Tollvonások a Sólyom portréhoz - apróbb észrevételek a Csak erõs idegzetûeknek -íráshoz
- Részletek
- Orbán Éva
- Találatok: 891
A rákosi-korszak idején nem voltak ritkák a koncepciós perek, még a közülük való kommunista vezetõk esetében sem. Röviden és tömören, egymást is igencsak kinyírták az elvtársak, ha úgy hozta az érdek.
Egyik leghírhedtebb a közismert Rajk-per. Természetesen utólagos rehabilitálással, és nem véletlenül 1956. október 6-án történõ újratemetéssel (az aradi vértanúk napjának megszentségtelenítésével) és az elvtársak fogadkozásával, hogy „soha többé!” De a késõbbiekben is kinyírták egymást, ha úgy hozta az érdek. De ettõl Rajk László, Magyarország egyik legvéresebb kezû hírhedt és gyûlölt belügyminisztere, még nem lett igaz ember, és fõként nem lett mártír a magyar lakosság szemében.
Kissé meglepõdtem dr. Bokor Imre prof. „Csak erõs idegzetûeknek” írásán, mely Sólyom László vezérkari fõnök koncepciós perét tárgyalja, idézve benne a közvetlen környezetében lévõ magas rangú munkatársak, Maléter, Bata, Király minõsítéseit, azon a bizonyos 1950. május 23-i honvédségi pártaktíva értekezleten. Az idézett megszólalások a megszólalókat is minõsítik. Természetesen negatívan. Ez a koncepciós per is kivégzésekkel végzõdött, és idõ kellett a rehabilitáláshoz. Egy pillanatig sem vitatom, azt, amit Bokor professzor úr írt, csak hiányolom az elõéletet.
Véleményem szerint nem teljes a kép, ha nem szólunk arról, hogy az1945-ös szovjet megszállást, és nem felszabadulást követõen – Budapest rendõrfõkapitánya Sólyom László volt. Viszonylag rövid, majdnem egyéves ténykedése alatt a fõváros minden kerületében internáló táborokat hoztak létre, köztük a dél-pesti volt a legnagyobb kb. 1500 internálttal. Tele voltak a rendõrségi és a bírósági fogdák és a börtönök politikaiakkal. Sólyom László innen került át –saját kérésére - a honvédséghez. Maga is magyar királyi katonatiszt lévén igen magas, altábornagyi beosztásig jutott.
Többen úgy emlékeznek, hogy a magyar királyi honvédség tisztjeihez meglehetõsen kemény volt, sokaknak miatta kellett távozniuk a Néphadseregbõl. Vezérkari fõnökként nem akadályozta meg, hogy a magyar királyi honvédség háborúban elesett tisztjeinek és katonáinak özvegyeitõl megvonták az özvegyi nyugdíjat, valamint árváiktól az árvaellátást. Végül õ is az elvtársai áldozata lett. Igaz kevesebb rosszat tett, mint Rajk, de amit tett, az se volt kevés, és az, sajnos nem a magyarság javát szolgálta.
Magam részérõl Sólyom László altábornagyot saját elvtársai áldozatának tartom.
Mártírként értékelni nem tudom.
Orbán Éva
Egyik leghírhedtebb a közismert Rajk-per. Természetesen utólagos rehabilitálással, és nem véletlenül 1956. október 6-án történõ újratemetéssel (az aradi vértanúk napjának megszentségtelenítésével) és az elvtársak fogadkozásával, hogy „soha többé!” De a késõbbiekben is kinyírták egymást, ha úgy hozta az érdek. De ettõl Rajk László, Magyarország egyik legvéresebb kezû hírhedt és gyûlölt belügyminisztere, még nem lett igaz ember, és fõként nem lett mártír a magyar lakosság szemében.
Kissé meglepõdtem dr. Bokor Imre prof. „Csak erõs idegzetûeknek” írásán, mely Sólyom László vezérkari fõnök koncepciós perét tárgyalja, idézve benne a közvetlen környezetében lévõ magas rangú munkatársak, Maléter, Bata, Király minõsítéseit, azon a bizonyos 1950. május 23-i honvédségi pártaktíva értekezleten. Az idézett megszólalások a megszólalókat is minõsítik. Természetesen negatívan. Ez a koncepciós per is kivégzésekkel végzõdött, és idõ kellett a rehabilitáláshoz. Egy pillanatig sem vitatom, azt, amit Bokor professzor úr írt, csak hiányolom az elõéletet.
Véleményem szerint nem teljes a kép, ha nem szólunk arról, hogy az1945-ös szovjet megszállást, és nem felszabadulást követõen – Budapest rendõrfõkapitánya Sólyom László volt. Viszonylag rövid, majdnem egyéves ténykedése alatt a fõváros minden kerületében internáló táborokat hoztak létre, köztük a dél-pesti volt a legnagyobb kb. 1500 internálttal. Tele voltak a rendõrségi és a bírósági fogdák és a börtönök politikaiakkal. Sólyom László innen került át –saját kérésére - a honvédséghez. Maga is magyar királyi katonatiszt lévén igen magas, altábornagyi beosztásig jutott.
Többen úgy emlékeznek, hogy a magyar királyi honvédség tisztjeihez meglehetõsen kemény volt, sokaknak miatta kellett távozniuk a Néphadseregbõl. Vezérkari fõnökként nem akadályozta meg, hogy a magyar királyi honvédség háborúban elesett tisztjeinek és katonáinak özvegyeitõl megvonták az özvegyi nyugdíjat, valamint árváiktól az árvaellátást. Végül õ is az elvtársai áldozata lett. Igaz kevesebb rosszat tett, mint Rajk, de amit tett, az se volt kevés, és az, sajnos nem a magyarság javát szolgálta.
Magam részérõl Sólyom László altábornagyot saját elvtársai áldozatának tartom.
Mártírként értékelni nem tudom.
Orbán Éva
