Trianon Nyugatról - Párizs Keletrõl

Trianon Nyugatról - Párizs Keletrõl

A trianoni békediktátum napja melyet 1920. június 4.-én kényszertettek az Elsõ Világháborúban gyõztes hatalmak Magyarországra a Párizs melletti Trianon palotában - míg magyar él e földön mindig nemzeti gyásznap lesz. A nyugati hatalmak, akikkel voltaképpen nem is harcoltunk, tárgyalások nélkül reánk kényszeritettek egy gyalázatos szerzõdést, mely elvette történelmi országunk kétharmad és magyar lakosságunk egyharmad részét. Ha már a nemzetiségeket kiakarták szakítani a történelmi Magyarországból igazságosabb határt kellet volna rajzolniuk, meghagyva a nagy többségében magyar részeket pld. Székelyföldet, a Partiumot, a Délvidék Duna-Tisza részét vagy a Csallóközt a csonkaországnak. Végül is olyan határt húztak, melynek túloldalán mindenütt magyarok maradtak. Horthynak megígérték, amikor az elsõ kommunista országrontás után végül is átadták 1919 õszén a hatalmat, hogy lesz határrevízió - ami természetesen elmaradt a magyar kormány tizenötéves minden erõfeszítése ellenére is. Végül német és olasz segítséggel nagyobbára még békeidõben és szerzõdésekkel visszakaptuk a Felvidék és Erdély, majd a Délvidék és Kárpátalja magyarságának többségét, melyeket a nyugati hatalmak tudomásul is vettek, hiszen racionálisak döntések voltak.

Trianonban Magyarországot a gyõztes hatalmak vélt biztonságának oltárán áldoztál föl.

A második világháborút befejezõ béketárgyalások Párizsban folytak, mely hazánkat ismét megcsonkította 1947 február 10.-én, amely nemcsak egy második Trianonnal ért fel, hanem annál még súlyosabb következményekkel járt. Nemcsak területünket csonkították meg újból, de már elõtte rabságra vittek 50 ezer magyart Kárpátaljáról a Szovjetunióba. Délvidéken 50 ezer honfitársunkat mészárolták le a szerbek¸ s 60 ezer magyart vittek el a csehek a Felvidékrõl nyugati területükre, rabszolgamunkára. A szlovákok 100 ezret üldöztek át a határon; a románok Észak-Erdélyben olyan brutalitásokat követtek el magyarokkal szemben, hogy az még a szovjet katonai hatóságoknak is sok volt, kénytelenek voltak saját katonai közigazgatást bevezetni.

Hiába készítettek az amerikaiak még 1943-ban több változatot is a magyarokkal megkötendõ békeszerzõdésre melyben olyan tervek voltak, mint Erdély bizonyos határmenti magyarlakta területeinek meghagyása, a Székelyföld autonómiája, vagy Erdélynek önálló állammá deklarálása - mindez azonban zátonyra futott. Egyrészt azon, mert Magyarországot a Szovjetunió hódította meg s megszálló hadserege itt állomásozott. Amit némelyek felszabadulásnak éltek meg, a többség azonban hódításnak, mint ahogy azt oroszul is annak nevezték. Másrészt, mert a Szovjet katonai gyõzelme stratégiai helyzetet teremteni látszott a kommunizmus kiterjesztésének elsõsorban Nyugat-Európára békés, vagy katonai úton. Ez utóbbinak elõkészítésére parancsoló volt a szovjetövezet határának nyugatra tolása amennyire csak lehetett. Ez a politika már 1939 õszén osztalékot hozott, amikor a nyugaton német támadást ért Lengyelországot keletrõl a Szovjetunió támadta meg, Mindez a Moltov-Ribbentrop paktum titkos záradék szerint történt. Ehhez járult még a balti államok bekebelezése is. Mindennek eredményeként a Szovjetunió határa több száz kilométerrel nyugatra tolódott. Jórészt ennek volt köszönhetõ, hogy a német haderõ nem tudta 1941 telén Moszkvát bevenni - ami ha akkor sikerül valószínûleg a Szovjetunió katonai összeomlásához vezetett volna. Tehát a Szovjetnek a „Drang nach Westen" - a nyugat felé nyomulás politikája nagyon is érvényben volt a párizsi béketárgyalások idején, melyen a nyugat csak asszisztált a Szovjet által diktált a kelet-európai elfoglalt országokkal kapcsolatos béketervekhez. Lássuk most már azt, hogy miként és hogyan érvényesült ez Magyarországgal kapcsolatban.

A történelem feljegyzett egy epizódot a jaltai csúcsról, ahol a háború utáni békeszerzõdésekrõl tárgyalt Sztálin, Roosevelt és Churchill. Magyarországról tárgyalva Churchill egy cetlit dugott Sztálin elé melyen ez állt: „50-50 %", vagyis legyen fele-fele befolyása Magyarországra úgy a szovjetnek, mint a nyugatnak. Sztálin erre rábólintott. Ez azonban nem a helyeslés mozdulata volt, hanem annak, hogy tudomásul vette a nyugatiak szándékát. Ez elég volt ahhoz, hogy Magyarországra a legsúlyosabb békeszerzõdést erõltesse - ami még a trianoninál is súlyosabb. Ugyanis ha Churchill terve valóra válik, akkor Magyarország egy ellenséges ék lett volna a Balti- tengertõl az Adriáig terjedõ egyenes és összefüggõ szovjet blokkban, ahonnan kellõ pillanatban a nyugati demokráciákra lehetett ugrani.

A párizsi békediktátumot ennek összefüggésében kell megvizsgálni.

Innen lehet megérteni, hogy Lengyelország keleti határait miért tolták száz kilométerekkel nyugatra, s hogy a lengyeleket meg német területekkel kárpótolták. Innen érthetõ a balti államok szomorú sorsa: a Szovjet tömbbe való egyszerû bekebelezésük. Az a magyarázat, hogy Románia Észak-Erdélyt az 1944. augusztus 23-i átállásával szerezte meg, csak részben igaz. Térképre tekintve az elsõ pillanatban nyilvánvaló, hogy Románia egyrészt egyszerûen földrajzi fekvése miatt volt alkalmasabb helyzetben a kiugráshoz, mint Magyarország. Másrészt Románia nem volt német megszállás alatt, Magyarország viszont 1944. március 19 óta abban volt. Jellemzõ, hogy Romániától a Szovjet békeszerzõdés elvette Észak Bukovinát, Moldvát és Dél-Dobrudzsát. Ez utóbbi kivételével a többi rész a Szovjetunióhoz került, amit a románok még most is fájlalnak.

E veszteségekért a románokat viszont Észak-Erdéllyel pótolták, ami egyben a bizonytalan Magyarország meggyengítését szolgálta. Ezt a célt szolgálta a felvidéki, és a délvidéki területek visszavétele is Magyarországtól, ami egyenlõ volt a trianoni határok visszaállításával. Mindezt megtetézte egy stratégiai terület Kárpátalja megszerzése a feltámasztott Csehszlovákiától annak fejében, hogy ezek Sziléziából kiûzhettek 3 millió németet. Kárpátalja stratégiai bejáratot biztosított a Szovjetnek a Kárpát-medencébe és azon túl a nyugati országokba. Aminek jó hasznát vették az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk leverésekor, ugyanis itt ömlöttek friss szovjet páncélos egységek és csapatok hazánkba.

Magyarországgal kapcsolatban a béketervezéskor a Szovjet nagy körültekintéssel járt el még a következõ okokból is:

Tudták azt, hogy 1919-ben 133 napig Magyarországon kommunizmus volt. Ez éppen elég volt arra, hogy a magyarok tisztába legyenek azzal mi is a kommunizmus valójában, hiszen Kun Béla kormánya, a páncélvonatos Lenin-fiúk, a kivégzések terrorja megmutatta annak igazi lényegét. Sztálin tudta, hogy megint ugyanez fog várni a magyarokra.

Tudták azt is, hogy a magyar nem tûr idegen uralmat és rendszert, hiszen négy szabadságharcot vívtak a Habsburg elnyomás ellen. Sztálin eltökélt szándéka volt, hogy kommunista diktatúrát fog bevezetni Magyarországon is, ami ellenállásba fog ütközni.

Tudta azt is Sztálin, hogy Közép-Európában a magyar az egyetlen történelmi államalkotó nemzet, mely mindig ki tudta vívni függetlenségét. Erre tehát különösen ügyelni kellett.

Mindezek arra vezették a Pax Sovietica megtervezõit és megvalósítóit, hogy Magyarországot kicsivé, szegénnyé és erõtlenné tegyék. Ugyanis ez a kommunizmus világméretû elterjesztését szolgálta. Ám nem tudták annyira kicsivé, szegénnyé és erõtlenné tenni, hogy 1956-ban fel ne kelt volna rabtartói ellen, és hõsi harcban vívta ki 12 napos szabadságát, s elestében még le tudta rántani az álarcot a kommunista imperializmusról megmutatva annak elnyomó természetét.

Hol volt már az az idõ, amikor Lenin a trianoni békét imperialista békének nevezte? Igazságos békét teremthetett volna Sztálin, de ennek lehetõségét szükségképpen háttérbe szoritotta a kommunista expanziónizmus. A Párizsban 1947-ben újra megcsonkitott Magyarország nyílvánvalóan a megalomániás szovjet világuralmi stratégiának lett az áldozata.

A Szovjetúnió már eltünt, ám az általa Párizsban újra igazságtalanul szétdarabolt Magyarország maradt. Meddig?

Még egy fontos részlet: A trianoni békediktátum idején a csonka ország mégis csak független volt. Ám a párizsi békediktátum idején az országban a Szovjet megszálló hadserege volt jelen - s maradt is ott 1991 nyaráig.

Vajon nemzetközi jogilag érvényesnek tekinthetõ-e egy megszálló hadsereg jelenlétében aláírt békediktátum?

Trianont a Nyugattól kaptuk - Párizst a Kelettõl! A Szovjet nem felszabadított, hanem megszabadított mindattól, amit addig elértünk! Sajnos Mohács óta a nagyhatalmak játékszere vagyunk. Újra a régi ismert ötszáz éves történelmi helyzet állt elõ, amit a költõ így énekelt meg. „Két pogány közt egy hazáért omlott a vére..." Igen, pusztultunk, de mégis megmaradtunk!

Ám itt az ideje erre rádöbbenünk s arra, hogy rajtunk soha senki nem segített - legfeljebb színbõl vagy haszonlesésbõl, s ezután sem fog senki sem segíteni, ha mi nem segítünk magunkon.

Mi magunk - akik mindig egyedül voltunk, mert egyedül hagyattunk, és ma is egyedül vagyunk - ha most nem fogunk végre össze egy emberként a nemzet megmaradásának érdekében, ideológiai, vallási és társadalmi különbségeinket félretéve, akkor menthetetlenül elveszünk mind egy szálig!

Ez Trianon és Párizs mai tanulsága.

Dr. Pungur József