70. KÉRDÉSEK ÉS TAPASZTALAT KOMÁROMBÓL


I. KÉRDÉSEK
Megõrizheti-e Komáromban az egyén, akár egyszerû emberként a sajátosságait, függetlenségét? Képes-e ebben a városban a tehetségét kamatoztatni bárki? Mit tehetnének a lakosok a boldogulásuk érdekében akkor, amikor a kettõs mércét alkalmazó jelenlegi polgármester is zsarol? Meddig terjedhet Komáromban a jelenlegi politika befolyása? Milyen lehetõsége van Komárom város lakóinak a változásra, változtatásra, a rendszerváltásra? Ezek a kérdések merültek fel bennem, amelyek nyomán próbálok haladni tovább ebben az írásomban.
Komáromban nem volt még rendszerváltás, ha a pártokat vesszük alapul és a város polgármesteri státuszát, amelyet 1990 óta is folyamatosan az MSZMP-bõl alakult MSZP tagjai közül töltenek be. Mint említettem, nem volt rendszerváltás, de lett az MSZP módszerváltása, ami rányomta bélyegét Komárom városának mûködésére, a lakosság hangulatára, közérzetére. Nem állítom azt, hogy 1990 óta a képviselõtestületek döntései egytõl egyig rosszak voltak. Viszont állítom, hogy a kettõs mérce alapjaiban jelen volt és jelen van: MSZP tagról van szó, vagy ellenzékhez tartozóról?
Ebben a városban politikai hovatartozás nélkül élni, szinte elképzelhetetlen még akkor is, ha nem tagja az ember pártok valamelyikének. A szimpatizánsok is fontosak a választások alkalmával.
Ebben a városban – úgy gondolom: másutt is - léteznek családok, amelyekben együtt élnek MSZP és ellenzéki tagok. Az ideológiai, az eszmebeli különbségek miatt a viták gyakrabban elõfordulhatnak ezekben a családokban, mert az egyiknek a másikétól eltérõ, vagy ellenkezõ véleménye lehet egy-egy politikai témakörben; vagy más szempontok szerint ítélik meg a város különbözõ politikai pártjainak az eszmei irányultságát, a helyi tevékenységét.
A másik fontos tényezõ, hogy a polgármesteri hivatalban, mint közintézményben az ügyintézõk többsége milyen politikai eszmei irányultságot hordoznak? Milyen mértékben tudják elvonatkoztatni önmaguk nézeteit, el tudják-e vonatkoztatni önmagukat politikai elkötelezettségüktõl akkor, ha egy nem politizáló, vagy éppen másképpen gondolkodó ember ügyintézését végzik? Akarják vagy nem akarják az ügyintézõk figyelmen kívül hagyni azt, hogy egy ügyfél milyen eszmei beállítottságú?
A szeretet, az együttérzés,a féltés, a félelem, a harag, a gyûlölet, a rosszindulat, az együttmûködés, az ügyintézés és a segítség megadása vagy megtagadása – akár rejtetten vagy nyíltan - eszmefüggövé vált ebben a városban?
A város lakói szempontjából: ki a barát, az ellenség, az idegen vagy a betolakodó a város vezetésében?
Feltett kérdéseim a város minden polgárának szól azért, hogy mindenki válaszolja meg õszintén saját magának.
II. TAPASZTALAT
Az emberek belsõ hajlamaik alapján követik vagy elvetik személyes viszonyaikat, vonzódásukat, emberi kapcsolataikat a politikai véleményük kialakításának folyamatában. Komáromban is így van ezzel az emberek többsége. Mint városlakó költõ, író, újságíró és kutató, úgy a város vezetésével, mint az emberekkel – függetlenül attól milyen politikai irányzatot képvisel vagy képviselt – tartottam a kapcsolatot addig, amíg perifériára nem löktek teljesen.
Amíg egyszerû, hétköznapi embernek tudtak, addig nem volt velem gondjuk. Amint kiderült, hogy gondolkodó ember vagyok, és számukra követhetetlen, ellenõrizhetetlen gondolataim vannak megpróbáltak lenyomni, elfojtani, stb. A módszereik közé tartozott például, hogy a hivatal múvelõdési osztályának az irodalmi pályázati kiírására felhívták külön a figyelmemet, majd közölték velem, hogy nem kerültem be a díjazottak közé. Többször eljátszották ezt velem, mire azt gondoltam, hogy nem hagyom megalázni magam, mert tudom, mit érek. Azóta hiába szóltak, nem pályáztam. Illetve egyszer még megpróbáltam volna, amikor a Benes dekrétumokkal kapcsolatban a város kiadni készült egy könyvet, de az ügyintézõ közölte velem telefonon, hogy én ne írjak ebbe a könyvbe. Az már csak hab a tortán, hogy amikor Komárom kertvárosának szõnyi lakosai a Szõnyi Kulturális Egyesület vezetõségi tagjának akartak, a jelen levõ MSZP képviselõ – aki szintén megmérettette magát és vélhetõen kevesebb szavazatot kapott a szõnyi lakosoktól, mint én – nem engedélyezte, hogy bekerüljek a helyi kulturális életbe. Nos, akkor elhatároztam, hogy amíg õk lesznek a város hatalmasai, addig nem teszek semmit Komáromért! Nincs értelme részemrõl. Majd, ha a komáromi vagy szõnyi emberek megelégelik azt, hogy a csalás, a hazugság érvényesüljön, és le merik leplezni a csalót és hazugot, s tényleg változtatni akarnak, tényleg eljutnak arra az elhatározásra, hogy valóban szükségük van hiteles emberekre, akkor – de csakis akkor – kérhetnek meg arra, hogy valamilyen szinten segítsek. Ugyanis a továbbiakban nem engedem meg senkinek, hogy megalázzon, ellehetetlenítsen!
Azt még a saját gyermekem sem akarta elhinni, amíg saját fülével nem hallotta, hogyan beszélt velem a munkaerõ szolgálati iroda alkalmazottja, amikor munkanélküli lettem a kilencvenes években. Ennek lényege, hogy közölte velem: „Sem Komáromban, sem a megyében, sem az országban ne számítson arra, hogy valaha is munkát kap!” Egy ideig még próbálkoztam, és közben vállalkozó lettem a saját írásaimból tartva elõadásokat, majd levelezõs módszerrel felnõtt érdeklõdöknek tartottam tanfolyam jellegû képzést. El sem hinnék, hogy mi történt!? A helyi posta valakinek a megbízására évekig nem hordta ki a nevemre és címemre feladott postai küldeményeket. Feltételezem, nem csak esetemben alkalmazták ezt a módszert, ezért aztán lebuktak. Megfojtották a vállakozásomat. Szintén valakinek a megbízására a komáromi könyvesbolt nem árulhatta a könyveimet, de a megyei könyvesboltok sem. A polgármesteri hivatal addig nagyon szolgálatkész alkalmazottja olyan cenzori szerepre ragadtatta magát, hogy az egyik alkalommal fénymásoltatni szerettem volna – természetesen megfizetve, mint mindenki más a fénymásolás díját -, és azt közölte: „Hülyeségeket nem fénymásolunk!” Szerencsémre találtam a városban valakit, aki segített a fénymásolásban. Ugyanabban az idõszakban egy másik hivatali alkalmazott, amikor bementem hozzá, elmondtam mi a kérésem, szó nélkül felállt és kiment. Vissza sem jött. Megkérdeztem a másik ügyintézõt, hogy mire véljem ezt a viselkedést. Azt a választ kaptam, hogy szokott ilyet tenni a hölgy, ha nem akart valakinek az ügyével foglalkozni. A segítség megtagadásának ez a legmegalázóbb módja az ügyfél számára. Nem felejtem el, mert az ember nem felejtheti azokat a megalázó helyzeteket, amelyekben a helyi „kiskirályok és kiskirálynõk” részesítik.
Persze, az sem felejthetõ el, ami 2006-ban történt. Szembesültem egy polgári körös(?) hölgy megjegyzésével, amikor a férjemnek adott egy tollat, nekem nem, és hozzáfûzte: „Te, egy senki vagy!”. Közöltem vele: „Így igaz.” Meglepõdött és elnézést kért, ugyanis nem magyaráztam meg számára az ellenkezõjét. Persze, nem volt jogom a megsértõdésre, mert pártoktól független vagyok. Felismertem azonnal, hogy számára csak az a valaki, aki kötödik ahhoz a párthoz valamilyen szinten, mint õ.
Ha nem lennék személyiségelemzõ és kutató, nem érteném meg az emberek reakcióit, amelyek számomra sokkal beszédesebbek, mint azt bárki hinné. Felismerem a mellõzések, a megalázási kísérletek okait, amely nem más, mint a saját pozíció féltése, félelem, irigység, bosszúvágy, stb. Ezért nem tudnak kihozni a sodromból még akkor sem, ha írásaimban mindkét politikai oldalt bírálom. Utóbbi években több bírálatot kap tõlem az MSZP és a jelenlegi kormány, mint a másik oldal.
Persze, hogy van több, ugyan szocialista elkötelezettségû ember Komárom város polgármesteri hivatalában, akik érzékenyebbek azon morális vétségekre, amelyet elkövettek velem, vagy másokkal szemben az MSZP tagságtól „elszállt” ügyintézõk némelyike az elmúlt két évtizedben.
III. ÖSSZEGZÉS
Minden ember esetében a megértés vezérel. Ezért élek még mindig Komárom szõnyi kertvárosában. Igaz: 1995-ben már megkaptam azt, hogy jobb lenne, ha elköltöznék. Akkor azt mondtam: „NEM! Azért nem, mert szüleimet a Csallóközbõl a Benes dekrétumok elüldözte. Engem ebbõl a Magyar honból egy párt szellemiségét követõ embercsoport nem fog elüldözni. El kell tûrniük a személyemet, el kell viselniük a tudatot, hogy itt élek. Ha nem megy, akkor csupán azt tudom javasolni számukra, hogy nekik is el lehet menni. Maradok!”
*
Zatykó János miért nem adott nyilatkozatot a Hír TV munkatársainak? Azért nem, mert nem jelentkeztek be elõre? Mondhatta volna azt is, hogy „Uraim, mivel nem jelentkeztek be, ezért szíveskedjenek várni egy órát, és akkor beszélgetünk, kérdezhetnek.” Zatykó János csupán azt tette, mint általában a szocialista országos vezetõk, szocialista parlamenti képviselõk: Megtagadta a nyilatkozatot a Hír TV-tõl. Tudta nagyon jól, hogy a véleményét kellene kifejtenie az országgyûlésben 2008. február 11-én várható szavazásáról. Számomra nem kétséges, hogy Komárom polgármestere megszavazza az „egészségbiztosítós reformtörvényt”, mint ahogyan azt 2007. december 17-én is megtette. Miért szavazza meg? Azért, amiért az MSZP többi országgyûlési képviselõje.
Miért nem képviseli a város véleményét? Nagyon egyszerû: Nem érdekli ebben az ügyben a város lakóinak véleménye. Az a 3000 aláírást tartalmazó petíció is „falra hányt borsó” Zatykó János számára, és nem érdekli, amit Dr. Gordán Ildikó átadott négyszemközt, a Hír TV kizárásával.
Arra nagyon jó volt ez az esemény, hogy a város lakói elgondolkodjanak azon: Jelenleg mit és kit képviselnek ebben a városban az MSZP városi képviselõi és vezetõik? Azon is el lehet gondolkodni, hogy nincs szüksége a városnak rendszerváltásra, elég az MSZP módszerváltása 1990 óta?
A többi pártnak pedig javaslom: Hiányos információikat pótolják minél hamarabb, és ne forduljon elõ többé az, hogy azt sem tudják ki – kicsoda ebben a városban. Mert az MSZP tudja és számon tartja. „Miazhogy! Nagyonis!” A lakossági megfigyelõ hálózatuk még a „kisegeret” is jelenti nekik.

Szõnyi Bartalos Mária
Komárom-Szõny, 2008, január 10.