A vallás dimenziója


A vallás dimenziója


Nagy örömmel olvastam és fogadtam a Magyarok Szövetsége történelmi nemzeti újjászületési programját, amelyben 1947 óta elõször látom a nemzeti megújulás és fennmaradás zálogát. Helyesen teszik a nemzeti megújulás sarkkövének az egyedülálló Szent Korona tant. Megújulást nekünk csak az ezeréves sziklaszilárd alapokhoz való visszatérés eredményezhet, melytõl idegen, nemzetvesztõ ideológiák elszakítottak.


Írásaimmal eddig is ezt a célt szolgáltam, s ezután is ezt fogom.


A program igyekszik megrajzolni a jövõ Magyarországának alapvetõ körvonlait - melyekkel messzemõleg egytértek s támogatom.


Azonban sehol nem találom legalább egy mondat erejéig a magyar egyházak feladatát, szolgálatát a nemzeti újjászületésben.


A magyar Korona minõsitõ jelzõje, az, hogy „Szent" s ez felidézi annak mélyen vallásos karakterét. Szent István tudta ezt, s ezért kért koronát a pápától, s épitette föl hatalmas erõvel Magyarország vallási berendezkedését keresztény alapokon. Hittéritõket hozott be, monostorokat, templomokat, iskolákat épitett, egyházmegyéket szervezett etc. Tudta azt, hogy a hajdani vérszezõdés mellett látható „materiális" összefogó eszköz is kell a széthúzásra hajlamos 7 törzsnek. Ezt alkották meg a Szent Korona fogalmában és tanában amely ezer esztendõn át összetartotta a magyart és országát. Nem véletlen az, hogy amint a Szent Koronát megfosztották egyetemes vallási jelentõségétõl - a nemzet rögvest pusztulásnak indult, s jeleneleg annak végsõ kifejlete felé tántorog.


Azonban nem lehet reálisan nemzeti újjászületést várni, újjáépülést tervezni bármilyen szép programmal is egy nagy-többségében hitét, erkölcsét, reményét vesztett, elfásult és halálosan elfáradt nemzeti többséggel amelynek energiáját a máról-holnapra élés sziszifuszi kisérlete emészti föl.


Ha nem történik meg népünk keresztény/keresztyén reneszánsza - újjászületése, akkor hagyjunk föl minden reménnyel! A vallástörténet kellõen bizonyítja, hogy minden nagy történelmi társadalmi fordulat origójában egy, a tömegek lelkében végbement vallási megújulás állt. Így kerülhetett a pogányságban enerválódott Római Birodalom helyébe az energikus Keresztény Európa, így idézhetett elõ tektonikus mozgást a Reformáció, így a válhatott a Lengyel Katolikus Egyház az ateista, népeket rabságban tartó kommunista impérium ellen a vallás nevében gyõzedelmes és pédamutató ellenállássá.


Ezért amikor a nemzet újjáépitésének startégiáját megfogalmazza és kifejezi a Magyarok Szövetsége ennek sikeréhez alapvetõen szükséges lenne megtalálni és igénybe venni a magyar egyházak ökumenikus hozzájárulását a magyrság lelki ébredéséhez, nemzetünk újjászületéséhez, amely nélkül a nemzet jövendõ háza csak „fövényre" épül!


A mózesi paradigma örökérvényû: hordából népet csak az isteni törvény - hit és erkölcs teremthet! Akik ezt kihagyják tervezésükbõl, ay kudarcért majd csak magukat hibáztathatják.


Egy húsbavágó és intõ példa: Az 1989/90-es rendszerváltásunkból szõrén szálán kimaradt a lelki megújulás igénye és eseménye. Így a rendszerváltók elkövették azt a történelmi hibát, hogy a „Gulyáskommunizmus" hitehagyott, materialista és megtéretlen népével akartak valamiféle magasztos „Demokráciát" épiteni. Most 20 év után mindenki láthatja, hogy ez milyen eredményekre vezetett!


Ugyanezt a hibát megismételni már több lenne mint tévedés!


2008 Karácsony hava


Dr. Pungur József