Trianon Háttere

TRIANON HÁTTERE

Nemzeti történelmünk utolsó 200 éve is bõvelkedik gyásznapokban: Arad 1849 Október 6, Trianon 1920 Június 4, és Budapest, 1956 November 4. Ezek között is legfájóbb Trianon, ahol a békediktátumban ezeréves történelmi országunk kétharmadát egy tolvonással elszakitották, s magyar véreinkbõl három és félmilliót szenvtelenül vetettek idegen uralmak fennhatósága alá, akik teljesen másnyelvû, többségében másvallásu, egyetemben idegen kultúráju és összességében ellenséges indulatu népek voltak - s ma is azok. 88 éve nem történik más mint az idegen uralom alá hajott õshonos magyarság írtása: ha lehetett népirtás, deportálás, elüldözés alkalmazásával, máskor finomultabb eszközök révén: gúnyolással, csúfolással, diszkriminációval, hátrányba helyezéssel, vagyonukból való kiforgatással, nyelvük, kultúrájuk anyanyelvi iskolázásuk megkurtitásával, vagy megtagadásával. Teszik ezt azok az oláhok, tótok és rácok akiknek védelemet, munkalehetõséget és nyugalmasabb életet biztositva nagylelküen befogadtunk - s akik ezt nem tudják nekünk megbocsátani. Sõt bizonyithatatlan elméletek alapján magunknak történelmi elsõbbséget vindikálnak a Kárpátmedencében: Az oláhok esküsznek a dákó-román folytonosság elméletére, a tótok a nagymorva birodalomra, a rácok meg azt állitják, hogy mi csak 1956-ban költöztünk a Vajdaságba!

Kik voltak nemzetünk sírásói Trianonban, milyen emberek voltak ezek, milyen háttérbõl jöttek s milyen indulatok forrtak bennük, hogy képesek voltak hidegvérrel egy ezeréves történelemmel rendelkezõ királyságot eltüntetni, mint ahogy korábban Lengyelországot tünették el háromfele darabolva, maguk között szétosztva.

Aki látta filmrõl a trianoni békediktátum aláírására a Trianon palotába bevezetett magyar küldöttséget - akikkel korábban nem tárgyaltak - feltünhetett neki az a felfokozottan izgatott diplomatáknak álcázott hóhérsegédek tömege, akik mint valaha a középkorban a felnégyelésre ítélt áldozat kivégzésének kínos, véres és izgalmas végrehajtásának bámulására sereglettek egybe, s akiknek izgalma pattanásig feszült: hiszen itt, most, elõttük nem egy embert, hanem egy nagymultu ezeréves büszke nemzetet fognak elevenen felnégyelni!

Sleppjüktõl eltekintve négyen voltak az Entente - a Szövetségesek - részérõl a békecsinálók: Woodrow Wilson amerikai elnök, aki korábban a Presbiteriánus Princetoni Egyetem elnöke volt, s 14 pontos béketerve, melyben népszavazásos békét hirdetett, nagyban hozzájárult a Központi Hatalmak fegyverszüneti kéréséhez 1918 november 11-én. Terveibõl csupán egy enervált Népszövetség felállitása valósult meg. A vitatott területek vonatkozásában a népszavazásból azonban semmi sem lett. Ezt felismerve a nagy fanfárral fogadott Wilson elnök aztán sértõdötten hazahajózott s elmélkedhettet azon, hogy érdemes volt-e Amerikának hadbalépnie „ezek" mellett. Lloyd George brit és V.E. Orlando olasz miniszterelnököket fõleg a gyarmati kérdések érdekelték: mit tudnak megszerezni a német gyarmatokból, s török uralta területekbõl. George Clemenceau francia miniszterelnök - a „Tigris", az Amerikát is megjárt orvos, zsurnaliszta és politikus uralta a Párizs melletti Versaillesben tartott békekonferenciákat, így a Trianonit is. Határozott célja volt Németországot elhordozhatatlan békefeltételekkel sújtani, gyarmatait elvenni, s Keletrõl olyan államokkal bekeriteni melyek francia befolyás alatt állnak. Ehez az Osztrák-Magyar monarchiát szét kellett trancsirozni, s nemzetiségeinek államiságot adni. Így jött létre Csehszlovákia, Nagyrománia, és a Szlovén-Szerb-Horvát Királyság, vagyis Jugoszlávia, melyek a Kis-Ententét alkották fõleg a megcsonkitott Magyarország reviziós törekvéseivel szemben.

A politikai háttér amely meghatározta ezeket a békecsináló politikusokat a következõ volt. Emlékezni kell arra, hogy a 19.-ik század a gyarmatositás százada volt. Eladdig Afrika belseje ismeretlen volt. David Livingstone (1913-1873) és H. Morton Stanley (1841-1904) felfedezései nyomán indult meg igazában véve Afrika gyarmatositása. Azt tartották, hogy valamirevaló európai ország nem lehet meg gyarmat nélkül. Az eszeveszett gyarmatositás káótikus állapotokat teremtett. Az 1884-es Berlini Konferencián állapodtak meg a nagyhatalmak arról hogyan kerülhetõ el a gyarmati területekért versengõ európai országok közötti összeütközés. Az 1878-as Berlini Kongesszuson résztvevõ nagyhatalmak Balkán sorsát igyekeztek rendezni. Bulgária, Kelet-Ruméla, Bosznia-Hercegovina, Rumánia ügyét, melyet mint királyságot akkor ismertek el. A háttérhez tartozik az 1899-ben kitört kegyetlen angol-búr háború is, mely 1902-ben a holland menekültek által évszázadokkal azelõtt alapitott Oranje Szabadállam és Transwaal Köztársaság végét jelentette Helyükbe angol gyarmat lépett. A háborúban 14 ezer fekete és angol koncentrációs táborokban 28 ezer búr vesztette életét.

E korszakra alig ismert jellemzõ eset volt, hogy amikor II Vilmos német császár esküvõjének terve felröppent, az angol politikusok azon törték fejüket, hogy milyen nászajádékot is adjanak Victoria királynéjük egyik unokájának? Kisütötték, hogy fejedelmi ajándék lenne, ha Afrika legmagasabb hegyét a Kilimanjarót adnák nászajándékba. Elõkerültek a körzõk és vonalzók - melyekkel korábban gyarmatbirodalmak határait rajzolták meg -, s kihasitották az angol gyarmati sorban levõ Kenyából és Tanganyikához csatolták, az akkori német gyarmathoz, a mai Tanázánia elõdjéhez.

A versailles-i békét teremtõ politikusok ilyen háttérrel, ilyen politikai és erkölcsi normákkal, körzõikkel és vonalzóikkal felszerelve ültek neki meghatározni Kelet-Európa régi, nem olyan régi és új államainak határait - Clemeneau tervei alapján. Egyébként is felfogásuk az volt, hogy Bécsnél ér véget a mûvelt Európa. Attól Keletre mindenféle mûveletlen, gyanus és veszekedõ népecskék élnek akik között rendet kell tenni s legfõképpen a német hegemónia helyett francia hegemóniát, befolyást és piacot kell teremteni.

Tehát Szerbiát - a világháborút kirobbantó trónörökös-gyilkosságért - nem elitélni, hanem dícsérni és kárpótolni kellett: megkapta hát Szalovóniát, Horvátországot, Macedóniát, Hercegovinát, a Vajdaságot s a Temes vidék felét. Romániát - a gazul és orvul 1916-ban Erdélybe törõt - is jutalmazni kellett Erdéllyel, sõt a Partiummal is; összességében nagyobb területtel mint a megmaradt csonka Magyarország! Összetákolták Csehszlovákiát az ausztriai Morvaországból, Bohémiából s a magyar Felvidékbõl.Mitsem számitott az, hogy úgy a Rumánok, mint a Csehek és a Szerbek a megkötött tûzszünetet megtörték a történelmi Magyarország elleni fegyveres betöréssel és hóditással. Mitsem számitott az, hogy az elcsatolt részekkel 3.5 millió, nagyobbára egytömbben élõ magyarságot szakitottak ki nemzetünk testébõl s löktek másnyelvû, máskultúráju és ellenséges uralmak alá. Ki törtõdött ezzel? Vagy azzal, hogy mit ígért Wilson elnök, vagy azzal hogy milesz az elcsatoltak sorsa? Úgy vélték, hogy ezek a búsmagyarok majd vagy megszokják szolgasorsukat, vagy eloldalognak csonka hazájukba, vagy hangtalanul beolvadnak. Áldottak legyenek õk, akik 88 rettenetes esztendõ után is megmaradtak egytömbben!

Trianon és azt megerõsitõ Párizsi békediktátum 1947-ben, sem az azóta eltelt idõ nem oldotta meg a most már hétfelé szaggatott és egyre porló magyar nemzet ügyét. Egyedül a Horthy korszak hozott enyhülést az 1938-as és az 1940-es bécsi, nemzetközileg is elfogadott döntésekkel, amikor jelentõs magyar tömbök kerültek vissza a nemzet testéhez. Mindez Sztálin kommunista világuralmi törekvéseinek esett áldozatul a párizsi békediktátumban - de még õ is volt annyira demokrata, hogy kikötötte a Maros Magyar Autonóm Tartomány megteremtését Erdélyben!

Trianonban és az azt megerõsitõ Párizsban a magyar nemzetet kollektiven büntették! Ma is e kollektív büntetés alatt vagyunk! Ezt elnézi az az Európa és a civilizált világ - amely nem ismeri el egy nép kollektiv büntetését sem. Még a német népet sem sujtották ezzel 1945 után! Mert ez ellentmond minden emberjogi törrvénynek - réginek és újnak. De ellent mond az isteni törvénynek is, melyrõl Szent Pál így ír: „(Isten), aki az egész emberi nemzettséget egy vérbõl teremtette...meghatározván...lakásuknak határait" (Apostolok cselekedete 17: 26).

A Trianoni Békediktátum ellene mond úgy az emberi, mint az isteni igazságnak és jognak. Az áldozatul odadobott magyar nemzet ezt érzi, s afelõl van meggyõzödve, hogy a rájuk erõltetett békediktátumok Trianonban és megerõsitve Párizsban úgy az embernek mint egyénnek s mint nemzetnek természeti jogaival s ezenfelül az Isten által adott, tehát isteni jogok teljes semmibevételével hozattak. Mindezen nem segít sem erõszakos elfojtás, sem szõnyeg alá söprés, sem semmiféle megkerülés, sem tudatos semmibevevés, sem annak idõvel történõ elhalása de még nevelés sem. Amig ennek a gyalázatnak történelmi helyreigazitása megnem történik ne várja senki, hogy az olyannyira áhitott igazi béke kora köszönt majd be a Kárpátmedencébe!

Edmonton, 2008, június 4.

Prof. Dr. Pungur József