Okos ember okosabbtól tanul

- egy svájci bankról, amely ember és vállalkozásbarát

A gondviselés, netán a szerencsés véletlen jóvoltából megismerhettem a magyarság sorsa, kultúrája iránt elkötelezett, Svájcban élõ magyart, Szarka Gábor vállalkozót. Rendkívül hasznos információkat tudtam meg tõle a svájci nemzeti érdekeket képviselõ WIR bankról. Fontos és hasznos lenne, ha tanulnánk ettõl a banktól, különösen az elõzményeit illetõen, és felhasználnánk önmagunk érdekében, kikapcsolva a nem magyar érdekeket képviselõ, csak nevében Magyar Nemzeti Bankot, az „uniós fiók bankot“.

- Mondana néhány szót önmagáról?

A magyarság iránti elkötelezettség nálunk családi örökség. Anyai részrõl – ha csak távoli ágon is - de õseim leszármazottai Dobó Istvánnak, Egervár híres kapitányának. Ez pedig kötelez. Szerencsémre olyan tanáraim voltak, akik a magyarságtudatomat erõsítették. 14 éves koromtól használom a rovásírást, amirõl köztudott, hogy elõnyösen befolyásolja a gondolkodást is. Régésznek készültem, de másként alakult. Megoldatlan problémák, és politikai sérelmek miatt 1981-ben családommal elhagytuk a hazánkat, és Svájcban telepedtünk le. Itt sem veszítettem el a magyarsággal való kapcsolatom. Több svájci és magyar szervezetben is dolgoztam. Jelenleg a KulturUngarBasel egyesületnek vagyok aktív tagja.

- Meglepett. Önt szoros kapcsolat fûzi a magyar cserkészcsapatokhoz, rendszeresen tart elõadást a rovásírásról. Most mégis, a magyar gazdaságot segítõ lehetõset tár fel egy svájci bank példája kapcsán.

Nagyon fontosnak tartom, hogy Magyarországon tudjanak errõl a lehetõségrõl. Ezért több ismertetést is tartottam errõl a témáról.

- Mit kell tudnunk a WIR bankról?

1934-ben alakult meg Bázelben, és Wirtschaftring Genossenshaft néven jegyezték be. Jelentése: Gazdasági Kör Szövetkezet. Napjainkban több mint 70 ezer kis és középvállalkozást, magánvállalkozót számlál ez a szövetkezet, és kamatmentes pénzforgalom nélkül számol el tagjaival. Nagyon fontos „alternatív” pénzintézmény Svájcban. A Svájci Bankfelügyelet látja el az ellenõrzést felette.

- Mi az elõnye, és mi a hátránya az ilyen pénzforgalomnak?

Elõnye, hogy a megtermelt haszon a közösségen belül marad, nem kerül kívülre. Fontos, hogy nem vihetik ki a hasznot az országból, így szolgálja, és növeli a tagság, és az ország vagyonát.

Hátránya, hogy csak a szövetkezeten belül, vagy a tagsággal és az elterjedésének a szûk területén belül használható. Kívülállók: szállítók, szolgáltatók, termelõk, akik nem tagjai a rendszernek, csak korlátozottan, referenciákkal, vagy egyáltalán nem fogadják el a Wir jegyet. Ezért kellett alávetni magukat az általános svájci banktörvényeknek, hogy bizonyos mértékben a Wir-jegy átváltható legyen a svájci frankra.

- Mi a Wir-jegy? Miként alakult ki?

Ma a Wir jegy egy része munka alapú a másik része svájci frank alapú.

Az 1929-es gazdasági világválság hatására „önsegélyezõ” szervezõdések jöttek létre. A közvetlen kétoldali oda-vissza cserekereskedésen túllépve pénzforgalom nélküli cserekörök alakultak ki, amelyek az akkori túlélést szolgálták. Az ötlet a különbözõ helyeken megalakuló cserekörök önszervezõdéseibõl magától adódott ebben az idõben az egész világon, az USA-t is beleértve. Maradandó gazdasági közösségként viszont csak Svájcban maradt fenn.

A bank alapítása Werner Zimmermann nevéhez köthetõ, aki szövetkezeti társaival, Paul Enz-cel és 14 másik szövetkezeti taggal megalapította, majd bejegyeztették Bázelben Wirtschaftring Genossenschaft néven 1934-ben. 1936-ban csatlakozott, és alárendelte magát a Svájci Bankfelügyeletnek, banktörvényeknek. Az egymás között használt kamatmentes „wirtschaft” (gazdasági) jegyek (Wir–jegy) és a cserkereskedelem itt kapcsolódott be véglegesen Svájc hivatalos pénzrendszerébe, a svájci frankba.

Gazdasági forgalma viszont továbbra is megmaradt a belsõ körben a Wir-jegyek formájában, amely kamatmentes volt, és áruval, munkával is lehetett fizetni vagy Wir-kölcsönt törleszteni. Természetesen innentõl már svájci frankban is.

Kezdetben a Wir-jegyek aránya jóval magasabb volt a frankénál. Késõbb az arány átalakult, és ma már a Wir Bank tagjai egymás között hozzávetõlegesen 70%-ban svájci frankkal 30 % ban Wir-jeggyel számolnak el egymás között. Krizisek idején ez természetesen eltolódik Wir-jegy javára.

Mivel a svájci franknak alacsony a kamata 2 -4 %, a Wir-jegynek viszont: a Wir-jegy = árú, vagy munka érték viszonya szerint 0 – 1%, ami pozitív hatással van a svájci gazdaságra. Így Svájcnak sikerült több pénzügyi válságot is kevés veszteséggel átvészelnie.

- Mikor nyitott a „szövetkezet” kifelé?

A Gazdasági Kör Szövetkezet 1940-ben lépte át saját „kör” határait és nyitott „kifelé”, vagyis fölvett soraiba nem csak az alapítókhoz köthetõ tagokat is.

Az idõk folyamán az eredeti alapötlettõl eltávolodtak kissé, és egyre jobban közeledtek a „hivatalos” általános kereskedelmi törvényekhez és szokásokhoz. Mégis bizonyos belsõ önállóságot megtartva, segítették a gazdaságilag elmaradott területeket. Végsõ fokon megmaradt az alapötlet, hogy lehet törleszteni portékával és munkával is.1988-tól további újításokat és átalakításokat vezettek be. 1998-tól pedig nevet változtatott, innentõl Wir Bank néven vált ismerté.

- A WIR Bank kialakulásához egy legenda kapcsolódik, amin nagyon el kellene gondolkodnunk, amikor a nemzetközileg rendkívül hátrányos helyzetet a helyi pénzek bevezetésével próbáljuk kivédeni.

...Lehet, hogy legenda, lehet, hogy nem! Valamikor Doberdónál, egy közelben lévõ svájci papot, a fronton egy haldokló székely emberhez hívtak ki. A székely ember makacsul ragaszkodott az életéhez, és a fájdalmas ébrenlét és az eszméletlenség lázas állapotában is beszélt a paphoz.

Elmondta, hogy fiatal korában hogyan építette fel a házát „kalákában”. A svájci pap a kaláka szó fogalmát nem értette, de megértette, hogy a falu közössége, fõleg vész idején hogyan segítette egymást. Hogyan fizettek egymásnak a munkáért terménnyel vagy más portékával, netán munkával. Becsületbõl tartották nyilván ezt egymás között. Nagyon kevés esetben éltek ezzel vissza. A háború után ez a pap visszatért a hazájába.

A gazdasági világválság Svájcot sem kerülte el. Fõleg az eldugott kis hegyi falvak szenvedték meg hatását. A pap járta a szegény hegyi falvakat, próbált lelki vigasztalás nyújtani az embereknek. Beszélt nekik a haldokló, messzirõl jött székely emberrõl, aki még félholt állapotában sem adta fel a küzdelmet. Beszélt nekik arról, hogy ez a távoli szegény nép miként élte túl a megpróbáltatásokat, miképp segítették egymást, hogy közösen építettek házat, és terménnyel, munkával, fizettek egymásnak, amikor nem volt elegendõ pénzük.

Ez megfogant egy-egy falu elõjárójának a fejében, és megpróbálták a gyakorlatba átültetni.

- A legenda szerint így mûködött, amit mi helyi pénznek neveznénk

A falukban nem csak földmûvesek laktak, hanem különbözõ mesteremberek is, akik a különbözõ munkákat egymásnak szükség szerint elvégezték. Mivel nehezen lehet koordinálni, hogy kinek, ki, milyen munkát végzett, milyen mennyiségben és milyen értékben, ezért elhatározták, hogy a falu közösségének elöljárói fogják ezeket nyilvántartani. A falugyûlésen megegyeztek a szolgáltatások, munkák, és termények valamiféle egymáshoz viszonyított értékével. Amikor ezt közösen elfogadták, jegyeket adtak ki. Ha valaki elvégzett valakinél valami munkát, azt feljegyezték a „Gemeinde”-én (Önkormányzat, közösség, Közösségi tanács, ki-ki kedvére értelmezheti).

Az elvégzett munkáért, annak értékének megfelelõ jegyet kaptak. Ezt beválthatták a Gemeinde-én akár terményre, akár megrendelhetett valami más munkát, vagy szolgáltatást. Akinek elvégezték a munkát, az pedig a közösségnek a Gemeinde-nek tartozott, akár terménnyel, akár annak megfelelõ munkával, vagy szolgáltatással, így minden vitát kizártak.

Persze volt, aki nem a faluban dolgozott, és ha neki csináltak valamit vagy kapott valami terményt az fizethetett svájci frankkal is. Ez teremtette meg tulajdonképpen a Wir-jegy munkaalapú értéke mellett a svájci frank alapú értékét is.

Ennek következtében a falu közösségének a Gemeinde-nek lassan hivatalos pénze is lett. Ezt persze kifelé használták fel, hiszen ha valami anyagra, gépre vagy egyébre volt szükség a városban még nem lehetett Wir-jeggyel fizetni, mivel még nem is ismerték.

Egymást segítve, a Gemeinde nyilvántartásával az értékek és munkák elosztásával a falu talpra állt. Az aktív dolgozók mellett a falu passzív idõs lakossága is kivette a részét a falu felemelkedésében. Az idõsebb férfiak segítettek a parasztgazdaságokban, a nõk pedig különféle gyógynövényeket gyûjtöttek, amiket becsomagolva szépen árultak az arra vetõdõ turistáknak. Majd „kalákában” (bár ezt a szó nem ismerik) a falu közössége építtetett, vagy épített saját maga, ahogy tudott, s ahol erre lehetõség volt sípályákat. Majd elkezdõdött a turistaforgalom is. Látták, hogy az utakat is rendbe kell hozni, és szállodákat is kell építeni. Mindez lassan, de biztosan fejlõdött.

Amikor erre elõször figyelt fel az állam, és kiküldte az úgynevezett „táskás embert” az adóhatóságtól, mivel ahol jövedelem van ott adófizetõnek is lenni kell.

A falu közössége egy emberként zavarta el a „táskás embert”. Jöhetett az rendõrrel, hatósággal, amivel akart, üres kézzel távozott, vagy a legrosszabb esetben egy táskányi Wir-jeggyel, amivel a hatóságok nem mentek semmire.

A falu elöljárói azt az álláspontot képviselték, hogy amikor kértek az államtól pénzt fejlesztésre, vagy kölcsönt az állataikra, megélhetésre, még meghallgatásra sem találtak. Õk építették saját erõbõl az utakat, a szállodákat, a felvonókat. Mindent saját erõbõl és áldozattal pénztelenül.

Ne arasson ott az állam, ahol nem vetett! Ez szinte nyílt lázadás volt, de a svájci vezetés nem volt ellensége saját népének, ebbõl adódóan az államgépezet saját magának sem. Ennek megfelelõen tudták, hogy ki kell egyezni a „hegyi” önfenntartókkal. Kifizette hát az állam az utakat, a sífelvonókat, a szállodák építési költségeit. De tudta azt is, hogy ez a befektetés innentõl megtérül, mert ettõl kezdve szedhetett adót is. Mint említettem a Gemeinde-re befolyt a hivatalos pénz a svájci frank is. Sõt a turista forgalomból is jelentõs hivatalos pénzforgalom származott. Volt mibõl az adót kifizetni, ami svájci viszonylatban nem is olyan magas. Így jól járt az állam is hosszútávon ezzel a kifizetéssel „befektetéssel”. De jól járt a falu lakossága is, mivel ettõl kezdve legálisan mûködhetett, és az adófizetés mellett is komoly jövedelmekre tettek szert.

- Mit szóltak ehhez a bankok?

Persze felfigyeltek erre a hivatalos és a magán bankok is. Kinyitották egymás után a fiókjaikat, de hamarosan tapasztalniuk kellet, hogy turistákon kívül a kutya sem tér be hozzájuk. Azok pedig vagy beváltanak pénzt vagy visznek. Amikor a bankok alkalmazottai megkérdezték a falvak elöljáróságait, hogy miért nem használják a bankokat? - a válaszuk egyszerû volt. „Azért mert ami kézpénzünk van, arra szükségünk is van, a többit meg Wir-jegyben intézzük el egymás között. Amikor kölcsönt akartunk volna felvenni, a fedezet hiányában a bankok elutasítottak bennünket. Ha már talpra álltunk bank nélkül, tudunk ezek után is élni nélkülük.” A bankok mivel nem volt kényszerítõ lehetõségük, lassan visszahúzódtak. Egyes bankok viszont kb. 5%-kal magasabb értékkel fogadták el a Wir-jegyeket a franknál, és kezdték beváltani, pénzt adtak, ha korlátozott mennyiségben is érte.

A falvak talpraesett vezetõségei gyûlést rendeztek, ahol eldöntötték, ha bankoknak ez így is megéri, akkor nekik is megéri, hogy egy bankot nyissanak. Elõször szövetségre léptek egymással, majd megalakították a Wirtschaftring- Genossenschaft–ot. Innentõl pedig ismerjük már a történetet.

- Ma konkrétan hogy segíti ez a bank a tagságát? Kik és milyen kölcsönt kaphatnak kamatmentesen?

A svájci gazdaságban ha „kinti” pénzforgalomban krízis van, itt ez alig, vagy egyáltalán nem érezhetõ. Még mindig vezérli a háttérgazdaságot, amelyik ha bonyolult módon is, de kapcsolódik Svájc reálgazdaságához, viszont mégsem függ a kinti ingadozásoktól.

Kezdõ vállalkozók is kaphatnak Wir kölcsönt. Egyetemisták, akiknek nincs megfelelõ anyagi hátterük, fedezni tudják a tanulmányikat. Kamat nincs a számukra! Ha tartózásaikat nem tudják pénzben kifizetni, kiegyenlíthetik árúval, munkával is. Ha egy jogász egyetemista tanulmányai végeztével nem tudná visszafizetni tanulmányi költségeit, akkor megegyezés szerint ledolgozhatja ezt valamelyik „szövetkezeti Wir tagnál”. Lehet ott fizetett ügyvéd is, és egy részét törlesztésképp levonják a fizetésébõl.

A Wir-jegy egyfajta szövetkezeti magánpénz. Másod-gazdaságú pénz. Nagyon segíti a háttérgazdaságot, és nem függ a külhoni valuták ingadozásaitól. Nem vihetik vele ki az értékeket az országból, marad minden a helyén, és az egymás közt használók elégedettek. Végeredményben stabilizálja ezzel a hivatalos fizetõeszközt, a svájci frankot is.

- Magyarországon ez megvalósítható lenne?

Én biztos vagyok benne, hogy ez Magyarországon is megvalósítható. Már hallottam egy kezdeményezést a soproni Kékfrankról is, és a Balaton környékén is hasonló kezdeményezésnek lehetünk tanúi. Ezeket nagyon jó kezdetnek tartom! Követni kellene a példájukat egyre több településen, és a svájci Wir-jegy példájára kiterjeszteni vele egy önfenntartó belsõ magyar gazdaságot.

Rengeteg ötlettel lehet ezt kiegészíteni, mint lehetne értékteremtõ munkába bevonni a helyi lakosságot. Megannyi számtalan ötlet lehetséges, csak élni kell vele, akarni kell. Mint ahogy a szegény svájciaknak is sikerült a haldokló székely katona emlékeibõl életet meríteni. Összefogással mi miért ne tudnánk? Nem kifogásokat kell keresni, hogy miért nem sikerülne, hanem összefogással és talpraesettséggel, leleményességgel kell hozzáfogni a szebb magyar jövõ megteremtéséhez a már meglévõ és lehetséges ötletekkel!

Orbán Éva

Megjelent a KAPU áprilisi számában