Ha már lovunk nem lehet, legalább a saját szamarunkat becsüljük meg! (TA)



A globális pénzhatalom Orbán Viktorra megadta a kilövési engedélyt. A hazai balliberális politikai „erõk” vették az adást, és nekiestek Orbánnak. Utcára fuvarozták maradék híveiket, abban a reményben, hogy õk is tudnak 2006 õszét produkálni. Nem sikerült nekik!



Nos, játsszunk el a gondolattal, mi lenne, ha sikerülne nekik? De mielõtt belemélyednék, talán tisztázni kellene, hogy mit is jelenthet Orbán bukása, mit érthetünk alatta, és mire számíthatunk, ha mégis bekövetkezne.




1. Orbán Viktor maga mond le



· Ez Orbán politikusi karrierjének végét jelentené, ami személyiségét ismerve csak akkor jöhet szóba, ha olyannal zsarolják meg, ami a családja vagy az ország vesztét jelentené, de az is biztos, hogy végsõkig küzdene a talpon maradásért. Amennyiben mégis erre a lépésre kényszerülne Orbán Viktor, nem mindegy, hogy a lemondása milyen formában történik meg, és mit hoz maga után. Amennyiben új választásokat hozna, az a Fidesz szempontjából – fõleg a kétharmad tükrében – olyan morális bukást jelentene, ami a választóik elárulásával lenne egyenlõ, és aligha lennének képesek még egyszer a mostanihoz hasonló eredményt elérni. Ebben az esetben a legsúlyosabb veszteség az országot érné, mivel az ellenzék pártjai közül egyik sem volna alkalmas az ország vezetésére.



· Az MSZP a nyolc éves uralmával elvesztette hitelét, a Demokratikus Koalíciót Gyurcsány személye teszi alkalmatlanná, az LMP szülõatyja, az SZDSZ, már kipontozódott és kevésbé valószínû, hogy ifjú csemetéje kellõ támogatást kapna egy közeli választás során.



· A Jobbik a maga nemzeti radikalizmusával akár kormányzati erõvé is válhatna, ha nem stigmatizálták volna rasszista (értsd: fasiszta) párttá, s ha képes lett volna a nemzeti szakértelmiséget maga mögé állítani, illetve ha ki tudna állítani egy karizmatikus miniszterelnök jelöltet, mert ugye ez Vona Gáborról nem mondható el. Itt jegyzem meg, hogy a magyar politikai „elit” rögeszmésen ragaszkodik ahhoz, hogy csak a pártelnök lehet miniszterelnök, holott a két feladat különbözõ emberi és szakmai követelményeket igényel.



· A másik lehetõség egy új, úgymond szakértõi kormány felállítása, ami Orbán bukása mellett egyértelmûen a Fidesz-KDNP bukását is jelentené. Egy „szakértõi kormány” felállítása azt jelentené, hogy az EU és a mögötte álló pénzhatalom jelölné ki a miniszterelnök személyét, ami a magyar szuverenitás végsõ bukásához vezetne. EZT semmiképp sem akarhatja egyetlen magyartudatú, hazáját szeretõ honfitársunk sem.




2. Orbán Viktort konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal maga a Fidesz váltaná le.



Az elsõ kérdés, ki lenne az, aki hajlandó lenne átvenné helyét. Pokorny? Az ég óvjon ettõl! Kósa annál jobb politikus, mint hogy ilyen hazárdjátékba belemenjen. Kövér nem az a karizmatikus alkat, akit a tagság elfogadna erre a szerepre. A KDNP meg presztízs okokból nem adhat miniszterelnököt.


Ennél sokkal komolyabb érv szól Orbán ilyen módon történõ leváltása ellen, mégpedig az, hogy a szövetség széthullana, és maga a Fidesz sem kerülné el a szétszakadást. Véleményem szerint Orbán bukását aligha okozhatja a páton belüli bizalomvesztés. Tegyük világossá: Orbán bukása a Fidesz bukását is jelenti!




3. Orbánt puccsal távolítanák el



Minden jel arra mutat, hogy az MSZP-nek, az LMP-nek, és Gyurcsánynak ez a szándéka. Egy ilyen lépés katonai puccsal nem valósítható meg, mert nincs katonaságunk. Ezért csak a polgári forradalom jöhet számításba, ami feltételez egy legalább 5-10 000 fõs szervezõgárdát és párszázezer aktív támogatót országosan, és egy olyan karizmatikus és hiteles vezetõt, akit a hallgatag többség is elfogad. Én ilyen személyt a balliberális oldalon nem látok, no meg ennyi aktivistát sem. Mindennek hiánya nem jelenti azt, hogy a balliberális oldal ne kezdene hasonló jellegû akciókat, mivel a liberális sajtó természete szerint a kettõsmércét alkalmazva felturbózza a számára kedves eseményeket.


Egy ilyen eseménysorozat akár polgárháborús állapotokat is elõidézhet, amit már a liberális erõk sajtókomiszárjai már elõre vizionáltak is. A balliberális, kozmopolita erõk megfelelõ provokátorok bevetésével elõidézhetnek olyan eseménysorozatokat, amelyet polgárháborús helyzetnek minõsíthet az EU, és a „demokrácia és a polgári lakosság védelmében” behívhatja a NATÓ „békefenntartó” alakulatát. Nos, ez volna az a helyzet, amikor újabb ’56 alakulna ki Magyarországon. Ebben az esetben valóban kialakulna egy polgárháború, aminek kimenetele aligha jósolható meg, mivel az elfojtott indulatok lehet, hogy a kiváltó erõk vesztét is okozhatnák bankostól, médiástól. Egy ilyen játszma akár visszájára is elsülhet.



4. Orván a következõ választáson vereséget szenved



Ebben az esetben is több variációval kell számolni, ami valamilyen módon a jelenlegihez képest bukásként értékelhetõ Orbán Viktor személyét illetõen.



A következõ választáson a Fidesz-KDNP elveszti kétharmados parlamenti többségét, ami az ország számára nem egy tragédia, amennyiben a nemzeti oldal tovább erõsödik.



A másik lehetõség, hogy a Fidesz-KDNP elveszti az önálló kormányalakítási pozícióját, ami csak akkor válik veszélyessé az ország szempontjából, ha a balliberális erõkkel lesz kénytelen koalícióra lépni.



Az ország számára az jelentene igazából elõremutató megoldást, ha egy olyan nemzeti, keresztén konzervatív párt lépne színre, mint a ’45 utáni Kisgazdapárt, és a Fidesz és a KDNP a belsõ liberálisait partvonalon kívülre tudná tenni. Amennyiben egy ilyen nemzeti koalícióhoz egy nemzeti elkötelezettségû baloldali párt is csatlakozhatna, az volna igazán a nemzeti megbékélés, a nemzeti egység megteremtésének kezdete.



Mint örök ellenzéki, aki mindvégig kritikusan szemlélte mind az elõzõ rendszert, mind a rendszerváltást, a magam módján a haza érdekébe mindent megtettem, amit lehetett, nem csak szóban, de tettekben is, ismereteim, tudásom, tapasztalataim és lelkiismeretem szerint. Most az kell mondanom - tudva és nem feledve Orbán hibáit -, hogy a nemzeti oldalnak teljes egészében Orván Viktor mellé kell állni a HAZA érdekében. Nem vazallusi kiállásról, elvtelen hûségrõl beszélek, hanem az adott ügy kapcsán a legtisztességesebb nemzeti hozzáállásról.



Nézzük a napnál is világosabb helyzetet! Magyarországot a külsõ és belsõ ellenség minden oldalról támadja. Azok, akik személy szerint támadnak minket, már megnyilvánultak és beazonosíthatók, és tudjuk, hogy a gyarmatosító pénzhatalom pribékjei. Ennek a támadásnak elsõszámú célpontja Orbán Viktor, akit lehet szeretni és lehet utálni, de egy biztos, hogy azért támadják, mert olyan lépéseket tesz, ami a világ háttérhatalmasságainak nem tetszik, és nem szeretnék, hogy a magyar példa precedens értékûvé váljon.



Van a politikában egy általános szabály; ellenségem ellensége a barátom – ha nem is örökre. Most pedig a magyar nép ellensége nem Orbán Viktor, hanem a balliberális erõk és gazdáik. Ebben a helyzetben az Orbán melletti kiállás az ország melletti kiállást jelenti. Nem azért, mert szeretjük, hanem azért, mert jelen helyzetben ezt kívánja az ország többségének érdeke.


Ha ezt a csatát megnyertük, mert csak közösen nyerhetjük meg, majd akkor gondolkodjunk azon, hogy ki lépjen helyébe, egy nálánál magyarabb és alkalmasabb személy.




Takács András