KAMPÁNYPÖRKÖLT SÖRREL, FÖLDOSZTÁSSAL



Megalázó képeket mutogatnak a tévéállomások híradói: tízezer kiéhezett-kiéheztetett, szánalmasan nyomorult, jobb sorsra érdemes magyar ember szorongatja, nyújtogatja a párt mûanyagtálkáját, hogy belemerjék a kampánypörköltet.


Hogy bele merjék mondani a tömeg arcába:


Igen, földet osztunk!


Hogy tavasszal lehessen hová vetni!


Mit?


Kinek és hol?!


S mennyiért adná el a termést ?


Meghirdetjük !


Egy legitimáció nélküli ember testõrökkel cikázik az emberek között.


Ölelgeti a kiéheztetetteket, csapkodja a hátukat.


Hogy vagyunk?- kiált oda hamisan, az érezhetõen betanított éhes.


Dolgozunk! - rikoltozza a hórihorgas miniszterelnök.


A háttérben csendesen és büszkén mosolyog a búzaégetõ Karsai József dr, aki megszervezte a miniszterelnöknek ezt az emberalázó- szédítõ kampányutat.


Ott illegette magát a Kádár-csicskás Apró Antal unokája, Dobrev Klára asszony, a feleség, pirosban, természetesen õ is nyomorultakat ölelgetve.


Döbbenetes, hogy zabálókat importáltak a Délvidékrõl, híreim szerint Zentáról, sõt, még a közeli erdélyi városokból is.


Látom a szatyrokkal, kopott lábasokkal, üres, nagy mûanyag flakonokkal üldögélõ, sandán bámészkodó, de szomorú tekintetû cigányokat, akik bizonytalan, kényszeredett mosollyal várják sorukat.


Meg a pörköltet, a sört…


Jobb sorsukat – ettõl az embertõl…


Egyre másra csak nézem, az ismétlõdõ híradásokat.


A miniszterelnök diagnosztizálhatóan túlfûtötten hadonászva - olykor lehiggadva- harsogja bele ezeknek a szerencsétlen , tétova, képzetlen, megszédítve- manipulálva leheveredett, korgó gyomrú embereknek a fülébe, tudatába:


"Hat nap múlva, jövõ pénteken, a Parlamentben, az Idõsügyi Tanácsnak azt fogom javasolni, hogy fogadjunk el egy már a következõ évben, azaz 2006-ban elkezdõdõ öt éves programot arra, hogy a nyugdíjrendszer belsõ igazságtalanságait hogyan fogjuk megoldani és csökkenteni, és hogyan fogunk méltányos módon nyugdíjat emelni azoknak a nyugdíjasoknak, akik ezekben az idõszakokban nyugdíjba menve hátrányos helyzetben vannak a többiekhez képest. A kormány azokon az idõs embereken kíván segíteni, akiknek saját jogán nem is lenne nyugdíja, hanem az elhunyt házastárs jogán kap valamennyi kevés nyugdíjat, "valami elképesztõen keveset, ötven százalékot összesen". Lehet, hogy a pár ezer forintnál még többet kellene adni, - szerénykedett- de aki már próbált megélni havi harminc, vagy negyven ezer forintból, az tudja, milyen sokat jelent 4-5 ezer forint!- vágta ki magát pillanatnyi zavarából.


A zûrös privatizációs ügyletek révén milliárdossá lett kormányfõ nem hagyta ki az adócsökkentési demagóg szlogent sem –nyilván SZDSZ-nek szánt gesztus - és szociális blöff gyanánt a forgalmi adót a szegények adójának nevezte, mert az mindenkit, a munkanélkülit, a nyugdíjast, a gyesen és gyeden lévõt is sújt. Amint figyeltem a réveteg, láthatóan mindenbõl – csak a pörköltbõl, sörbõl nem! -kiábrándult emberek tekintetét, láttam, bizonyosan nem is értik, mirõl beszél nekik ez a kampánypörköltes...


Ám a következõ mondatban - iménti alávaló feltételezésemre - hamarosan megkapom a cáfolatot, a kegyelemdöfést: „Magyarországon 24 év után elõször a jövõ év elejétõl csökkeni fognak az árak. Ez a kormány fogja elérni, hogy csökkennek az árak" .


Nos ez már döfi, ezt már mindenki felfogja.


Remek ember lehet ez itten, tûnõdhetnek, mert hát ugye olcsóbb lesz a pörkölt, meg a sör, meg minden…


Megbízható híreim szerint sok ezer embernek még fizettek is azért, hogy elment Battonyára. Vagy ötven autóbusszal fuvarozták a bér-tömeget,


A vitatott jövõjû búzaégetõ Karsai dr– a térség MSZP tagsága ugyanis tiltakozott újbóli országgyûlési képviselõjelöltté való „kinevezése” ellen- szóval Karsai József immár ötödik alkalommal szervezte meg a nyugdíjas és a civil szervezetek találkozóját a battonyai sporttelepen.


A pénzt, amit erre költöttek, pályázat útján nyert támogatás segítségével, valamint a helyi önkormányzat támogatásával „gyûjtögette” össze, de õ maga is a zsebébe nyúlt. Olyannyira, hogy még a Dél-békési Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének elnökeként neki járó elsõ fél éves tiszteletdíját – még ezt is képes felvenni- ajánlotta fel, s ezt az összeget osztják szét 29 klub között, függetlenül attól, hogy eljöttek-e a szombati találkozóra, vagy sem.


Hány pályázatot utasítanak el, amelyeket vergõdõ, óvodát, iskolát - postát bezáró falvak, adtak be kétségbeesetten?


Most meg ott rotyog a kampánypörköltben az állampénz - 130 bográcsban a 41 mázsa hús…


Igen, természetesen szóba kerül a kétszobás lakótelepi lakásban fillérezõ, gázórát olvasgató-nézegetõ édesanya, aki lám, sorstársuk. Olyannyira, hogy ugyanúgy gondoskodik róluk is a derék miniszterelnök...


Mert együtt érez velük, akár kedves édesanyjával!


Van ebben valami olyan sugallat, hogy nem hallgathatom el.


Olyan, amely emberi jogokat sért.


Önérzetet.


Az általános- emberi méltóságot!


A kiszolgáltatott, számos arcon láthatóan beszült tudatú, megsanyargatott, szinte árúként ideszállított, azért mégiscsak érzõ emberek díszletként, tárgyként való való használata.


A kommunisták által – is – kifosztott, kisemmizett tömeg pedig tétlenül és tehetetlenül viseli újbóli megszégyenítését.


Nem akadt egyetlen se közöttük, akik felugrott volna a focipálya gyepérõl s bevágta volna a harsogó képébe: uram, mit képzel, meddig hülyíthet bennünket?


Meddig tûrjük ezt?


Valóban: meddig tûrjük ezt?


Mi, magyar értelmiségiek?


Mikor üvöltünk fel szolidárisan: ebbõl elég!


A hazug, üres propagandából!


A túszul ejtett magyar nép alávaló módon történõ további elbutításából, megalázásából!



M.Szabó Imre


2005,11.10


Budapest