Siklósi András



Ki legyen a vezér?


(Egy kiterjedt vita kapcsán)



A dr. Papp Lajos körül újfent föllángolt polémia kapcsán talán nem haszontalan, ha most közreadom azt a véleményemet, amit kb. két éve fogalmaztam meg; s melyben félreérthetetlenül kifejtettem, hogy óva intek mindenkit attól, hogy az ellenséggel lepaktáló, ill. annak hízelgõ személyeket válasszon „szakrális", avagy bármilyen egyéb vezetõknek. Azt hiszem, akkori álláspontom ma is világos és tartható, tehát nem szükséges hozzá semmilyen utólagos magyarázat.



Mostanság megkerülhetetlen ez a kardinális kérdés. Bizonyos körökben valóságos „messiás-várás" uralkodik (nevek röppennek föl, majd tûnnek a semmibe), ami arra hajlamosíthatja a tüntetõk zömét, hogy félmegoldásokkal is beérjék - a jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok „igazsága" alapján. Számos egymással feleselõ írást olvastam e témában különbözõ internetes portálokon, s néhány hozzám címzett levélben is érdeklõdtek a véleményemrõl. A polémia egyrészt az elvi tisztázás szándékával folyik, másrészt egyes piedesztálra (szégyenpadra?) állított személyiségek alkalmassága (avagy alkalmatlansága) körül forog. Jómagam is ebben a sorrendben próbálok válaszolni, csupán a legszükségesebbekre szorítkozva. Nem titkolom, az eddig megismert fejtegetések közül hozzám a legközelebb Dobszay Károly és Kálmán Gyöngyi álláspontja áll. (Nem ismételném meg gondolataikat, valószínûleg még fellelhetõk itt-ott.) Tehát lássuk a medvét!


Történelmi idõket élünk. Mindnyájan érezzük a nagy lehetõséget. Tudjuk, hogy elég volt a hazugságból, a gumibotos-vízágyús rendõrállami „demokráciából", a kevesek dõzsölését s a többség megnyomorítását eredményezõ posztkommunista (?) terrorból, a rasszista (kirekesztõ) magyargyûlölet romboló „reformjaiból". Itt minden rohad és bûzlik, itt minden változásokért kiált! A végrehajtáshoz, az l956-os forradalom folytatásához és befejezéséhez persze jó lenne egy (esetleg több) rátermett vezér is, de az sem tragédia, ha nincs. Ennél csak az a rosszabb, ha egy arra méltatlan személyt tüntetnek ki vezéri koszorúval (lásd Viktor Viktor!), aki aprópénzért elad bennünket, és minden nemes ügyünket megtorpedózza. A vezér hiányánál sokkal nagyobb baj, hogy tulajdonképpen nemzeti oldal sincs (hogy is lenne, ha már nemzet sincsen?!); legföljebb hazafias szemléletû, ám egymással marakodó, kicsinyes, fafejû akarnokok; vagy éppenséggel szóvirágokat puffogtató, cselekvésre képtelen, impotens "békeharcosok". Eddigi kudarcunk egyik fõ oka valószínûleg éppen ez - megfejelve a „polgári lakosság" s az agymosott prolik közönyével és fásultságával, ill. a hatalmi apparátus vérfagyasztóan törvénytelen rémtetteivel.


Csupán megjegyzem, hogy 56-ban sem volt "fölkent" vezér, akadt viszont néhány kiváló vezérnek való; és fõleg sok-sok, mindenre elszánt hõs, vagyis egyszerû közkatona, akik nem törõdtek a saját sorsukkal, hanem csak az ország üdvével.


A vezérséget nem lehet jobb híján „elvállalni", sem valakit „kinevezni" mégoly remek emberek közül sem (hiába tetszenek a bármire kapható tömegeknek!). Erre a szerepre méltóvá kell válni, a fölmutatott eredmények szerint; s rendelkezni kell valami Isten kegyelmébõl nyert karizmával és küldetéstudattal. Pártelnök, miniszter, koronázott király akármilyen hülyébõl lehet, de kimagasló egyéniség nem terem minden bokorban. Nagy kérdés az is, hogy egy lezüllesztett, elbirkásított népbõl kiválhat-e egy sokra hivatott, gyõzelemre képes vezetõ? A magyarság valamikor (amikor még méltó volt e névre!) számtalan fényes csillagot vajúdott ki magából, most azonban se közel, se távol nyoma sincs a hozzájuk mérhetõ váteszeknek. A vezért nekünk is meg kell(ene) érdemelnünk!


Ami pedig a nemrég konkrétan fölvetõdött neveket illeti, hadd idézzem ide velük kapcsolatban egy ismerõsömnek írt soraimat:


"A galamblelkû Papp Lajossal s a búsképû Makovecz Imrével (a kevésbé ismerteket nem sorolom!) stb. súlyos problémák vannak. Nem értem az õket magasztalókat, bálványozókat (pl. Gróf Mihály, Bujk Béla) , ugyanakkor nem osztom Balla Gábor kákán is csomót keresõ durva kirohanását sem (noha van benne igazság!), Varga Csaba megjegyzéseit pedig helyesnek, de egysíkúnak tartom (mivel csupán a Papp által emlegetett 1000 évnél valóban sokkal õsibb históriánk kérdéseit boncolgatja). Kétségtelenül mindkét ún. 'szakrális vezetõt' (hajaj!) hibás történelemszemlélet és torz politikai nézetek jellemzik. (Utalnék pl. Makovecz fixa ideájára, aki Orbánt a 20. század legnagyobb európai - nem is csak magyar! - államférfijának tartja, s ezen agyrémét még mások aláírásával is megerõsítteti! De Papp doktor Kossuth téri „bocsánatkéréses beugrása" sem egy végvári vitéz benyomását kelti.) Lehetnek õk fölülmúlhatatlan szívsebészek, világhíres építészek (fogadják ezért elismerésünket!), sõt jóságtól túlcsorduló humanisták is, azonban Isten mentsen bennünket attól, hogy valaha is politikai-stratégiai elöljáróink legyenek. Mert nekünk most igazán bátor harcosok kellenek, akiknél csak egy különb van (lásd Ady!), aki bátrabb! (Hogy a napnál világosabb legyek: Papp doktorra bármikor rábíznám az életemet, de egy percig sem a lelkem, pláne a hazám irányítását.)


Aki zsidókhoz vagy egyéb ellenségeinkhez, árulóinkhoz törleszkedik (a megbékélés, összefogás jegyében!), tõlük vár együttmûködést, segítséget, az végzetesen naiv, netán hiányzik egy kereke. Ezekkel a pokolbéli férgekkel még tárgyalnunk sem szabad, nemhogy megegyeznünk. Elõbb köthetünk alkut a tigrisekkel, cápákkal, mint az efféle élõsködõ haramiákkal. Az ilyen önpusztító magatartás nem bölcsességet, szilárd erkölcsiséget, példaadó nemzetszeretetet tükröz, hanem rövidlátást, gyávaságot, kisebbrendûséget sugároz, s legkitartóbb bajnokainkat is elbizonytalanítja. Semmi dolgunk efféle szadista barbárokkal, akik nyíltan meg akarnak ölni bennünket! Vegyük tudomásul, hogy a lövészárkok közt nincs többé átjárás. Vagy megnyerjük a háborút, vagy végleg elveszünk Még egy esélyünk nem lesz! Most, vagy soha! Ezt véssük mindnyájan az agyunkba, majd ennek szellemében cselekedjünk, mert e nélkül hiábavaló az összes áldozatunk. Ellenkezõ esetben az egyik balliberális bandát megint fölváltja majd a másik (gyurcsányék helyett jönnek orbánék), s a halálos mókuskerék forog tovább a végtelenségig. Ha ezzel megelégszünk, s utódainknak is ugyanilyen sivár szolgalétet szánunk, úgy rögvest hagyjuk abba az egész küzdelmet. Ám ha nem, akkor elõre a végsõ gyõzelemig!"


Mit tehetnék még hozzá? Az üres szalmát talán csépelje más.