Siklósi András

Új magyar hon(vissza)foglalást!

Az alábbiakban igyekeztem tömören számot vetni legfõbb nemzeti sorskérdéseinkkel, közös feladatainkkal és esélyeinkkel. Töprengéseim eredményét - mint egyéni véleményemet - megosztom a tisztelt olvasókkal is. Vitathatatlan, kizárólagosan üdvözítõ utat én sem mutathatok, ám fölvetek néhány égetõ problémát, melyek orvoslása nélkül hazánk és népünk nem menthetõ meg.

Kiutat kell találnunk

Nehéz, vészterhes korban élünk. Egy nagy nemzeti tragédia kellõs közepében, amely a puszta létünket veszélyezteti. Betegebbek vagyunk, mint sokan gondolják. Egy katasztrófa-elhárító programot csak úgy lehet eredményesen elkezdeni, ha elõször a saját meghasonlott lelkünket erõsítjük meg, majd a megsemmisített nemzeti öntudatunkat hozzuk rendbe. Ahhoz, hogy megmaradjunk, hinnünk kell magunkban. Meg kell birkóznunk a romboló erõkkel. Emelt fõvel kell vállalnunk magyarságunkat. E nélkül társadalmi és gazdasági kérdéseink megoldhatatlanok.

Arany János írta: „Korbács kell ennek (ti. a magyarságnak), akkor összetart; de adj neki egy ujjnyi szabadságot, s elõrjöngi a hazát." Minden erõnkkel össze kell tartanunk! Vigyáznunk kell a határainkon kívül élõ testvéreink sorsára is, mert még kilátástalanabb helyzetben vannak, mint mi. De ezzel nem szabad elterelnünk a figyelmet súlyos itthoni bajainkról sem.

Igazságot a nemzetnek!

Mi idõsebbek és középkorúak valamennyien elszenvedtük a bolsevizmus poklát. Jogos igényünk ma is az üldözöttek anyagi és erkölcsi rehabilitációja; másfelõl elengedhetetlen a bûnösök felelõsségre vonása, s az árulással összeharácsolt javaik elkobzása (e körbe az 1990 óta elkövetett visszaélések szereplõit is be kell vonni!). Sajnos, mindez eddig csak szavakban nyilvánult meg, a gyakorlati végrehajtás elmaradt. A fõkolomposok háborítatlanul átmentették vagyonukat és hatalmukat, s zökkenõmentesen beépültek az új vezetésbe. Itt az idõ, hogy végre nekilássunk az akadályok kiiktatásához. Az igazságtétel, a tiszta közélet kialakítása föltétlenül szükséges, hogy népünk meggyõzõdhessen arról, itt valódi rendszerváltás történik. Ez növelné politikai bizalmát, s még a kívülrõl begyûrûzõ, kivédhetetlen gazdasági kényszerintézkedéseket is rugalmasabban fogadná.

Meg kell akadályoznunk nemzeti javaink további elherdálását: üzemeink, gyáraink, bankjaink, kulturális intézményeink, kórházaink és mindenekelõtt földjeink oktalan kiárusítását, ill. idegen kézbe juttatását! Véget kell vetnünk az egyre növekvõ korrupciónak, népünk tervszerû kizsigerelésének és bennszülötté züllesztésének. A kádári „gulyáskommunizmus", ill. a mai „demokratúra" alatti hitelfelvételekért a nemzet nem felelõs, ezért az adósságtörlesztést azonnal meg kell szüntetni, vagy végérvényesen az IMF, a Világbank és egyéb pénzoligarchák kamatrabszolgái leszünk.

A bürokratikus közigazgatást s a túlburjánzó államapparátust karcsúsítani kell. Az Alkotmánybíróság nem trónolhat magasan fölöttünk, jogköre ezért lényegesen csökkentendõ, de még hasznosabb lenne megszüntetése. Az írott és íratlan hagyományainkon alapuló, jogfolytonos régi-új alkotmány elkészítése nélkül pedig egész törvénykezésünk értelmetlen. Az igazság mindenkor fontosabb a jog(államiság)nál!

Gazdasági szempontok

Alapelvünk a kis és közepes magántulajdonnal rendelkezõ középosztály erõsítése; eszményünk az egyéni gazdálkodó, aki szaktudással, szorgalmasan dolgozik, s egyben szeretettel ragaszkodik javaihoz, ezáltal hazájához is.

A kommunizmus beszolgáltatással, kuláklistákkal, internálással egymillió parasztcsalád életét rombolta szét, s ûzte el õket otthonaikból (ugyanakkor a munkást és az értelmiségit is eltaposta). De a gazdasági-társadalmi bajoknál súlyosabb volt a szemléletben, az erkölcsökben és az öntudatban okozott kár.

Az erõszakkal elrabolt (államosított) földek, házak, kisüzemek és egyéb ingatlanok reprivatizációját a kárpótlási törvény alattomosan keresztülhúzta; ráadásul végrehajtásának szándékos késleltetése (helyenként bojkottja!) elképesztõ káoszt okozott a tulajdonviszonyokban. Ezt a zavart haladéktalanul meg kell szüntetni, s egy tisztességes és méltányos rendezéssel garantálni kell a nyugodt agrármunka feltételeit. Ne fölülrõl diktáljanak, hanem a helyi közösségek döntsenek saját ügyükben! Akik eddig nem juthattak termõföldhöz, de gazdálkodni szeretnének, azoknak földosztással biztosítsanak elegendõ területet. Bányáinkat, gyárainkat lehetõleg meg kell menteni, és (munkásrészvényekkel) dolgozói tulajdonba kell juttatni. A munkásság nem lehet a privatizáció, ill. a külföldi tõkebevonás kárvallottja! Bizonyos stratégiai jelentõségû állami cégek (pl. posta, hírközlés, közlekedés, energetika, dohány-, szesz-, cukor-, növényolajipar stb.) magánkézbe adása pedig kifejezetten káros. Ez ellen újraállamosítással szükséges védekeznünk. A magyar mezõgazdaság és az ipar talpra állításához nélkülözhetetlenek a védõvámok, s a lakosság ösztönzése a hazai termékek fogyasztására.

Egészséges vidéki életet kívánunk teremteni. Hozzá kell látnunk a falvak (különösen az elmaradottabb térségek) infrastruktúrájának kiépítéséhez. Növeljük megtartó erejüket, hogy a fiatalság megtalálja számításait, s ne kényszerüljön elvándorolni. Sõt, arra kell törekedni, hogy egyre több munkanélküli leljen munkára az újjáéledõ falvakban. A rengeteg üresen álló ház pedig némileg enyhíthet súlyos lakásgondjainkon. Az embernek a természettel szerves egységben kell élnie, nem pedig azt legyõzni vagy „átalakítani". Ezért ügyelnünk kell arra, hogy gazdasági ténykedésünk ne rombolja környezetünket, és energia-takarékos legyen.

A leghasznosabb befektetés a szakember-képzés, az oktatás fejlesztése az alsó fokú iskoláktól az egyetemekig. A foglalkoztatási nehézségeken segíthetnek a különféle tanfolyamok, a gazdaképzés s a népfõiskolák is. Hazánk hagyományosan mezõgazdasági ország, ezért a versenyképesség szempontjából szükség van az agrárbankok fölállítására, a hitelfeltételek (kölcsönök) javítására és egyéb támogatásokra is. A verejtékes munkával létrehozott értékek zöme maradjon a termelõknél; a felvásárló monopóliumok és viszonteladó maffiák ne fölözhessék le a hasznot! Igen fontos, hogy a parasztság és a munkásság megfelelõ (politikamentes!) érdekvédelemben részesüljön (a jelenlegi balliberális szakszervezetek erre nem alkalmasak!). Iparunknak lehetõleg önellátásra kell törekednie. Célszerû a mezõgazdaságot kiszolgáló, ill. ennek termékeit feldolgozó ágazatok, valamint az infrastrukturális háttéripar fejlesztése. Az EU-ba vagy egyéb kontinensekre csak a fölöslegünket vihetjük, miután a hazai szükségleteket kielégítettük. Meg kell gátolnunk, hogy a mindent behálózó globalizációs (gyarmatosítási) folyamat gazdaságunk kiszolgáltatottságához és életszínvonalunk további süllyedéséhez vezessen. Az összeomlás közelébe sodródott, számunkra semmilyen elõnyt nem nyújtó NATO-ból és EU-ból legegyszerûbb lenne kilépni, vagy ha ez nem sikerül, legalább újratárgyalni, módosíttatni a nyakunkba sózott képtelen szabályokat, össznemzeti érdekeinknek megfelelõen.

Rohamosan fogyunk

Ezer sebbõl vérzik az ország. Az egzisztenciális bizonytalanság mellett romlik az egészségügyi helyzet is. Sem a gyógyítás, sem a betegség-megelõzés intézményi és személyi feltételei nincsenek biztosítva. (Ehelyett öngyilkos „reformokkal", ágyszám-csökkentéssel, vizitdíjjal, kórházi napidíjjal, több biztosítós finanszírozással boldogítják a szerencsétlen lakosságot.) Infarktus, rák, TBC, neurózis, öngyilkosság tizedeli népünket; rettentõ károkat okoz az alkoholizmus, a kábítószer- és drogfogyasztás, az ésszerûtlen és hiányos táplálkozás. Kétségbeejtõen kevés a születés. Ennek következtében állandóan fogyunk. Lassan 10 millió alá csökken a lélekszámunk, s ez a zuhanás egyre gyorsul. Nagy az elöregedés, a halvaszületés, a mozgássérültek és az értelmi fogyatékosok száma. Ha nem tudjuk a legsürgõsebben megállítani a pusztulást, néhány évtized alatt visszafordíthatatlan helyzetbe jutunk. A gyermekszületés nem magánügy többé, hanem az elsõ és legfontosabb nemzeti szükséglet. Aki ezt nem látja be, vitatkozik, vagy élcelõdik rajta, az mindnyájunk ellensége.

Természetesen az államnak is kötelességei vannak a családokkal szemben, ám ezeket mindig vétkesen elmulasztotta. De szaporodásunk nemcsak anyagi, hanem erkölcsi tényezõkön is múlik. A levitézlett rendszer gyalázatosan gyermek- és családellenes volt (a mostani se különb!). Elképesztõ a lakáshiány (évek óta alig építtet az állam!), tarthatatlan az alacsony munkabér, az ördögi fantáziával kiagyalt adórendszer s a korlátlan terhesség-megszakítás lehetõsége (közel 7 millió abortusz volt 50 év alatt!). A nemzetet értékes polgárokkal gyarapító, törvénytisztelõ, dolgozó családok körében általánosítani kell a tisztes megélhetést nyújtó fõfoglalkozású anyaságot, s legalább 3 gyermek nagykorúvá nevelése után az anya legyen nyugdíj-jogosult. Családi (gyermekszámtól függõ) adózást óhajtunk, s ezen felül az adóprés vállalkozás-barát lazítását; ugyanakkor egy mérsékeltebb adózás alól csalással vagy eltitkolással kibúvók kemény büntetését.

Õseink évezredeken át - a legmostohább körülmények között is - továbbadták az életet. A mai nemzedékeknek sincs joga ezt a folyamatot megszakítani, ill. felelõtlenül semmibe venni megmaradásunkat.

Haladásunk kerékkötõi

Nyugodtan kimondhatjuk, hogy „semleges" világnézet nincs, csak vallásos vagy ateista (utóbbi „értékeibõl" bõven kaptunk ízelítõt a bolsevizmusban). Ugyanígy a nemzettel szemben sem lehetünk közömbösek; vagy érte, vagy ellene gondolkodunk és cselekszünk. Iskoláinkban ezért be kell vezetni a hazafias nevelést s a kötelezõ hitoktatást (amelyik pedagógus ezt ellenzi, az hagyja el a pályát!), még akkor is, ha egy törpe kisebbség förtelmesen prüszköl miatta, mert valamiféle keresztény (keresztyén) kurzustól retteg. Ha a tisztesség, a becsület, a család- és hazaszeretet, az erkölcsi tartás jeleníti ezt, akkor „félelmük" teljesen indokolt.

A tanszabadság nem takarhat irodalom- és történelemhamisítást, kifordult ízlést, félresiklott szellemet. A tananyag legyen iskolatípusonként országosan egységes, s a humán tárgyakban nemzeti irányultságú. Bizonyos szabadság csak az oktatási módszerekben engedhetõ meg. Az elsajátítandó anyag legyen célszerû, világos, könnyen emészthetõ és számon kérhetõ; s a lehetõségekhez képest objektív, végleges, csak a legszükségesebb mértékben változó. Igen sürgõs a fönti követelményeket kielégítõ új tankönyvek írása. Szakítani kell az elégtelen tudású diákok átengedését provokáló szemlélettel. A tanárok felkészültségét is rendszeresen ellenõrizzék (szakfelügyelõk), és biztosítsák folyamatos (át)képzésüket. Tûrhetetlen, hogy iskoláink és nevelõink továbbra is a materializmus, a liberális önzés és a plutokrata nihilizmus pestisét oltsák a jövõ generációiba. Ugyanakkor követelményeket támasztani csak elfogadható bérezés mellett lehet. Nem engedhetjük, hogy a pedagógus pálya anyagi és morális presztízse tovább süllyedjen.

Az „újszocialisták" és a „liberálisok" a gyökértelen világpolgárság szellemében továbbra is elutasítják mindazt, ami magyar és keresztény. A bukott rendszerben a legjobb esetben is csak megtûrt, periférián tengõdõ volt a vallás és a nemzeti öntudat. A kozmopolita álelit ma is arra törekszik, hogy a még létezõ hazafias erõket szétzúzza. Ne féljünk szembeszállni velük, mert csak az õ elsöprésük után menthetjük meg magunkat!

A nemzeti gondolatnak, érdeknek és akaratnak helyet kell kapnia az élet minden területén. Alapvetõ követelésünk, hogy a magyarság arányosan vegyen részt a hatalomban; egyetlen kisebbség (pl. zsidóság, cigányság stb.) sem élvezhet elõnyöket („pozitív diszkriminációt"), egyik sem kerülhet fölibénk! Fajtánknak ott kell lennie valamennyi közéletet meghatározó helyen, hogy dönthessen sorsáról. Új magyar honfoglalás szükséges, a legalsó régióktól a legfelsõ csúcsokig! A legparányibb településen is létre kell hozni a magyarság önvédelmi szervezeteit, valamint egy központi Nemzetvédelmi Minisztériumot (a honvédelem ettõl független!).

A zsarnokság a legaljasabb módszerekkel fölszaggatta létünk alapjait. Múltunkat, nagyjainkat bemocskolták, hitünket lerombolták, önbecsülésünket tönkretették. Katasztrófánkat nem a gazdasági problémák, hanem az okozhatja, ha önként föladjuk (határokon innen és túl) magyar identitásunkat. Így ellenségeink alantas szándékainak megfelelõen „természetes" halállal múlunk ki. Gazdasági romlásunk misztifikálása csak elfödi és növeli bajainkat.

Õsi örökségünkrõl, a Trianon óta önkényesen megszállt Kárpát-medencérõl sohasem mondhatunk le. meg kell akadályoznunk, hogy hazánkat kalandor szerencse-vadászok és nincstelen „sáskarajok" lepjék el, s a magyarság kiszorításával új hídfõállásokat teremtsenek maguknak. Határainkat szigorúan le kell zárni, az indokolatlanul bevándoroltakat pedig mihamarabb ki kell toloncolni. A rend és a közbiztonság növelése s a hatékony honvédelem érdekében erõsíteni és korszerûsíteni kell a rendõrséget és a hadsereget. Ezek elsorvasztása vagy leépítése (ill. nemzetellenes irányultsága) még elméletben sem merülhet föl! A parttalan bûnözés felszámolása végett vissza kell állítani a csendõrséget és a halálbüntetést (mely utóbbit a felelõsségre vonástól rémüldözõ komcsik egy tollvonással eltöröltek). Komolytalan minden állítás, mely szerint ezek nem gyakorolnának elegendõ elrettentõ hatást a gaztettek elkövetõire.

A tömegtájékoztatásról

A sajtót, rádiót, televíziót - kevés kivétellel - az elfogultság, a félrevezetés, a fanyalgás, a gúnyos felhang jellemzi. Mivel úgyszólván totális közvélemény-formáló eszközökrõl van szó, egyáltalán nem mindegy, hogyan tálalják az eseményeket. Tárgyilagos, megértõ módon, vagy hamisan és torzítva, vakon lövöldözve, esetenként sértegetve és rágalmazva, a lakosságot is elbizonytalanítva.

A legtöbb éles támadás, rosszindulatú megközelítés a nemzeti erõket éri. A sajtó nem végrehajtó, hanem tájékoztató szerv. Kötelessége az igazság pártatlan szolgálata. Ha ezt elmulasztja, rá kell kényszeríteni (pl. kuratóriumokkal, magas pénzbüntetésekkel). Nem sajtószabadság az (hanem sajtóterror!), ha számos kiváló írás megjelenése attól függ, megfelelnek-e egyes szerkesztõk nézeteinek, vagy sem. Ugyancsak bevett gyakorlat, hogy valakit alaptalanul megvádolnak, de válaszát nem közlik, vagyis egyszerûen sárba tiporják a sajtóetikát.

A tömegtájékoztatás jelentõs részében ma is a régi rend sokszorosan kompromittált kiszolgálói ülnek, s tõlük aligha várható õszinte pálfordulás. Sajnos az egész országban alig van olyan hírforrás, amely maradéktalanul népünk érdekeit képviselné. Médiatörvény helyett az elemi sajtótisztesség betartására volna szükségünk!

A közéletrõl és a magyarságról

Ha megvizsgáljuk a fõbb pártokat, nem sok biztatót mondhatunk róluk. Kipróbált, jellemes, tettre kész személyek még csak akadnak, de hiteles pártok alig. Leszögezhetjük azt is, hogy hazánkban a középtõl jobbra álló tekintélyes politikai erõ - az állandó bomlasztás miatt - nem tudott kifejlõdni. Szélsõjobb egyáltalán nincs (csupán annak bélyegzett csoportocskák!), a valódi jobboldal szintén hiányzik, ugyanakkor a szélsõbal (pl. SZDSZ, MSZP, Munkáspárt stb.) ma is háborítatlanul virágzik.

1990 óta nem volt semmilyen lényegi változás. Vajon lesz-e 2008-ban vagy azután? Nem az a fontos, hogy melyik párt(ok) kerül(nek) hatalomra (sõt, mindenképpen jobb lenne nélkülük!), hanem az, hogy a nemzetnek valóban elkötelezett, vagy pedig a nemzetellenes (kozmopolita-posztkommunista) erõk gyõznek-e. Tehát a tét a tényleges rendszerváltás, végsõ soron a magyar jövõ. Az ország pusztulásáról vagy megmentésérõl kell felelõsen döntenünk.

Magyarnak lenni épp úgy morális és egzisztenciális vállalkozás, mint valamiféle eleve elrendelt sors. Népünk nem dédelget hatalmi álmokat. Csupán azt szeretné, hogy hazánk végre igazán a sajátja legyen. Mindenki annyit ér, amennyit tisztességgel, emberséggel fajtánknak használni képes. Ne csak jó magyarok legyünk, hanem aktív, nemzetépítõ magyarok!

Kisemmizett, megcsonkított ország vagyunk, de dicsõ múltú nép és nagyreményû nemzet. Mert a nagyság nem (csak) a számosságon múlik. Adtunk annyi szépséget és értéket a világnak, mint bármelyik óriás! Tehetséggel, megértéssel, szívós munkával most is kivívhatjuk más népek tiszteletét és elismerését. Ám csupán akkor, ha méltóságot, szilárdságot és példás rendet sugárzunk. A folyton mások kegyeit keresõ, mások tetszéséért rimánkodó, saját útjáról idegen célokért lemondó nemzet elõbb-utóbb elveszti jellegzetes arcát. A gyáva, hajbókoló, megroggyant népeket fölfalják a többiek.

Imádságos lélekkel kérjük Jézus Urunkat és hazánk Nagyasszonyát, Szûz Máriát, segítsen bennünket, hogy a mai anyagi és erkölcsi fertõbõl kilábalhassunk, és közös erõvel megteremthessük az új, emelkedõ, virágzó Magyarországot. Munkánk emberfölötti, de nem csüggedhetünk el, hanem bíznunk kell egymásban és önmagunkban.

Magyarország az elmúlt évezred során, nagy véráldozatokkal, sokszor védte magát és Európát. A tatár, majd a török hódítások idején kontinensünk biztos bástyája volt, ill. a II. világháborúban letiporva is befogadta a nagy számban érkezõ üldözötteket (pl. lengyeleket, zsidókat). Adottságaihoz mérten igyekezett bújtatni és eltartani õket. Viszonzást, hálát nem várt, és soha nem is kapott érte. Sõt, az önzõ és gonosz „gyõztesek" (Nyugat és Kelet egyaránt) számtalanszor lebunkóztak, porig aláztak bennünket (pl. a török kiûzése után, 1849-ben, Trianonban, 1945-ben, 1956-ban vagy 1990-tõl kezdõdõen), s most sem remélhetünk tõlük semmilyen támogatást, megértést.

Még viszonylag kedvezõ (de egyre romlik) a hírünk a világban. Ne hagyjuk, hogy egyes hazai és külföldi svihákok megint befeketítsék. Ragadjuk meg az alkalmat, éljünk lehetõségeinkkel! Vegyük birtokba ismét páratlanul gazdag történelmi örökségünket; a gyökerekig leásva hozzuk felszínre homályba borított, eltüntetett hagyományainkat (szokásainkat), kultúránkat (pl. rovásírásunkat, régi nyelvemlékeinket, népi motívumainkat, díszítõ mûvészetünket stb.), csodás hajlamainkat, kozmikus világszemléletünket, életfilozófiánkat. Fogjunk össze, dolgozzunk, elszántan küzdjünk föltámadásunkért, és váltsuk valóra népünk akaratát: azaz a szabadságunk, függetlenségünk kivívása után állítsuk vissza a Szent Korona szerves, valamennyiünket boldogító õsi birodalmát!