A híd

A híd

Mármint a komáromi Erzsébet híd, amely 1892 óta köti össze a Duna fölött a déli Komáromot és az északi, az Öreg- vagy Révkomáromot, újabban a szlovákiai Komárnot. Ezen a hídon alig egy éve, 2009 augusztus 21.-én, nevezetes incidens történt. Sólyom László, a magyar köztársaság államfõje szeretett volna átkelni a hídon a magyar többség lakta északi Komáromba, hogy beszédet mondjon Szent István nagyméretû bronz lovasszobra felavatásán. Az elnöki konvojt a határátkelõnél - a híd közepén - a szlovák rendõrfõnök várta, hogy átadja azt a diplomáciai jegyzéket, amelyben a Robert Fico szlovák kormányfõ leszögezte: provokációnak tekinti, ha a köztársasági elnök átlépi a határt. Ha a magyar kötársasági elnök úgy döntött volna, hogy mégis belép Szlovákiába, - melyhez minden joga meglett volna, részben diplomáciai okokból, részben uniós állampolgársága jogán is -, akkor a helyi hatóságok egy szolgálati autóba ültették volna a magyar államfõt, hogy elvigye a Szent István-szobor avatásának színhelyére, majd beszéde megtartása után távozhatott volna. A magyar köztásaság elnöke kis habozás után azonban úgy döntött, hogy nem lépi át az államhatárt hanem sarkonfordult és dolgavégezetlenûl távozott. Lett is erre nagy diplomáciai csata, mely még ma is tart, s az államfõ kitiltásának ügye valahol, valamilyen magasszintû bíróság elõtt van. Ismerve az uniós testületek munkatempóját: az ügy ott ahol van, majd szépen elfog évülni. Ez a hídügy egyik oldala.

Van azonban a hídi botránynak egy másik oldala is, amirõl eddigelé nem esett szó, nevezetesen: vajon milyen üzenete van ennek az incidensnek a 90 éve elszakítottságban sorvadó akkor több mint egymillós, mára már hatszázezerre fogyott, fogyasztott, zsugorított felvidéki magyarság számára? Egyfelõl azt hallják a határon túlról: ne ijedjetek meg a nyelvtörvénytõl, az iskolabezárásoktól, a rátok nehezedõ és fokozódó egyébb nyomástól, tartsatok ki, ne adjátok föl a harcot, hiszen az Unióban rövidesen most már minden jóra fog fordulni, és álljatok az egyetlen igazán magyar párt mellé: a Magyar Koalíciós Pártot erõsitsétek! Másfelõl a szemük elõtt játszódott le a magyar köztársaság elnökének csúfos kitiltása, megalázása és megszégyenítése, s benne minden magyaré! Aki vehetett volna annyi bátorságot, hogy a diplomácai jegyzék ellenére félretaszítja a rendörfõnök elzáró karját és belép Szlovákiába s elmondja avatási beszédét! De nem ezt tette, hanem hátraarcot csinált és megfutamodott! És most ezek bíztatnak minket, hogy mi legyünk bátrak, mi álljunk ki, mi tûrjük az újabb ütéseket?

Ekkor felrémlett egy új Híd - az MKP-s renegátok által magyarokból-szlovákokból összetákolt új pártja, amely ígéri, hogy majd boldog egységbe fogja összekötni az kényurat és a rabszolgát, az eltiprót és az eltiportat, a megsemmisítõt és a megsemmisitésre szántat. S húsz éves csaknem folymatos és az elnöki leszereplés csalódottsága után vajon mi mást tehetett volna a felvidéki magyarság zöme mint dalolva beszavazta a Híd-Most-ot a szlovák parlamentbe.

Tegyük még fel azt a költõi kérdést, hogy a húszéves magyar köztársaság eddigi elnökei közül vajon melyik viselkedett volna másképpen?

A komáromi Erzsébet hídnak azonban volt magasztosabb és dicsõségesebb pillanata is amikor az Elsõ Bécsi Döntés következtében egymillió magyar került vissza 12.000 km²-el az anyaországhoz, s 1938 november 6.-án a Horhy Miklós, a királyi magyarország régense, hadserege élén fehér lovon vonult be az örömittas, virággal teleszórt, harangzúgás között ujjongó városba; nem féltve életét az esetleges orvlövészektõl, hanem bátran, hadvezéri tartásban mint ahogy Szent István ül új lovasszobrán.

2002 nyara

Dr. Pungur József