Iskola

Iskola

Ha már válságban élünk miért pont az iskolát kerülje ez el? A reformõrület amit pártunk és kományunk e szerencsétlen országra kényszeritett talán sehol sem teremtett nagyobb káoszt mint iskoláinkban - az elemitõl az egyetemig. Az alsóbb elemi osztáyokban nem kell már jegyeket adni, a magyar irodalom oktatásából kimaradtak a memoriterek - a megtanulandó versek, a történelemkönyvek nagyrésze még mindig szemérmesen kerüli a valóságos modern történelmünket - jobb esetben csak utalnak ezek eseményeire. Trianon, a Bécsi Szerzõdések, a Benes dekrétumok, a délvidéki, kárpátaljai és erdélyi magyarokon végrehajtott tömegyilkosságok, deportálások, elüldözések még mindég tabuk. Lassan az lesz a kommunista mult, a kitelepitések, a választási csalások, a szovjet gyarmattá süllyesztett ország és 1956 is. Iskoláinkban soha nem volt annyira laza a fegyelem mint ma; a tanulókat testileg fegyelmezni tilos, a tanárokat fizikailag bántalmazni már-már bravúrnak számit alig valami következménnyel.

Hazánkban a történelem folyamán a porosz rendszerü iskolai-oktatási rendszer honosodott meg osztrák közvetitéssel. Az idõsebb nemzedék még ebben nõtt fel. Volt igazi osztályzás, komoly tanulás és szinte katonai fegyelem nemcsak az iskolákban hanem az inernátusokban és kollégiumokban is; sokhelyen egyenruha volt használatos, de iskolai sapka mindenképpen. Mindez ugyan olykor nehéznek tünt a diákoknak, de felnõtt korukból visszanézve diákéveikre csak áldani tudták az Alma Matert - iskolájukat, tanáraikat a szerzett tudásért, a rendre, pontosságra, a szorgalmas, lelkiismeretes munkára és a bajtársiasságra való nevelésért. Nem véletlen, hogy magyar tudósokkal, feltalálókkal, szakemberekkel volt és van tele a világ, s elsõk vagyunk a világon a per capita Nóbel-dijas tudósokból.

Mindez alighanem a multé miután az Unióban egy tõlünk idegen, liberális, nyugaton dívó iskolai rendszert és tanulási módszert eröltetnek ránk. Ennek a trendnek, a modern liberális nevelésnek kitalálója és jelenlegi ikonja a braziliai keresztény-szocialista Paulo Freire (1921-1997) volt. Filozófiában és jogtudományban képezte magát ám nagy hatással volt rá a délamerikai marxista beütésü „Felszabulási Teológia". Tanitotta a szegényket Braziliában, majd Csilében, s hosszú ideig az Egyházak Világtanácsánál dolgozott Genfben. Alkalmam volt nehány elõadását hallgatni s megismerkedni vele. A mult század hetvenes éveiben azzal a teóriával állt elõ, hogy a nevelést az oppresszorok - az elnyomók - világszerte a tömegek elnyomására használják, s ettõl meg kell szabadulni - fejti ki fõ munkájában a Pedagogy of the Oppressed - ben, az Elnyomottak Pedagógiájában. Harcolt azellen, hogy a nevelõk tudással tömjék tele a tanulók fejét. Ehelyett inter-action-t ajánlott a nevelõk és a tanulók között.

Mindez nyugatra és kicsiny hazánkba mára már egy csavarással érkezett el, azzal, hogy maga a nevelés az elnyomás! Mert mi más lehet az a fajta oktatás mely leckékkel, házi feladattokkal, tanulással, bemagolással terheli a nebulókat? Ebbõl egyenesen következik, hogy a tanár feladata már nem tudás-közvetités, hanem a „tanuló gondolkodási képessége kibonakozásának elõsegitése." Ezt megvalósitandó lesz az iskolában eltöltött idõ üres fecsegés mindenrõl „ami van a földön és égen" - s a „spanyolviaszkot" aztán fedezze fel maga a diák - ha akarja, s ha tudja. Mindennek eredménye a szétvert és megroggyant nevelési rendszerünkben látszik: olvasni-írni, számolni csak akadozva tudó, fegyelmezetlen, erkölcsi elvek nélkül felnövõ ifjúságban. S vajon lesz-e ezekbõl, felelõségteljes, öntudatos, szorgalmas-dolgos, népét, hazáját szeretõ felnõtt generáció?

Valamikor az iskolában: „Non scolae sed vitae discimus" - nem az iskolának hanem az életnek tanultunk. Ma úgy látszik az iskolák az új opresszoroknak - elnyomóknak - képezenk tökéletesen megvezethetõ, könnyen kijátszható, hazugságokkal becsapható és bambán engedelmeskedõ tömegeket - vajon meddig?

Prof. Dr. Pungur József