Siklósi András

Egy élet az örökkévalóságnak

- Elhangzott 2005. szeptember 27-én a pilisi róm. kat. temetõben. -

Kedves Zsuzsa asszony, tisztelt egybegyûltek, magyar testvéreim!

Rakovszky Józsefre, a méltatlanul kitaszított, jobb sorsra érdemes költõre, íróra, lapkiadóra s a kiváló emberre emlékezünk ma, aki pontosan egy éve távozott közülünk az öröklétbe. Sírkövének fölszentelése-megáldása alkalmából örömmel vállaltam el a feladatot, hogy szóljak róla az írótársak és barátok nevében. Egyszerre könnyû és nehéz is a dolgom; könnyû, hiszen elég alaposan ismerem õt és persze mûveit is, viszont nehéz azért, mert itt és most elsõsorban az õ titkos elvárásainak kell megfelelnem, s a világért se szeretném, ha mindig mosolygós tekintete a legcsekélyebb mértékben is elkomorulna szavaim hallatán. Mert afelõl ne legyen kétségünk, hogy valahonnan az égi magasból figyelemmel kísér bennünket, s mindenrõl tudomást szerez, ami körünkben történik.

Jóska bátyámnak nem volt könnyû élete. Talán különlegesen szerette õt az Isten, ezért sújtotta annyi szenvedéssel, megpróbáltatással. Már a születése is jelképes bizonyos értelemben: a legszörnyûbb magyar tragédia, a trianoni országcsonkítás évében, 1920-ban látta meg a napfényt (ha egyáltalán volt kedve ragyogni éltetõ csillagunknak ezekben a vészterhes hónapokban). 84 esztendõs, hosszú pályafutása alatt csak a gyermekkora volt felhõtlenül boldog. 1 évesen Budapestrõl Sátoraljaújhelyre került, ahol nagyszülei nevelték gyengéden és felelõsséggel. A szemet gyönyörködtetõ zempléni tájon végezte iskoláit, az alsóbb osztályokat Újhelyen, a többit a sárospataki Református Kollégiumban. Igen hamar, már 12 évesen elkezdett verselni, s 1 év múlva a tanári kar teljes egyetértésével megjelentették elsõ verses füzetét, Kikelet címmel. Kevés példa akad rá, hogy a mûvészi tehetség ilyen fiatalon megnyilatkozzék. A sok jeles magyart (pl. Tompa Mihályt, Kossuth Lajost) tudománnyal felvértezõ és útjára bocsátó pataki kollégium más szempontból is hasznára vált R. J.-nek. Itt szívta magába azt az ökumenikus erkölcsiséget, mellyel római katolikus kereszténysége mellett a kálvinista és egyéb protestáns felekezetek szellemiségét is kész volt megérteni és befogadni. Csupán egy ténnyel hadd igazoljam ezt: református vallású feleségével, R. Gál Zsuzsannával, több mint 50 éven át éltek hûséges, megbonthatatlanul harmonikus házasságban; a hitbéli különbség soha nem okozott köztük törést vagy ellentétet.

R. J. a középiskoláit magánúton végezte, közben számos hazai lap közölte írásait. Késõbb a visszacsatolt Észak-Erdélyben újságíróskodott (a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzetnél, ill. a marosvásárhelyi Székely Szónál), utána a pesti egyetemen magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett. Úgy tûnt, csillaga megállíthatatlanul ível fölfelé, s kivívja magának azt a megérdemelt rangot a társadalomban, amire képességei, rátermettsége révén joggal tarthatott igényt. Sajnos nem így történt. Magyarsága, nemzeti elkötelezettsége okán 1947-ben a Rákosi-diktatúra erõszakszerve, az ÁVO letartóztatta, s az Andrássy út 60-ba hurcolta, majd koholt vádak alapján 1 évi börtönbüntetésre ítélték. Szabadulását követõen 4 esztendeig segédmunkás volt; 1951-ben megházasodott, aztán pedig a fõváros környéki Pilisen nevelõtanárként dolgozott. Közben folyamatosan alkotta mûveit, s fordította a keleti költészet gyöngyszemeit. Többször is meggyûlt a baja a hatóságokkal, míg 1956-os magatartása miatt hónapokig bujdosnia, rejtõzködnie kellett a pribékek elõl. A Kádár-rezsim alatt is mindvégig figyelték, számon tartották mûködését, noha közvetlenül soha nem politizált, legföljebb írásaival. Nem került ugyan feketelistára, de megbélyegzettként csak ritkán publikálhatott itt-ott, könyvet pedig egyáltalán nem adhatott ki a korántsem dicséretes vagy puha „gulyáskommunizmusban".

A viszonylagos enyhülés során megalakította a Táncsics Mihály Irodalmi és Mûvészeti Társaságot, majd a Szózat Irodalmi Klubot. Végül 1991-ben - a félrecsúsztatott, elszabotált rendszerváltás kezdetén - elindította a Szózat c. irodalmi, mûvészeti és társadalmi újságot, melyet nagy alázattal és hozzáértéssel szerkesztett - felesége odaadó segítségével - egészen haláláig. A Szózat vékonyka terjedelme ellenére fajsúlyos lap maradt, alapításától kezdve egészen mostanáig. Szép magyar nyelven, gazdag tartalommal jelent meg hónapról hónapra; felvilágosító, népmûvelõ, missziós küldetést vállalt egy nihilizmusba hajló, elsivatagosodott környezetben. A szerkesztésben, a terjesztésben s a szükséges anyagiak elõteremtésében R. J. bizton támaszkodhatott párjára, Zsuzsa asszonyra, aki mindenben méltó társa, fele-része volt férjének. (Kérjük õt, hogy amennyiben lehetséges, a jövõben is tartsa fenn az újságot, közös okulásunkra és örömünkre.)

Azt hihetnénk, hogy 1990 után, addigi mellõzöttsége és üldöztetése jutalmául, R. J. végre elnyerte a megbecsülést, ám errõl szó sincs. Ismét kirekesztették a literatúra berkeibõl, bezárult elõtte minden ajtó, fogyni kezdett körülötte a levegõ. Eleinte olykor még közölgették, aztán már csak a Szózat hasábjaira szorult vissza. Hol van itt (sajtó)szabadság, hol itt az ún. „nemzeti oldal"? - kérdezhetném mindnyájunk nevében. Egész áruló, paktumos értelmiségünk és valamennyi „demokratikus" pártunk, „konzervatív" újságunk szégyene, megbocsáthatatlan vétke, ahogyan R. J.-fel viselkedtek. (Netán az egyszerûséget tévesztették össze az együgyûséggel?!) Jóska bácsi utolsó 15 évében megjelent könyveit is a családi kasszából összekuporgatott pénzükön, minimális baráti támogatással kényszerültek kiadni. A hivatalos irodalmi élet, az ilyen-olyan ürüggyel futtatott „nagyok" világa kutyába se vette. Soha semmilyen elismerésben, kitüntetésben nem részesült, de tán jobb is így. (Majd a Fönnvaló bõségesen kárpótolja mindenért!) Élete alkonyán R. J. sokat betegeskedett, a látása is rohamosan romlott, ám reményét és optimizmusát mindvégig megõrizte. Egy szerencsétlen közúti baleset áldozata lett 2004-ben; sérüléseibõl a gondos kórházi ápolás dacára sem tudott felépülni.

A rend kedvéért hadd említsem meg hozzáférhetõ mûveinek listáját: Parasztgróf (történelmi regény), Magyar Advent (válogatott versek), Mosolymúzeum (tréfás történetek), A fekete lovag (IV. Kun László - regény), Háfiz: Siráz rózsái (mûfordítások), Nagypéntek (a Szegedinácz Péró-féle lázadás krónikája), Naszreddin Hodzsa meséi (török források alapján), valamint számos hagyatékban maradt munkája. Remélhetõleg ezekbõl is sikerül minél többet a nyilvánosság elé tárni.

R. J. halk szavú, szerény, derûsen bölcs, emberszeretõ egyéniség volt; nem bántott soha senkit, annál többeken segített. Ugyanakkor törékeny testében fantasztikus erõ és kitartás, mélységes istenhit és hazafiság lakozott. Borzalmas idõket, drámai históriai fordulatokat kellett elszenvednie, önhibáján kívül. Mûvész voltának, magyar számkivetettségének minden érzékenységével osztozott fajtája himnuszos balsorsában. Töretlenül képviselte becsületes, puritán elveit, soha nem alkudott meg, s nem törleszkedett-udvarolt a hatalom kegyeiért. Ha nem beszélhetett meggyõzõdése szerint, inkább hallgatott; ha nem látta értelmét az írásnak, pihentette tollát. Nem a forradalmárok, a kopját-kardot törõ lovagok csörtetõ vehemenciájával harcolt, hanem az Istenbe kapaszkodó szerzetesek jámbor-szelíd bátorságával és bizakodásával. Nem Petõfi-szerû lángoszlop volt, inkább az Arany Jánosok békés és szívós természetét örökölte. Nemes futását elvégezte, a hitét szilárdan megtartotta, ezért a hite is megóvta õt az elbukástól. Bizony kevesen mondhatják el ugyanezt magukról ördögien gonosz világunkban. Nem tisztem eldönteni, hogy költõként vagy emberként ér-e többet R. J. Fontosabb leszögezni, hogy benne a kettõ szerves egységben valósult meg. Azon ritkán elõforduló mûvészek közé tartozik, akik nem bort isznak és vizet prédikálnak, hanem akiknek egész földi léte minden ízében alátámasztja leronthatatlan mûvüket. Ha széttekintünk a sivár magyar ugaron, megállapíthatjuk, hogy sokan közülünk öntudatlan állapotban, állati szinten a porban fetrengenek, s élve is halottak; R. J. azonban holtában is él, és angyali türelemmel hívogat bennünket, hogy kövessük a példáját, mert másként nem juthatunk Isten országába.

Kedves Barátom, drága Jóska bátyám! Kudarcokkal átitatott, küzdelmes életed nem múlt el hiába. A síron túl is büszkék vagyunk rád, olvasunk és szeretünk téged. Tovább visszük azt a viharok szaggatta nemzeti zászlót, amit derekasan lobogtattál, s amit csak a halál csavart ki a kezedbõl. Te is folytatódsz majd bennünk, szellemi gyermekeidben. Azon leszünk, hogy megmentsük a hazát! Járj szerencsével az égi mezõkön, és gondolj néha ránk. Maradj velünk a Magyar Feltámadás közelgõ ünnepéig!

Siklósi András

Neved tiszta maradt

(Rakovszky József sírhalmára)

Látom néha most is törékeny alakod

utcákon tereken viszed a Szózatot*

s benne rendületlen hirdeted az Igét

Nem romló földi szót hanem az Istenét

Született tehetség áldott ember voltál

süketek s vakok közt fölcsendülõ zsoltár

Magyarok oltárán fáklyaként lobogtál

a pokol tornácán lelkünkbe fényt loptál

Derûs szívvel tûrted amit sorsod rád mért

szívósan harcoltál népedért s hazádért

Nem alkudtál soha bár üldöztek vertek