Siklósi András

Születés és halál

Csodálatos lehet odakint. Pedig itt sem rossz: átjár a csend és egyfajta kellemes meleg. De valahogy sötét van. Igaz, egyébként sem látnék, hisz alig öt hónapja élek. Napról napra érzem a fejlõdésemet. Ma legalább egy centit nõttem. Mondjuk... felet. Bizony, mozogni is tudok. Néha akkorát ugrok, hogy felszisszen az anyám. Oh, boldog világ! Dehogyis akarok fájdalmat okozni neki. Csak közölni akarom az emberiséggel: miattam ne aggódjanak, minden a legnagyobb rendben. Azazhogy mégsem egészen. Anyukám ma elszívott egy cigarettát, meg valami erõs szeszt ivott. Igazán nem szép tõle. Egész éjszaka nem tudtam aludni. Ha beszélhetnék, meg is szidnám érte. Csak egy kicsit. Alapjában meg sem érdemli. Érzem, hogy szeret és vigyáz rám, ahogy tõle telik. Még dolgozni is eljár, bizonyára értem. És folyton magában cipel. Nem lehetek valami könnyû. Gondolatok nélkül megõrülnék itt kilenc hónapig. Olyan ez, mint egy börtön, hiába a legnagyobb kényelem. Még a kaját is csõpostán kapom. Szeretném, ha egy ikertestvérem lenne legalább, akivel megoszthatom az egyedüllétet. Apu bizonyára elhibázta, mert nem így alakult. Hát nem furcsa?! Együtt dobog a szívem anyáméval, együtt kering a vérünk. Mi lenne velem, ha meghalna? Juj, micsoda marhaság! Mi nem halhatunk meg soha. Szeretnék örökké élni. Alig várom, hogy meglássam a napot. Biztos õ is kíváncsi rám. Milyen buták az emberek, még azt sem sejtik, hogy fiú vagyok. Bezzeg én mindent tudok róluk, anélkül, hogy látnám, hallanám õket.

Hat éves múltam. Karácsony van, esik a hó. Apám kiküld a szobából, és becsempészi a fát, sok-sok ajándékkal - a Jézuska helyett. A kis naiv. A világért sem szólok neki, nem rontom el a kedvét. Tulajdonképpen én is örülök. A kishúgom nevet. Legjobban a villanyvasút tetszik. Együtt a család. Anyuka sír a boldogságtól. Felkapom a búgócsigát, és iszonyú zajt csapok. Ma mindent szabad.

Már hat hónapos vagyok. Szeretek lubickolni a magzatvízben. Néha fene nagy terveim támadnak. Csinálni akarok valamit. Megbénít ez a tehetetlenség. Azt hiszem, nyár lehet, mert egyre melegebb a légkör. Mire megszületek, lehullik a falevél. Politizálni fogok. Becsapom a világot. Nem érdemes az elesetteket segíteni. Mért, hogy utána õk legyenek a gazdagok? A méhfal egyre jobban tágul. Pozícióm megváltozott. Fejjel lefelé lebegek, de nem tudok kinyújtózni. Miért nincs hosszabb hasa az embereknek? Ha kijutok innen, mindig egyenesen járok. Ez a görnyedés egészségtelen. Kit érdekel egy magzat lelkivilága? Tapintásom határozottan javult.

Huszonegy éves vagyok. Kitüntetéssel érettségiztem, és felvettek az egyetemre. A menyasszonyom is az orvosin tanul. Gyönyörû nõ, nagyon szeretem. Ma elõször boncolunk embert. Kicsit elfáradtam, mert egész éjszaka mulattunk. Majdnem sikerült berúgni. A prof engem kért fel asszisztálni, a térdem is remeg. Csak nehogy valami hülyeséget csináljak. Két hét múlva vizsga. Mindenki úgy néz rám, akár egy áldozatra. Egyszer még múzeumba visznek vagy rezervátumba, mint az egyetlen élõ antiembert. Aki mellesleg diplomás is. Csak el ne kiabáljam. Hosszú az út a Fülöp-szigetekig. Tényleg, mennyi is?

Nyolc hónap telt el a fogamzás óta. Micsoda véletlen! Sok millió sejtbõl pont az enyém gyõzött. Pedig a többi is mind oda igyekezett. Koordinátáim: X és Y. Vércsoportom 0-s, Rh-pozitív. Különben kinek mi köze hozzá? Császárral talán már életben maradnék, de várjuk ki a végét. Apukám már mindent elrendezett a fogadásomra. Az egész család várja érkezésemet. Kaptam egy aranyos kis ágyat zöld lécekkel. A zöld a kedvenc színem. Rájöttem, hogy az anyaméhben nem lehet karriert befutni. Valaki azt súgta, túl könnyen veszem az életet. Azt hiszem, sohasem fogok megkomolyodni. Az a sok hülye pszichológus azt gondolja, csak a költõknek van látomásuk. Pedig ha tudnák, hogy nekem is... Anyukám nagyon beteg. Régóta csak fekszik. Rengeteget szomorkodom miatta.

Ma ünnepeltem negyvenkettedik születésnapomat. Számba vettem, hogy mit értem el. Jó közepes orvos lett belõlem. Megnõsültem, egy másik lányt vettem el. Van három gyerekem, akiknek normális életkörülményeket biztosítok. Beutaztam Európát. Mindenütt akadnak barátaim. Letisztultam, megemberesedtem. Feladtam világmegváltó terveimet. Szeretem az embereket, ha tudok, segítek rajtuk. Szabadidõmet a kutatásnak és a családnak szentelem. Keveset olvasok. Egészségem kielégítõ, káros szenvedélyeim nincsenek. Ha elmegyek valahova, mindig viszem a páromat is. Általában boldog, elégedett vagyok. Néha gyûlölöm magam.

Jelentkeztek az elsõ szülési fájdalmak. Anyám csendesen szuszog, olykor hangosan felkiált. Legszívesebben kirepülnék innen. Mindenkinek jobb lenne így. Már csak pár óra. Ki kell bírnom, ha belepusztulok is! Aztán szabad leszek. Hát nem gyönyörû? Sírni, üvölteni akarok! Felszakad a burok. Na gyerünk mama, mindent bele! Nem leszek hálátlan. Jaj, mi van velem? Segítség! Rosszul... rosszul vagyok. Nem kapok levegõt, és a szívem is fáj. Meg kell nyugodnom. Nincs rosszabb, mintha valakit a célban ér a halál. Talán a hirtelen öröm ártott meg. Az Élet levegõje. Most már magam sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány. Mégiscsak az okosok fogják eldönteni. Kicsúsztam a méhbõl. A fejem kibukott. No még egyet! A vállam is. Sikerült! Üdvöz légy világ, köszöntelek drága fény! Micsoda ízek, színek, illatok, micsoda vásári hangzavar. Szinte megsüketülök. Milyen új minden. Mint egy újszülöttnek.

Hetvenhat éves vagyok. Közel a véghez. Régen nyugdíjba mentem. Feleségem öt éve itt hagyott. Hetente járok a temetõbe. Egyedül élek. Gyermekeim és unokáim gyakran meglátogatnak. Kissé szenilis lettem, a memóriám is kihagy. Papírsárkányokat ragasztok, s ha fúj a szél, kisétálok a dombra eregetni. Ahogy öregszem, egyre fiatalabb leszek. Egész életem elszállt, csak a gyerekkoromra tudok visszaemlékezni. Azt a karácsonyt soha nem felejtem el. Már csecsemõ vagyok, újra egynapos újszülött. Itt megszakadt bennem valami. A nappalok fényét örökös sötétség váltotta fel...

- Doktor úr, ugye kisfiú? Bemehetek?

- Legyen erõs uram. A kisfia meghalt. Általános szívgyöngeség. A feleségét az idegklinikán ápolják.