Példamutatás

Példamutatás

„Légy példa a hivõknek..."

(II. Timótheus 4:12)

Ma minden válságban van a bankoktól a világgazdaságon át a társadalmakig. Válságban vannak az ideológiák, a vallások, s a pedagógia is.

A neveléstudomány nagy változásokon ment át évrezredek folyamán az elsõ primitív iskoláktól a modern egyetemekig. Az írásbeliség elõtt a tanulók oktatójuk mondatait ismételve kivûlrõl megtanulták a tananyagot, ahogy azt még ma is mûvelik némely elmaradt világrészen ahol a vallás tételeit ilyen módszerrel tanulják a gyermekek. A filozófus Arisztotelesz (Kr.e. 384-322) Pláton tanitványa az athéni Lyceum kertéjben körbejárkálva tanitott a legenda szerint, s hallgatói a „peripatetikusok" követték õt, kérdéseket téve föl vagy vitatkozva. Jézus tanitványait útközben is tanitotta amint egyik faluról a másikra mentek. A tanitvány együtt élt a mesterével, nemcsak szavait, bölcsességét leste és tanulta el, hanem annak életvitelét, szokásait is átvette és követte, hogy majd õ vigye teljességre azt amit mestere már nem tudott megtenni s rábízta annak gyõzelemre juttatását. Az elsõ egyetemekkel aztán megjelent a katedra, ahonnan a professzor ékesszólással szórta bölcsessége titkait ámuló és jegyzetelõ diákjainak.

A klasszikus felfogás szerint a pedagógusnak két alapvetõ feladata volt: tudományát átadni tanitványának, s életével példátmutatnia bölcs életvitelre. A példamutatás évszázadok folyamán valahogy elmaradt, s maradt a tudományokba való bevezetés, ami mára már csak a természettudományokra nézve érvényes, a humán tárgyak vonakozásában ez is kezd elmaradni, haugyan el nem maradt már nagyrészben. Az u.n. önálló gondolkodásra való nevelés ma felülír minden korábbi elvet. Ennek aztán megvan a maga hátulütõje: a tanulónak fogalma sincs pld. a spanyolviaszról, mert nem hallott róla. Ha mégis szüksége lenne rá - találja fel maga!

Sehol nincs olyan szükség a példamutatásra mint a vallásos nevelében. Magyar társadalmunk a kommunizmus hosszú évtizedei alatt intenzív atheista nevelésnek volt kitéve, s azzal megfertõzve. A vallás korunkra mint hagyományos, de üres forma él tovább sokakban, melynek szinte semmiféle jelentõsége nincs az ember életére. A nagyünnepek még megvannak ugyan a naptárban, de azok jelentõsége, félõ már-már elveszett még a hívõ ember életére nézve is. Érzik ezt az egyházak, s igyekszenek forditani ezen. A visszaszerzett nehány egyházi iskolában a vallás mint tantárgy szerepel. S a tanulóknak kötelezõ az istentiszteleteken, miséken való részvétel. A szülõk nagyrésze ugyan elküldi gyermekét a templomba - de maguk rendszerint távolmaradnak, mondván, hogy õket nem így nevelték! Arra nem gondolnak, hogy csemetéik nagyon is megjegyzik szüleik távolmaradását a templomtól, S ha felnõnek, õk is ugyanúgy fognak majd viselkedni!

Hollandiában járva mindig megkapott az, hogy ott a családok együtt mennek a templomba és együtt ülnek a padban. Még a legkisebb gyermeket is magukkal viszik, s hogy nyugton maradjanak, kis, gombostûfej nagyságú színes cukrocskákkal bírják õket nyugalomra.

Pál apostol szava Timótheushoz, hogy: „Légy példa a hivõknek..." ma is évényesen hangzik minden gyermekes szülõnek: Légy péda gyermekednek keresztyén életeddel!

Dr. Pungur József