79. LÁM, MILY’ LYUKAK KÖZÖTT TENGETEM MAGAM

Ó, azok a „lyukak”!
Mennyire jellemzõ korunkra e hazában? Példaként említhetném Váncsa István "lyukait", amelyek elferdültek azért, mert Váncsa hanyag, lusta író, aki csak megrendelésre ír. Lusta, mert nem nézett utána információi valódiságának. Nem az érdekeltet kérdezte, hanem a helyettesét. Nem a Független Újságírók Szövetségének elnök asszonyát kérdezte, hanem az alelnököt. Talán azért, mert egy nõi vezetõ Váncsa számára nem mérvadó. Akkor mit szóljak én, mint írónõ, aki az Író Kilencek Nemzetközi Köre elnöke vagyok? Ami ugyan Váncsa számára nem jelent semmit, hiszen nem érdekli, hogy kit, honnan szalasztottak, de mégis az én "lyukaim" között turkál. Idézi soraimat írásában úgy, hogy a nevemet elhanyagolja, meg sem említi. Sosem fogja érteni az én "lyukaimat", mert az õ "lyukai" egészen üregesek, betöltetlenek attól, hogy hanyag, pontatlan. Ezért aztán etikátlan.
Üsse kõ! Nem dicsõség számomra így bekerülni az ÉS-be, de Váncsának sem hoz dicsõséget, hogy pont engem - a kisebbségi érzésben nem szenvedõ porszemet - idézte névtelenül az ÉS 2008/24. számában (Tordas felé félúton). Nem a FÚSZ-tanfolyamán tanultam "ilyen veretes szövegeket" írni, hanem még 1985-ben a Dolgozók Lapja (ma: 24 ÓRA) szerkesztõségében, Tatabányán, a Budapestrõl kihelyezett újságírói tanfolyamon. Tehát, egyik "Váncsalyuk" betömve, mert biz' isten láttam belülrõl szerkesztõséget! Sõt, annyira, hogy közölték írásaimat, ha jól emlékezem, még a Népszava is méltónak tartott abban az idõben egy cikk erejéig. Nos, az Élelmezési Dolgozók szerkesztõbizottsági tagja is voltam rövid ideig, amíg útilaput nem kötöttek a sarkamra, mert kiléptem a szakszervezetbõl, aminek szintén "veretes" oka volt. Ugye, most már tényleg hihetõ, hogy láttam belülrõl szerkesztõséget? További Váncsa-infóhiányos lyukakat betömve közlöm, hogy Szlovákiában, az egyetlen magyar nyelvû országos napilapban, az Új Szóban és a Vasárnap elnevezésû hetilapban - felkérésre - volt szerencsém közel nyolc esztendõn át írni. Úgy látszik: értelmét látták a szlovákiai magyarok is. Magyar és szlovák tévékben, rádiókban is volt szerencsém megszólalni. Sõt, jártam a magyarokat hazánkban, Szlovákiában, de voltam a Vajdaságban is elõadásokat tartani. Bécsben szintén, emigrációban élõ magyarok meghívására. Pozsonyban, 1997-ben a Nemzetközi Medicina Kongresszuson "Mecsiár emberkéje" - mivel magyar nyelven mertem köszönteni a közönséget - közölte velem a szlovák zászló szimbolikája ürügyén, hogy a szlovák szellem a világszellem és a magyar szellem a béka segge alatt van. Nos, ez azért jutott eszembe, mert mintha szinkronicitás jelensége tükrözõdne Váncsa írásában. Mintha Váncsa világszellemisége és a FÚSZ újságíróinak szellemisége között békaseggnyi ûr tátongana! Mintha Slota kirohanását olvasnám, amikor Váncsa újnácit említ írásában.
Nem vagyok fásult, nem vagyok reményvesztett, imádok viccelõdni, ironizálni, és egészséges önbecsülésem van.
A véleményem pedig az, hogy amíg Magyarországon idegen országból érkezett õrzõ-védõk lehetnek, addig joga van a magyar embereknek is összefogni, és önvédelmi csoportokat életre hívni.
Ha tetszik ez Váncsának, ha nem!
Szõnyi Bartalos Mária
Komárom-Szõny, június 30.