mint Szent Nap Isten útja. Innen egész jól lehet érteni az Um - Napisti névnek a Ziuszudrával való teljes egyezését, miután a Napisti = Napisten.

A kettõ együtt tehát Um - Napisti = Napistenem. Ugyebár az Um = Om = Ám = Em nem más, mint birtokjelzõ szó. Ebbõl az Um-Napistibõl lett késõbb Noé. Az már csak hab a tortán, hogy néhány indoeurópainak titulált nyelvnél, így a németnél is, az „Um” szócska birtokos esetet jelöl (mindazonáltal körül jelentéssel is bír), de ez újfent nem tekinthetõ csodának, mert a birtokot akkor tekinthetjük végképp a magunkénak, ha körülkerítettük.

A bekerített és egybefüggõen összetartozó területet rajzban (azért rajzban, mert a rajz régebbi, mint az írás) úgy jelöljük, hogy bevonalkázzuk, tehát húrokat = hárokat = ároko(ka)t = árkokat húzunk, mint a szántásnál.

Ezért lett a birtokolt terület mértékegysége az „Ár”. No meg azért, mert az ÁR-i = ÚR-i(árja) nép. Így egyszerre jelezte a nyelv, hogy az Úri = Ári nép egyúttal az a nép, amely az ÚR, azaz az Isten népe.

Most, hogy sok mindent társítottunk az eredeti gondolatmenethez (sajnos minden mindennel összefügg), visszatérhetünk Mel-Ki-Se-Dek-hez. Az elõzõekben említett királyok csatájánál, a történet szerint Ábrahám jó taktikus lévén megvárta, míg a 9 király jól kifárasztja magát, s csak ezután avatkozott közbe, annak ürügyén, hogy Lót-ot a rokonát elrabolták. A csata „nagyságára” jó utalás a Bibliai történet, ugyanis írd és mondd, 318 hû szolgájával, indult útnak Ábrahám, azaz amolyan „vihar a biliben” effektus szerint zajlott a nagy ütközet. Ráadásul a szolgák „mind nála születtek”. Lehet, hogy titokban szülész-nõgyógyász (bába) is volt a jó öreg?

Ezért aztán már „érthetjük” is, hogy ilyen „dicsõ hadjáratot” muszáj volt a Bibliaíróknak megörökíteniük, ha errõl nem tudósítanak bennünket, biztosan hülyén (pardon, bután) halunk meg. Ez a franciás (francos) számítógép kissé prûd és mindig eligazít. „Ilyen szót nem illik papírra (képernyõre) vetni.” Na bumm, most megbuktam az IQ teszten. Mindenesetre legalább a bili kifejezést szalonképesnek tartotta kedvenc PC-m, még akkor is, ha az ember önkéntelenül összehúzza rá az orrát, mert a vele együtt járó, nem éppen kellemes illatokat is mindjárt érezni véli a kifejezés leírásakor.

Mindenesetre bili ide vagy oda, a csata hozadékaként nem csak a kedves rokont sikerült Ábrahámunknak kiszabadítania, de jó adag rablott holmihoz is jutott (jaj bocsánat hadizsákmányhoz).

Egyébiránt ÁB-RA-(h)AM a neve alapján nem lehetet zsidó, mert ÁB = ABA = APA, RA = NAP (Isten), AM = MA = birodalom, tartomány, de mindenképpen valamilyen birtoklást jelentett, tehát a teljes jelentése NAP-AP-ÁM = NAPOM ez, pedig a Hun-i és Kos-i népek hitvilága volt, nem a zsidóké. Amúgy ez egyáltalán nem meglepõ, mert a nagy „zsidó király” Dávid sem volt zsidó, legalábbis anyai részrõl, de ezt most hagyjuk.

Eddig a körítés, mert a mi szempontunkból most kezdõdik a lényeg. Ábrahám „nagy hódításból” visszatérve a zsákmánnyal, mit ád Isten éppen elhalad Melkisedekh birtoka elõtt (Salem = Békesség papkirálya volt), aki kijõve „szegényes városkájából”, mint jó házigazda, borral és kenyérrel várja õt. Legalábbis így írja a „Szent írás”. Nekem azért kicsit gyanús ez a dolog, miután a történet további részébõl megtudhatjuk, hogy Melkisedekh elõtt a hódító térdre borula, s néki a zsákmányból tizedet ad vala.

Itt mindjárt két dolog is világossá válik elõttem. Elõször is két személy közül a térdre borulással rögvest kiderül, hogy nem Ábrahám a jelentõsebb személy a két szereplõ közül, hanem a Bibliában szinte mellékesen említett másik fél, azaz Melkisedekh. Másodsorban azt is láthatjuk, hogy Melkisedekh egy papi személy, nem is akármilyen, hanem fõpap. Ezt nem innen tudhatjuk, hanem a Talmudból, ahol Izzu (Jézus) urunkat szidva a zsidók, õt magát is fõpapnak nevezik, mégpedig a Melkisedekh rendjébõl. Ennek is több hozadéka van és ezek nagyon fájó pontjai a zsidó Bibliaíróknak.

Az elsõ fájó pont az, mivel az elõzõekben megállapítottuk, hogy Jézus nem volt zsidó, következésképpen Melkisedekh (Melkizedek) sem lehetett az.

A másik pedig, hogy a „mindenható nemzetségalapító Ábrahám” kénytelen volt a fõpap elõtt megalázkodni.

A harmadik pedig, hogy kénytelen a zsákmányból részt adni és papi tizedet fizetni neki.

A történelmi kor szokásjogából adódott, hogy az erõsebbnek kénytelen volt a gyengébb ajándékot adni, különben könnyen az életével fizethetett volna. Ez mintha még ma is így lenne, vagy nem?!

Milyen érdekes az, hogy Melkizedek nevét másképp hangzósítva a Mely-fizetett, de inkább a történetet tekintve Mely-fizettet és a Meg-fizetett, vagy Meg-fizettet értelmet kaphatjuk. Azt is kiérezhetjük ekképpen, még ha a bibliai történetet nem is ismernénk, hogy mennyit fizetett Ábrám (Mely - fizetett = Mely - tizedet).

Akár ki is hagyhattuk volna a történetünkbõl Melkizedeket, de a Melchior (Melkior = Melkiúr = Menyhért) felé vezetõ úton, nyelvészetileg és történelmileg is valahol félúton van a mindkettejük nevének eredetét adó „KI” Istenségtõl.

Valójában ki is ez a KI Isten? Ehhez be kellene tekintenünk Hun õseink eleddig talán legrégebbinek ismert hitvilágába a „TÓREM” hit világába. Ebbe mélyen nem mehetünk bele, de a felszínét, muszáj megkarcolnunk a témának. Az egésznek szerintem az a gyökere, hogy Hun õseink Izten (Isten) képükben is egyek voltak nemcsak a férjeikkel, vagy feleségeikkel, nemzetségükkel, hanem az egész univerzummal is. Ebbõl az idõbõl származnak a különbözõ csillagok, csillagrendszerek elnevezései is, de csupán az Uni-verzum elnevezést nézve, ha akarjuk, ha nem, magyarosan mondva kilóg a lóláb, mert bizony erõsen kiérzõdik belõle a Huni-verzum alak.

A Huni = Uni = Egy, mint ahogy a hitben is, úgy a népnévben is mindannyian a mindenséggel egyek voltak õseink. Ehhez képest a mai világunkban jó, ha két ember békében meg tud maradni egymás mellett.

Ennek az õsi idõszaknak a fõ istenségeit teljesen tévesen, három névvel illetik a történészek és a teológusok, már ha egyáltalán valaki beszél, vagy ír errõl az idõszakról és hitvilágáról. A három név pedig: EN, KI, DU.

A véletlen, vagy szándékos tévedésük, pedig ugyanarra vezethetõ vissza, mint a három királyok esetében. Pontosan ugyanúgy, ahogy a három király sem három, sem király, a nevezett három Isten sem három, hanem egy és ugyanaz az Isten, csak három különbözõ elnevezéssel, a megjelenési formájuk és az éppen végzett feladatuk, tevékenységük szerint. Nézzük sorban! A HUN = UN = EN = ÉN = EGY, teljesen logikus, érthetõ dolog.

A tanítás szerint, mint már utaltam rá, minden mindennel összefügg az Univerzumban, minden mindennek a része, s egy egészet alkot. Milyen érdekes, hogy a kvantum, vagy a káoszelmélettel foglalkozó tudósok valami hasonlót feszegetnek manapság.

Teljesen világos, hogy az ÉN, vagyis az egyes szám elsõ személy is a hit szerint mindennek a része, mindennel és mindenkivel EGY, következésképpen Izten (Isten) éppúgy része a nemzetet alkotó egyének (egyedek) bármelyikének, mint azok Iztennek, de nemcsak részei egymásnak, hanem teljes mértékben egyek is egymással, így a természettel is.

Mindenesetre a mai zöldpártiak sokat meríthetnének ezekbõl a gondolatokból.

Mindazonáltal ebbõl az eszmefuttatásból is látszik, hogy az a valami, ami mindennel egy (a teljesség), az épp ésszel szinte felfoghatatlan, de akár hit szempontjából, akár fizikailag (pl. energetikai szempontból) nézzük, ami mindennel azonos, az a kezdete és a vége is egyben mindennek, a nulla energiaszinttõl a végtelen energiaszintig terjed.

Ugyanígy az univerzum kiterjedése is a nullától a végtelenig, bármilyen állapotot felvehet, a vele egységet (teljességet) alkotók számától függõen.

Véleményem szerint e gondolatok a legtisztább kereszténység alapgondolatai. Sajnos ez ma már nyomokban sincs jelen az elferdített hitben és téziseiben sem, mivel az Isten személyét félelmetessé, az embertõl idegenné tették, így nem csoda, hogy a ma embere nem találja a kapcsolatot Iztennel és a hittel sem, következésképp nem szerves része az Univerzumnak.

A ma embere mindent igyekszik mérhetõ, kézzelfogható mércével mérni, legyen az távolság, idõ, vagy pénzbeli ellenérték, de nem akar a lélek mércéjével szembesülni, ezért kevés a pozitív törekvés, jellemzõ a halogató, majd csak lesz valahogy felfogás, valószínûleg nagy katasztrófára lesz szükség az általános felfogás megváltozásához.

Döbbenetes, de ebbõl a szempontból az emberiség, már jó ideje, a számítógépek megjelenése elõtt sok ezer évvel (de legalább kétezer éve) mintha egy virtuális, a természetes környezetétõl elválasztott világban élte volna, illetve ma is élné az életét.

A történelem legnagyobb alakjai, (Gudea, Nimród, Jézus, Atilla) pontosan ezt a valamikori egységet akarták visszaállítani, de sajnos a végén a kísérletük mindannyiszor kudarcba fulladt és az élv és pénzhajhászok tovább folytatták lélek és társadalomromboló munkájukat. Mert a lelket kell nekik elõször megölniük, sorrendben mindig csak utána a jön társadalom megsemmisülése. Ékes példája ennek a mai Magyarország.

Mondom kudarcba fulladt, de nem maradt eredménytelen, mert az általuk felismert gondolatoknak legalábbis egy része nyomokban ma is jelen van gondolkodásunkban, s egyeseknél most talál ismét jó táptalajra.

Akik pedig megérzik, majd felismerik e gondolatok igazát és jelentõségét, azoknak tovább kell folytatniuk az évezredes harcot. Egyszer fenn, egyszer lenn, egyszer fehér, egyszer fekete, mint a Jing és Jang a kínai filozófiában, de mindkét félben benne van a másiknak a kezdeménye, csírája is. Talán nem véletlen az sem, hogy a kínaiak az állami oktatásukban, a hunok leszármazottainak nevezik magukat. Mindenesetre Ki-Ana = Kina.

Továbblépve nézzük meg a második istenségnevet.

Az EN = EGY = Aty-ának is nevezhetjük, mint mindent betöltõ, megfoghatatlan valaminek a közös lélekben megtestesült formája a „KI”, mint ahogy Izzu (Jézus) esetében is az Atyának a földre született, megtestesült fia.

Tehát, Jézus ugyanazt a szerepet töltötte be a maga idejében, mint az õsi hitben a KI néven említett istenség. Talán nem véletlen, hogy az Atyát, vagy Iztent a mai napig a különbözõ vallásokban hívõk, mint Nagy Istent, Jézust pedig, mint KI(s) Istent tisztelik.

A megfoghatatlan Nagy Iztent a hitvilágukban csak elképzelni, de lelkükben már elfogadni is képesek voltak õseink, így született az elsõ tézis „Izten csak egy van”, szabatosabb magyarsággal kifejezve „Egy az Izten”.

A földre szálló, úgyis mondhatnánk, hogy földre materializálódó „KI(s) Isten” pedig a szellemi, lelki tanítást végezte az emberek között, akárcsak Jézus. Azzal, hogy kimondták „Izten csak egy VAN”, a VAN szó az elfogadást, magát a hitet jelentette. A családok képének megfelelõen megszületet Fiú Isten (KI), a nyelvben úgy jelent meg, hogy azt mondták: vala KI. Így válik a megfoghatatlan Isten valaKI-vé.

Amúgy nevezték EN-LIL = ÉN-LELKEM-nek, s EN-KI-nek-is,a végzett tevékenységnek megfelelõen, de így sem változik az értelmezés, legfeljebb úgy lehet mondani, hogy ÉN-LELKEM KI vagy. Másképp csoportosítva is ugyanaz: Te KI vagy, az ÉN-LELKEM. Mindkét esetben a hívõ eggyé válik az Istenséggel.

Így érthetõ igazából a Biblia szerinti Jézusi mondat: „Vagyok, aki vagyok” = „Vagyok, a KI vagyok” (én a KI vagyok értelemmel). Ugyan a Biblia sehol nem fejti ki ezt a párhuzamot, de Jézus a maga szavával köti össze a saját személyét KI Istennel. Igazából ezért kellet (volna?) kereszthalált halnia, na meg a származása miatt.

A kérdõjeles mód annak szól, hogy egyes írások szerint, a 79 éves korában elhunyt Izzu (Jézus) sírját, a mai napig meg tudják mutatni Kasmírban.

A harmadik Istenség neve „DU” egyszerû névrövidítéssel, úgy is mondhatnók, hogy becézéssel jött létre, mégpedig a DU-MU-ZI névbõl. Az õ isteni feladata a nép gyakorlati oktatása mindenfajta tevékenységre, elsõsorban az élelmezés területén, leginkább a mezõgazdaságban és állattartásban nyilvánult meg.

A DU-MU-ZI = AD-OM-IZ, tehát az ellátó, adományozó, testileg és lelkileg is jóllakató Istent jelenti.

A DU-MU = TÖ-MI, abban az esetben, ha élelmezésrõl van szó, de ÁD-OM = ÁLD-OM, ha lélekrõl van szó.

Az IZ pedig magáért beszél, mert egy íze = egy része az egésznek, de IZ-TEN-t is érthetem alatta egészben, de részben is, mint az elsõ fele (az IZ-TEN-nek), akkor IZ = kozmikus fény, napfény, földöntúli fény, illetve tûz.

Bõvebben olvashatnak errõl a témáról Badini Jós F. Jézus a Párthus herceg címû mûben, a Fokos Szövetségénél.

Azt hiszem a Melchior = Menyhért nevet megfelelõen kiveséztük, tehát rátérhetünk a harmadik királynévre.

Még közli velünk a nevezett cikk (Erdélyi napló) azt is, hogy GÁSPÁR -t a szírek írják GOUDO - PHOREM -nek illetve más források szerint GONDO - PHAREM -nek is. Erre nem szeretnék sok szót pazarolni, mindenesetre nekem az egyik formájából elsõ pillantásra kitûnik a GONDOS és a FÕÚRAM, vagy másképpen a GONDOSKODÓ URAM, azaz a GONDOZ - ÓM, GONDOZ - ÁM kifejezés, ami úgyszintén az elõzõekben leírtakat egészíti ki annyiban, hogy a NAP ISTEN gondoskodik a gyermekérõl. A másik írásmódban a GOUDO - PHOREM alakot régies kifejezéssel, az OU = Õ hangra változásával KÛDÕ = KÜLDÕ FÕURAM értelmezést nyer.

Az ÓM és ÁM - EM - ÉM toldalékokat azért választottam el hangsúlyosan a GONDOZ szótõtõl, mert az talán az egyik legõsibb összetevõje a MAHGAR - SZITTYA nyelvnek, abból az apropóból kifolyólag, hogy van egyszer egy birtoklást, valamihez, vagy valakihez való hozzá tartozást megerõsítõ vonatkozása. Így alakulhatott ki, Jézus elõtt sok ezer évvel, õseinknél, hogy a keresztséget, a kereszténységhez való tartozást, a homlok közepére a harmadik, azaz a lelki szem helyére rajzolt kereszttel jelölték. Ezt a jelet nevezték, a testi-lelki összetartozás, tehát a testvériség szimbólumának. Ez, pedig az ÓM jel volt. Így történt aztán, hogy az írásban a mi fajta népeink által birtokolt és lakott területeket, tartományokat is ugyanezzel a toldalékkal látták el õseink.

Erre a legjobb, legkézenfekvõbb példa EGYPT - OM, azaz eredeti nevén ÉGITA - ÓM.

Ez pedig imígyen kifejezve ÉGI BIRODALOM, illetve ha tovább boncolgatnám, akkor a BIRODALOM ÉG(ÉK) - KÖVE értelemhez juthatnánk.

Így a kétkedõk is beláthatják, hogy az ÉGI BIRODALOM FÕ URA, miként lehetett a NAP ISTEN mása, földi helytartója

Nos, már csak egy név maradt a „talonban”, akar-ám mondani a tarsolyunkban, a BALTHASAR, kiejtve BÁLT(h)ÁSÁR, vagy BÁLT(h)ÁZÁR, magyarosan BOLDIZSÁR. Itt mindjárt szembeötlik a kétféle írásmódnál a D = T hangzók, azaz a keményebb és a lágyabb forma egymást helyettesítése, váltása.

Ez mindenképpen abból az idõbõl származik, amikor MÉDIA és ÉGITAOM területére az asszírok betörtek, s HUN MAHGAR népeink kezébõl fegyverrel kiragadva a hatalmat, erõszakos nyelvújítást hajtottak végre a nagyfokú népirtás közepette. Így történt, hogy a RÁ/RÉ név helyett, a NAP ISTEN nevét a termékenységi HIT kultusz erõs kihangsúlyozása mellett a BÁL név váltotta fel. Elképzelhetjük, hogyan állt a BÁL akkoriban.

Így maradt meg a nyelvünkben, egy lelkiekben lágyabb, gazdagabb kultúra (az Ária Hun Mahgar és Kos -i népek kultúrája) a lágyabb BOLDIZSÁR és a megszálló, kegyetlen népirtást végrehajtó (Asszír és egyéb Sémi népek) keményebb BÁLT(h)ÁSÁR. Bár azt is világossá teszi a nyelvünk akkori írásmódja, hogy ugyan a beáramló kegyetlen megszállók gyõzedelmeskedtek, de kénytelenek voltak megalkudni a mi fajta népeinkkel, a kultúránk szellemi fölénye miatt. Ennek ékes bizonyítékának tartom, hogy a keményebb „T” hangot egy lágyító (h) hanggal egészítették ki, ami jobban megfelelt a területen lakó õslakosok beszéd és írásbeli kultúrájának.

Mindazonáltal nézzük, milyen jelentést tudunk kicsiholni a névbõl. Tagoljuk a nevet ismét az elõzõek szerént!

BÁL - T(h)Á - SÁR = BA - AL - T(hA - ASA - AR. Véleményem szerint itt ismét a rejtett értelmek tömkelegével találhatjuk szembe magunkat. A BA az arab-sémi népeknél is (asszír betörésrõl, váltásról volt szó), de a kölcsönhatás miatt a nekünk eredetileg testvérinek tekinthetõ türk népeknél is APÁ -t jelent. Kettõzött változata a BA - BA, értelemszerûen idõsebb apát, nagyapát (pl: Gül - baba). Érdekes módon a sémi hódítás ellenére, nem a mifajta népeink, hanem a hódítók vettek át több szót a nyelvbõl.

Igen-ám (ugye, hogy ezzel mennyivel hangsúlyosabbnak érzõdik a mondanivaló?), de az is figyelemre méltó, hogy a „B” hang, elõszeretettel változik „V” hanggá, idõnként „P” hanggá. Mint a BOR szó, amely eredetileg VÍZ –et, de vért is jelentett, rokon értelmû szavainak hangváltozásai megint csak a lágyabb és keményebb hangok váltásával így alakult: BIS - PIS - VIS - VÍZ.

Akkor helyettesítsük az elsõ „B” hangot „V” hanggal így a VA - AL - T(hA - ASA - AR alakot kapjuk, melybõl a VA mindenképp valamivé válást, állapot változást jelöl. Ezt megerõsíteni látszik, ha a második taggal ismét együtt hangzósítjuk VA - AL = VÁL, de mi lehet az ami megváltozott? Több mint valószínû, hogy a BA = APA = ATYA, tehát az ISTEN minõsége. De mivé válhatott, milyen minõségváltozáson mehetett át az ATYA?

Erre, úgy gondolom, a második szótag ad magyarázatot. Mégpedig az AL ≈ LA tükörírása és tükörértelmezése szerint. Igen jól lát a tisztelt olvasó, nem véletlen a viszonylagosan egyenlõ jel. Miért is?

Õseink nyelvén a LA = Mennyei, égi, de mindenképpen valamilyen magasabb szinten lévõ értelemmel bírt.

Ezek szerint mi lehet a tükörképe és annak értelme az égihez, a magasabb, a felsõbb szinthez tartozó taghoz képest? Mindenképpen az AL = ÁL. Ez egyrészt jelenti a rangban alacsonyabbat, valamint a nem igazi, nem valódi, tehát hamis formát. Az sem változtat igazából a felvázolt képen, hogy az AL = ÉL -ként is lehet értelmezni. Ekkor sem kapunk más értelmezést, csupán másként fejezõdik ki, hogy az EGY IGAZ ÉLÕ ISTEN, BÁL-ként él tovább. Miután így kibogoztuk a gordiuszi csomót, mondjuk ki bátran, hogy népünk, a GUDEA és IZZÓ = JÉZUS közötti idõszakban (ez 3000 év), olyan hatalmas és negatív irányban ható társadalmi és HIT -béli (szándékosan nem vallást írtam) kataklizmán esett át, amely népességben és a HIT vonatkozásában is kiheverhetetlen veszteségeket okozott. Ám ez visszahatott a gyõztesekre is, s a mai napig eredendõen meghatározza az emberiség lelki és kulturális szellemi minõségét.

Összefoglalva: RÁ/RÉ Nap Isten személyét az asszír-semmi konglomerátum leváltotta, BÁL = VÁL lefokozott lelki minõségû ÁL - Istenre, ezt továbbfejlesztette és „tökélyre vitte” a római-semmi politikai közösség.

Utóbbi végleg megfosztotta népünket a valódi keresztény és keresztyén HIT -étõl (isz.325.-374. I.-II. zsinat).

Ezt késõbb Álmos, Atilla, Árpád, legutóbb Mátyás királyunk még idõlegesen visszaszerezte népünk számára, azóta viszont a legteljesebb fizikai és lelki terrorban és kiszolgáltatottságban leledzik maradék népünk.

Ráadásul ezt a nép nagy része (kb, 85% észre sem veszi). IZTEN mentsen meg mindnyájunkat!

Most hogy jól kifüstölöghettem magamat, térjünk vissza a szorosan vett témánkhoz, bár szerintem nagyon nem tértünk el attól.

Miután a VA - AL - T(h)A - ASA - AR szóösszetétel elsõ két tagjánál a rejtett üzenet elsõ felét megfejtettük, a T(h)A - ASA nyugodtan leírhatjuk így is: T(h)A - A - SA = T(h)Á - SA hangzósított alakot kapjuk, amit mai nyelvünkben VÁL - TÁ - SA hangzást és jelentést láthatjuk. Ebbõl az egyszer már részletezett SA = ARC -ot jelent, az utána következõ AR = ÚR, de visszafelé RA = NAP ISTEN. Itt tehát összegzésképpen még egyszer leírhatjuk, hogy tudatosuljon bennünk a tény: RÁ nagy NAP ÚR ISTEN -t leváltották BÁL termékenységi Ál istenre rettenetes népirtás közepette (KU-MAHGAR = SZITTYA. holokauszt). Ez ténylegesen vallási és faji alapon végrehajtott népirtás volt.

Közelítsük meg most a kérdést a BOLDIZSÁR névnek pusztán csak a hangzása alapján.

Írjuk le ismét tagolva: BOLD - IZ - SA - AR, mely tagonként: BOLD = VOLT - gondolom, ezt nem kell részletezni, magáért beszél, ez a kifejezés valaminek a befejezettségére utal ma is.

A második tag az IZ = ismét csak, mint már korábban is írtam: „a kozmikus ISTEN -i õserõ, energia fény formájában való megjelenését jelentette.

A harmadik tag SA = ARC, a negyedik tag AR = ÚR.

Összességében tehát az ÚR ARC -a IZTEN -i fényben VOLT = az ÚR ARC -a ragyogott, mosolygott, tehát BOLDOSÁG öntötte el. Kijelenthetjük tehát, hogy a BOLDIZSÁR = BOLDOGSÁG.

Mi is lehetne más a végsõ következtetés, GÁSPÁR mint maga a NAP ISTEN személyesen megy (mint MENYHÉRT = MEGYÉRT(h)E) a kisded IZZÓ = JÉZUS nevû gyermekéért, s Õt magát, a nagy

NAP ÚR ISTEN -t boldogság árasztja el (BOLDIZSÁR = BOLDOGSÁG).

S ha Õt boldogság árasztja el, akkor orcája fénylik, s beragyog maga körül mindent és mindenkit.

Így a GÁSPÁR, MENYHÉRT, BOLDIZSÁR három királyok egyáltalán nem egy személy, hanem a Fáraók õsi dinasztiájából származó legújabb uralkodó, az IZZÓ tekintetû JÉZUS születésérõl szóló híradás, mely hírt gondosan titokban kellett a Szittya - Ku - Mahgar -i népének tartani.

Mert olyan sok ellenségük volt és van a mai napig is, hogy ha azok megsejtették volna a nagy hírt, bizony JÉZUS még a felnõttkort sem érte volna meg.

S a JÉZUST meggyilkolók, keresztre feszítõk utódai most 2010. -ben a NAP ISTEN fiának egész népét akarják keresztre feszíteni, meggyilkolni, minket, a MAGYAR népet, annak megfelelõen, ahogy „szentírásukban” írva vagyon: „az AMMONITÁKKAL majd akkor végzünk, amikor elérkezik annak ideje”.

HÁT ÉBRESZTÕ DRÁGA NÉPEM, MERT HA MÉG NEM TUDNÁTOK AZ AMMONITÁK MI MAGYAROK VAGYUNK!

A MAGYAROK ISTENE és a SZÛZANYA LEGYEN MINDANNYIUNKKAL! AMEN!

Ui: Még várhatunk, még továbbra is megtagadhatjuk õsi HIT -ünket míg teljesen el nem fogyunk.

Vízkereszt napján vízválasztó elõtt áll a Nemzet. Tegyük meg amit a Haza megkövetel!

Vízöntõ Csillagkép Svastyka Bori

2010. év Bak havának

16. napján Vízkereszt

Január 06.