Siklósi András

Trianon átkos öröksége

Európa legcsodálatosabb országába hentesbárddal vágott a trianoni diktátum. Máig azt híresztelik, hogy a nemzetiségi elnyomás és a háborúvesztés okozta. Pedig ez csak féligazság, vagy inkább hazugság. Nézzük a tényeket. A háborút valóban elvesztettük, de emiatt egyetlen szövetségesünket sem csonkították meg ennyire, még a törökök is megvédték magukat. Csakhogy mi eldobáltattuk katonáinkkal a fegyvert, s védtelenül álltunk az oláh, rác, tót hordák betörésével szemben. Cáfolat nélkül tûrnünk kellett aljas mocskolódásukat, a ránk zúdított képtelen követeléseiket, s tétlenül néztük a Nyugatra ömlesztett propagandájukat. De még ez sem lett volna elég. 1919-ben kitört a gyülevész liberális, kozmopolita, internacionalista moszkoviták vezette vörösterror. Ezeknek a nemzetgyilkos, tehetségtelen, karrierista és parazita férgeknek köszönhetjük a vesztünket.

Az sem igaz, hogy a „békéért" felelõs nagyhatalmak nem ismerték a magyarországi helyzetet. Nagyon is tisztában voltak vele, csakhogy mindörökre példát akartak statuálni a bolsevizmus ellen. A legképtelenebb csalások, hamisítások ellenére próbálták a törvényesség látszatát kelteni. S ami a nemzetiségi politikánkat illeti... Már Szent István törvényben biztosította („Az egynyelvû ország gyenge és törékeny.") népeinek egyenjogúságát. Mi vezettük be elõször a vallásszabadságot, s mindenkinek anyanyelvû iskolákat adtunk. Amíg Európában tûzzel-vassal irtották a nemzetiségeket (lásd franciák, spanyolok!), addig nálunk fölemelkedtek, mûvelõdtek, gyarapodtak és szaporodtak. Úgy is mondhatjuk: a fejünkre nõttek. Mi soha nem toroltuk meg sem az 1849-es, sem a trianoni vérengzéseket, sõt megtiltottuk a kisebbségek fizikai és lelki elnyomását. Mert hittünk benne, hogy saját nemzeti méltóságunk biztosításához elengedhetetlen a mások önbecsülésének tisztelete. Ezt a szellemi-erkölcsi töltést hordozzuk mi a génjeinkben évezredek óta. Kár, hogy ebben aligha találunk partnerekre. De hogyan is várhatnánk megértést, minimális emberi-nemzetiségi jogaink megvédését azoktól, akik galádul szétszabdaltak, felosztottak bennünket.

Európa újrarendezése nem képzelhetõ el a magyar kérdés megnyugtató megoldása nélkül. Tûrhetetlen, hogy népünk milliói ellenséges államokban kényszerüljenek élni. Az unalomig ismételgetett eszme, a nemzetek önrendelkezési joga is megkívánja a magyarság egységes, önálló állami létét. 1100 éves hagyományaink nem merülhetnek feledésbe, hiszen ezek fûzik össze a világban szétszórtan élõ magyarságot.

A magyar sorskérdések szinte reménytelenül nehezek, megoldásuk csak példamutató helytállással és összefogással lehetséges. Évszázados korparancsunk: szükség szerint alkalmazkodni a nagy népekhez, s a körülöttünk élõ kisebbekhez; de lehetõség szerint fölvállalni és továbbvinni a magunk magyar ügyét. Miként a többiek, mi is szabad emberként és szabad nemzetként kívánunk élni. Ezt a jogunkat senki sem vonhatja kétségbe. Ezért ha kell, harcolni fogunk, s kitörünk a reménytelenségbõl. Ennek eredményétõl függhet egész Európa sorsa is. Hiába ágálnak ellene a rosszhiszemû ostobák. Bízzunk a sikerben. Bízzunk a még lappangó vezérekben s az ártatlan magyar néptömegek erejében. Különben „fölolvaszt a világ kohója, s elveszünk, mert elvesztettük magunkat".

Trianon elfogadhatatlanul rendezte országok, nemzetek sorsát, milliókat taszított kisemmizett kisebbségi sorba. A nagyhatalmi imperializmus mellett utat nyitott a kisállamok imperializmusának. Önrendelkezés helyett csak kisebbségvédelmi jogokat adott, de megvalósításukkal senki se törõdött. Így a „béke" kezdettõl sikertelen volt. Mert a tartós biztonság nem engedheti, hogy népekkel dobálózzanak, s fütyüljenek hitükre, akaratukra, igazságosság, szabadság és jogegyenlõség iránti vágyukra. Súlyos felelõsség terheli mindezért - a kisantant utódállamain kívül - elsõsorban Franciaországot, Angliát, de az Egyesült Államokat is. Még az ilyenkor kötelezõ népszavazást is megtagadták tõlünk. 1920-ban így elcsatoltak 234745 km²-t (területünk közel 3/4-ét), 13096100 fõ összlakosságot, köztük 3328300 magyar anyanyelvût (népünk 1/3-át). Ebbõl Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia kapta a legtöbbet, lényegesen kevesebbet Ausztria, s elenyészõ mennyiséget Lengyelország, ill. Olaszország. Magyarországnak maradt 92916 km² és 8 millió lakos.

A Trianon utáni idõszakban a kapitalizálódás s a gazdasági válságok miatt fokozódott a nép nyomora, s a „keresztény-nemzeti", valójában konzervatív-feudális-klerikális Csonkaországban általános visszaesés következett be. Teljesen lerongyolódva, szándékunk ellenére, egy fanatizált „szövetséges" oldalán kényszerültünk az új háborúba. Egy hasonlóan elszánt, hódító birodalom ellen így nem lehetett meglepetés a katasztrofális vereség. A megbomlott idegrendszerû, igazságtalanságoktól fekélyes „úri Magyarország" ezzel - egy véres apokalipszis után - kiszenvedett. Feláldozta magát egy olyan szövetségesért, amely kötelezettségeit vele szemben már régen megszegte. Mindent egybevetve: a Horthy-rendszer összes szociális és egyéb visszásságával együtt is elsõáldozók bálja volt az utána következõ, a legborúlátóbb várakozásokat is messze alulmúló bolsevizmushoz képest. Eléggé el nem ítélhetõ módon a gyõztesek engedélyezték Magyarország szovjet megszállását, és gyakorlatilag gyarmati-csatlósi sorba süllyesztését. (Jalta, majd Párizs volt a 2. Trianon!)

Soha nem látott alvilági erõk törtek a felszínre, a társadalom legaljasabb söpredéke, közönséges banditák és maffiózók ragadták kezükbe a hatalmat. A szocializmus és kommunizmus építése ürügyén minden emberit eltiportak, s totális, önzõ, gyilkos szellemi rabszolgaságot teremtettek. Elkobozták a magántulajdont, bevezették a terrort: az eltérõ véleményeket s a szembenállást elbocsátással, deportálással, börtönnel, akasztófával honorálták, de a csöndes visszahúzódást is megtorolták. Egyedül a magyarság kelt fel rémuralmuk ellen 1956-ban, miközben egész Közép-Kelet-Európa birka módjára tûrt és hallgatott. Az össznépi forradalom és nemzeti szabadságharc soha be nem gyógyítható rést ütött a kommunizmus leronthatatlannak hitt falán.

Kegyetlen vérengzések után megkezdték az ország rendõrállammá és pártállammá „konszolidálását"; az idegen érdekeket képviselõ, szolgalelkû, tehetségtelen pártcsinovnyikok nyakunkra ültetését, hitünk és nemzeti tudatunk sárba tiprását, a társadalmi erkölcs és a kulturális értékek megsemmisítését. Tönkretették a mezõgazdaságot, a könnyûipart, s nyersanyag nélküli nehézipart, szovjet mintájú kolhozokat és tanácsrendszert szerveztek. 30 éven át folyamatosan lopták a közvagyont, s hazaárulással mesés kincseket gyûjtöttek. Az orosz szuronyok árnyékában úgyszólván tökéletesen mûködõ elnyomó gépezetet sikerült létrehozniuk. Virágzott a protekció, a megfélemlítés, a besúgás, a zsarolás, a korrupció, a csalás, a hazugság és az elvtelen megalkuvás. Állig ért a nemzeti adósság, a lelketlenség és a kultúrmocsok. Egyidejûleg tudatos, körmönfont támadás indult a magyar élet ellen: békeidõben páratlanul barbár népirtás kezdõdött, amely még ma is tart, és örökre kiheverhetetlen károkat okozott a nemzetnek.

Feliratkozás a hírlevélre itt