Siklósi András

A káosztól a megtisztulásig

Mottó:

„Félem a görögöt, még ha ajándékkal is jõ." (trójai szólás)

„Csak meg van tágítva rajtad, de nincs eltörve még a lánc." (Petõfi)

„Sorsunk nálunk nagyobb hatalmak kezében van, de jellemünk a magunkéban." (Keresztury Dezsõ)

Rettenetes helyzetben, súlyos válságban, szörnyû kórságban szenved a magyarság, a szívünknek legdrágább, áhítattal szeretett népünk. Legjobb fiai sorra lemorzsolódnak, megroppant gerinccel, kedvüket és hitüket vesztve - az úgyis hiába minden szándék sóhajával ajkukon - visszavonulnak barlangjukba, és föladják a küzdelmet. Nincs az emberekben bátorság s kitartás, hiányoznak a Zrínyik, Rákóczik, de az egyszerû, névtelen hõsök is. Éppen most, mikor minden korábbinál rosszabb a sorsunk, amikor soha nem látott borzalmas veszedelmek lesnek ránk, a magyar nemzet zöme mély álomba merült, már-már gyógyíthatatlan kómában fetreng, s öntudatát, reményét sutba hajítva, bambán várja a megváltást; közönyösen, gyáván vagy irigykedve bámulja azokat, akik gonosz varázslatot ûznek vele és a nagyvilágban élõ többi etnikummal. Mert tudnunk kell, hogy nemcsak itt, Csonka-Magyarországon, ill. a Kárpát-medencében fordultak tragikusra a dolgok, hanem valahány kontinensen rohamosan romlanak az emberiség életkilátásai. Tanulmányomban az egyetemesség felõl közelítve kívánok eljutni saját ügyeinkhez, felvázolva ugyanakkor néhány hasznos megoldási javaslatot is, bármiféle kizárólagosságra vagy teljességre törekvés nélkül.

Egyedül az Isten hibátlan és tökéletes, minden teremtménye - beleértve a legmagasabb rendû embert is - többé-kevésbé tökéletlen, noha azonos fajon (fajtán) belül sem egyforma. A különféle emberi csoportokból szervezõdõ társadalom sem lehet soha tökéletes, legfeljebb ideális, amennyiben bensõséges összhangra törekszik az örök isteni és természeti törvényekkel, ill. a legpontosabban tükrözi és megvalósítja a benne élõ kis- és nagyközösségek egyéni és kollektív érdekeit, céljait, akaratát. Az ún. Aranykor szerves társadalmaiban öröm volt élni, mert kitûnõen érvényesült a közérdek, vagyis a többségi szándék (noha szó se volt akkor még demokráciáról!), a társadalom kulturált, szervezett és mûködõképes volt, valamint maximálisan biztosította az egyéni fölemelkedést, az esélyegyenlõséget, a tehetségek és képességek kibontakoztatását is. A szükségletek mértékletes kielégítése, általános jólét, igazság(osság), szabadság, tiszta erkölcs, törvény- s hagyománytisztelet, derûlátás, szeretet, szolidaritás, béke(sség) és harmónia jellemezte õket, mint afféle földi mennyországot.

A baj és a züllés ott kezdõdött, amikor egyesek fölrúgták a szabályokat, egyenlõbbek akartak lenni az egyenlõknél, s mások kifosztása, legázolása, meggyilkolása árán próbáltak meggazdagodni, vagy érdemeiket, rátermettségüket meghaladó hatalmi pozíciókba kerülni. Ez a bomlás, rothadás évezredeken át tartott, de feltételezem, hogy az írott történelmet valamennyire mindenki ismeri, így a folyamat részletezésére, példákkal illusztrálására most nem térek ki. Fogadjuk el, hogy így vagy úgy, az emberiség egy hosszú Madách-i úton eljutott, elvergõdött jelenlegi szomorú állapotába, amit a régi szép idõk humánus rendezettségéhez viszonyítva nyugodtan nevezhetünk sátáni káosznak, vagy az Antikrisztus pokoli birodalmának is. Mintha az üdvözítõ Jézus helyett egy kicsinyes bosszú messiása uralkodna rajtunk, fenekestõl felforgatva, elviselhetetlenné téve egykor csodálatos, kellemes világunkat, földi életterünket.

Régebben egy-egy óriásbirodalom évszázadokig, olykor évezredekig tartotta magát a csúcson, mielõtt más népek szétverték, ill. belsõ elrákosodása miatt összeomlott. A szovjet vörös rém már csak 70 évig bírta, s az azóta egyedüli világhatalommá elõlépett Egyesült Államok sem húzhatja sokkal tovább. Fölgyorsult tehát az idõ, fölbomlottak, széthulltak azok a keretek és eszmék, amik a 20. század elejéig mindenütt domináltak; helyettük azonban nincsenek világos, elfogadható, egyetemleges elvek, csupán zavaros, ködös, kiüresedett direktívák. A régi célok, a becsület, a hûség, a teljességre törekvés, a bölcsesség, a jóság, a hivatástudat, a hit, az alázat, a tisztaság már szinte senkit sem vonzanak; annál inkább a pénz, a hatalomvágy, a korrupció, az önzés, a hazugság, az erõszak, a perverzió, a rombolás s az erkölcstelen szabadosság uralkodik mindenütt. A tudományos-technikai forradalom, az iparosodás növelte a fizikai kényelmet s az elõállított - sokszor fölösleges - termékek mennyiségét, de a nyomában kialakult fogyasztói szemlélet megrontotta, tönkretette az emberek lelkét, elszennyezte, megmérgezte a környezetet, fölborította az éghajlat s az idõjárás rendjét, elkerülhetõ természeti csapások és nukleáris katasztrófák sorát zúdította egész bolygónkra. Ezer sebbõl vérzik a Föld, növényi és állati fajok tömege tûnik el nap mint nap, a néhai édenkert sivár sivataggá válik, a rendkívül káros emberi beavatkozások nyomán az ökoszisztéma már-már visszafordíthatatlanul megbetegedett, planétánk a végsõ pusztulás küszöbére érkezett. Ez pedig a teremtés koronájának sorsát is megpecsételi...

A judeokapitalizmussal egy tõrõl fakadó, s ugyanazok által finanszírozott cionbolsevizmus kimúlása után napjaink politikai vezérgondolata a szintén zsidó gyökerû globalizmus lett, ami tulajdonképpen a „választott nép" fogalomkészletébõl ismert „egy akol, egy pásztor" elv gyakorlati megvalósítása. Ennek lényege, hogy egy terrorisztikus, zsarnoki elnyomással a népeket, nemzeteket egy közös uniformisba (kaftánba?) gyömöszölik, a rasszokat kaotikusan összekeverik, egy tervszerû agymosással megfosztják õket nemzeti és történelmi tudatuktól, önazonosságuktól, szokásaiktól, vallásuktól, kultúrájuktól, esetleg anyanyelvüktõl is. A határokat „légiesítik", az egyes országok helyett ipari-kereskedelmi régiókat kreálnak, a lakosságot gyarmati rabszolgasorba kényszerítik, az energiát, a nyersanyagokat, a termõföldeket fölvásárolják, a helyi gazdaságokat a monopóliumokkal és multinacionális cégekkel megfojtják, bankjaikkal és tõzsdéjükkel a valutákat lerontják, a népeket adósságcsapdába csalják, s a profit növelése végett csontig lecsupaszítják. Ezt a példátlan gyalázatot persze a liberalizmus, a kozmopolitizmus, az emberi szabadságjogok, a „New Age" (új korszak), a demokrácia, a polgárosodás, a jogállamiság, az antirasszizmus és más hasonló álságos jelszavakba burkolják, hogy lehetõleg a legcsekélyebb ellenállás nélkül mindenkit maguk alá gyûrhessenek, s megalakíthassák az ördögi világállamot.

És mégis, mégis van remény! És mégse gyõzhet a gonosz, hiába minden igyekezete. Egyszer vége lesz ennek a hitvány purim-ünnepnek, megbuknak õk is, mint minden eddigi világhódító. Az emberiség nem tûrheti, hogy egy törpe kisebbség, egy féktelen rablóbanda mindenébõl kiforgassa, az orránál fogva vezesse, vagy egyszerûen halomra gyilkolja úri kedve szerint.

A világ dolga hosszú távon csak roppant körültekintõen, türelmesen, igazságosságtól és jóindulattól áthatva oldható meg. Szét kell zúzni az internacionális maffiákat, meg kell semmisíteni az atom-, vegyi- és biológiai fegyvereket, el kell engedni a letörleszthetetlen kölcsönöket és kamataikat; fel kell számolni a gazdasági kizsákmányolást, az éhséget, a járványokat, a nincstelen munkanélküliséget és az analfabétizmust; meg kell akadályozni a tömeges elvándorlást, s ezáltal a különbözõ népek és fajták keveredését stb. Segélyekkel, ipartelepítéssel, öntözõ és ivóvíz biztosítással, mezõgazdasági kultúrák meghonosításával arra kell törekedni, hogy mindenki a szülõföldjén boldogulhasson. Szabadon használhassa nyelvét, vallását, kultúráját, hagyományait, birtokolhassa hazájának anyagi és szellemi javait, természeti kincseit. A leltár tetszõlegesen bõvíthetõ, ám most nincs módom egy átfogó részletezésre.

Ami Európát illeti, a mindenkinek ártalmas, a népek identitását fölolvasztó, globális érdekeket kiszolgáló Unió helyett létre kell hozni a szabad, független és egyenrangú nemzetek közösségét, mely befelé segíti a gyengébbeket, kifelé pedig védi a kontinens gazdasági-katonai-politikai-kulturális érdekeit másokkal szemben. Fõképpen pedig meg kell õrizni Európa domináns fehér jellegét, mert a túlzott „elszínezõdés" egyben eredeti arculatának, õsi kultúrájának szétrohadását jelentené.

Évtizedek, sõt évszázadok óta folyamatosan gyengítik, fertõzik, pusztítják népünket. Úgy tûnik, bizonyos erõk nem nyugszanak addig, míg akár csak hírmondó is marad belõlünk. Fáj nekik, hogy a magyarság a világ talán legõsibb, legszervezettebb, legkulturáltabb nemzete. Gyökerei a legmélyebbre nyúlnak, nyelve a legkifejezõbb valamennyi nyelv közt, szépérzéke, gyakorlati és mûvészeti hajlama, szocializáltsága, intelligenciája páratlan a maga nemében, alkotó kedve legyûrhetetlen, országa - a Kárpát-medence - a legtökéletesebb egység egész bolygónkon. Mivel sok évezredes eredményeink fölülmúlhatatlanok, szellemi és erkölcsi fölényünk vitathatatlan, genetikai és lelki adottságaink egyedülállóak, ezért egyszerre több fronton támadnak bennünket, és céljuk mindannak a teljes megrontása, majd megsemmisítése, amit a magyarság képvisel. A nemes, lovagias versengés helyett azért használnak föl bármilyen alantas eszközt elzüllesztésünkre és fölmorzsolásunkra, mert rájöttek, hogy tisztességes módszerekkel kikezdhetetlenek és legyõzhetetlenek vagyunk.

Úgy is mondhatnánk, hogy a világosság és a sötétség, az igazság és a hazugság, a becsület és a becstelenség, a jóság és a gazság, az isteni és a sátáni küldetés vívja itt örök, kibékíthetetlen harcát. Ez a bonyolult, körmönfont helyzet átláthatatlan és megérthetetlen a bevett fogalmakra, kategóriákra támaszkodva. Csak az õsrégi magyar hittel, a magyarok Istenébe vetett föltétlen bizalommal, kiválasztottságunk büszke öntudatával közelíthetõ és oldható meg eredményesen. A küzdelem sokkal inkább metafizikai, mint fizikai szinten dõl majd el. Ám ettõl függetlenül nekünk is alaposan fel kell készülnünk a védelemre, hiszen ördögien gonosz ellenségeink sem alszanak, s végzetes hiba lenne lebecsülésük.

Valóságos isteni csoda, hogy ilyen viharos idõk dacára még mindig élünk, és szövetségeseink, testvérnépeink zömének megsemmisülése, eltûnése után is képesek voltunk megmaradni. Ez semmiképpen sem csupán a saját érdemünk, sokkal inkább a mennyei gondviselésnek köszönhetõ. Figyeljük meg, hogy a világtörténelem - kissé leegyszerûsítve - lényegében a magyari (nemcsak magyar!) népek (sumérok, szabirok, óegyiptomiak, káldeusok, dravidák, maják, szkíták, párthusok, õsgörögök, punok, etruszkok, kelták, mórok, hunok, szarmaták, avarok, magyarok, õsbolgárok, besenyõk, albánok, onogurok, dákok, trákok, gepidák, jászok, kunok, székelyek, ujgurok, türkök, kazahok, abesszinok, japánok, tibetiek, baszkok, provanszálok, írek, csecsenek stb.) békés építkezésébõl, szorgos kultúra-teremtésébõl, s a többiek vívmányaink átvételére (elrablására), ill. lerombolására irányuló törekvéseibõl áll. Ellenségeink (szemiták, kínaiak, asszírok, perzsák, latinok, gótok, vandálok, germánok, szlávok, angolszászok, franciák, oláhok stb.) mindig a magyari fajta életterét kívánták megnyirbálni és elhódítani; népünket (népeinket) földjérõl, kultúrkörébõl elûzni vagy kiszakítani; összefogását, szilárd egységét szétbomlasztani, szárnyaló szabadságvágyát mocsárba fojtani.

Most már számtalan sebbõl vérzünk, általános defenzívába szorultunk, s jóformán csak utóvédharcokat folytatunk minimális érdekeinkért. Totális fölszámolásunk Trianon óta látványosan meglódult; ám még hazánk megcsonkítása, a háborúvesztések s a 40 éves bolseviki rémuralom sem okozott akkora károkat, mint az utolsó 10-15 év „stabilizációs" folyamatai. A fönti történetfilozófiai alapvetés után - elérkezve a szomorú jelenhez - tekintsük át konkrétabban ellenségeink, parazitáink stratégiáját, s a szükséges és lehetséges válaszlépéseket.

Magyarországon ma semmi sem az, aminek mutatkozik. A valóság álcázva van, s az észlelhetõ dolgok csupán virtuálisak, azaz megfoghatatlan, csalóka ködképek. A piacgazdaság kegyetlen vadkapitalizmust, a népjólét szervezett népirtást, a liberális demokrácia többpárti diktatúrát, a jogállam piszkos törvénytelenséget, a privatizáció mohó harácsolást, a létbiztonság korlátlan bûnözést, a szólásszabadság egyoldalú ferdítést, az érdekképviselet cinkos összekacsintást, az összefogás széthúzást, a nemzetvédelem hazaárulást jelent; s a sort folytathatnánk a végtelenségig. Visszavágás hiányában a liberálbolsi nómenklatúra egyre szemtelenebbé válik, s maholnap már a szokásos formaságokra, a megtévesztésre sem túlzottan ügyel.

A nyomor, a tehetetlenség, a magárahagyottság, a jövõtlenség, az állandó rettegés alaposan lehengerelte, prostituálta, szétforgácsolta népünket, s a gyöngülõ, sorvadó szervezet mind kevésbé képes védekezni a rákos daganatok burjánzása ellen. Szétrohadt a közösség, megszûnt a radikális szembenállás, elgyávult a vitézség, az õsi magyar immunrendszer lassan-lassan föladja a harcot. Nincs követhetõ példa, biztos kapaszkodó, hatásos orvosság, sem karizmatikus vezéregyéniség. Utat tévesztettünk, sötétben botorkálunk, bombazáporban élünk. Nagyhatalmak játékszere, idegenek lábtörlõje, ragadozók prédája lettünk. A globalizáció helytartói és élõsködõi csak pillanatnyi érdekeiket nézik; folyton szüretelni és aratni akarnak, holott idõnként szántani, vetni, trágyázni, kapálni, metszeni, permetezni és öntözni is kéne. Féktelen önzésükben azt sem veszik észre, hogy az anyanemzet elpusztításával õk is megdöglenek. Pedig ha levegõhöz juthatnánk, ha táplálhatnánk, mûvelhetnénk magunkat, ha visszanyerhetnénk erõnket, épségünket, és emberhez, magyarhoz méltón élhetnénk, õk is megtalálnák számításukat. Mi kevéssel is beérnénk, szerényen is elboldogulnánk, nincsenek nagyra törõ, másokat megalázó vagy veszélyeztetõ terveink. Békés, nyugodt természetûek vagyunk, bõkezû adakozók, szívélyes házigazdák, mások problémáit is megértõk.

Ám még mûködnek öröklött ösztöneink, vágyaink, ragaszkodunk hazánkhoz, javainkhoz, szerzett jogainkhoz, õsi hagyományainkhoz. Ritkán mozdulunk, nem szeretjük a felfordulást, de ha kiprovokálják, ha nincs más választásunk, föllázadunk és vállaljuk az élethalálharcot is. Már érik a mélyben az erõ, forrong a magyar katlan, készül megszülni új vezéreit a legtisztább, legnemesebb anyagból. Nem a pártok, nem a parlament, nem ócska ideológiák böffentik õket közénk, hanem a magyarok hûséges Istene gyúrja gránitkeménnyé õket hõs elõdeink porló csontjaiból. Általuk maga az Isten hajol le hozzánk, hogy megóvja szenvedõ, elárvult népét. Ki kell várnunk, míg eloszlik a homály, s újra felragyog a Nap a magyar égen.

Ha hódító ellenség ostromol, ha idegenek fojtogatnak, fokozott elszántsággal kell(ene) védekeznünk, s minden rejtett tartalékunkat mozgósítani kell a cél elérése érdekében. Ilyenkor nincs helye pártoskodásnak, haszonlesésnek, személyeskedõ vitáknak, kicsinyes marakodásoknak. Tilos alkudozni, gyáván meghátrálni, különbékét kötni vagy bajtársainkat cserbenhagyni. Ha elesik valaki, föl kell emelnünk, ha tûz van valahol, együtt kell oltanunk. Minden valamirevaló közösség tagjainak ki kell állniuk egymásért, mert csupán az õszinte kölcsönösség alapján remélhetnek viszontsegítséget. A nemzet is akkor várhatja polgárai önzetlen áldozatát, ha mindent megtesz értük. Ma sajnos még ez az elemi szolidaritás sem mûködik, mert a nemzet nem édes szülõje, hanem csak mostohája fiainak. Magyarország (s a Kárpát-medence) - szomorú, mégis le kell szögeznem - csak lakóhelye, de nem hazája már a magyarságnak. Kivert kutyák lettünk, hontalan bujdosók, gerinctelen lakájok. Tragikus sorsunkon akkor javíthatunk, ha szorosan összefogva szembenézünk és megküzdünk ellenségeinkkel.

Egy normális, virágzó társadalomban a szolidaritás mindig jelen van, és áthatja az egész lakosságot. Úgy is mondhatnám, hogy a társadalom természetes alapállapotából következõ jelenség, mely csak szándékos beavatkozással, tudatos aknamunkával rombolható szét. Nálunk sikerült a rontás, mert az egészséges szolidaritás csupán nyomokban lelhetõ fel. S ha már kiölték belõlünk, vajon mennyivel nehezebben valósítható meg a fokozott tudatosságot, szervezettséget, bátorságot igénylõ nemzeti összefogás? Egyáltalán van-e rá esély? Bizton állíthatom, hogy a népünkre erõszakolt pártok s az országbitorló elit felõl indulva semmiképpen sincs. Méltatlan célokért, olcsó választási sikerekért aligha sorakozunk fel, ennyire még most sem vagyunk hülyék.

De hát akkor kiért és miért? Csakis önmagunkért! Csakis rabtartóink, kifosztóink, hamis prófétáink ellen; csakis hazánk, népünk megmentéséért, csakis az értelmes, igaz, reális nemzeti célokért! Egy ilyen beteg, korhadt, közönyös társadalomban, mint a miénk, persze nem hihetjük, hogy mindenki egy emberként talpra ugrik. Talán néhány százezer lelkes honfitársunk hajlandó még vállalni a harcot - egzisztenciáját, családját, javait, puszta életét is kockára téve. A többi - az arctalan tömeg, a lenullázott, bárgyú biológiai massza - jobb esetben legföljebb a háttérbõl, a biztos fedezékbõl szurkol nekünk. S ha vesztünk, unottan ránk legyint, viszont ha gyõzünk, részt kér a dicsõségbõl.

Egy szárnyaló, öntudatos nemzet (egykor a magyar is ilyen volt!) - melyben él a szolidaritás, s melynek kiváló vezetõi vannak - könnyen mozgósítható, gyorsan összefogható, ha veszély fenyegeti. Nálunk - éppen, mert nem számíthatunk a legcsekélyebb szolidaritásra sem - ez sokkal körülményesebb. Mégis, csupán egy eredményes nemzeti összefogás megvalósítása után, a közös harc élményével gazdagodva várhatjuk, hogy ismét kifejlõdjön társadalmunkban a nélkülözhetetlen szolidaritás. Tehát fordított utat kell bejárnunk, de egy fejtetõre állított világban fölösleges pont ezen csodálkoznunk.

Próbáljuk meg immár meghatározni, mi legyen a nemzeti összefogás célja, mik legyenek legfõbb követeléseink.

1. Önálló, független, szabad, semleges Magyarország. (A NATO-ba és EU-ba történt belépés mielõbbi visszavonása.) Biztonságunk, rendünk, szuverenitásunk megõrzése végett fegyveres testületeink bõvítése és korszerûsítése; kötelezõ sorozás.

2. A napjainkig gyûrûzõ kommunista és posztkommunista rezsimek határozott megtagadása. Mindenféle jogfolytonosság és egyoldalúan vállalt kötelezettség (pl. alapszerzõdések) azonnali fölmondása. Az adósságtörlesztés és kamatfizetés végleges megszüntetése; új, magyar érdekû adó-, pénz-, hitel- és bankrendszer bevezetése. A munkanélküliség csökkentése, nemzeti karakterünket tükrözõ gazdaság és oktatás felépítése.

3. Igazságtétel, felelõsségre vonás, elszámoltatás, vagyonelkobzás, reprivatizáció, kártérítés, esélyegyenlõség. A „privatizációval" eltékozolt javak újraállamosítása, majd dolgozói tulajdonba vétele. Az ország további kiárusításának, külföldi kézre adásának - különös tekintettel a földjeinkre - garantált megakadályozása. Teljes rendszerváltás és személycsere mindenütt (a politikában, a gazdaságban, a fegyveres erõknél, a tömegtájékoztatásban, a kultúrában, az egészségügyben stb.). A (fél)bolseviki alkotmány és törvényhalmaz eltörlése; õsi nemzeti (a Szentkorona-eszmén alapuló) alkotmányunk visszaállítása, és ezzel összhangban lévõ, szigorú, egyértelmû törvények létrehozása. Az ország államformájának megváltoztatása. (Köztársaság, ill. parlamenti democsokrácia helyett nemzeti király, fejedelem vagy kormányzó által irányított, tekintélyelven alapuló, piramidális felépítésû alkotmányos monarchia.) A népfelség, a népakarat, a nemzeti érdekek s a szociális, társadalmi igazságosság abszolút érvényesítése. (A szegény, elesett rétegek humánus fölkarolása.)

4. Az ország és a nemzet megmaradásának biztosítása. A magyar élet jogainak föltétlen elismerése, a káros devianciák (a „másság") kiküszöbölése. Abortusztilalom, családvédelem; végzetes fogyásunk haladéktalan megfordítása (kiemelt anyagi támogatással, propagandával stb.). A tiszta és erkölcsös közélet megteremtése. A nemzetrontók, hazaárulók, korrupt és bûnözõ elemek, a „volt" ügynökök, kommunisták, a „liberálisok" és kozmopoliták örökös kizárása a vezetésbõl. A fõ posztokat csak rátermett, feddhetetlen, alulról kiválasztott, nemzethû magyarok tölthetik be. A titkos szervezetek, a romboló szekták, a szélsõbaloldali utódpártok s a szabadkõmûvesség betiltása.

5. A trianoni és párizsi békerendszer revíziója; a történelmi Magyarország eredeti állapotának helyreállítása. Mindenféle idegen megszállás fölszámolása; a magyar impérium bevezetése az egész Kárpát-medencében. A lehetõ legteljesebb nemzeti egység megcélzása (egy áttörhetetlen nemzeti falanxba tömörülés!) a fenti kérdésekben. Bármilyen globalizációs, európai vagy „jószomszédi" törekvést ezeknek kell alárendelnünk.

Világos, hogy ez a program sem egy fejetlen birkacsordával, sem pedig egy álságos élcsapat által kötött paktumokkal, szemfényvesztõ kerekasztalozással, rózsadombi szerzõdésekkel, kopogtató-cédulás választási komédiákkal vagy egyéb „hangulatjavító" manipulációkkal nem valósítható meg. Hangsúlyozom azt is, hogy ez a despotikus, judeonáci zsarnokság nem reformálható belülrõl; csak a rendszer megdöntése és megsemmisítése árán menthetõ meg a magyarság! Kevés a (háttér)hatalom felkínált morzsáiból csipegetni, értelmetlen az általuk hozott játékszabályokat akár részben is elfogadni, fölösleges bármilyen választáson és (nép)szavazáson részt venni. Nekünk a teljes hatalmat kell megszerezni! Ám egy erõszakos zsiványbanda semmirõl sem mond le önként, ezért vele szemben bármilyen eszköz használata megengedett a nemzet érdekében. Bármi áron biztosítanunk kell, hogy Magyarországon örökös (hegemonikus) nemzeti hatalom legyen! Soha többé nem engedhetjük azt idegenek vagy idegenbérencek kezébe!

Minden, ügyünket becsülettel és felelõsen szolgálni kívánó honfitársunknak tudnia kell, hogy két kristálytiszta forrásból meríthet: az egyik a magyarok Istene, a másik a(z Atilla-i, Árpád-i) magyar nemzeteszme. Vajon melyik politikai irányzat, mekkora kincs, milyen pozíció, miféle ideológia érhet föl velük? Mi adhat akkora önbecsülést, olyan szilárd tartást és mélységes hitet, mint e tündöklõ kettõ? Nem szükséges nekünk sehova példáért fordulnunk, csak vissza kell térnünk az õsi gyökerekhez. Egyéni törekvéseinket mindenkor alá kell rendelnünk a fontosabb nemzeti érdekeknek! És minden gondolatunkat, cselekedetünket, önvédelmi harcunkat hassa át Isten szeretete! Nélküle nem jutunk semmire, de a belé vetett gyermeki bizalommal bármit elérhetünk. Tekintsünk rá, figyeljünk jelzéseire, kövessük Õt; ha meg is próbálja, nem hagyja elveszni választott magyar népét.