Negyven év...

...volt az az idõ amit az ótestamentum népének a pusztai vándorlással kellett eltölteni. Mert az egyiptomi szolgaságból szabadult nép melyet Mózes az ígéret földje felé akart vezetni fellázadt Mózes és Isten ellen. Míg Mózes a Sinai hegyen véste kõtáblákba Isten parancsait népének, addig a nép a hegy tövében öntött magának egy aranyborjút amit istenként körültáncolt imádva azt. Ezt látva a hegyrõl leszálló Mózes haragjában összetörte a két kõtáblát, s mehetett vissza újat vésni. Ám egy isteni végzés is elhangzott: az a lázadó nép nem fog bemenni az ígéret földjére, a pusztában hull el...hanem majd csak egy felnövekvõ új generáció léphet be abba.

Lehet ezen mosolyogni, vagy értetlenül állni, és lehet egy kézlegyintéssel elintézni. De helyesebb megkérdezni, hogy miért?

Egyptomból egy elgyötört, megalázott, agyonhajszolt pusztulásra ítélt nép szabadult ki, mely többségében tudatlan, rendezetlen horda volt. Isten törvényt akart adni nekik mellyel az arctalan, jellegtelen, elvadult tömeget néppé akarta formálni. Ez ellen lázadtak fel, amely magában hordozta a büntetést: ezek így alkalmatlanok, képtelenek belépni és megtartani az ígéret földjét, amelyet majd egy új nemzeték fog megtenni helyettük, akik az isteni törvény elfogadásával néppé rendezõdnek s alkalmassá és méltóvá válnak az ígéret földjére. Ez az isteni törvény politikai haszna (usus legis politicus).

A teremtés nagy mûve ott kezdõdött, amikor a Teremtõ vastörvényeket tett a káoszra és világgá rendezte azt, s a világ addig lesz világ amíg ezek a törvények érvényesülnek benne, mert ezek nélkül a világ visszaesik a káosz állapotába.

Ebbõl következik, hogy úgy az egyes ember, mint a társadalom csak az isteni törvények elfogadásával és azok alatt maradásával maradhat fenn és élheti életét, töltheti be rendeltetését. Amint fellázad és elveti az isteni törvényeket, akkor fokozatosan és menthetetlenûl visszazuhan a káosz állapotába. Az isteni törvényt magáról levetett ember személyisége széthullik, mint a hordó dongái amirõl leverik az abroncsokat; az ilyen nép pedig fokozatosan hordává süllyed és pusztulása felé hanyatlik.

A Biblia tartalmazza az istenti törvényeket, de képeskönyv is mely szemléletesen bemutatja az élet, de a pusztulás útját is úgy az egyén mint a társadalom részére. Még azok is akik nem foganák el a Biblia isteni ihletettségét mégis el kellene fogadják, hogy az olyan könyv mely az emberiség többezeréves tapasztalatát foglalja magában s érdemes, de kell is belõle tanulnia az egyes embernek, éppen úgy mint a társadalomknak és népeknek.

Vajon nem mi vagyunk-é az a nép mely húsz éve szabadult ki egy "modern egyiptomi fogságból", egy rabszolgatartó, kizsákmányoló, kegyetlenûl elnyomó világhatalom karmai közül? Nen mi vagyunk-é azok akik az "igéret földje" felé való nehéz, pusztai útunkon issza-vissza néztünk a hajdan volt "húsos fazekak" felé? s voltak akik afelé még csábítottak is! Nem mi vagyunk-é azok akiket "Egyiptom" után "Babilon" gazdagsága bûvölt le és vonz? Ahelyett, hogy járnánk a magunk nehéz, de a mi "ígéret földünk" felé való vándorlásunkat? Nem mi vagyunk-é azok akik nem vesszük észre, hogy felettünk is kimondatott az ítélet: nem léphetünk be oda a mi régi Isten ellen lázadó nemzedékünkkel? Nem mi vagyunk-é azok akik nemszámolunk azzal, hogy már a nehéz "félútat" megtettük? Hogy a "negyvenbõl", már "húsz" elmúlt és már csak húsz maradt? Miért nem vesszük észre, hogy egy új magyar nemzedék van felnövõben akik már nem internacionalisták vagy világpolgárok hanem megújultak hitben, nemzeti öntudatban és elkötelezettségben?

Húsz év után, túl az út felén, már fel-felsejlenek a magyar "ígéret földjének" hívogató körvonalai. Vannak akik nosztalgiával még visszanéznek, másokat a keserû ma kötöz meg, ám egyre többen tekintgenek már az ígéretes jövõ felé!

Edmonton, 2011 évközép

Dr. Pungur József