Védelmet és méltóságot jelentett volna a kettõs állampolgárság

A magyarországi kormánykoalíció pártjai, élükön az SZDSZ-szel, s az MSZP-vel 2004-ben a lehetõ legharsányabban és legerkölcstelenebbül szították az indulatot magyar és magyar ellen. Szégyen!

Mint ahogyan az is szégyen, hogy csaknem öt millió magyarországi állampolgár, - talán valaha magyarságukat vállalók – nem ment el szavazni, másfél millióan pedig nemet mondtak nemzettestvéreinkre.

Megtagadták õket!

Neveket akarok hallani, énekli Wittner Mária, volt 56-os halálraítélt.

Magam meg neveket akarok mondani: Eörsi Mátyás, Kovács László, s az akkor alig négy hónapja puccsal miniszterelnökké türemkedett Gyurcsány Ferenc. Persze sok politikusét sorolhatnám még. Sokukét kellene s talán kell is még hallatni - kimondani.

Már csak azért is, hogy szembe nézhessünk önmagunkkal s egyszer velük is!

S bizony sok magyarországi televízió és rádióriporterét, az írott és elektronikus sajtó lakájaival.

Mert ha a média nem sulykolja a már akkorra, 2004- késõ õszére megzavart magyarok tudatába a nem-et, nem ébreszti fel a mohó irigységet, a minden alapot nélkülözõ demagóg érveket nyugdíjakról, kórházi ellátásról s miegyébrõl, talán emelt fõvel nézhetnénk a szégyenhatáron túlra taszított nemzettársainkra!

Ezeket persze az önhibájukon idegen állampolgárokká lefokozó trianoni- majd benesi diktátum áldozatainak, az elszakított területeken élõ magyaroknak eszük ágába sem volt igénybe venni, jogi képtelenség is lett volna! Mégis a nemzetellenes politika ide, a szégyen napjához vezetett!

Magam kis asztalka mellett ültem Budapest legforgalmasabb pontján, gyûjtve az aláírásokat, meg hat héten át televíziós mûsoromban igenre buzdítottam! Apró megjegyzés: New York-i zsidó származású–vallású magyarok telefonáltak be mûsoromba: meggyõztem õket, itt maradnak a döntés napjáig s igennel szavaznak!

A bizalom, a remény lassan mégis visszatért.

Noha már akkor erõsödött bennem a felismerés: mégis micsoda súlyos hiba is ez a népszavazás!

Persze már nem hátrálhatott a politika!

Titkon azért még bíztam és bíztunk, meglehetõsen sokan, sikerül magyarrá avatnunk - sajátosan- közjogilag is - a magyarságukért sokat szenvedõ, meg-megalázott, vert magyarokat!

Mert a védelmet és méltóságot jelentõ magyar állampolgárságot vagy közfelkiáltással vagy feles törvénnyel kellett volna ünnepélyes körülmények között megadni.

Nem ez történt!

November 5-én, a dermesztõ hidegben szembesültünk azzal, a kitaszítottuk és megszégyenítettük, még kiszolgáltatottabbá tettük a magyarokat.

Valaki dühében felgyújtotta az útlevelét- éppen a magyar útlevelet!

Sokan, nagyon sokan a mai napig képtelenek túl tenni magukat ezen a sokkos állapoton.

Eörsi Mátyás, Kovács László, Gyurcsány Ferenc s a többi harsogó politikus még a mai napig is büszke a nemzet szégyenére!

Az elsõ adandó pillanatban helyre kell hozni ezt a bûnt: a magyar állampolgárság azonnali megadásával – ám ez új, tisztességes parlament és kormány nélkül – elõrehozott választás nélkül nem megy! Csak ezután ölelhetjük át egymást: magyarok és magyarok!

2008. december 5. M.Szabó Imre

újságíró, dokumentumfilm-rendezõ, az Október 23. Bizottság Alapítvány kinevezett elnöke