Siklósi András

Röpirat a destruktív kultuszok és szekták ellen

A múlt század végén gombamód elszaporodtak a különbözõ szekták, melyek közt akadtak békés természetû útkeresõk, ill. agresszíven romboló szellemûek is. Ezt nem csupán az okozza, hogy a kereszténység olykor képtelen lépést tartani korunk kihívásaival, vagy - természetébõl fakadóan - eleve elutasít bizonyos törekvéseket (pl. önmegváltás, reinkarnáció, panteizmus, univerzális orientáció stb.), hanem gyakran üzleti haszonlesés, gazdasági és politikai uralomra törekvés rejlik mögöttük. Ahhoz, hogy védekezni tudjunk a destruktív szekták (pl. New Age, Silva-féle agykontroll, Scientology Egyház, Mun mozgalom, Hit Gyülekezete, Krisna-tudat Társasága, Jehova tanúi, Isten gyermekei, sátánisták stb.) tevékenysége ellen, meg kell ismernünk módszereiket, törekvéseiket, eszköztárukat; lehetõség szerint föl kell derítenünk a háttérben lopakodó kártékony erõket és érdekcsoportokat.

Számos szekta kifejezetten a keresztény egységet szándékozik megbontani, s a hagyományos vallási közösségek megvetésére szólít fel, jóllehet éppen a keresztény elvekre (a Bibliára) hivatkozik „tanításaiban". Mások nyíltan a keleti kultuszok felé fordulnak, s lejáratják vagy tagadják a krisztusi egyházakat, mondván, hogy képtelenek megvalósítani az emberek összefogását, az egyetemes kiegyenlítõdést, azaz történelmi szerepük lejárt. A kommunizmus bizonyította, hogy a vallástalan embertípus kitenyésztése lehetetlen. Jézus türelmes kereszthordozásra buzdított, az ember legbensõ, gyökeres átalakítását, a valódi emberszeretetet és istenszolgálatot célozta meg, a test és lélek feltámadását hirdette. A szekták az emberek idomítását, manipulálását, falanszterbe gyûjtését is elegendõnek tartják. Pszichológiai eszközökkel az elfojtott tudatalattit kívánják felébreszteni, s elsõsorban az akaratgyenge, válsághelyzetben lévõ, torzult személyiségekre vadásznak. A bonyolult jelenségekre egyoldalú magyarázatokat adnak, a döntések nehézségét és felelõsségét felelõtlenül magukra vállalják, a gondok megoldása helyett búvóhelyet kínálnak. Új, „valódi" életet, tökéletes önmegvalósítást, teljes személyiségcserét ígérnek. Semmibe veszik az emberi szabadságjogokat - így az akarat, a lelkiismeret, a választás, a szeretet, a csendes elmélyülés szabadságát -, s csupán belterjes rajongást, erõszakos kizárólagosságot, primitív csordaszellemet biztosítanak. A tagok és az Isten közé belép egy tanító vagy guru, az igazság abszolút letéteményese. A szekták dogmarendszere (le)zárt és megfellebbezhetetlen, ezért élesen elkülönülnek, párbeszédre képtelenek, s csak a meg nem értést, a gyûlöletet, a tönkrement életek számát növelik a világban. Végsõ soron megszöknek a problémák elõl, elhatárolódnak a valóságtól, érzelmileg labilissá, lelkileg sivárrá és beteggé teszik tagjaikat.

Úgyszólván lényegtelen, hogy az egyes szekták miként határozzák meg önmagukat. Sokkal fontosabb nyilvános és rejtett tevékenységük, általános mérgezõ hatásuk. Tagjaikat kiszakítják családi, iskolai, munkahelyi kapcsolataikból, s egy „Vezér" vagy „Megváltó" alá rendelik, fölégetve minden hidat mögöttük. Gyakran a középosztályt, az értelmiséget veszik célba, s mérvadó személyiségeken keresztül próbálják téríteni. Felhasználják a társadalom nehézségeit (lakáshiány, munkanélküliség, éhezés, elszegényedés), meglovagolják a közéletet, a vallást, az oktatást, a vegetáriánus táplálkozást, a szabadidõ eltöltését, a civil szervezeteket, egyes hivatásokat s természetesen a médiát. A legtöbb kultusz világnézeti vagy vallási csoportosulás köntösét ölti magára, s módot lel rá, hogy bármely korcsoportot elérjen, megkeressen, és azonnal befolyásoljon. A kiszemelteket sokszor ingyenes nyelvtanfolyamokkal, külföldi utazásokkal vagy ösztöndíjakkal, hétvégi szemináriumokkal, számítógépes menedzserképzéssel és hasonlókkal láncolják magukhoz. Vallásos vagy ateista, bizonytalan egzisztenciális helyzetû, nyitott és kíváncsi, segítségre váró ember, azaz szinte bárki potenciális áldozatukká válhat. A szekták igen aktívak a tõzsdén, az ingatlanpiacon, a reklámágazatban, a kábítószer-kereskedelemben, a sajtóban (saját újságok, könyvkiadók!) és a politikában. Gazdasági tevékenységüket bárok, éttermek, szállodák, múzeumok, fegyver-, gép- és autógyárak, farmok, halászflották, bankok jelzik. Az embert árucikként kezelik, semmibe veszik a fönnálló szokásokat és törvényeket, szétszaggatják a családi kötelékeket, önkényesen rendelkeznek a házastársak s a gyermekek fölött; ismét bevezetik a szolgaságot, a totális jogi és gazdasági függést, eltiporják az emberi méltóságot.

Agykontrollal, pszichés ráhatással, kiscsoportos foglalkozásokkal befolyásolják a lelki szférát, gyengítik az akaratot, irányítják az érzéseket és gondolatokat, ellenõrzik az egyén hajlamait és viselkedését, megszabják foglalatosságát és érdeklõdését, elzárják elõle az információt és az igazságot, megfosztják minimális önállóságától és bíráló képességétõl. Megfélemlítéssel, kegyetlen büntetõ szankciókkal, „kiközösítéssel" megakadályozzák a szekta elhagyását s a társadalomba való visszatérést, ill. tagjaikat gyakran idegösszeroppanásba vagy öngyilkosságba hajszolják. Az engedelmességre szoktatás, az átnevelés, a csoporttal való azonosulás szerves része a gondolkodás leegyszerûsítése, az új metanyelv bevezetése, a monoton imamormolás, a meditációs énekek és harci jelszavak elsajátíttatása, a folytonos propaganda és könyvárusítás kényszere, az állandó munka, a minimális pihenés, az identitás teljes megváltoztatása. Igen jellemzõ a szektán kívüliek véleményének és bármiféle kritikának a merev elutasítása, a szembenállók démoninak vagy sátáninak bélyegzése, a világvége-várás, az üldözöttség érzetének táplálása, az érzelmek elnyomása vagy gátlástalan kiélése.

A romboló kultuszok általában homályba burkolják szervezetük valódi jellegét, tényleges vezetõségét. Ha valahol leleplezõdnek, más környezetbe települnek. A paraván mögött gyakran gazdasági-politikai hatalomra vágynak, s ehhez a tagjaikat csupán sakkfiguraként mozgatják. Szélsõséges esetekben a legdurvább cselekményektõl, bûntettektõl, gyilkosságoktól sem riadnak vissza. A zavaros eszmevilág, a kifelé és befelé hirdetett kettõs igazság, a pimaszul rámenõs agitáció, a bölcsek kövének birtoklása, a csalás és manipuláció, a tolerancia hiánya már eleve óvatosságra int velük szemben. Lehetõleg mondjunk nekik világos nemet, s kerüljük a velük való találkozást, rendezvényeik, összejöveteleik látogatását. Vigyázzunk, hogy éretlen gyermekeink ne kerülhessenek a karmaik közé!

Nehéz megítélni, kik, milyen organizációk állnak ténylegesen az egyes szekták mögött. Kétségtelen, hogy itthon és külföldön egyaránt vannak olyan szellemi-politikai klikkek, szabadkõmûves és talmudista klánok, bankcsoportok, világuralomra törõ összeesküvõ maffiák, melyeknek (akiknek) érdeke a történelmi keresztény egyházak, sõt az egész társadalom meggyengítése, szétrombolása. A destruktív szekták az ember alantas ösztöneit, rabszolgatartó hajlamait szabadítják föl (el); leigázzák, sematizálják az egyéniséget, elsorvasztják az élet alapsejtjeit, a családokat; felbecsülhetetlen kultúrkincset dobnak szemétre, s helyette hamis istenképet („Mi vagyunk az Isten!"), eltorzult tudatot oltanak „híveikbe", és félelmet, neurózist gerjesztenek. Sem az emberi jogok, sem a vallásszabadság nem indokolják, hogy megtûrjük, pláne támogassuk az ilyen szektákat, amelyek az emberiség rákos daganatainak tekinthetõk. Az egyházaknak és a lakosságnak eltökélten küzdenie kell ellenük. Fel kell tárnunk lényegüket, erõszakos, fasisztoid vagy cionista voltukat, s össze kell fognunk betiltásuk, megsemmisítésük végett.