Isten anyasága

"Mint férfit akit anyja vígasztal, akként vigasztallak titeket én"

(Ézsaiás 66:13)

Vajon hogyan gondolkozunk Istenrõl? Mert valamiféle képzetnek meg kell jelennie elõttünk, amikor hozzá imádkozunk. Ez különösen vonatkozik ránk, magyarokra, akik a keleti örökséget hordozva inkább képekben gondolkozunk, mint fogalmakban. Bizonyára nem tévedek, ha azt mondom, hogy legtöbbünk elõtt Isten, mint egy felhõkben ülõ fehérszakállú fenséges öregember jelenik meg. Valahogy olyan, mint Michelangelo freskóján a Sixtusi kápolna mennyezetén, amint ujjával érinti Ádámot éppen életet adva annak. A Tízparancsolat kifejezetten tiltja Isten kiábrázolását, mert Istent nem lehet emberi szobrokban, képekben kiábrázolni. Egyrészt, mert Isten valósága nem szorítható be evilági kategóriákba, másrészt, mert ahogy a középkori filozófia felismerte annak igazságát, hogy: "Finitum non capax infinitum", azaz " Véges nem fogadhatja be a végtelent". Az emberi kategóriákba foglalt isten végtelenül szegényebb a valóságos élõ Istennél. Jellemzõ, hogy a Biblia soha nem kísérli meg meghatározni Istent, hanem egyszerûen bemutatja. Amikor azt mondja, hogy "Isten szeretet"(1 János 4:16), akkor nem fogalmazza ezt meg, hanem egyszerûen bemutatja a cselekvõ Istent, ami megérteti az õ szeretetét: "Úgy szerette Isten a világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki, hiszen õbenne, el ne vesszen, hanem örökélete legyen" (János ev. 3:16).
A Szentírás Istent, mint mennyei Atyát jeleníti meg. Az õs-Egy-et - ha ókori görög filozófia nyelvén fejeznénk ki, az, akibõl minden emanálódott, és akihez minden visszatér. A Biblia ezt úgy fejezi ki, hogy Isten az Alfa és az Ómega - a kezdet és a vég. A keresztény dogmatika vallja az egy Istent, akinek három megjelenési formája lett nyilvánvaló: az Atya, a Fiú és a Szentlélek, vagyis a Teremtõ, a Megváltó és az Újjáteremtõ Isten. Ez egyébként ez a keresztény Trinitárius Istenfelfogás lényege.
Alapigénk most úgy mutatja be Istent, aki bár Atya, de anyai vonással is rendelkezik: Isten úgy vígasztal, mint anya a gyermekét! Ez nem meglepõ, ha meggondoljuk, hogy Isten õslétezõ, így benne kell legyen az atyaság mellett az anyaság vonásai is. Ezt a titkot nyilatkoztatja ki Ézsaiás próféta alapigénkben. Ezt a titkot ábrázolta ki Rembrandt, a híres németalföldi festõ a Tékozló Fiú hazatérése c. képén (1663), melyen az atya mindkét kezével átöleli az elõtte térdeplõ megtérõ fiának vállát: ahol az egyik keze férfikéz, a másik nõi!
Beszéljünk most Isten három anyai tulajdonságáról.
1. Mindenekelõtt mutassunk rá Isten teremtõ, alkotó munkájára., arra, hogy létezést ad a nemlétezõnek, azaz megszüli. Isten a maga szellemi egzisztenciájának méhében formálta, tökéletesítette, felkészítette, ellátta mindennel és életre szülte ezt a világot, hogy élje a maga életét. A világ a teremtés óta már nincs Istenek a köldökzsinórján, de rajta van Istennek láthatatlan, de állandó és valóságos anyai szeretetétnek kötelékén. Éppúgy, mint gyermek, akit anyja megszül, s bár az élet sodrásában messze szakadhat tõle és bárhol is van, mégis a láthatatlan, de valóságos anyai szeretet jelen van, körülöleli, vezeti és védelmezi.
Isten nemcsak megszülte ezt a világot, s benne az embert, hanem a Szentírásban azt az ígéretét adta, hogy a bûntõl, nyomorúságtól és a haláltól megrontott, elrontott és elveszõ világot, s benne az embert újjáteremti, újjászüli. Jézus nyíltan beszélt errõl: "Szükség néktek újonnan születnetek" (János ev. 3:7). Istennek lelke a testi emberbõl (szarkikosz) lelki embert teremt (pneumatikosz), s ezt már elkezdi ebben az életben. Olyasféle csoda ez, amin egy rusnya kis hernyó megy át, miután begubózott, majd amelybõl egyszer csak a szivárvány színeiben tündöklõ szárnyú lepke kél ki s repül tova. A régibõl új, más teremtettségû, karakterû és minõségû élet állt elõ. Az Egyház titka és "raison d'être"-je, létének értelme az, hogy benne a mindenkori ember újjászületése és megerõsödése elkezdõdjön, míglen telességre jut az isteni új teremtésben, amikor mindent újjá tesz. Megszül egy új világot, amelyben "halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé "(Jelenések 21:4).
2. Isten anyasága kitetszik abból is, hogy Isten gondviselõ, azaz gondoskodik teremtményeirõl, mint jó anya gyermekeirõl. Ma is ettél, mert volt kenyér asztalodon; ma is felöltöztél, mert van ruha testeden; ma is dolgoztál, mert volt hozzá eszed, erõd és akaratod. Bizonyára ma is szeretteid vesznek körül a családban: házastársad, gyermekeid, unokáid. Vajon látod-e, hogy mindened, amid van Istentõl, mint ajándék került kezedbe? Vajon el tudod-e mondani Istenrõl az Írással: "Megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal?" (Zsolt. 104:28).
Isten gondoskodásában nemcsak az ember áll, hanem még a mezõ liliomai és az ég madarai is (Máté ev. 6: 25-32); benne van az egész világ, még akkor is, ha mindent megrontott a bûn - s lett a tökéletes világból tökéletlen.
Isten, mint jó anya, nemcsak gyermekei jelenérõl gondoskodik, hanem a jövõjérõl is. Nemcsak iskoláztatja, mûveli, szakmát, hívatást ad kezébe, nemcsak elindítja a maguk élete útján gyermekeit, hanem jövõjükrõl is gondoskodik: vagyonát, házát, javait rájuk hagyja, hogy boldogabb legyen életük. Isten is gondoskodik gyermekei örökségérõl: helyet készít nekik az õ országában (János ev. 14:3).
3. Isten anyai vonása van abban is, hogy Õ vígasztal..."mint akit anyja vígasztal, akként vigasztallak...én is" - mondja igénk.
Mi mindig vigasztalásra szoruló emberek vagyunk. Mennyire és szinte mindig szüksége van vigasztalásra a gyermeknek. Emlékszel, hogyan futottál édesanyádhoz, amikor játék közben elestél s felhorzsoltad térdedet...mikor beütötted fejedet az asztal sarkába... mikor
eltörött a kedvenc játékod... Egyszóval mindenkor, amikor csak fájdalom érte kicsi életedet volt kihez szaladj vigasztalásért, megnyugvásért, bátorításért. És édesanya akkor átölelt keblére szorított, könnyeidet letörölte, megvigasztalt, bátorított és lelket öntött beléd.
Aki életre született annak vigasztalásra van szüksége, mert az élet alapjában véve tragikus. Tele van füstbe ment tervekkel, szertefoszló álmokkal, a boldogság mindig elrepülõ kék madarával, fájó csalódásokkal, megrendítõ tragédiákkal, pótolhatatlan veszteségekkel, kifürkészhetetlen titkokkal, örökös tévedésekkel, úttalan utakon való bolyongással, és feloldhatatlan magánnyal. Az emberi élet alapjában véve nem más mint a kapott sebeink nyaldosása, elsírt vagy el nem sírt könnyeink törölgetése, fájdalmaink elpanaszolása, valamint állandó és folyamatos vigasztalás keresése, kompenzálása ételben, italban, kábítószerben, szerelemben, gazdagságban, sikerben és hatalomban...és még sincs igazi vigasztalás, belsõ béke és valós megnyugvás.
Pedig a teremtõ, gondviselõ és megváltó Isten lelki édesanyánk, örök és állandó vigasztalónk is akarna lenni, aki mindig, mindenkor, mindenhol és bárhonnan azonnal elérhetõ lehet - az imádság révén. Az imádság nem más, mint egy mindig kezünknél levõ mobil telefon, amelyen Õ és vigasztalása, tanácsa útmutatása és bátorítása mindig elérhetõ - csupán használni kellene!
Edmonton, 2011 anyák napján
Dr. Pungur József