A nacionalizmusról

Nacionalizmusról a 19. század közepe óta beszélhetünk, bár kezdetei a Francia Forradalomig nyúlnak vissza. Fontos szerepe volt és van a nemzetállamok kialakulásában és fennmaradásában. A közös eredetû, múltú, nyelvû kultúrájú és identitású népcsoportok fokozatosan ébredtek rá az összefogás fontosságára, egyrészt saját biztonságuk védelme miatt, kívülrõl támasztott igények ellen, másrészt hatalmuk kiterjesztésére gazdaságilag, nemzetiségükben és létszámukban gyengébb szomszédaikra. Mindkét esetben a konfliktusok számos esetben háborúkhoz, sõt világháborúkhoz vezettek.

Különösen a második világháború óta fokozatosan átokszóvá vált a nacionalizmus szava és fogalma. A nacionalizmus helyét Kelet-Európában az internacionalizmus kísérelte meg átvenni, nyugaton pedig a kozmopolitizmus. Mindkettõ meghirdette a nemzetállamok túlhaladott voltát s azok lebontására törekedett. Korunkban a kozmopolitizmus elõtt nyílt tér, mely a globalizmus és a baloldali vezetésû Európai Unió ideológiájává vált, s amelynek kiszemelt koncentrált támadásai alatt nemzetünk immár két év óta áll.

A nacionalizmus elleni internacionalista-kommunista küzdelem vonatkozásában a második világháború óta furcsa kétarcúságot lehet megállapítani. Magyarországon - már ami abból megmaradt az 1947-es Párizsi Békediktátum miatt, amely szinte pontos másolata volt az 1920-as Trianoni Békediktátumnak - még beszélni sem lehetett magyar összetartozásról, egységrõl, testvériségrõl, nemhogy az ismét elszakított országrészeken élõ magyarokról, csupán a nagy nemzetközi proletár-munkás-paraszt testvériségrõl. Egyszóval a nacionalizmus mindenfajta, mégoly halovány megnyilvánulása nemcsak hogy szigorúan volt tiltva, hanem még büntetve is!

Ugyanezen idõben a szomszédos népeknél, ahol meghirdetve ugyanaz az internacionalizmus volt, mégis ezalatt nemhogy tovább élt, de virágzott a legagresszívebb nacionalizmus. Szlovákiában a hírhedt Beneš Dekrétumok jogfosztottá, kifoszthatóvá, elüldözhetõvé és kollektív háborús bûnössé tettek 1 millió magyart. A Szovjet Unióhoz csatolt Kárpátaljáról legalább 50 ezer magyar férfit és nõt hurcoltak el kényszermunkára "malenkij robotra", akik közül évek múlva csak a töredéke tért haza. Jugoszláviában 40 ezer magyart mészároltak le a szerb partizánok, nem kímélve sem nõket sem gyermekeket - csupán azért mert magyarok voltak. Észak-Erdélyben a Maniu gárdisták ölték, fosztogatták s internálták a székely lakosságot. Aztán Ceauescu telepítette õket szerte s románokkal özönítette el Erdélyt. 1949-ben a kolozsvári Babes-Bolyai magyar egyetemet államosították, azaz románná tették s mi minden mást oroztak el az internacionalizmus jegyében: „ami a tied, az az enyém!"

Mindezt a népirtást, borzalmat és üldöztetést a gyõztes demokratikus hatalmak szó nélkül hagyták, elnézték, s ellene még a szavukat sem emelték fel!

Sokan remélték azt, hogy az 1989-es kelet-európai politikai változások egy igazságosabb világot fognak eredményezni, Azután, fõleg amikor 2004-körül a Kelet-európai országok is csatlakoztak az Európai Unióhoz. Különösen bíztató volt, hogy minden csatlakozó aláírt számos kötelezõ okmányt az emberi jogokkal, kisebbségekkel, és a nyelvhasználattal kapcsolatosan de mindig csalódniuk kellett. Egy idõ után arra kellett ráébredni, hogy az aláírt dokumentumok, a demokratikus jogok elismerése mellett ámde a kozmopolita ideológia égisze alatt a magyarság ugyanolyan kisemmizett helyzetben maradt mint az internacionalista-kommunista idõkben. Mintha semmi sem változott volna, s tényleg lényegileg nem is változott! A nagy demokratikus elvek látszólagos elfogadása alatt ugyanaz a nacionalista magatartás érvényesül szomszédainknál mint azelõtt mindig is, lett légyen az királyi, kommunista és most a demokratikus berendezkedés - a lényeg: az agresszív nacionalista magyarüldözést, megfélemlítés, felszámolás és beolvasztás, ha más eszközökkel is de változatlanul tovább folyik! Gondoljunk itt a jugoszláv belháború idején történt magyarüldözésekre, rátelepítésekre, a magyarlakta területek felhígítására és a meg nem szûnõ magyarverésekre. A Román uralom alatti Erdélyben a trükkök sorozatára, amellyel a székelyföld felszámolásán mesterkednek, a hagymakupolás terjeszkedésre, az új régiók felállítására, a területi autonómia megtagadására. Kárpátalján a feltámadt ukrán nacionalizmus okoz gondokat, nemcsak a magyar emlékmûvek meggyalázása miatt, hanem a magyarnyelvû oktatás megszorításával is. Szlovákia hírhedtté vált a magyar nyelv korlátozása, a magyarlakta területek elhanyagolása, a kettõs állampolgárság engedélyezésének megtagadása és magyarverései miatt. Ott tartunk, hogy bár minden magyar szabadon átmehet a határon, kivéve az államelnököt, akinek valami különleges vízumra van szüksége, s amely nélkül visszafordítják!

Jellemzõ, hogy az Európai Unió a magyar utódállamok agresszív nacionalizmusa felett évek óta szemet huny - mintha mindez normális lenne, vagy elhanyagolható, legalább is a szõnyeg alá söpörhetõ. Ugyanakkor Magyarországra támad a bírák nyugdíjazása, a Nemzeti Bank elnökének fizetése, és egy ombudszman jogköre miatt! Az EU-nak ezek sokkal fontosabbak az évtizedek óta folyó agresszív magyarellenességeknél, üldözéseknél és atrocitásoknál.

Miért? Mindenek elõtt Trianon miatt. Több okból. Az elsõ az utódállamok máig létezõ rossz lelkiismerete, hogy 3.5 millió alájuk vetett magyar ellen immár 92 esztendõn át válogatott gonoszságokat, embertelen cselekedeteket és égbekiáltó bûnöket követtek el folyamatosan s mégsem tudták õket kiirtani, elûzni vagy beolvasztani - és még mindig van belõlük legalább 2.5 millió! Rossz lelkiismeretük még agresszívabb nacionalizmusra tüzeli õket. A másik, a szövetséges nagyhatalmak, akik Trianont szemrebbenés nélkül engedték Clemenceaunak nyélbe ütni. Jóllehet hamar kiderült, hogy a magyarság és országa kíméletlen feldarabolása a korai kozmopolita nyugati vezetõ réteg valaha is a legindokolhatatlanabb, legdiktatórikusabb és legbarbárabb rémtette volt, amit a magyarok semmiképpen nem érdemeltek meg. Mindezt megtetézték, és megtetézik azzal, hogy 92 év alatt maguktól egy jottányit sem engedtek - legalább az elszakított magyar tömbök visszaadásával.

Ezt a magatartást az Európai Unió vezetõsége is maradéktalanul örökölte. Nem feltûnõ-e, hogy az 1990-es évek elején rab népek sora lett önállóvá ismét a Balti tengertõl a Balkánig, a magyar kérdésben azonban semmi nem változhatott? Pedig 1956-ban mi rántottuk le a leplet a Kommunizmus igazi arcáról, és 1989-ben mi vágtuk át a Vasfüggönyt mégis - Trianon maradt!

Lehetséges, sõt valószínû, hogy a 2004-es keleti EU csatlakozások elõtt amikor mindegyik csatlakozóval - köztük utódállamainkkal - tárgyaltak a feltételekrõl, ezek bizonyára felvetették az Unión belüli szabad mozgás tételénél a feltámadó magyar veszélyt, azaz, hogy majd megkísérlik az elszakítottak bekebelezését. Biztosítékokat kérhettek e veszély ellen, amiket meg is kaphattak bizonyára a szerzõdés záradékában foglalt titkos egyezményekben. Innen érthetõ meg az EU erõlködõ és átlátszó támogatása minden magyar ballib kormánynak, amely magyarellenes és kozmopolita volt! Innen érthetõ az utódállamok ma is meglevõ agresszív nacionalizmusa, és ezekre az EU illetékeseinek mély hallgatása és csöndje, illetve a két éve feltámadó magyar nacionalizmus miatti aggodalom, kákán is csomót keresés és fenyegetés.

Ami pedig a nacionalizmust illeti: manapság a még meglévõ nemzetállamok ellen a globalizmus és kozmopolitizmus szellemében a nacionalizmus megszégyenítõ megbélyegzését használják unos-untalanul, mintha az valami ördögtõl való lenne. Elfelejtik, elfeledtetik, s elrejtik az emberiség elõl, hogy a nacionalizmusnak két fõ válfaja van: az agresszív nacionalizmus, amely mások ellen tör, leigázva, alávetve és megsemmisítve azokat. A 20-ik század története elégséges példát szolgáltat erre. A másik fajta pedig a defenzív, vagy védekezõ nacionalizmus, amely csupán védi, ami a magáé, ami az övé, amit nem adhat fel, mert az már önfeladás, megsemmisülés, eltûnés lenne! Fiatal ellenzéki korában ezt még a mai balos Konrád György is vallotta. Illyés Gyula szerint „Patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért". A defenzív nacionalizmusnak egyik korai megalkotója Kossuth Lajos volt, aki az 1848-ban, a szabadságharc kezdetekor felállított magyar katonaságot nem hadseregnek vagy haderõnek, hanem „Honvédségnek" nevezte, mert az a Haza védelmét szolgálta!

Az egészséges magyar nacionalizmus a modern idõkben mindig is defenzív nacionalizmus, patriotizmus volt, s ma is az, és amit egy hazafi soha fel nem adhat, mert ezzel hazáját, nemzetét, családját és önmagát védi!

Edmonton, 2012 Húsvétján

Dr. Pungur József