Az elhallgatott Nemzeti Ellenállási Mozgalomról

Beszélgetés v. Krasznay Bélával

- Hogyan lett a Ludovika tisztje, és hol harcolt a II. világháborúban?

Civil érettségi után megpályáztam a Ludovika Akadémiát, ahová fölvettek. Felvétel után kihelyeztek egyéves csapatszolgálatra. Utána bekerültem a Ludovikára ahol 1944-ben tábor-tüzér hadnaggyá avattak. Ezt követõen 10 hónapig voltam hadmûveleti területen, vagyis, a fronton.

- A front melyik részén?

Én Magyarországon majd Németországban voltam.

- Mikor került ki a német frontra?

Nem közvetlenül a frontra kerültem, mert az alakulatom ekkorra annyira felmorzsolódott, hogy már nem képezett egységet. Ezért kivonták az alakulatunkat, és Gyõrbe vittek bennünket, ahol feltöltötték az alakulatunkat az akkor bevonuló újonc állománnyal, és a megmaradt katonákból lett a kiképzõ keret. Majd – így - kiszállítottak minket Németországba. Breslau-ba kerültünk, majd a Zittau nevû helységbe. Ekkor történt a Kurland-i áttörés. A németek be akarták vetni ezt az újonc tüzér hadosztályt. A parancsnokunk ezzel nem értett egyet. A németekkel ellentétben nem tartotta még kiképzettnek a katonákat. Végül a kiképzõ keretbõl került társaság bevetésre, az újoncokat pedig kivitték Dániába.

- Mikor kerültek hadifogságba és kikhez?

Az angolokhoz kerültünk hadifogságba, mert a háború utolsó hónapjaiban annyira lecsökkent megint a létszámunk, hogy önálló alakulatot nem képeztünk. Ezért átszállították a társaságot Dániába, a magyar alakulathoz, de az is frontszolgálatnak számított, mivel a nyugati fal védelmi pontja volt. Majd Dániát el kellett hagyni, és lejöttünk Schleswig-Hollsteinbe, és ott estünk angol hadifogságba.

- Az angolok korrektek voltak?

Nagyon korrektek voltak. Az elsõ idõket, 1945 nyarát azt – Schleswig-Hollsteinben

éltük meg. A Vilmos császár csatornát lezárták, és a félsziget teljes Dánia alatti része hadifogolytábor volt. Tanyákon szállásoltak el bennünket. 45 õszén Köln-Dellbrückbe került az osztályunk, ahol egy angol lord volt a tábor parancsnoka. Ez egy félig elbombázott német légelhárító laktanya volt, fele romos volt, ebben voltunk mi, hadifoglyok, a másik fele ép, ebben volt egy angol, újonc kiképzésû zászlóalj. Ennek volt a parancsnoka ez az angol õrnagy, aki az elsõ eligazításon azzal kezdte:

„Uraim tudom, hogy Önök most a katonai életük legnehezebb idõszakát élik, de megígérem maguknak, hogyha tisztességesen viselkednek, akkor mindent megteszek, hogy elfogadhatóvá tegyem.”

Az élelmezés szörnyû volt, de nekik sem volt jobb. Egy hónap után át is adták Köln városának az élelmezést. Attól kezdve már csak csalán levest kaptunk.

- A foglyok élete hogyan telt?

1946 áprilisában az Eiselheidei fogolytáborban meg kellett alakítani a magyar parancsnokságot, és a 30.000 fõs tábor mûködéséhez szükséges törzseket. A magyar alakulatok fogadására is fel kellett készülni. Engem a munkás törzsszázad vezetésével bíztak meg. A század a mûhely, a szállítás, a konyha, az élelmezés, a fürdõk, raktárak, kisvasút, és nagyobb alkalmi munkák megszervezéséért volt felelõs. Ehhez én megfelelõ igazolványt is kaptam, amivel a tábort is elhagyhattam.

- Hogy kerültek a hadifoglyok vissza, Magyarországra?

Összeköttetésbe kerültem a táborban, egy angol tiszttel, akirõl késõbb kiderült, hogy az Intelligence Service embere volt. Ez a tiszt megpróbált beszervezni. Ezt nem vállaltam, mert magyar királyi katonatisztként nem lehetek idegen szervezet tagja. De azt elvállaltam, hogy beszervezés nélkül együttmûködöm.

- Az angolok haragból vagy muszájból adták át a magyar hatóságoknak?

Nem. Miután megállapodtunk, hogy vállalom az együttmûködést, de nem beszervezve, akkor közölte velem a tiszt, hogy meg kell, szöknöm, de ebben õ nem tud segíteni. Le kell mennem az amerikai zónába, ahol 1-2 hónapot kell tartózkodnom, hogy az angol nyomok eltûnjenek. Kaptam egy jelszót és egy telefonszámot, amit meg kellett tanuljak. Azzal kellett hazajönnöm. Amikor ezzel bejelentkeztem, akkor kapcsolódhat hozzá a magyar ellenállási mozgalom.

- Hogy került haza?

Úgy, hogy kiszöktem a táborból, de elõször elkaptak. Majd utána egy teherautó szerszámos ládájában sikerült megszöknöm. Harmad magammal szöktem. Kettõnek elsõre is sikerült, az elõre megbeszéltek szerint egy hétig vártak rám egy helyen. Leértünk Bajorországba, ahonnan õsszel egy kórház-vonattal jöttünk haza. Jány Gusztáv vezérezredes úrral voltam együtt két hétig a szûrõállomáson, miután ott letartóztattak. Akkor még a Nádor utca 6-ban volt a Katona Politikai osztály. 2-3 hónapig voltam ott, majd kiengedtek.

- Hogy kezdõdött a szervezkedés?

Az a szervezkedés itthon már jó ideje folyt, amihez én hazajövetelem után a megadott telefonszám és a jelszó alapján csatlakoztam. Elõször Vennesz Boldizsár nevû m.kir. õrnaggyal találkoztam, akitõl új elérhetõséget és jelszót kaptam. Ez már egy létezõ, beindított mozgalom volt.

- Meddig tudnak zavartalanul tevékenykedni?

Ez 1946 végén kezdõdik a tevékenységem, mert akkor jövök haza, és bejelentkezem. Szinay Béla altábornagy apám jó ismerõse volt. Amikor a nevem elõtte ismerté vált, ott tartott maga mellett, mindenesnek. Ezért én jobban bele tudtam látni a dolgokba. A feladatok, amiket kaptam és el kellett látnom: szervezések, futárposta, találkozások. Az Ellenállási Mozgalom katonai és politikai vonalon létezett. A kettõnek nem volt átfedése, csak a két vezetõ személyén keresztül. A politikai vonal vezetõje Haller István ny.á. kultuszminiszter és v. Somogyvári Gyula (Gyula diák) voltak. A katonai vonal szervezése sokkal kötöttebb formában történt. A katonai vezetõ vitéz Szinay Béla volt.

- Mikor jön erre rá az ÁVO?

Az ÁVO soha nem jött rá erre.

- Akkor miért tartoztatják le Önöket?

Miután eldõlt, hogy a szovjet támadás elmarad, úgy a politikai, mint a katonai vezetés úgy döntött, hogy a szervezkedés értelmét vesztette, és felszámolják.

Amikor a szervezõdés visszaszervezõdik, akkor szét lehetett zilálni az egész mozgalmat, csak a parancsnoksággal nem lehetett mit kezdeni. Mert azt nem lehetett hová eldugni. Nekem emellett volt egy olyan nexusom, amirõl késõbb kiderült, hogy az ÁVO gerjesztette összeesküvés szálai voltak. Kiderült, hogy beépített ávós B.I. volt közöttünk, de az nem tudott arról, hogy én a valóságban ki is vagyok.

- Ez nagyon érdekes! Ez valójában azt jelenti, hogy az önök szervezkedésével párhuzamosan egy ÁVO agent provocateur szervezés is folyt. Összegezve az eddig elmondottakat, amikor Ön haza érkezik, már egy meglévõ ellenállási szervezõdéshez csatlakozik. Ez a mozgalom sejtszerûen mûködik, az alsóbb egységek nem tudnak a felsõbb egységekrõl. Csak a parancsnok tudja a felsõbb kapcsolatot. Milyen nagyobb egységekbõl állt ez a szervezkedés?

A legnagyobb egység a katonai vonalon, ami szervezõdött az, az ezred volt. Az ezred alatt 3 zászlóalj, alatta 3 század, az alatt 3 szakasz, alatta a 3 raj. A rajba 8-12 ember tartozott. Ezeket csak a rajparancsnok ismerte, és csak a rajparancsnok és a helyettese ismerte a fölötte lévõ kapcsolatot. Az ezred, mint a legnagyobb egység parancsnokai közvetlenül a fõparancsnokhoz kapcsolódtak. Ezen kívül voltak például vezérkarok. A vezérkari tisztekbõl álló csoportban a tisztek le sem írhatták a kapott feladatokat, mert bármelyik pillanatban letartóztathatta õket a Katonapolitikai Osztály, majd az ÁVO. Fejben kellet kidolgozni olyan adatokat, amelyre késõbb szükség lehet. Az egész tevékenység egy elõkészületi ténykedés volt. Bár az egyes sejtek egyéni kezdeményezésekkel is próbálkoztak, különösen azután, miután a központi felszámolás megtörtént.

- Minek az elõkészületi ténykedése volt mindez?

Ez arra készült, ha kitörne a valóságos „meleg-háború”.

- A III. világháború?

Nem világháború, mert eszkalálódott volna. Ha az oroszok lerohannák Európát.

- Milyen nemzetközi politikai erõk álltak ennek hátterében?

A II. világháború befejezését követõen Anglia attól tartott, hogy Amerika magára hagyja Európát, és a Szovjetunió terjeszkedését nem tudják megakadályozni. Európa helyzete válságos volt, mivel az olasz, francia, görög tömegek a kommunizmusban a jövõ lehetõségét látták, Lengyelország és közép- európai országok pedig szovjet megszállás alatt voltak. Ezért igyekeztek Észak-Németországban, Dániában és Norvégiában fogságba esett katonák tömegét lefegyverzés mellett zárt hadrendben megtartani a tisztjeik parancsnoksága alatt a fegyelem szigorú megtartásával. A fiatal hivatásos tiszteket kiemelték és Eselheide közelében lévõ fogolytáborba vitték, ahol nem hadifogolyként kezelték õket. A magyarok részérõl rangidõsként Gunda gyalogos alezredes tartotta az angolokkal a kapcsolatot. Ez a helyzet március elején megváltozott, és közölték, hogy hadifogolyként kezelnek bennünket. Feltételezhetõen ekkor dõlt el, hogy Amerika nem vonul ki.

Felismerték, hogy a szovjetek nem szerelnek le, sõt korábbi egyezményeiket sem tartják be, valamint seregeiket rendezik, felhasználják azokat a hatalmas nyugati készleteket is, melyeket korábban szállítottak részükre. Elemzõik a várható szovjet támadás idõpontját 1948 végére várták.

Két lehetõség megoldására kellett felkészülni.

1./ Megindul a szovjet támadás, és 2 hét alatt elérik a csatornát, és az egész kontinenst birtokukba veszik.

Két pontot, az Ibériai félszigetet és a Kaukázust Dél felõl kézben akarták tartani. Mindkét terület magas hegyei – Kaukázus és Dardanellák - miatt lehetõvé tette a kis katonai erõkkel történõ eredményes védekezést. Ezzel elejét vették volna egy ismételt partra szállásnak, és így védték volna meg az arab olajat, valamint a Szuezi csatornát. Felmerült az atombomba bevetésének kérdése is.

Ezért – ezzel a lehetõséggel számolva – a már megszállt, és a megszállandó országokban elkezdték kiépíteni az ellenállási mozgalmak kemény magjait. Ezek köré kellett volna kiépülni a nemzeti ellenállási mozgalmaknak, az érintett országokban

2./ A másik lehetõség, hogy a Szovjetunió félve az atomcsapástól, nem meri vállalni a támadást. Bekövetkezik a „hidegháború” kora.

- ’56-ban olyan hírek is voltak, hogy szovjetek támadása esetén a magyarokkal akarják Olaszországot lerohanni. Az elmondottak szerint, ennek komoly alapja volt?

1991-ben a HM-mel karöltve voltam Bonn-ban, egy nemzetközi tanácskozáson. A nyugati hadrend tartalékos állományának a képzésérõl, létérõl stb. volt szó. Itt az orosz delegációt egy orosz vezérezredes vezette, aki azelõtt a Lengyelországi páncélos hadsereg parancsnoka volt. A tanácskozás szüneteiben felrajzolta, hogy neki akkor mi volt, mi lett volna a feladata. Neki Berlin felé kellett volna támadnia, de a magyar hadseregnek Olaszország felé. Ekkor még a magyar hadseregnek csak a töredékei voltak meg.

- Visszatérve a szervezethez, mi volt a pontos neve ennek a szervezetnek?

Ellenállási Mozgalom.

- ’56-osoktól tudom, hogy többen részt vettek a forradalom elõtt egy nemzeti ellenállási mozgalomban a szovjetek és ÁVO-sok ellen. Ezt NEM-nek rövidítették, elé téve a nemzeti kifejezést. Ez a két név nem ugyanazt a szervezkedést fedi?

Valószínû ugyanarról van szó, csak hozzá tették a Nemzeti elõtagot. Mi csak Ellenállási Mozgalomként beszéltünk róla. Például a Hódmezõvásárhelyi Fehér Keresztesek is egy késõbbi folyománya ennek. Ez pontosan nyomon követhetõ, mivel tudják azt, hogy Pesttel való kapcsolatuk létezett.

A késõbbi börtönévek alatt, nagyon sok olyan rabbal találkoztam, akik szintén ellenállási mozgalomban vettek részt, de fogalmuk sem volt az „egész”-rõl. Voltak, akik nem is szakították meg a tevékenységüket, hanem tovább dolgoztak.

- Mikor kezdõdnek a bebörtönzések?

A bebörtönzések 1948. szeptember 6-án kezdõdtek el, de csak a provokatõr tevékenység kapcsán. Tudni illik, amikor minden szálat el tudtak vágni a szervezeti felépítésben, a katonai vezetést nem lehetett hová tenni. Olyan döntés született, hogy az egészet lassan rá kell erre a sejtre építeni. Nekem ezt a feladatot adták, mivel tudtak az ÁVO-s gerjesztésû sejttagomról. Ez nagyon tudatos elhatározása volt a katonai vezetésnek, és ezért éltük túl.

- Önnel mi történt?

Szabályosan letartóztatott az ÁVO. Másfél hónapig voltunk kihallgatáson. Valószínûleg az volt az eredeti tervük, hogy egy nagy monstre pert csinálnak. Az én kihallgatóm nekem azt mondta „Maga talán megússza egy életfogytiglannal.”

A végén a legnagyobb megdöbbenésemre másfél hónap után, a fogdából levittek egy irodába, ahol a dr. Váradi György, aki késõbb valami filmesztéta lett, mint ávós õrnagy fölolvasta elõttem az internálási véghatározatot. Majd rabomobilba kerültünk, hogy a Buda-Dél-i internáló táborba szállítsanak bennünket. Mindnyájan ott voltunk, akiket letartoztattak. Kivéve Szilait. 18-an voltunk, közülünk egyedül én élek.

- A 18 fõnek volt közös perirata?

Semmilyen perirat nem volt. Nem állítottak bíróság elé minket, hanem internáltak, amit nem értettünk. Késõbb rájöttünk, a Mindszenty majd a Rajk per idején, hogy az nekik akkor már fontosabb volt, mint ez, az általuk csinált összeesküvés. Ezért nem tudtak bíróság elé állítani. Akkor még koalíciós idõ van, és a bíróságok bizonyítékot kérnek. Márpedig az, hogy õk gerjesztették, az nem bizonyíték. Azért vittek bennünket az internáló táborba, mert az a kommunista rendõrség kezében volt, mivel a belügyi tárca az övék volt. Õk már egyértelmûen tudták, hogy felállítják Recsket, ahonnan senki ki nem jön többé.

- Menyi ideig voltak Buda - Délen és Kistarcsán?

Két évet töltöttünk Kistarcsán. 1952 táján Haller István és Somogyváry Gyula meghaltak, mert elvették az orvosságaikat. Módly István és Vennesz Boldizsár pedig Recsken haltak meg.

Kb. 100 fõt rabomobilokkal átvittek Recskre. Engem az elsõk közt vittek át.

- A recski táborban mi történt?

Elõször egy õserdõt kellett kiirtani. Mikor mi leérkeztünk a táborba, akkor már egy 100 fõs szociáldemokrata társaság volt ott, akikkel megépítették a külsõ nagy kerítést, bele értve a Zerge hegyet is, ami tulajdonképpen a bánya lett. Ez akkor még egy érintetlen sziklahegy volt. A kerítésen belül és kívül is erdõ volt, amit nekünk kellet kiirtani. A letarolt fákból barakkokat kellett építeni. Ahogy épültek a barakkok, úgy jöttek Kistarcsáról az internáltak.

- Meg kellett építeniük saját börtöneiket?

Igen. Amikor a barakkok már álltak, és töltõdött fel a létszám, akkor elkezdõdött a bánya-megnyitási munka. Ami azt jelenti, hogy a sziklahegyet - ami tele van uszadékos kõzettel, meg földdel - le kellet hántani, hogy eljussunk a sziklákig. Amikor a sziklákat elértük, megkezdõdött a kõbányászat.

- Mikor szabadul?

Amikor a Recski tábort feloszlatták, én nem szabadultam. 1953. szeptember végén zárják be a tábor kapuját, de augusztus végén megjelenik 10 rabomobil éjszaka, és körülbelül 90-ünket beraktak a rabomobilba, és visszavittek Kistarcsára. Ide szálltak ki a bíróságok. Az Andó-tanács, katonai vonalon, az Olti-tanács és még egy, a nevére nem emlékszem. Itt tudjuk meg, hogy bíróság elé állítanak. Engem összeesküvés címszó alatt egyedül állítottak bíróság elé. Elítéltek 7 évre, a vád: kémkedés és szervezkedés. A kémkedés vádja alól fölmentettek, az összeesküvés vádját megerõsítették, és 7 évre elítéltek, amibõl az eddig letöltött 5 évet beszámították. Innen a váci börtön magánzárka osztályára kerültem. Ez arra az idõszakra esett, amikor az ÁVH a börtönöket a Büntetés végrehajtásnak kezdte visszaadni. Amikor a váci fegyházat át kellett adniuk, harmincunkat magukkal vittek a Kozma utca Gyûjtõfogházba, ahol magánzárkába kerültünk. Úgy másfél hónap múlva ezt is át kellett adni. Föloldották a magánzárkát, és a mosodába kerültem dolgozni. A 7 év letelte után 1955. szeptember 7-én szabadultam.

- El tud helyezkedni?

Igen. Ha 24 órán belül nincs munkám, visszavittek volna munkakerülésért.

- Hol helyezkedik el?

Nagy nehezen, protekcióval bekerültem a Kõbányai Fésûsfonó festõ üzemébe. Recsk után én azt hittem, hogy nincs olyan munka, amit nem lehet elvégezni, de ez olyan volt.

- Miért?

40-45 fokos hõség volt a csarnokban, ahol hatalmas gyapotbálnákat festenek, festõgépekben. Majd kiszedik, és kézzel bele rakják centrifugákba ezt a forró, nedves gyapotot és kicentrifugálják. Majd a 40-45 fokos hõmérsékletbõl, ahol félmeztelenül dolgoztunk õsszel, télen, kitolnia a fészerbe, úgy ahogy voltunk. Felöltözésre nem volt lehetõség.

- ’56 hol éri?

’56 engem Budapesten ér – mert tõlünk mindent elvettek Szentendrén, ahol éltünk- és följöttünk Pestre, és a nagyszüleinknél tudtunk lakni.

23-án délután 2 órakor volt egy bajtársunk temetése, aki öngyilkos lett. Több százan voltunk a temetésen, mert akkor sokan éltünk még Recskiek. Még folyt a temetés, amikor már azok a bajtársaink, akiknek volt motorbiciklijük, már azzal jöttek ki „Gyerekek siessetek, mert már dönteni akarják a Sztálin szobrot.”

Ahogy vége lett a temetésnek testületileg mentünk a Sztálin-szoborhoz. Este a rádiónál vagyunk, ahol 10 óra körül, már egyik társunk ott fekszik holtan.

Itt van a csatlakozás ’56 elõtti és utáni része. Mert az ’56-osok akkor kezdenek ’56-osok lenni, de mi, már, mint Recskiek vettünk részt ’56-ban.

- A harcokban részt vesznek?

Igen, két Recski csoport van, amely harccsoport. Az egyik a Dudás csoport volt. Én is csak azért maradtam életben, mert nem vallottak rám.

A másik a Vizy Sándor csoport, amelyik a Móricz Zsigmond körtéren tevékenykedett, az elsõ éjszakán, majd utána, a sziklaközpontnál - a Déli pályaudvar és a körtéri terület között - voltak „találkozó-szerû” összecsapások.

- Pontosabban hol van ez a sziklaközpont?

Az Alkotás utcánál ahol a vasúti híd van. Már a háború elõtt és alatt is sziklában lévõ távközlési központ volt.

- Hogy alakul az élete?

Csak segédmunkás lehettem, abból is csak az alja munkát kaptam. ’56-ot követõen, miután nem tudtak rólam, továbbra is ott dolgozhattam. Nekem az volt a szerencsém, hogy az ’56-os összecsapásokban az elsõ fordulóban vettem részt. Amikor a kettõ közötti szünet volt, akkor mi Recskiek, már a politikával kezdtünk foglalkozni, de még nem dõlt el merre. Mivel volt egy Padányi nevû kisgazda képviselõ társunk, meg a B. Rácz, és a Kisgazdapárt megkapta a Semmelweis utcában lévõ, - most a Magyarok Világszövetsége – épületet, ott szervezkedtünk mi Recskiek is.

- A rendszerváltást, hogy éli meg?

1984-ben nyugdíjba mentem egy tervezõ vállalattól, mert az utolsó 15 évben már mérnökként dolgozhattam. Volt az a lehetõség, hogy GMK-nál dolgozhattam, ahol megalapozhattam az elkövetkezõ 10-12 évben a gazdasági függetlenségemet.

Ami akkor is és most is érthetetlen elõttünk, hogy a „rendszerváltás” idején nem csak a Recski, de az egész rabtársadalomban még nagyon sok ereje teljében ember volt, akit mellõztek. Különösen az ’56 elõtti elítéltek között, akik közt nagyon sok magasan képzett személy volt. ’56 után ez már vegyesebb volt. Tény, hogy nagyon sok olyan képzett ember volt köztük, akik még érdemben sokat tehettek volna. Mi nagyon szemérmesek voltunk, és ez baj. Nem mentünk oda a „kerekasztalhoz”, hogy mi kezdtük el az egész kommunistaellenes ellenállást, és tovább is akarjuk csinálni. Vártunk, hogy szólnak, „Gyertek, csináljuk együtt.”

- Véleménye szerint ez miért nem történt meg?

Mert úgy féltek tõlünk, mint a tûztõl?

- Miért?

Nehogy megcsináljuk a rendszerváltást.

- Miért beszélnek kevesebbet az ’56 elõtti ellenállásról?

Az ’56 elõtti ellenállásról azért nem beszélnek jóformán semmit, mert nem tudnak róla, másrészt, aki tud róla, az nagyon jól tudja, hogy ehhez semmi féle szocialista vagy kommunista vonal nem köthetõ. Míg ’56-hoz vannak bizonyos ”reform kommunista” szálak, amirõl lehet beszélniük. De az ’56 elõttinél errõl szó sem lehet! Ezért választották megoldásként az elhallgatást.

- Hogyan lett a Recski szövetség elnöke?

Én 1998 óta egyre több társadalmi munkát vállaltam és végeztem. A Recski Szövetségben kezdetektõl vezetõségi tag voltam, de bizonyos okok miatt nem voltam aktív. A POFOSZ-nak elõször az V. kerületi majd budapesti elnöke, majd a POFOSZ alelnöke lettem, honvédelmi és külügyekkel foglalkoztam. Ezért választottak meg 1998-ban a Nemzetközi Kommunizmus Rabjai Szövetség elnökének. De másfél év után lemondtam, mert itthon teljesen körülfalaztak. Én nem címért mentem oda, hanem, hogy tegyek valamit. Miután láttam, hogy nem lehet, inkább lemondtam.

- Mikortól elnöke a Recski szövetségnek?

A Recski szövetséghez akkor kerültem vissza, amikor egy súlyos betegségen túl voltam, és minden tisztségemrõl lemondtam. Összetalálkoztam Zimányi Tiborral, az akkori elnökkel. Õ korábban a német ellenállási mozgalom vonalán volt. Az én álláspontom az volt, hogy a kommunizmus ellen az ördöggel is szövetségbe kell lépni az utolsó pillanatig. Ez volt az a pont, amiben nem értettünk egyet. A visszamenetelemhez az a feltételem volt, hogy ez a téma kettõnk között nem merül fel. Ezt becsülettel be is tartottuk. Visszajöttem, dolgozni kezdtem, tisztségem nem volt. Fél év múlva a közgyûlésen, megválasztottak fõtitkárnak. Amikor Zimányi Tibor meghalt, elnökké választottak 5 évvel ezelõtt.

- Ön számtalan kitüntetés birtokosa. Köztiszteletnek örvend. 88 évesen mit üzenne az ifjúságnak?

Azt üzenem, ha másként is látják a világot, a nemzetet, mint mi, a modern világban is lehet szeretni a Hazát. Örüljenek, hogy csak dolgozniuk kell a nemzetért, nem, mint a mi generációnknak. Nekünk kétszer is fel kellett vállalni a fegyveres harcot.

Orbán Éva

A cikk a KAPU augusztusi számában jelent meg.